Üdvözöllek a kaulitz-extra oldal sztoris kiegészítésén. Rengeteg verset, történetet, novellát, idézetet találsz az oldalon, úgyhogy remélem megleled majd a neked valót. Olvasgass, és éld bele magad a mások által írt gyönyörű történetekbe. ui.: a sztoriknak semmilyen mértékű valóságalapjuk nincs.
Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.
meteorit
naprendszer
x webmiss: Jenníí
x design: Jenníí
x credit: g-portal
x indulás: 2007.05.30 x felbontás: 1024 x 768 x böngésző: Google Chrome x téma: TH sztorik és Love sztorik
Szombat reggel megint megkínoztam az ébresztőórámat és a telefonomat is. Az egyiket hétre, a másikat fél nyolcra állítottam be, hogy fel tudjak kelni, és még véletlenül se aludjak el, ám szokásomhoz híven, totál kómásan addig ütöttem őket, míg el nem hallgattak, és végre nyugodtan aludhattam tovább.
- A francbaaa! Anya hol van a farmerem? – kiabáltam le a lépcső tetején állva.
- Melyik?
- A világos! Gyorsan mondd, mert elaludtam, és már rég a stúdióban kéne lennem!
- Kimostam.
- MICSODA?
- Oda hajítottad az ágyad közepére…és nagyon gyűrött is volt. Honnan tudtam volna, hogy azt nem mosásra szánod? – anya számára olykor természetesnek bizonyult, hogy néha bemegy a szobámba, és összeszedi a cuccaimat, ami szerinte már koszos. Nehéz volt úgy kialakítani egy magánszférát, hogy lényegében mindkettőjüknek szabad bejárása volt a szobámba, rásegítve a birodalmam pótkulcsával, amit a ház többi kulcsával egyetemben egy csomón tartottak, tehát még csak bezárni is felesleges lett volna, úgy is kinyitják, ha akarják.
- Ááááá!
- Egyébként meg miért nem húztad fel az ébresztőd?
- Kettőt is felhúztam!
- Máskor próbálj meg előbb felkelni.
- Erre most nem érek rá. – dörmögtem az orrom alá, és behúztam a szobámba, hogy feltúrjam a szekrényem egy másik farmerérért. - Hol a francba hol van a másiiik? Ezt nem hiszem el, miért kell állandóan késnem? – lényegében az alsó fiókom tartalmát teljesen a padlóra telepítettem át, mire megtaláltam a másik világos farmerem, ami ment a kék, pánt nélküli flitteres tunikámhoz.
Két perc alatt felöltöztem, de már a fésülködésnek nem álltam neki. Rápillantottam a tükörképemre, és elszörnyedve bámultam kócos frizurámra. Lerohantam a lépcsőn, és bevágódtam a kocsimba.
- Kim, neked a korán, az fél egyet jelent? – förmedt rám menedzserem az ajtóban.
- Itt vannak már?
- Igen. A nappaliban már legalább negyvenöt perce várakoznak, és hiába telefonálok neked, teszel felvenni.
- Még berohanok a fürdőbe, és már jövök is. – mielőtt választ kaptam volna, átrohantam az előszobán, egészen a fürdőig sprintelve. Ott résznyire nyitva hagytam az ajtót, hogy halljam, miről beszélgetnek. Ismerősen csengő, hangokat véltem felfedezni, de már nem emlékeztem hol hallhattam őket. Valószínűnek tartottam, hogy a durván, egy hónapja rendezett meglepi partin, de nem voltam benne biztos. Nap, mint nap annyi féle emberrel, találkozom, így hát elég nehezen tudom észben tartani a hangjukat. Nem csoda, hogy nem ugrik be. Gyorsan kivettem a kis szekrényből azt a fésűt, amit legutoljára ott felejtettem, és áthúztam vele párszor búza szőke tincseimet. Most már valamivel ápoltabbnak nézek ki. – állapítottam meg. A nappali elé érve hallottam, ahogy Pete panaszkodik.
- Tényleg annyira sajnálom, hogy így megváratott benneteket. Felháborító, hogy sehova nem tud pontosan érkezni!
- Ja mert minden éjjel háromig vagy négyig fent vagyok! – Sikeres belépő. A lázadó lány, aki visszafelesel a menedzserének. Gondolom nem ezt várták a vendégeink.
