Csütörtök, augusztus 21.
- Jó reggelt! - köszönt széles mosollyal Joe.
- Te már ébren vagy? - csodálkozott Steve. Még szinte félálomban volt.
- Nem, ez csak a klónom, én bent alszok a szobámban, betakarsz, ha megkérlek?
- Joe...
- Jól van... egyébként... hoztam kávét.
- Beteg vagy?
- Nem...
- Mióta vagy ébren?
- Olyan... másfél órája...
- Már fél kettő?! Ne...
- De... kellett neked szerda-estét tartani tegnap...
- Jó, tudom... de régen mindig jól beittunk szerdánként, és olyan jó volt.
- Emlékszem. De tegnap nekem picit sok lett...
- Nekem is...
- Steve, rájöttem! - mondta Joe tűnődve.
- Mire? - kérdezte kávét kevergetve.
- Ha mi iszunk, a csajok is isznak... és mindenki tudja, hogy részeg csajokat könnyebb fűzni.
- Joe. Őszintén. Nincs neked problémád a házas életeddel?
- A mimmel?
- A feleségeddel, meg a szexszel.
- A feleségemmel csak... - mondta vigyorogva, - de most szerencsére nincs itt. És akkor is, venni fogsz nekem egy gitárt. Már csak azért is pörgök.
- Te nem vagy komplett, de ha így állsz hozzá, akkor belehúzok én is.
- Mozduljunk már valamerre.
- Merre?
- Én mentem úszni. Vagy aludni. Vagy megnézem a lovakat. Vagy nem tudom...
- Én mentem úszni meg belepárolódni a szaunába.
- Én is!
Fél órával később már a szabadtéri medence szélén ácsorogtak. A víz elsőre hidegnek és nedvesnek tűnt, de ahogy elnézték a többi vendéget, akik a medencében áztak, egész kellemesnek látszott. Az egész medence körül volt véve pálmafákkal, amik a szikrázó napsütésben egy kis árnyékot tartottak. Sokan a fák alatt ücsörögtek a langyos vízben egy-egy koktéllal, és a víz felszínén rohangáló napsugarak táncát nézték. Langyos szellő fújta a pálmafák leveleit, a medence közepére épített sziklakert virágait, a közeli étteremből kanalak csörgését és a vendégek halk duruzsolását lehetett hallani, a medence partján lévő bárból pedig zene és pohárcsörgés hallatszott. A bár mögött látszott egy másik medence, az út a golfpályához és a lovardához. Pár perc ácsorgás után Joe megtörte a csendet.
- Csak állunk itt?
- Ja, nem, menjünk.
- Igen, például egy koktélért...
- Vagy először kerítsünk nyugágyakat.
- Igaz, fekve koktélt szürcsölni sokkal jobb – mondta Joe, és két napágy felé indultak. A törölközőket ledobva a bár felé vették az irányt. Leila ott ült, és a bármixer sráccal beszélgetett.
- Szia, Joe. Ma még nem is láttalak!
- Szia! Mert még nem mozdultam ki a TV elől.
- Ja, megesik...
- Hát... ilyen rohadt álmosan mindenképp.
- Álmos? Aznapos... - mondta Steve, és az itallapot böngészte.
- Ja, szia Steve. Nem is vettelek észre olyan csendben voltál.
- Tudom – mondta vigyorogva.
- Gondolom akkor ti sem láttátok ma még Mayát.
- Hát, én nem...
- Én most keltem fel...
- Ben, nem volt még itt a reggeli kávéjáért?
- Nem... reggel hat óta itt vagyok, de még mászkálni sem láttam – mondta a kék szemű srác citromot facsarva.
- Pedig megint lelépett fél hétkor a szobából... eltűnésben profi.
- Eltűnt? - kérdezte meglepetten Joe, - Az meg hogy lehet?
- Nem tudom! Biztos összetűzésbe került a főnökkel...
- Akkor a Mayának annyi... - mondta Ben, miközben poharakat törölgetett.
- Annyi? Ennyire ki van rá akadva a főnökötök? - érdeklődött Steve a terepet felmérve.
- Ennyire. Na mindegy, akkor én kérdezem helyette is, hogy miben segíthetek?
- Semmiben. Szerzünk koktélt, aztán megrohamozzuk a medencét – vigyorgott Joe.
- Rohamról nem volt szó... - tolta feljebb szemüvegét Steve.
- És milyen koktél lesz? - kérdezte Ben a pulton támaszkodva.
- Én egy Mojito-t kérek.
- Én meg mondjuk... Sex on the beach-et.
- Azért, ha látjátok Mayát, mondjátok majd neki, hogy keressen meg, jó?
- Persze. Csak előbújik majd.
- Tényleg nem tudod, hol van? - kérdezte Joe, mikor már a nyugágyaknál voltak.
- Maya?
- Igen!
- Tényleg nem! Miért tudnám? Nem köti az orromra!
- Jó, bocs. Csak azért kérdeztem, mert tegnap este olyan jól elvoltatok.
- Csak beszélgettünk. Ennyi. Amúgy meg nem annak a típusú csajnak tűnik, aki nem tudja, mit csinál. Határozott, és elég önfejű... már amennyire eddig tapasztaltam.
- Én is így vettem észre. De akkor is eltűnt!
- Jézusom, ne csináljatok már ekkora ügyet belőle! Lehet, hogy épp csak lelépett valamerre, mert nincs kedve itt rohangálni egész nap. Nem?
- De – szólalt meg egy harmadik hang.
- Maya?! - néztek a nyugágyak háttámlájára támaszkodó lányra. Valahogy furcsa volt.
- Igen? - kérdezte széles mosollyal, aztán levette a napszemüvegét.
- Te merre voltál?
- Reggel lementem a partra, elmentem sétálni, mindenhogy késtem volna, úgyhogy beírom szabadságnak ezt a félnapot. Mert?
- Mert Leila már keresett.
- Ja, jó... nem tudjátok, merre van?
- De – mondták megint egyszerre.
- Odaát – válaszolta Joe a bár irányába mutatva.
- Ja, akkor köszönök neki is – mondta, aztán el is viharzott.
- Lökött egy csaj... - mondta Joe a távolodó lányt figyelve, - de tényleg jól néz ki...
- Kuss, te a Leila mellett döntöttél első nap! - mondta Steve vigyorogva, és ő is a lányt figyelte. Volt benne valami különleges, valami szokatlan, valami, amitől külön érdemes volt foglalkozni vele.
- Mit csinálunk este?
- Iszunk.
- Pyával beszéltél?
- He? Ez hogy jön ide?
- Ja, csak annyira úgy lesed a csajt, mintha nem lennél nős...
- Ja, nem. Kellett volna? Ő hisztizett be, hogy ő ugyan nem jön el Hawaii-ra... hát ne tegye. Jobb is így. Nem, Joe?
- De. Engem sem cseszeget az asszony. Kész öröm. Ma is részegek leszünk?
- Satch, mi ez a vigyorgás?
- Semmi. Örömittasság.
- Majd öröm lesz az ittasság este. Addig bírd már ki! Már fél három van. Még öt órát elcseszünk, és mehetünk piálni. Fél nyolckor már illik. Addig meg feltaláljuk magunkat.