34.RÉSZ

Szombat este volt. Lina most Bill szobájában aludt, akire

ráfért a társaság, ugyanis nagyon rosszul érezte magát a

Tommal történtek miatt.

Bill az ágyon feküdt kiterülve, kezeit arca elé tette, és

gondolkozott. Lina pedig az ablaknál állt, és nem tudta

igazán, hogy most mit kéne mondania. Megfordult, és

elindult Bill felé, közben pedig a gondolatait szedte össze.

Még mindig nem tudott semmi értelmeset mondani, így csak

odaült az ágyra Bill mellé. Erre a fiú kicsit arrébb

csusszant, hogy elférjen barátnője.

- Bill! - kezdte Lina.

A neve hallatán Linára nézett a fiú.

- Ne emészd magad... - folytatta, de Bill félbeszakította.

- Miért nem figyeltem rá oda? Akkor másképp alakult volna...

- Jaj kicsim. - Lina befeküdt barátja mellé - Nem vagy az

apja, hogy figyeld minden lépését. Felelősséggel van magáért,

és senki nem mondhatja meg neki, hogy mit csináljon.

- De Tomnak nincs felelősségérzete, és...

- Akkor sem a te hibád! - ezzel megcsókolta Billt.

Pár másodpercig ajkaik nem engedték el egymást, majd Bill

hátrált, és kicsit elhúzta fejét.

- Bocsi... Megértem, ha most nincs kedved... - habogta Lina.

- Csss! - tette Bill a mutatóujját Lina szája elé.

Majd megcsókolta. Kezei a lány hátára csúsztak, majd egyre

lentebb. Mikor Lina csípőjénél tartott, megfogta a pólóját,

és lehúzta a lányról, akin így már csak egy rövidnadrád, és

egy bugyi volt, ugyanis fürdés után volt már, és csak

pizsama volt mindkettőjükön. Bill a rövidnacit is gyorsan

eltüntette barátnőjéről, majd fordult a kocka, és Lina

húzta le Bill pólóját. Mindkettőjükön már csak egy alsó volt.

Magukra húzták a takarót, és úgy folytatták tovább...

Majd egymás mellé huppantak, és nem gondoltak semmi rosszra,

tiszta jó érzés járta át őket. Bill egy kis időre Tomról is

megfeletkezett.

- Lina. - simította végig Bill, barátnője arcát.

- Igen? - kérdezte kedvesen.

- Ugye mindig itt leszel mellettem? - kérdezte Bill kisfiúsan.

- Úgy terveztem... - viccelődött Lina.

- Tudtad hoooogy - nyújtotta el - hogy nagyon nagyon nagyon...

- Nagyon mi? - türelmetlenkedett Lina mosolyogva.

- Nagyon szeretlek! - mélyen egymás szemébe néztek, és nem

kérdéses, hogy utána megcsókolták egymást.

- Én is nagyon szeretlek! - válaszolta kicsit megkésve Lina.

Egymás karjaiban aludtak el, probléma és stresszmentesen.

Kizárták a külvilágot, és csak egymásra koncentráltak.

Én mindeközben a szobámban aludtam, vagyis gondolkoztam.

Azon, hogy miért kellett ennek az egésznek így történnie.

Miért találkoztam Tommal? Miért feküdtem le vele? Miért

éreztem magam olyan jól vele? Miért csalt meg? Miért fáj

ennyire, hogy megcsal? Miért kellet a balesetnek történnie?

És most mi lesz? Elmenjek Angliába, vagy ne...?!

Túl sok volt ez egyszerre, ezért lefáradva aludtam el.

Ennek ellenére már korán fennt voltam. Pontosan 7-kor.

Tegnap Lina-val megbeszéltük, hogy ma bemegyünk a kórházba,

de semmi konkrétat nem tisztáztunk le, úgyhogy vártam, hogy

felkeljenek Billel. Nem volt valami jó kedvem, de azt hiszem

ez érthető. Kicsit, vagyis inkább nagyon össze voltam

zavarodva. Egyre jobban sajnáltam Tomot. És valami különlegeset

éreztem. A megbocsátást. Úgy éreztem, hogy ha most Tom itt

állna előttem, és azt mondaná "sajnálom" meg tudnék neki

bocsátani. Végülis csak egy "kis" félrelépés volt, és azt

hiszem nem is jártunk "hiatalosan". Szóval most legszívesebben

megölelném, de ezt nem lehet. Ha arra gondolok, hogy kómában

van, összeszorul a szívem. Nem rég még egymás mellett

aludtunk, és nagyon boldogok voltunk egymással. Én legalább

is boldog voltam. Most pedig nem éppen...

10-kor még mindig arra vártam, hogy kijöjjenek a szobából

Lináék, de még csak halvány jelét sem észleltem annak, hogy

ébren lennének. Így hát bementem a kórházba. Egyedül.

**eközben Tomnál más látogatók is jártak**

Egy lány állt Tom ágya mellett. Világosbarna haja volt.

