Évekóta húzom már, de most végre hivatalosan is bejelenthetem, hogy elkészült a szerelem fogságában 2.évadjának utolsó része. Remélem nem fogok csalódást okozni a sok várakoztatás okozta stressz miatt. Kommentálni itt tudjátok: VÉLEMÉNYEZEM!

41. rész – Eternal love
        

A srácok ide-oda rohangáltak, ruhájuk után kutatva. Kate és én csak mosolyogtunk rajta, milyen izgatottak. Bill egy hete említette a mai interjút, de ekkor még nem gondoltam, hogy ennyire sokat jelent nekik. Hajnalban keltek és azóta, folyamatosan készülődnek. Billen néha még azt is észrevettem, hogy remeg a keze az idegségtől. Mi itthonról, a tévéjükből szándékoztuk nézni az élő adást Gustav, Georg, és Andreas társaságában. A három srác még nem érkezett meg, de mi már előkészítettük Kateyvel a popcornos zacskót is.

Tom az utolsó ruhaelemet is magára aggatta, miközben lassan barátnője elé lépdelt.
- Gyönyörű vagy! – mosolyogott Kate és adott egy puszit a srác szájára.

- Te is szívem! – válaszolta Tom egy hatalmas mosoly kíséretében majd levette a kezét a lányról és az ajtó felé menetelt kezében a kocsi kulcsával.  Ekkor Bill jelent meg az ajtóban. Látszott rajta, hogy már kezd megnyugodni, és a keze remegése is alább hagyott.

Egy pár másodpercig Billt figyeltem. Fekete testhez simuló csőfarmer volt rajta, egy szintén simulós fekete atlétával, amelyből kikandikált az oldalán lévő tetoválás. Igazi rocker benyomását keltette. Mikor észrevette, hogy őt bámulom bájos mosolyra húzta a száját. Zavaromban csak egy jókívánságot tudtam kinyögni.  - Sok sikert! Aztán ne hogy össze-vissza beszélj nekem!

- Majd megpróbálok összpontosítani, bár úgy nehéz lesz, hogy közben te is figyelni fogsz.

- Honnan tudod? Lehet, hogy csak úgy fogok tenni mintha, figyelnélek, aztán ahogy elhúztok itthonról, megyek fel a szobámba és csetelek inkább.

- Remélem, hogy figyelni fogsz – nyomott egy csókot az arcomra, melybe egy leheletnyit belepirultam. Kiléptek az ajtón, de ahogy bezárult mögöttük már meg is szólalt a csengő.

- Mit hagyhattak itthon? – fordultam Kate felé.

- Valószínűleg minket – duzzogott, majd ment és ajtót nyitott. Billék helyett azonban Gustavékkal találta szemben magát.

- Ohh, sziasztok! Gyertek beljebb. A srácok éppen az imént mentek el. Gondolom találkoztatok velük. – Gustav lassan bólintott, majd odajött hozzám.

- Helló kuzin – átkarolt, majd lehuppant mellém a kanapéra. – A srácok csak egy óra múlva kezdenek, nem?

- Úgy tudom.

- Addig megnézhetnénk egy filmet – adta az ötletet, de meg sem várta a választ, már a dvd lejátszó felé nyújtózkodott. – Ezt imádni fogjátok. Vígjáték.

Nem volt kedvem filmet nézni, inkább felálltam és felmentem a szobámba. A hálószoba ajtók előtt megálltam. Tom ajtaja résnyire nyitva volt és ezen a résen keresztül pont megláthattam a szekrényének támasztott Gibsonját. Belöktem az ajtót, majd belopakodtam a szobába. Minden olyan nyugodt volt, és változatlan. Teljesen ugyanúgy nézett ki a szoba, mint mikor legutóbb jártam itt.

