24.rész

A leforróbb csók

 

Mikor végre sikerült elaludnom, apa óvatosan kiment a szobámból, és tárcsázta Vyola számát. Nem tudom meddig aludhattam, mert mire felkeltem megint világos lett. Kimentem a szobámból, és átmentem a konyhába. Apa épp kávét főzött.

-         Jó reggelt.- nyomtam az arcára egy puszit

-         Szervusz hercegnőm. Kérsz egy kávét, egy kis pirítóssal?

-         Jól hangzik. Jöhet.- mondtam és leültem a pulthoz.- Mennyi ideje aludtam?

-         Hát a tegnap délutánt végig aludtad. És a mai délelőttöt.- rakta elém a tányért- Ha megetted a kaját, megyünk, mert mutatni akarok neked egy kis meglepetést.

-         Jaj, apa tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.- haraptam bele a pirítósba.

-         De ezt imádni fogod. Na, egyél én addig felöltözök.- ment be a hálóba

Gyorsan megreggeliztem, mert azért mégis csak érdekelt az a meglepetés. Nagyon rám fért már egy kis öröm. Én is gyorsan felöltöztem, és már indultunk is. Elég ismerős volt a környék amerre mentünk. És igen, kilyukadtunk végül a bazilikánál.

-         Ez lenne a meglepetés?!- akadtam ki teljesen.- Nem elég, hogy néhány nap múlva életem szerelme itt vesz el egy másik nőt, még te is ezzel kínzol?

-         Nem. Én ezzel kínozlak.- és hirtelen kinyílt az ajtó. Vyola lépett ki rajta. Futott felém, és mikor oda ért szorosan magához ölelt.

-         Tymmy annyira hiányoztál.

-         Te is nekem.- mondtam, és sírni kezdtem- De, honnan tudtad, hogy itt leszünk.

-         Apukád tegnap este felhívott, miután elaludtál, és elmesélt mindent. Tudtam, hogy szükséged van rám, így mondtam neki, hogy jöjjetek ide, mert itt volt a próba. De most mesélj te. Jól vagy? Tudtam, hogy nem fogod kibírni ezt. Nem akarom, hogy el gyere az esküvőre.

-         De muszáj, mert felkértek. Nem akarom cserbenhagyni Gustavot.- hajtottam le a fejemet.

-         Ha tudnád mennyire maga alatt van. Tökre szeretne még utoljára találkozni veled, csak kettesben.

-         Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Az esküvőn majd találkozunk. Nincs kedved mászkálni?- tereltem el a szót.

-         De, miért is ne.

Neki vágtunk a nagyvárosnak, és egész nap csak sétálgattunk, és beszélgettünk. Jó volt megint csak ketten beszélgetni, de sajnos hamar vége lett, mert Vyolának mennie kellett próbálni. Így hát egyedül elindultam vissza fele. Nagyban sétálgattam, és gondolkodtam, mikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, mert Georg keresett.

-         Szia Georg.- szóltam bele

-         Szia szépségem. Hallottam, hogy találkoztál Vyolával. Nem lenne kedved velem vacsorázni?

-         De, miért is ne. Mikor, és hol?

-         Mondjuk most, és itt.- mikor hátra fordultam ott állt mögöttem Georg. Azonnal a nyakába ugrottam, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.- Ez aztán a fogadtatás.- mosolygott

-         Téged máshogy nem lehet. De, honnan tudtad, hogy erre fele vagyok?

-         Onnan, hogy mikor kijöttünk a fogadóból, ahol lesz a vacsora, hátulról felismertelek. Szerencsére a többiek nem. És hát, idáig követtelek.

-         Te kis detektív.- mosolyogtam rá, majd belé karoltam, és elmentünk vacsorázni.

