Hello! Again...

Csak bámultam a mellettem elhaladó fákat. A kocsi megállíthatatlanul száguldott végig a pályán. Azt hittem, a világ végére akarnak vinni a szüleim – csak mert nem voltam egy angyal… Miért baj, ha kicsit szórakozok? Ha kicsit lógok a suliból? Ha néha kirúgok a hámból? Nem könnyű szülőnek lenni, gyereknek pedig egyenesen nehéz. Mi volt a bűnöm? Buli hajnalig, késések, intők, karók… Természetesen a szüleim ezt nem nézték jó szemmel, így a szünet utolsó hétvégéjén beállítottak a szobámba egyetlen utasító szót kiadva magukból:

- Csomagolj!

Mit tehettem? Utasításra bepakoltam elég nagy mennyiségű dolgot, és reméltem, ezekkel túlélem az elkövetkezendő kicsi időszakot. Kérdés: mennyi az a ’kicsi’ időszak? Az utat elnézve tudtam, nem a szomszéd városkába visznek. Már kérdeztem volna tőlük a pontos célt, mikor megláttam egy táblát:

Isten hozta Dél-Karolinában!

Összerezzentem. Dél-Karolina? Ez nem Maryland szomszédja… Nyeltem egy nagyot, majd óvatosan megkérdeztem.

- Öhm… Hová is megyünk?

- Majd megtudod.- felelte édesapám hűvösen.

- De… Legalább valami apró információt elárulhatnátok…

A szüleim fel sem vették a dolgot, hangtalanul telt a további utunk. Kezdtem nagyon unni a dolgot, mikor megpillantottam egy újabb táblát:

Charleston

- Remek… Isten hozott Lúzer-falván…- dünnyögtem az orrom alatt.- Ez közel s távol sem Annapolis…

- Szokd meg.- szólt hátra édesapám.

- Mert?

- Itt maradsz.- felelte.

- Hogy micsoda? Neeeem, ezt nem gondolhatjátok komolyan!- ráztam a fejem.

- Meg is jöttünk.- parkolt le édesapám, válaszra sem méltatva.

Kipillantottam az ablakon. Magas falak… Nagy épület… Nagy épület magas falakkal… Ennek a fele sem tréfa…

- Ez? Ez meg mi a szösz? Kolostor?

- Magániskola problémás fiataloknak.- felelte édesanyám.

- Problémás lennék?- pislogtam rá.

- Itt megnevelnék végre. Nah, szállj ki!- mordult rám édesapám.

Ez meg is történt, majd elindultunk befelé. Körbenézve jó pár hasonló korú társat találtam.

- Legalább nem én vagyok az egyetlen…- jegyeztem meg.

A szüleim ezt a megjegyzést is eleresztették a fülük mellett, csak mentek tovább. Megkeresték az igazgatóit, majd bementünk.

- Áh, Mr. és Mrs. Hamilton!- mosolyodott el az igazgatónő.

- Miss. Peters.- bólintott édesapám.

- Ő pedig a lányunk, Angel Hamilton.- mondta édesanyám, és rám mutatott.

- Üdvözöllek Angel!- mosolygott rám bájosan.

- Maradjunk az Angienél…- jegyeztem meg óvatosan.

- Ahogy kívánod. Isten hozott a Charleston-i Magániskolában.

Inkább a pokol, mint ez a hely… És ez a nő… Az ötvenes éveiben járhatott, a Miss. jelzőt elnézve pedig úgy tűnt, családja sincs. Nála unszimpatikusabb igazgatóval még nem találkoztam.

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megleszünk mi ketten.- mosolygott tovább.

-  Hát persze.- erőltettem magamra egy mosolyt, legbelül viszont biztos voltam az ellenkezőjében.

- Nos, mi akkor itt is hagynánk a lányunkat. Havonta egyszer azért írjál.- nézett rám édesanyám.

- Öhm… Megbocsát egy pillanatra?- vetettem egy bájvigyort az igazgatóra, majd szinte kirángattam a szüleimet a folyosóra.- Ti megőrültetek!? Nem hagyhattok itt!

- Eljátszottad az összes lehetőséged kisasszony, ez a büntetésed!

- De… De… Nem, egy ilyen lúzer helyen nem hagyhattok!- ellenkeztem.

- Késő! Már beírattunk. Nyáron jövünk érted.

- Ez nem kóser…- húztam a szám.- Ugye tudjátok!!!?

- Jó legyél kislányom.- köszöntek el a szüleim már kint, majd a csomagjaimat kipakolták a kocsiból, és elhajtottak.

- Klassz… Nagyon…- néztem a távolodó kocsit.- Itt fogok meghalni…

Megpróbáltam egyszerre az összes cuccomat bevinni, de nem igazán sikerült.

- Várj, segítek!- lépett mellém egy szőke srác.

- Oh, köszi.- eresztettem meg felé egy óvatos mosolyt.

- Nincs mit. Egyébként a nevem…

- Mr. Black, vigye Miss. Hamilton táskáit a szobájába. A 451-esbe.- szólt közbe Miss. Peters.

- Ricky Black.- mosolygott rám.- Majd még találkozunk.

- Szia.- intettem neki, majd eltűnt a cuccaimmal.