Kották és dalszövegek hevertek az ágyon, néhány a földön összegyűrve. Felemeltem egyet és elkezdtem dúdolni. Gyönyörű volt a hangzása. Lágy, bensőséges. Kíváncsi lettem, hogy hangzana gitáron, úgyhogy elemeltem a gyönyörű fekete Gibsont és játszani kezdtem rajta. A szövegek is megigézők voltak. Mind-mind Tom érzéseiről szóltak. Sokban felfedezni véltem Kate jelenlétét is, de volt olyan, amiben akár még magamat is. Annyira elmerültem bennük, hogy észre sem vettem, ahogy nyílt az ajtó és belépett rajta Kate.    

- Mit csinálsz itt? – kérdezte szemöldökét a magasba emelve.

- Nosztalgiázok. Két éve nem volt gitár a kezemben. Hiányzott.

- És mi az, amit szorongatsz?

- Ez egy dal. Tom írta. Rólad szól.

- Rólam? – kérdezte izgatottan – Megnézhetem?

- Hát.. én is megnéztem…mondjuk, most kicsit úgy érzem, mintha kipletykálnánk Tomot vagy valami ilyesmi.

- Ne érezd. Ennyit igazán megérdemlünk – kacsintott. – De egyébként azért jöttem fel, mert szólni akartam, hogy mindjárt kezdődik a műsor.  Kate ámulattal olvasta végig a sorokat, majd meghatódva ejtette vissza a papírt az ágyra – Gyönyörű… - sóhajtotta.

- Gyere, menjünk vissza a többiekhez – karoltam belé és húztam az ajtó felé.

Mire újra a nappaliban kötöttünk ki, már javában folyt a beszélgetés a két srác és a bájos szőke műsorvezető hölgy között. Kicsit elöntött a féltékenység, mikor a nő magát illegetve és keblét jócskán előre lökve nyomult a srácok felé, de visszafogtam magam. Először beszélgettek az új lemez készülődéséről, a Tokio Hotelbeli kapcsolatokról, majd mikor a fiúk magánéletéhez érkeztek, úgy éreztem elkezdtek élesedni az érzékeim és immár száz százalékosan rájuk összpontosítok. Kizártam mindent magam körül, úgy éreztem csak Bill igéző szemei vannak előttem.

- Nos srácok mi a helyzet a szerelemmel? Hannah óta élvezed a szabadságot Bill, vagy lenne még hely nekem a napirendedben? – fortyogott bennem a düh és legszívesebben megfojtottam volna azt a nőt, de az érdeklődésemet jobban lekötötte a srác készülőben lévő válasza. A pillanatok óráknak tűntek, és egyre csak azt figyeltem, ahogy Bill rágcsálja a száját, majd megnyalja a nyelvével és kiejti az első betűt.

- Az a helyzet kedves Nicola, hogy ma hatalmas bejelentéssel készültem mind a családomnak, mind pedig az egész világnak és az összes rajongónak. – Síri csönd lett a stúdióban, mint ahogy a mi kis nappalinkban is. Minden szem a fekete hajú félistenre szegeződött.  – Évekkel ezelőtt megismertem egy lányt, aki már az első pillanattól rabul ejtette a szívem. Mégsem tudtam kifejezni az érzelmeimet. Féltem ettől az érzéstől, ami bennem volt és legszívesebben örökre eltitkoltam volna a világ elől, főleg előle. Aztán távol kerültünk egymástól, és hosszú időn keresztül nem találkoztunk, még csak nem is beszéltünk. Hannahval próbáltam felejteni, de mégsem ment, de mégis, mikor már majdnem sikerült, újra visszaköltözött az életembe. Ezt jelnek vettem, és tudtam most már akármi történjék, lépnem kell. Ezért jöttem ma el hozzátok. Szeretném bejelenteni, hogy a szerelem fogságában vagyok, és úgy érzem benne megtaláltam az igazit.  A neve Jennifer, Gustav unokahúga, de mindenkit kérek szépen, tartsa tiszteletben a szerelmünket. Tartsa tiszteletben a barátnőmet. - könnyek peregtek végig a az arcomon nedves csíkot hagyva maguk után. Most már hivatalosan is a barátnője voltam.