13.) Ezekért a reggelekért megéri élni...

8:14. Joe szörnyű fejfájással kelt valami beazonosítatlan zajra. A zaj forrása csak a telefon volt, ami valahonnan az ágy alól hallatszott. Hason fekve csak az egyik kezét lelógatva találta meg a nadrágja zsebében, de kivenni alig tudta.
- Igen?
- Jössz nekem egy gitárral, azt hiszem – suttogta Steve.
- Mi van? - fogta a fejét Joe.
- Azt hiszem, van még egy gitárom!
- Azt hiszed? És miért suttogsz?
- Mert a fürdőben vagyok, és nem akarom, hogy Maya felkeljen.
- Mi a jó fenét csinálsz te ott?
- Felkeltem, mert szólított a természet, és akkor láttam, hogy nem a szobámban vagyok, és hogy Maya mellettem alszik...
- És... történt is valami?
- Nem tudom... semmire sem emlékszem...
- De öreg, nem lógok gitárral – dörmögte Joe némi büszkeséggel.
- Mert?
- Mert a Leila itt ébredezik épp...
- Tessék?
- Nincs gitár! Te veszel nekem!
- Ki van zárva! Na majd megbeszéljük... húzok vissza aludni...
- Szia...
- Szia – Joe a szőnyegre tette a telefont és mélyet sóhajtott. Kicsit meglepődött, hogy tényleg Leilával egy ágyban ébredt, de sok fogalma neki sem volt arról, hogy történt-e valami érdekes, és ha igen, milyen volt. Jobban belegondolva egy-két homályos emlékfoszlány derengett neki, de semmi túl konkrét. Sokáig nem maradt ideje gondolkozni, mert kis idő múlva érezte, ahogy Leila össze-vissza mocorgott, aztán nagy nehezen felült. Hatalmasat ásított, és a hátára terítette a takarót, mert valahogy fázott. Joe még lusta volt felkelni, és inkább csak csendben elvolt.
- Jó reggelt – nyögte ki végül Leila alig érthetően.
- Szintén... - mondta Joe leragadó szemekkel.
- Kávé?
- Konyha...
- Főzök...
- Mindjárt megyek... - válaszolta Joe, aztán erőt vett magán és felkelt. Kiment a nappaliba, és a gitárt nézte.
- Steve-nek is vegyek elő csészét, vagy sokáig alszik?
- Neki nem kell... ahogy hallottam, nem itt töltötte az éjszakát.
- Hanem hol?
- Valamerre Maya barátnőddel.
- Oh... értem... - mosolyodott el.
- Ő... most lehet engem fogsz a galaxis legnagyobb bunkójának tartani, de az az igazság, hogy nekem sok a kiesésem tegnapról...
- Miért lennél azért bunkó? Nekem is vannak homályfoltok az estével kapcsolatban. Például nem emlékszem, hogy kerülök ide, és mit művelek itt...
- Jó... én se nagyon. Bár nekem az is homályos, hogy kerültünk egy helyre, és főleg egy ágyba...
- Hát ő... ez nagyon gáz, de nem emlékszem, hogy...
- Hogy?
- Hogy milyen volt...
- Volt? Azt hittem, rögtön elaludtam! - vigyorgott Joe, - Nem ám. De amúgy én sem...
- Jó, oké, tapasztalat: fele ennyit se kellene inni...
- Ja, lehet... - mondta mosolyogva.
8:16. Maya álmosan a fejére húzta a takarót, és nem akarta kinyitni sem a szemét, sem az ajtót, mikor hallotta, hogy valaki kopogott. Értelmes kommunikáció helyett csak annyit sikerült mondania, „Ümmpff... hm-müümpff...”, ami kb. annyit tehetett, nem nyitom ki, vagy takarodjál... azt várta, hogy majd Leila felkel és kinyitja. De nem így történt. Akkor átfutott egy korán üzemelő idegszálán, mi lenne, ha odamenne, és kinyitná. Akkor érezte csak, hogy nem egyedül van az ágyban, hanem valaki magához öleli, és ő ugyanezt teszi. „Na persze, valaki épp itt alszik mellettem, és kopognak... hát nem!” A következő kopogás hangereje kicsit erősebb volt, Maya pedig még mindig nem volt hajlandó kinyitni a szemét. Akkor érezte, hogy a valaki, akiről azt sem igazán tudja, ki lehet az, felkelt az ágyról, és kinyitotta az ajtót.
- Ő... jó reggelt, Mr... Vai. Maya itt van esetleg? - nézett meglepetten.
- Alszik... - innen filmszakadás. Tommy hangját hallotta. „Várjunk, azt mondta, Mr Vai? Na kezdődik a műsor...” gondolta fáradtan, aztán próbált kiszűrni valamit még a hangokból, de mivel nem ment, kinyitotta a szemét. Steve egy fekete boxerben ácsorgott az ajtóban, Tommy pedig értetlenül nézett rá.
- Te jó isten... - szólalt meg Maya. Tommy és Steve hirtelen ránéztek, - Úgy értem, jó reggelt.
- Neked is...
- Tommy?
- Igen?
- Mit csinálsz itt?
- Ezt akartam kérdezni magamtól... - töprengett Steve.
- Azt mondtad, reggel felkeltesz... de nem jöttél, úgyhogy keltettelek én.
- Basszusgitár, tényleg, ne haragudj, bocsi, csak elég jól elaludtam.
- Igen, látom, de semmi baj, legalább nemén szenvedek ma reggel – vigyorgott Tommy,