-         És, jól vagy?- kérdezte

-         Hát, amennyire ilyenkor jól lehet az ember. De szerintem túl élem. Egész nap szinte Vyolával beszélgettem, és sikerült nagyjából kibeszélnem magamból ezt az egészet.- nevettem

-         Engem nem tudsz becsapni.- fintorgott Georg- Látom, hogy nagyon fáj. Amúgy utoljára még szeretne veled találkozni. Miért nem beszélsz vele?

-         Minek? Minek találkozzunk utoljára? Nem mondok fel emiatt.

-         Valóban, de az utolsó alkalom lenne, hogy kettesben lehetnétek.

-         És mégis hogy? A kis menyasszonya mindig a nyomában van.

-         Ezt, ha akarod, el tudom intézni. De kérlek, találkozz már vele. Teljesen maga alatt van. Nem akarja feleségül venni azt a hárpiát, de már késő.

-         Nem tudom Georg. Tényleg nem tudom, hogy mit tehetnék.- hajtottam le a fejemet

-         Találkozz vele! Holnap! – fogta meg a kezemet.

-         Nem.- mondtam határozottan- Ne haragudj, de nem. Szépen vegye csak el Ariannat. Jobb lesz így.

-         És mégis kinek? Te is szenvedni fogsz, ő is. Tök szupi lesz így veletek dolgozni majd.- emelte fel a hangját

-         Lehet, de ő választott. És ennek így kell lennie.

-         Ez baromság. Nem kell így lennie, csak egy kis akaraterő kéne a részedről, meg persze az ő részéről is, hogy elhagyja azt a csajt. De majd én rábeszélem, hogy veled jobban járna.- veregette meg a mellkasát hősiesen

-         Ez kedves. De ezt nem akarom. Azt akarom, hogy saját akaratából hagyja el őt. Nem pedig azért, mert te vagy a többiek rábeszélitek. Jaj, ne haragudj de mennem kell- álltam fel az asztaltól- Megígértem apának, hogy korán haza megyek. Hétfőn találkozunk az esküvőn, és kérlek, ne beszéld tele a fejét. Had tegye azt amit jónak lát.- adtam két puszit Georgnak.

-         Várj, holnap hova mész?- kérdezte

-         Ruhát próbálni. Aztán szerintem megnézem a helyszínt. Na, szia.

-         Szia.

Haza mentem, de apa már aludt a tv mellett. Lekapcsoltam a tv-t és betakartam, majd bementem a szobámba. Lefürödtem, és lefeküdtem aludni. Reggel kicsit korábban keltem. Lementem a boltba, és vettem friss péksüteményt. Majd megterítettem, és megreggeliztünk apával.

-         Kicsim, ne haragudj, de ma nem tudok veled menni. Dolgom van.

-         Semmi baj apa. Akkor elmegyek egyedül.

-         Egyedül? És a lányok?

-         Biztos sok dolguk van. Nem akarom őket megzavarni.

Befejeztük a reggelit és elmentem készülődni. Eközben a fiúk a hotel szobájában beszélgettek.

-         Biztos jó lesz ez így Georg?- kérdezte kételkedve Bill

-         Miért ne lenne jó? Egyikük se fogja tudni, hogy mi van.

-         És ha nem úgy sül el, ahogy azt vártad?- Tom

-         Akkor is megvolt az utolsó esélyük. Gyerünk, segítsetek már.

-         Miben kell segíteni?- jött ki a fürdőből Gustav

-         Ja, semmiben, csak kéne nekem egy kísérő csaj. És gondoltam a fiúk segíthetnének ebben.

-         Mondtam, hogy ott van Arianna unokatesója.- kötötte be a cipőjét

-         Te hova mész?- kérdezte Georg

-         Nem tudom. Sétálni. Még nem is láttam a várost.- azzal elindult kifelé

-         De nem mehetsz el!- kiabált rá hirtelen Tom

-         Miért is nem?