Átlagos magasságú, és elegáns stílusú volt. Gazdagnak látszott,

és megválogatta, hogy mit vett fel, hogy állt a haja...

Mikor bement Tomhoz, egy nővér fogadta:

- Maga a fiatalember hozzátartozója?

- Igen, a barátnője vagyok. - mondta szemrebbenés nélkül.

- Akkor odaadom magának a ruhákat, amikben a baleset

során volt. - az ápoló a lány felé nyújtotta a ruhákat.

- Rendben. - vette át. - Elnézést, de megtudná mondani, hogy

pontosan mi baja van, mert csak most tudtam bejönni, és még

nem beszéltem orvosokkal.

- Néhány idegpálya nem működik megfelelően, és ha jól

tudom az agyban néhány ér is elzáródott, ami kómához vezetett.

- Kómában van? - lepődött meg a lány.

- Igen.

- És mikor ébred fel? Egyáltalán van még rá esély??

- Persze. Van. 80%, hogy felépül.

- Oh értem. Köszönöm.

- Nekem most mennek kell, ha segíthetek nyugottan keressen

meg.

- Rendben. Viszlát!

- Viszlát!

A lány fogta Tom ruháit, és közben elkezdett beszélni hozzá:

- Látod én megmondtam, hogy ne szórakozz velem! - most

teljesen más volt a hangvétele, mint ezelőtt - Aki át

akarja vágni Inez Müllert (így hívják a lányt), az megbánja.

Közben a ruhákat lerakta az ágy melletti kis szekrényre,

de ki esett belőle valami. Egy maci, és egy levél. Inez

észrevette, és felvette.

- Hát ez meg? - nézte a tárgyakat.

Nem sokáig gondolkozott, kibontotta a levelet, amiben csak

ennyi állt:

,,Szeretlek!"

- Nahát ez tényleg Tomé? - gondolta magában. - Szóval most

már tutira igaz, hogy a nagy nőcsábász, Tom Kaulitz szerelmes.

Bár képzelem mennyire nagy ez a szerelem... A lényeg, hogy

ha az enyém nem lehetsz, akkor senkié.

Kihúzta az ágy alól a fehér vas széket, ami minden kórházi

ágy alatt van, leült, és tovább folytatta elmélkedéseit,

hangosan.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül a kis tervem,

hogy kómába kerülsz, de így legalább tanulsz belőle.

A levél még mindig a kezében volt, és egy gonosz ötlete

támadt. A fehér borítékra ráírta:

,,Für Inez" (Ineznek)

Majd visszarakta a macival együtt Tom ruhái közé.

- Remélem a kis szerelmed találja meg! - mondta gúnyosan.

Inez nem tudta, hogy nem csak ő van a szobában. Az ajtóban

Shila állt, aki mindent hallott, és bár a szőke lány nem

tervezte, hogy leleplezi magát, ez szerencsétlen módon

még is sikerült. Ugyanis ahogy nekidőlt az ajtónak, az

nyikorogni kezdett, amire Inez felkapta a fejét, és szúrosan

nézett az ártatlan lányra.

- Te meg mit keresel itt? - ugrott fel Inez.

Shila hirtelen nem tudta, hogy Inez rájött-e, hogy mindent

hallot, ezért nem tudta mit mondjon.

- Te mit keresel itt?! - vágott vissza.

A két lány ismerte egymást, ugyanis egy iskolába járnak.

Shila ugyebár Tom évfolyamtársa, szóval 12.-es, és 18 éves

lesz. Inez pedig 11.-es, de ő is 18 éves lesz. (Nem bukott,

csak Shila évvesztes.)

- Te hallgatóztál? - kapta fel a vizet Inez.

Shila közelebb lépett, de nem válaszolt.

- Szóval mindent hallottál...

- Nem tagadom... Igen, hallottam. És tudd meg, hogy egy

önző, gonosz, gusztustalan liba vagy!

- Ne merj fenyegetni!

- Mert mi lesz, ha fenyegetlek? - kezdtek belejönni a kiabálásba.

- Akkor rádküldöm a haverjaimat, akik nem a pehelysúlyúak

közé tartoznak.

- Na ne mond! Most nagyon megilyedtem. - valójában kicsit

félt Shila, mert ismerte a lányt, és tudta, hogy nem blöfföl,

tényleg szerez embereket, akik pénzért bárkit megvernek.

Bár azok nem a haverjai, de mindegy...

- Van is rá okod! - folytatta Inez - Ha egy szót is mersz

szólni, neked annyi! És amúgy sincs semmi bizonyítékod semmire,

szóval téged fognak hülyének nézni.

Ineznek igaza volt, így Shila bevallotta magának, hogy

nincs egyszerű helyzetben. Így még mielőtt bármi baja

történhetett volna, sarkonfordult, és elment.

Inez kicsit ideges lett, nehogy kiderüljön, hogy az ő keze

van Tom balesetében, de érezte, hogy Shila berezelt. Pár

perc múlva kiment a kórteremből. 10 óra volt. Hamarosan

már én is odaértem a kórházba, és bementem Tomhoz...