Vagy talán azaz öt ember nem is volt annyira vendég? Tom Kaulitz megnyúlt képpel bámult rám. Mind a hat srác kényelembe helyezkedve terpeszkedett a kanapén. A rasztán és Peten kívül, a szakács által előre elkészített szendvicseket majszolgatták.
- Te? – egyszerre szegeztük egymás fejéhez a kérdést.
- Oké, nem rád gondoltam! – odasétáltam hozzá, és megöleltem, majd adtam neki két cuppanós puszit.
- Mindjárt jobban érzem magam. – vigyorgott. Odasétáltam Billhez is. Először én csak kezet akartam vele fogni, de ő átölelt és adott kész puszit. Nagyon jó illata volt. Friss és üdítő. Georgnak csak a kezem nyújtottam. Elfogadta és megrázta, aztán igaz eléggé vonakodva, de megismételtem ezt Tommal is.
- Egyébként nem vagyunk ám egoisták, csak rosszul indult az ismerkedésünk. – szögezte le Bill.
- Ehm…hát nem tudom. Nem igazán van rólatok jó benyomásom…
- Na akkor most megmutatjuk, hogy milyen jófejek is vagyunk, és mennyi hasznod lesz belőlünk. – kacsintott, miközben felállt, utána pedig a többieket is felhúzta és beszökdécselt a hangstúdió részlegbe. Intett nekünk, hogy kövessük. A két menedzser megállt a kezelő pultoknál, ahol meghallgathatják, mi pedig tovább mentük, a felvevőbe.
- Oké, és itt most mit csináljunk?
- A srácok előbb eljátszanak neked egy számot, addig nyugodtan ki is jöhetsz, utána pedig meghallgatnak téged. És ha úgy gondoljátok össze tudtok játszani, elkezdhetjük feldolgozni a „Behunyt szemmel-t.” – bólintottam, és kimentem Davidhez és Peterhöz.
- A „Through the monsoon”-t szeretnénk játszani. – szólt bele a mikrofonomba Bill. David felmutatta, hogy oké. Gustav beszámolt, és négyre elkezdték játszani az intrót. Bill körülbelül 10 másodperccel később kezdett el énekelni. Selymes hangja csengett az ember fülében, pici akcentusa még ellenállhatatlanabbá tette a számot. Gustav vigyorogva dobolt, Georg rázta barna hajzuhatagát, és legnagyobb meglepetésemre Tom is beleélte magát a gitározásba. A keményebb résznél ő is elkezdte rázni a tincseit, ami így egy kicsit jobban festett, mint amikor csak úgy lóg a fején. Bill egyik lábáról a másikra állt, hadonászott, és ide-oda ringatta a csípőjét. Georg szorosan összeszorította a száját, de közben neki is vigyorra állt. Csodálattal bámultam őket. Zenéjük megbabonázott, és elkábított. Mikor vége szakadt, éreztem, hogy ennyi nekem ebből nem elég, és még egyszer meg még egyszer végig akartam őket hallgatni.
- Wow! Ez fantasztikus volt! Nagyon nagyon szuper! Tökre Tetszett! – Bill szélesen elvigyorodott, de annyira, hogy szinte az összes foga látszódott. – Nem lehetne belőle még repetáznom? – pislogtam rájuk a lehető legcsábosabb stílusomban.
- De csak mert ilyen szépen kérted! – Georg visszaakasztotta Gibsonját a nyakába, és Tom fejét látva megcsóválta a sajátját. David lenyomott egy gombot, melynek hatására a srácok tisztán hallhatták mit szeretne mondani.
- Most szerintem egy pörgősebbet játszatok! Mondjuk az Übers Ende Der Weltet.
- Mit szólnál inkább egy újabb szerzeményhez? Amit még rajtad kívül más nem halott… - Bill önelégülten mosolygott pompás ötlete folytán.
- Hűhhaaa! Ez jól hangzik! – kiabáltam közbe.
- Ahogy gondoljátok. - Bill kikapcsolta mikrofonját és a többiekhez fordult. Tom kivételével, mindenki heves bólogatással jutalmazta, amit a frontember terítékre hozott.
- A Human connect to Humant fogjuk játszani.
- Oké.