- Miss. Hamilton, jöjjön velem.- lépett mellém az igazgató.- Most mindent megtud az új otthonáról.

- Már alig várom…- pillantottam az ég felé.

Miss. Peters elindult az intézmény felé, én pedig követtem.

- Nos, az intézményünk 10 éve működik, hogy a problémás gyerekeket, fiatalokat jobb útra térítse. Akik innen kikerültek, nos, mára elhagyták azt az utat, amit még régen elkezdtek. Jelenleg 50 gyerekkel, és ugyanennyi fiatallal foglalkozunk. 3 nagyobb korcsoport van, 10 és az alatt, 11-14, és 15-18. Ha jól tudom, maga az utóbbihoz tartozik…- nézett rám.- Mennyi idős?

- 17 leszek az ősszel…

- Értem. Akkor ezek szerint Mr. Black az osztálytársa lesz. És Miss. Wood is. A szobatársa.

- Olyanom is lesz?- kérdeztem vissza, mire az igazgató csak bólintott.

- A szülei elküldték a méreteit, így kap egy garnitúra fehér blúzt, illetve egy sötétkék nyakkendőt.

- Nyakkendőt?- kérdeztem újra vissza.

- Az iskola egyenruhája. Az alsót maga választja, ahogy látom, nem kedveli a szoknyát.

- Nem igazán…- feleltem, közben a kezembe nyomta a nagy barna csomagot, amiben a holmim volt.

- Értem. Az évnyitó szeptember első napján lesz, az órarendet és a könyveket aznap kapja meg. Íme egy lista, hogy naponta mi hogyan folyik. Bármi kérdése van, felteheti nekem, a szobatársának, vagy bármely másik osztálytársának. Íme, megérkeztünk. Ez lesz a szobája.- nyitott be a 451-es számot viselő helyiségbe.

A szobától is kirázott a hideg. Kezdtem megszokni ezt az érzést… Szinte mindenből kettő volt, majdnem hogy szimmetrikusan is berendezve. Ágy, szekrény, íróasztal, polc, szék, és egy hatalmas ablak. Körülbelül ennyit mondhattam sajátnak. A csomagjaim már az ágy mellett álltak – úgy tűnt, Ricky tényleg ilyen rendes… A másik ágyon a szobatársam ült, és a körmét reszelgette.

- Miss. Wood, itt az új szobatársa. Most magatokra hagylak titeket, ismerkedjetek…

- Köszönjük Miss. Peters.- erőltettem magamra egy újabb mosolyt, majd az igazgató távozott.

- Ehh! Fúj, fúj, fúj!- ismételgettem.

- Nekem is ez volt az első reakcióm, nyugi!

- Te… Mióta vagy itt?

- Csak 1 éve. Lindsay Wood vagyok.- nyújtotta a kezét.

- Angie Hamilton.- fogtam vele kezet.

- Üdv a pokolban.

- Erre magamtól is rájöttem…- vágtam egy pofát.

- Kedves vagy…- jegyezte meg.

- Megesik.- feleltem újra.

- Honnan jöttél?

- Annapolis, Maryland… Hát te?- pillantottam rá, közben végigdőltem az ágyon.

- Los Angeles.

 - Hát… Ez aztán a nyomi hely a mi otthonunkhoz képest. Így elrontani a…

- Hagyjad… Itt mindenki így van a dologgal, de egy idő után megszokod a dolgot.

- Csodálatos… Vannak itt helyes srácok?- tértem rá egy másik témára.

- Fogjuk rá.- rántotta meg a vállát.- A suli másik szárnyában laknak.

- Áh, szóval el vagyunk zárva egymástól.- következtettem.

- Szerinted számít valamit? A suliban, az ebédlőben, az udvaron egyfolytában össze vagyunk eresztve.

- Úgy látom, elég rossz véleménnyel vagy a srácokról.- pillantottam rá.

- Csak volt pár csalódásom.- legyintett.

- Persze, értem…- tápászkodtam fel, majd a táskám után nyúltam.

- Segítsek kipakolni?- pislogott rám.

- Köszi, egyedül is megy.

- Hát jó.- rántotta meg a vállát, majd folytatta a körme tökéletesítését.

A következő fél óra csöndesen telt el, nem szóltunk egymáshoz. Én kipakoltam a szekrénybe, a polcokat megtöltöttem apróságokkal, az asztalt is teleraktam mindenféle kacattal. Végül újra végigdőltem az ágyon, és a kezembe vettem a rajta heverő papírost, amit még az igazgatónő nyomott a kezembe.

Magániskola

Charleston

Az iskola szabályait szigorúan vesszük. A megszegésükért büntetés jár.

• A diák köteles megjelenni az órán. Az óra alatt nem hagyhatja el a termet, csak tanári engedéllyel.
• A diák megjelenése kifogástalan legyen, mind ruházatában, mind egyéb értelemben (haj, köröm, smink, …).
• Az iskolát csak tanárral együtt hagyhatja el, kivétel ez alól a 2. és 4. heti kimenő (szombat vagy vasárnap).
• A megjelenési időpontokat kérjük betartani:

Időpontok		Teendők
Kezdés	Végzés
06.55