Az éjszaka leple

Tudtam, hogy tilos lenne találkozunk, még sem tudtam ellenállni a kísértésnek. Őrület ami kettőnk közt volt, ezt jól tudtuk. Égő tűz mi emésztett minket. Egy olyan tűz, ami már régóta hiányzott mindkettőnk életéből. Amint a park közelébe értem, szabályoztam a légzésem, és próbáltam visszább venni a mellkasomat döngető szívem szapora lüktetéséből. A lépteim halkultak és lelassultak. Szerettem volna meglepni. Egy pillanatot vártam egy fa árnyékába húzódva, majd megláttam, hogy Ő már türelmetlenül kopogtat a lábával egy falnak dőlve.

Mikor érezte, hogy a szemem rajta van, az árnyék felé fordította fejét, de a sötétség miatt addig nem láthatott, míg én magam egy lépésnyit előre nem tettem. Ahogy a lámpa fénye megvilágított, csintalan mosolyra húzódott a szája.

-               Hát eljöttél. – jelentette ki magabiztosan, de közben érezni lehetett, hogy ezzel csak önmagát próbálja megerősíteni.

-               Mondanám, hogy hiányoztál, de az, rossz fényt vetne a kapcsolatunkra, úgyhogy inkább úgy fogalmazok, nem volt jobb dolgom.

-               Még mindig túlságosan is fel van vágva a nyelved. Azt hinné az ember, hogy ennyi év után valamelyes betörtek.

-               Édes el kell, hogy keserítselek, én már nem változom, maximum napról napra zabolázatlanabb leszek. – közelebb hajolt és mélyen a nyakamba suttogott. Szinte éreztem, ahogy ajkai a bőrömhöz érnek.

-               Kíváncsi vagyok a múltkori óta mennyivel vagy rakoncátlanabb. – Leheletének hűvösségétől megborzongtam és éreztem, ahogy a szívem újra hevesebben dolgozik.

-               Ha jó kisfiú leszel, esetleg megmutathatom. –hátat fordítottam neki és elkezdtem az ellenkező irányba lépkedni, mire elkapta a csuklómat és magához rántott.

-               Ígérem jó fiú leszek. - csábos félmosolyba húzódott eddig hetykén tartott szája. Legszívesebben azonnal rácsókoltam volna, de muszáj voltam tartani magamat, hiszen nem támadhattam le az utca kellős közepén.

-               Akkor ideje lenne indulnunk. – Kezét továbbra is a csuklómon tartotta, bár a legtöbb esetben kénytelenek voltunk kerülni a feltűnést. Egy kívülálló, munkatársaknak hitt volna minket, akik a hivatásukat mindennél előrébb tartják és még késő éjszakai is egy tárgyalásra sietnek Csak az láthatta az igazi szándékunkat, aki a vágytól lángoló szemünkbe nézett. Miután kiértünk az utcáról sem engedte el a kezemet, ezért kénytelen voltam én kitépni az övéből. Ekkor kérdőn meredt rám.

-               Még nem vagy ennyire kiváltságos.

         Mikor szóra emelte a száját érkeztünk meg a hotelbe. Közös titkunkat csak a recepciós tudhatta, akivel néhány alkalommal váltottunk egy-két szót. A kulcsok átvétele után egyenesen a lift felé vettük az irányt.

-               Hetekig nem válaszoltál az üzeneteimre. – mondta kis rágalommal a hangjában.

-               Nem véletlenül.

-               Ezt meg hogy érted?

-               Úgy, hogy George elkezdett gyanakodni. És nem szerettem volna választás elé kerülni.

-               A kettő mindig biztosabb, igaz? – ekkor már erősen érződött a vád és az, nem tűri, ha csak a másodhegedűs szerepét játszhatja.

-               Nézd Tom, míg én is csak a második vagyok a te életedben, nem mondhatsz semmi ítéletet arról, ahogy kezelem ezt a dolgot,

         Mielőtt feltette volna a kérdést, amit már éreztem, hogy erősen a nyelvén van megérkezett a lift a hatodik emeletre. A szobába érve rögtön az ablakhoz siettem.

-               Gyönyörű a kilátás, nem gondolod? – lenéztem a milliónyi aranysárga pontra. Egy hatalmas város terült el alattunk, és szinte ugyanúgy lüktetett az élet odalent az embertömegben, mint az én testemben. Az autók olyan gyorsan száguldoztak tova, ahogy az oxigén az ereimben.

