Cím: Reflektorfényben

Fejezet: Kávé (február 26)

- Még alszom, de azért mondjad! – nyögtem bele a telefonomba.

- Jó. Szóval, beszerveztem egy bandát, aki véleményem szerint tökéletesen a segítségünkre válhat az „Eyes closed” feléneklésében.

- Minehhk?  

- Azért, mert az úgy a legjobb, ha ketten éneklik a refrént.

- Úgy volt, hogy az rá sem kerül a cd-re… - kómáztam bele a telcsimbe.

- Az egy fantasztikus számod, amit mellesleg teljesen te írtál.

- De a zenéje tök gáz lett.

- Ezért jönnek segíteni.

- Mikor?

- Jövő hét szombat.

- Okéh. És hánykor?

- Reggel legyél a stúdióban.

- Jó. – odakaptam az éjjeliszekrényemre, a jegyzetfüzetemért, és bevéstem a jövő hét szombathoz, hogy Stúdió, segéd zenekar. (korán) - Felírtam.

- Remek. Most pedig indulás, iskola van.

- Hány óra?

- Hét.

- Akkor már visszaszunyálni sincs időm! - siránkoztam

- Nyomás öltözni!

- Csá. – és még mielőtt több ilyesfajta kijelentést tehetett volna, kinyomtam.

- Megnéztük apáddal a filmet!

- Remek. – ernyedten markoltam meg a bögrém szélét, de felemelni sem volt erőm, izomlázam volt mindenhol. Leborultam az asztalra, és kis híján megint elaludtam.

- Kim ébresztttőőő! – harsogta anyám –Egyébként meg nagyon ügyi voltál! Büszkék vagyunk rád, igaz hogy az a fekete ruha egy kicsit durva, de még így is helyes voltál benne. – Ezzel jár, hogy ha az ember lányát szőke hajjal áldotta meg a sors. Tizennyolc éves korunkig a rokonok nem szépnek vagy döglesztőnek mondanak minket, mint a barnákat, ha nem csak helyesnek. Vagy cukinak.

- Kösz anya.

- Ez az össz. kajád?

- Igen. Lusta vagyok mást is csinálni. Meg az instant kávé egyébként is laktat.

- Legalább egy narancsot egyél meg!

- Kösz, de nem. Így is el fogok késni. Na jó, most már tényleg léptem. Páás.– a vállamra kaptam Dolce & Gabbana táskámat, és már mentem is. Aznapra azért azt a tatyót választottam, mert könnyű óráink voltak, és bőven elegendő volt a tankönyvek számára. 

Most nem sittem úgy, mint múltkor. A sulibuszt is elértem, mely pontosan az iskola előtt tett le. Amikor elalszok, és lekésem a buszt, mindig tömegközlekedéssel kell bemennem, ami egy katasztrófa, mert vagy két utcával lejjebb rak le, ráadásul éppen az emelkedő alján. De a mai nap szerencsém volt.

Cassie egész biológia óra alatt a hetemről faggatott, és nem kicsit volt kiakadva rám, hogy elfelejtettem meghívni.

- De kárpótlásul, a következő koncerteden az első sorba be kell protekcióznod engem, és egy dalt is írhatnál édes és mindig tökéletes legjobb barátnődről! – vigyorgott rám aljasul, amit persze meg is értek. Nekem is rosszul esett volna, ha egy egész hétig még csak nem is keres, vagy nem hív vissza, aztán meg még a koncertjére is elfelejt meghívni. De hál istennek, Cassie a világ legmegértőbb embere volt. A maga agyament szeszélyeivel és kiszámíthatatlanságával együtt is imádtam, hisz mindig felvidított.

- Megteszem, amit csak akarsz!

- Na, ez a beszéd!

- Híres…khm…sztárokat véletlen nem ismersz?

- Kimberly Sweet elég jó lesz?

- Áhh, az a s.ggdugasz kit érdekel?