-         Mert.- Georg

-         Mert Arianna azt üzeni, hogy menj a bazilikába most azonnal.- találta ki Bill

-         Érdekes, nem hallottam, hogy csörgött a telefonom.- hitetlenkedett Gustav

-         Igen, mert az enyémen hívott.- Georg

-         Fura. Na mindegy, akkor megyek, nehogy megint kiboruljon, mert kések- forgatta a szemét- Majd jövünk.- azzal kiment

-         Most azonnal?- mondta Bill- És Tymmy tud róla?

-         Nem, de mindjárt tudni fog.- és tárcsázta a számomat

Azzal az ürüggyel hívott fel, hogy találkozni akar velem a bazilikába, hogy körbe vezessen, mi hol lesz. Gyorsan elkészültem, és elindultam. Bementem az ajtón, mert nem volt kedvem kint várni. Leültem az egyik padra, és vártam. Gyönyörű volt minden. Tele volt falfestményekkel. Elállt a lélegzetem is. Annyira bele voltam merülve, hogy nem vettem észre, hogy valaki leült mellém.

-         Ugye milyen gyönyörű? Eddig csak egyszer jártam itt, még kis koromba. Azt hiszem egy misén, de nem biztos. Már akkor is csodaszépnek találtam. Te nem?

-         De igen. Nagyon szép. Főleg, hogy te is itt vagy.

Oldalra néztem, mert felismertem Gustva hangját. Nagyon meg voltam lepődve, de örültem neki.

-         Te mit keresel itt?- kérdeztem

-         Azt hiszem Arianna hívott ide.- mondta

-         Áh. Értem.- hajtottam le a fejemet

-         De, ha jól sejtem ehhez neki semmi köze. És valószínűleg nem is vár rám. És te?

-         Én Georggal találkozok.- de akkor leesett. Sem Arianna, sem pedig Georg nem volt ott.- De azt hiszem, ő se nagyon fog eljönni.

-         Behúztak minket a csőbe.- mosolygott Gustav

Végre hosszú idő után láttam megint azt a mosolyt az arcán, amit annyira szerettem benne. Ez a látvány engem is arra késztetett, hogy mosolyogjak.

-         Sajnálom azt az sms-t.- mondtam

-         Én annyira azért nem. Örülök, hogy írtál, mert nem jöttem volna rá, hogy szeretsz.- pirult el

-         Tényleg? Pedig azt hittem, hogy egyértelmű volt, a sok kirohanás után.- nevettem

-         Pedig nem. Vagyis nekem nem. Azt hittem, hogy ez amolyan csajos dolog. De tévedtem. Ahogy most is.

-         Ezt hogy érted?

-         Tévedtem, hogy nem a te kezedet kértem meg.- fogta meg a kezemet

-         Én meg abban tévedtem, hogy nem mondtam el idejében, hogy mit is érzek valójában, hanem el akartam fojtani.

-         Mind ketten tévedtünk, de talán helyre hozhatjuk.- fordult felém- Lemondom az esküvőt, ha akarod. Csak egy szavadba kerül.

-         Ez mind szép és jó, de nem tehetem. Nem lehetek önző. Te választottál, és nem engem. Legyél boldog, és akkor én is az leszek.- álltam fel, és szaladtam kifelé, de Gustav utolért.

-         Nem érted?! Én, nem lehet boldog nélküled! Szeretlek!- fogta meg az arcomat, és az ő arca felé húzta. És megcsókolt. Életem legfinomabb, és legforróbb csókja volt. Mind ketten a lelkünket adtuk bele, és csak úgy izzódtak az ajkaink. Soha nem akartam, hogy vége legyen, de akkor eszembe jutott. Nem lehet. Ő már nem az enyém…És gyorsan elkaptam a fejemet.

-         Ezt, ezt nem lehet.- csak ennyit mondtam, és amilyen gyorsan csak tudtam elszaladtam.

Egészen a városligetig szaladtam, ahol leültem egy padra, és megint rámtört a sírás. Annyira szeretem őt. Most mi tegyek? Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe. Majd megint leült valaki mellém a padra…