-               Szinte eltörpül a te szépséged mellett. – Mellém érve, mutató ujjával finoman végigsimított a nyakszirtemtől egészen addig a csuklómig, amellyel ma megpróbált maga mellé láncolni. Ahogy megfordultam mélyen a szemébe néztem. Ilyenkor nem volt színjáték. Azonnal tudtam, hogy ha választás elé állítanának biztosan az ő nevét mondanám, ám biztos voltam abban is, hiába is sejteti azt, hogy ő márpedig mellettem döntene, ha élesen kérdeznének rá, hezitálna, és én maradnék alul.

                  A kezei a derekamhoz kúsztak, és szorosan magához húzott. Egy darabig csak kémleltük, mit lép a másik, majd ő csókolt először. Ajkai puhák voltak. Minden testrészem beleborzongott a csókjába. Mikor elváltunk elkezdett simogatni. Simogatta a derekamat, a vállamat és a nyakamat, amiről tudta, hogy olyan csikis, hogy rögtön összecsuklom, ha megérintik. Ahogy behajlítottam a térdeimet, már alám is kapott és egy másodperc múlva a karjaiban cipelt az ágy felé. Nem voltak kérdések és válaszok, mert némán is ugyanúgy értettük egymást. Hatalmas puffanással értem földet – azaz inkább ágyat – és miután ledobott rögtön mellém is telepedett. Perceken belül kerültek le a ruhák. Imádtam mikor ilyen szenvedélyes volt.

-               Felettébb izgató mikor csak egy parfümben fekszel mellettem.

-               Ne dumálj annyit Tom Kaulitz! – nevettem rá, és finoman befogtam a száját.

                  Újabb érzéki csókokkal borítottuk el egymás testét, majd bő két óráig szinte egymás testébe olvadtunk. A kéjutazás után kopogtatásra lettem figyelmes. Fáradtan még is érdeklődve emeltem a tekintetemet Tom felé, azt remélve, hogy ő rendelt szobaszervizt. Lomhán megrázta a fejét, úgyhogy takaróba burkolózva felkeltem, hogy megnézzem, ki van az ajtó túloldalán.

                  Mikor kinyitottam az ajtót, éles nyilallást éreztem a szívemben. George állt az ajtó mögött meghökkenve szomorúsággal a szemében. Legfeljebb öt másodperc telhetett el, nekem még is több órának tűnt. Egy óra volt, ahogy láttam, hogy a düh szétárad a testében, majd még egy, ahogy ujjáról lekapja az aranygyűrűjét, és hozzám vágja. Hátat fordított és csak annyit mondott.

-               Egy cetlin találtam meg a címet. Véletlenül. – aztán rám vágta a fényes tölgyfa ajtót. Vége volt. Nem én kerültem választás elé, ha nem egykori férjem. Égett a szégyentől az arcom, ezért csak bámultam magam elé. Nem mertem Tomra nézni. Neki is hasonló érzések kellett hogy keringjenek a fejében, hiszen ő az egyik legjobb barátját vesztette el a mi kis kalandunkkal. Egyszerre minden porig rombolódott bennem. A férfi, akit én szeretek mást szeret, az a férfi, aki engem szeret pedig végleg el fog hagyni. Nyomorultul voltam, hiszen mindez az én hibám. Az én kiállhatatlan és örökké kalandvágyó természetemé. Egyszerre éreztem a meleg könnycseppek végiggördülését az arcomon, és Tom gitározástól kemény ujjait az államon.  

-               Elhagyom Helgát. Szeretném, ha együtt maradnánk. Elutazhatnánk messzire, ahol többé nem kell találkozunk velük. – hirtelen remény csillant szomorú szívemben. Talán van esély arra, hogy szeret. Talán végre újra boldog lehetek. Hirtelen görcsöt éreztem a hasamban, és az adrenalin szétáradt a testemben, aztán viszont újra egy keserű gödörbe kerültem, és kezdett kitisztulni a fejem. Hamarosan a lehető legjobb döntés tört fel belőlem.

-               Nem lehet. Megpróbálom helyrehozni a dolgokat Georgedzsal. A gyermekeim miatt. Magam miatt. Egykor szerettem, és tudom, hogy még van remény. Ha most elszököm veled, örökre elveszítem ezt a részét az életemnek. Sajnálom Tom… Nem találkozhatunk többé.  

         Összeszedtem a ruháimat, és miután felöltöztem George után eredtem az éjszakába. Akkor este magányosabb voltam, mint valaha, de tudtam, helyesen cselekszem, és ha kell hosszú hónapokig vezekelni fogok a bűnömért, hisz ő volt a családom nem pedig a raszta fiú.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.