Cím: Reflektorfényben

Fejezet: Meglepetés

            Szorosan az útra szegeztem a tekintetemet. A fák egy csíkká olvadtak össze a szemem előtt. Szélsebesen száguldottam a stúdió felé. Nem nagyon érdekelt a sebesség korlátozást jelző tábla, hisz annak majdnem a kétszeresével haladtam el mellette. Imádtam száguldozni a házam és a stúdió között lévő útszakaszon. Itt sosincsenek rendőrök, akik megbüntethetnének, mert egyszerűen a sebesség rabja vagyok. Máshol persze vissza fogom magam, de egy ilyen rövid, szinte kanyarmentes és biztonságos vonalon néha igazán megérdemlek egy kis élvezetet. A stúdió kerítése előtt szép lassan lefékeztem és megvártam, míg a biztonságiőr kinyitja a kaput, hogy beparkolhassak a helyemre.

            A csengőre egy barna hajú, 35 éves férfi nyitott ajtót. Arcán hatalmas mosoly terült szét amint meglátott. Én rögtön átöleltem és két cuppanós puszit nyomtam az arcára.

- Helló Peter!

- Szia, Kim! Már nagyon vártalak. Van egy kis meglepetésem a számodra! – betessékelt az előszobába, onnan pedig a stúdió nappalijába. A helyiségben nyüzsögtek az emberek. Voltak vagy tízen, köztük pár ismerős arc, de voltak olyanok is, akikről tudom, hogy már láttam valahol, és mégsem ugrott be, hogy hol.

– Figyelmet kérnék! – szép lassan elhalkultak a beszélgetések, és az emberek Peter irányába fordultak. Az egyik férfi nagyon ismerős volt számomra.

Ez így olyan ciki! Lehet, hogy régebben beszéltünk is, de még csak a neve sem ugrik be. Pedig biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol! 

- Ő itt Kimberly Sweet. A leendő rock sztárunk. Nemrég megkezdtük első, debütáló albumának felvételeit. És lényegében ma miatta vagytok itt. – kezdtem elég rendesen belepirulni a szavaiba, de ő csak mondta és mondta. Furcsa volt még számomra ez a nagy felhajtás. Az első klipem előtt olyan szürke kisegér féle voltam. Mindig meghúzódtam a sarokban, és próbáltam kerülni a nagy tömeget.

- A CD munkálatai még koránt sem fejeződtek be, és mint már említettem nektek a telefonba, szeretném, ha segítenétek neki. – a torkomban dobogott a szívem és kicsi hiányzott, hogy el ne kezdjek ugrálni.

Pete idehívott egy rakat embert csak azért, hogy segítsenek, és hogy részt vegyenek a hátra maradt munkálatokban. Ez fantasztikus!

- Jaj Pete! Ez nagyon rendes tőled! – sikkantottam fel.

- Ugyan, dehogy! Nos…hol is tartottam? Á igen… most meghallgathatnátok, hogy is énekel a hölgyemény, hogy biztosak lehessetek benne, hogy szeretnétek vele dolgozni. – kacsintott a menedzserem.

Rápillantottam az előszobafalon lévő tükörre. Tisztán látszott, hogy a fejem lassan egy szintbe olvad a vérvörös pólómmal. Próbáltam valami kellemes dologra koncentrálni, hogy ne égessem le magamat teljesen. Bőven elég volt a pirulásom, nem kellett, hogy még hamis is legyek. Bementem a birodalmamba, azaz a felvevő terembe.

- Melyiket énekeljem?

- A Rock Start gondolom ismerik, tehát inkább a Fénytündért.

- Raksz hozzá zenét, vagy gityózzak?

- Nem rakok.

Szuper, akkor még gitáron is van lehetőségem rontani.

A sarokba ott állt az én gyönyörűséges fekete Johnson gitárom. Odamentem hozzá, a nyakamba akasztottam és elvettem a tálkából egy pengetőt. Becsuktam a szemem és mélylevegőt vettem.

Tisztának kell lennie, tökéletesnek kell lennie.

Elkezdtem énekelni a dalom. Próbáltam nem gondolni rá, hogy mi lesz, ha elrontom. Inkább a sikerre összpontosítottam.

Sikerülnie kell. Eddig még nem rontottam, és már csak egy versszak van hátra.:

„You're a shining fairy in my dreams

I see you nights, how good it feels,

Please come with me

My dreams are breaking

Please come come with me

Into the reality ”

A dalt, taps hurrikánnal fejeztem be. Mindenki lelkesen csapdosta össze a tenyereit. Hihetetlen érzés volt. Tetszett nekik. Tetszett nekik, ahogy énekeltem. Abban a pillanatban talán én voltam az egyik legboldogabb ember a földön. Szárnyaltam a boldogság szelén és nem akartam, hogy valaha is letegyen. Az ereimben vér helyett virágok folytak, és az agyam olyan ködös lett, mintha drog hatása alatt állna. Kiléptem a felvevőből, de ahogy kitettem a lábam, egy közel álló vörös hajú nő már is megrohamozott.

- Gyönyörű volt. Nagyon szívesen dolgoznék veled a közeljövőben!

- Oh… köszönöm. – a nő megragadta a kezem, megrázta, majd szorosan megölelt. Nagyon lelkesnek tűnt. Mire elengedett, és levegőhöz juthattam már ott állt mellette, azaz ismerős alak.

- Helló, Kim! David Jost vagyok, menedzser. Látom már megismerted Caithlyn-t Ő az egyik legjobb kliprendező. Nyugodt szívvel tudom ajánlani!

- Na de David! Ne túlozzunk! – kacsintott a nő.

- Helló mindenkinek. – mosolyogtam rájuk. – Egyébként tényleg tetszett? Csak mert...hát… szóval én írtam.

- Szerintem van benned tehetség, csak még amolyan csiszolatlan gyémántnak számítasz. – még mielőtt válaszolhattam volna David megállapítására, Peter odatoppant hozzánk.

- Remélem, mire kiadjuk a cd-t ez a csiszolatlanság hála nektek elmúlik!

- Igen én is. - helyeseltem

- Egyébként benne lennének a fiaid a dologban? – Pete sokatmondóan nézett Davere. Mire ő kicsit elgondolkozva, lassan és vontatottan, de bólintott.

- Hű… hát én egy kicsit elfáradtam. Mit szólnátok, ha leülnénk? – addig a pillanatig szinte teljesen kiment a fejemből a vörös hajú nő, de úgy nézett ki, ő nagyon is tudja, hogyan kell felhívnia magára a figyelmet. A két férfi rögtön rá szegezte a tekintetét, és kezesen reagáltak a kérdésre. Peter engem is odatessékelt a kanapéhoz, bár a beszélgetés kezdett átcsapni szakmai konzultációba, amely már kevésbé kötött le. Egy csomó olyan dolog hangozott el, amihez én még nem értettem, bár tudtam, ha megpróbálnék figyelni és felfogni az elhangzottakat később a segítségemre lehetnének, de mégis inkább másra terelődtek a gondolataim.