- Igazad van…most így belegondolva egy kis semmirekellő.

- Pontosan.

- Christina Aguilera?

- Pff…már rég kiment a divatból…

- Britney Spears? 

- Az meg lehúzta magát a klotyón.

- Pink?

- Ő…ő…ő meg…túltetoválta az agyát…– ekkor már nem bírtuk tovább, és mindkettőnkből kitört a röhögés, amiért suttogva ócsároltuk kedvenc sztárjainkat. A tanár, szúrós szemeit ránk szegezte, de ettől csak még jobban kellett nevetnünk, ami persze csak rontott a helyzetünkön, de hiába is szerettük volna, nem tudtuk abbahagyni a vihogást.

- Szóljanak, ha befejezték, és folytathatom végre az órámat! – a fejünk egyre jobban vörösödött, az óra félbe maradt, és mindenki minket bámult. – Ahogy akarják, de én a mai napon mindenképp leadom az anyagot! – kirántotta a székét, és leült, majd tovább kémlelte mikor hagyjuk végre abba.

- Leadja az anyagot! Hahahahaa. Én egy jointot kérek tanár úr! – suttogva vihogtam oda a mondatot Cassnek, aki már könnyezett.

- Elhhnézéést! – sikította be Cass mikor már legalább levegőt tudott  venni.

- Micsoda neveletlenség! Azonnal fáradjanak ki az órámról, és amíg vissza nem nyerik a komolyságukat, be ne merjék tenni ide a lábukat! – lehajtott fejjel, de még mindig hahotázva kifáradtunk az ajtón túlra. Ahogy csapódott a nyílászáró, úgy tört belőlünk ki még hangosabban. 

- Ennyire azért nem volt vicces! – nevettem még mindig.

- De ez kész, hogy ilyen gázok legyünk!

- Egyetértek!

- Igazolatlant szerinted beírja, ha elmegyünk most az automatához?

- Biztos vagyok benne, de én oda már vissza nem megyek. Most képzeld el, milyen ciki lenne. – legyintettem, miközben Hillaryt az osztály szuper szép szőkeség irtózatosan irritáló stílusát utánoztam. 

- Háháháhááá!

- Akkor automata?

- Az!

A kis kávégép mellett állva megvitattuk, hogy mióta felfedeztek, koffeinfüggő lettem. Én mondjuk az ellenkezőjét állítottam, de mikor extra erős kávé gombját nyomtam meg rájöttem, hogy Cassnek megint tökre igaza van.

- Én bőven beérem a capuccinoval, neked meg extra fekete kell.

- Hát…de…elalszom, ha nincs koffein a szervezetemben!

- Na látod, én megmondtam!

- Éjjel-nappal talpon vagyok. Valamivel muszáj magam ébren tartani.

- Tudom. És ilyenkor sajnállak is.

- Miért?

- Hogy ennyit kell dolgoznod.

- Ha végre kész lesz az a nyavalyás album, teljesen más lesz.

- De akkor meg turnéznod kell, meg hasonlók.

- Turné csak akkor lesz, ha sok embernek tetszenek a dalaim.

- Figyi, én már halottam őket, és szerintem csodálatosak! Igazi tehetség vagy.

- Jajj ne, még elpirulok!

- Menjünk vissza. Oké?

- Oks. Lassan már keresni fognak minket.

Rájöttem, hogy Cassie más mint a többi lány az osztályban. Ő nem irigykedik, egyszerűen csak félt. Nem arra fáj a foga, hogy ő állhasson ki a színpad közepére és teli torokkal énekelhessen egy csomó ember előtt, ha nem arra, hogy több időt töltsek vele. Legalább is ez csengett ki a mondatai mögül. Fél, hogy a hírnév miatt elveszít, vagy a fényűzés teljesen átformál. Egy tökéletes baráthoz méltóan viselkedik, és igazán megérdemelné, hogy egy-két napot vele töltsek és ne a menedzseremmel.