Tiltott szerelem

A hold ezüst hídja ott tündöklött a vár kertjének taván. A tavaszi szellő rózsa illatot hozott magával. Mélyet szippantottam az édeskés levegőből, majd halk csoszogást halottam magam mögül. Lassan fordultam meg. Próbáltam legalább a mai nap kicsit többnek látszódni egy egyszerű lánynál. Az este alkalmából kölcsönvettem édesanyám egyik hatalmas abroncsos szoknyáját, és Madisonnal befonattam a hajam, hagy lásson egyszer olyannak, mint amilyennek lennem kéne.

- Hát eljöttél. – mosolyodtam el, hercegi megjelenésén. Hiába néztem ki én is úgy, mint egy hercegnő, valahogy most sem passzoltunk úgy egymáshoz, mint egy királyi pár.

- Kíváncsiságom vonzott. Elképzelni sem tudtam mi lehet olyan fontos, hogy idehívj az éjszaka közepén. – bársonyos kezével végigsimított arcomon. Éreztem, ahogy a könnycseppek égetik a szemem, és mihamarabb kikívánkoznak, de nem engedhettem meg magamnak.  – Gyönyörű vagy. 

- Köszönöm. – meg akartam mondani neki, hogy lehet, hogy szép vagyok a ruházatban, de egyszerűen röhejesen érzem magam benne. Tegnap még nevettünk volna ezen a kijelentésen, ma viszont nem lehet. Egyszerűen nem lettem volna képes vele együtt örülni, mikor a szívem éppen széthasadni kíván. – William, azért hívtalak ma ide, mert közölnöm kell veled valamit.

- Meggondoltad végre az ajánlatom? – kezei közé fogta arcomat, és vészesen közelített ajkaival. Nem bírtam ki, hogy eltoljam magamtól. Egyszerűen nem voltam kész rá, hogy nemet mondjak életem szerelmének. Ki akartam élvezni az utolsó csókunkat, hisz biztos voltam benne, ennél többet már nem kaphatok. Az ajánlata felidézésére kihullottak az első könnycseppjeim. Rábólintani arra, hogy hozzá megyek feleségül, amikor elhagyni készülöm?

- William, édesanyámék úgy határoztak, hogy holnap elhagyjuk a várost. – éreztem, ahogy a keze megdermed a hír hallatán, majd vad remegésbe kezd.

- Miért? – kérdezett vissza, nedvességtől csillogó szemét pedig az enyémbe mélyesztette.

- Nem mondhatom el. – ráztam a fejem, miközben a szívem üvöltözött, hogy Az anyád miatt! Csak is miatta! Még sem akartam nehezíteni a helyzetét. Ennyivel tartoztam neki.

- Nem hagyhatsz itt! – kétségbeesetten kiáltott fel.

- Úgy sem működött volna. Különböző rétegekből jövünk. A népetek már így is pletykált rólunk. Jobb lesz így. – az ellenkezőjét zokogtam volna, de édesapám élete múlott a szavaimon.

- Emily Winthrop, tegnap még azt bizonygattad, hogy szeretsz! Mi történt ez alatt az egy nap alatt amit nem mondasz el nekem?

- Mondtam már. El fogunk költözni.

- De miért?

- Vándor család vagyunk. Ennyi.

- Figyelj, szökjünk meg ! Együtt. – szavai reménnyel telik voltak. Számára és számomra is.

- Nem lehet. Mennem kell. – könnyeim továbbra is patakokban folytak.

- Szeretlek, Emily. – ölelt magához.

- Én is téged. – feladva azt az elhatározásomat, hogy ma úrinőként viselkedem, rohantam az erdő felé. Nem bírtam visszanézni. Ha megtettem volna, nem tudnék elszakadni tőle soha többé. Nem menne. - Én is szeretlek Bill. Örökké és még tovább, mindig szeretni foglak. – suttogtam bele az éjszakába.