Az eleje kicsit érdekesen és hát elég viccesen indult, mire hangos nevetésben törtem ki. Bill is rám vigyorgott de közben folytatta az „ah…ah…ah”- zást. Első ránézésre nem gondoltam volna hogy ilyen szöveget kitalál. Miután letették a hangszereket, beviharzottam hozzájuk.
- Lány találkozik lánnyal, tudják mit kell tenniük? Ez most komoly? – vihogtam a szöveget visszaidézve.
- Szerintem ütős! – nevetett velem együtt Tom.
- Oké nem mintha prűd lennék vagy valami ilyesmi de… ugye ez nem a perverz vágyaitokat akarja kimutatni?
- Jahh…az lehet…
- Azért akarja ennyire dicsértetni magát, mert ő írta a szöveget. – világosított fel Bill.
- Jaaa! Így már értem. De…egyébként nekem tényleg nagyon tetszik. És először azt hittem te írtad.
- A többit általában én írom. De most te jössz nekünk egy énekléssel!
- Hááátt…én nem vagyok ennyire jó.
- Nem fogadunk el kibújóót! Nyomás be! – a fiúk hátulról belöktek a felvevőbe és rám zárták az ajtót.
- Ehm… melyiket énekeljem? – suttogtam bele a mikrofonba.
- Kimberly, a srácok nem fognak megenni! Nyugodtan beszélj hangosabban!
- OKÉÉ! – ordítottam bele a mikrofonomba. – TEHÁÁÁT MELYIKET ÉNEKELJEM?
- A ROCKSTART! – ordított vissza Pete, mire én összerezzentem. Kellemetlen élmény, ha az ember fejére ráraknak egy hatalmas fülhallgatót, és még teljes hangerővel bele is üvöltenek a fülébe. Szusszantam egyet. Beszívtam a fa finom illatát mely körüljárta a szobát, és rásandítottam a gitáromra. A Rock Star egy pörgős, néhol keményebb, máshol pattogósabb részekkel rendelkező szám. Ehhez nem szerettem gitározni. Sokkal hangulatosabbnak tartottam, ha az ilyesfajta daloknál a közönséggel ugrálhatok, és csak a lassabb számoknál van kezemben a hangszerem.
- Pete, kérnék hozzá zenét!
- Oké, nyomom. – az ujjaival beszámolt négyig, majd lenyomta a play gombot.
- „You Wanna Look at me!” – énekeltem bele az első sort a mikrofonomba. A kezem már nem remegett, és az idegesség sem küldött teljesen padlóra. Kezdetem hozzászokni a tömeghez. A szemet a többiekébe fúrtam és megpróbáltam élvezni a zenét, ellazulni, ahogy Billék is tették. A kezem néha a magasba emeltem és csaptam egyet a levegőbe, vagy a semmi felé nyújtottam. A gitárszólós részek alatt, mikor csak a zene ment, a hajamat borzoltam, és végighúztam a nyakamon a kezem, sőt a zeneszám közepén még a Laitsháéktól tanult koreográfia részemet is bevetettem.A felvevőből kilépve Peter rögtön nekem is ugrott.
- A második versszak közepénél kicsit hamis voltál!
- Tessék? – értetlenül ráncoltam a szemöldököm. - Nekem fel sem tűnt, hogy hamis lettem volna.
- Szerintem nem volt vészes… - kelt a védelmemre Bill.
- Jó, de ha profi szeretne lenni, nem lehetnek hibák a számaiban. Főleg nem abban, amiből egyébként videó klipje is van. – Peter néha az agyamra ment a maximalizmusával, de mindig be kell látnom, hogy igaza van.
- Tudom, hogy nem lehetnek hibák, de én most nem vettem észre.
- Mindegy. Legközelebb figyelj arra a részre!
- Értettem főnök. Egyébként hogy tetszett? Azt a rész leszámítva persze…
- A szöveg nagyon tetszett és a hangod is jó. – kezdett bele David - Szerintem a srácaim szívesen fognak veled dolgozni.
- Remélem ezt ők is így gondolják – vigyorogtam rájuk a lehető legédesebben.
- Ez csak természetes! – csapott a vállamra Gustav. – Meg egyébként sem lenne más választásunk.
- Ez az, nehogy megkíméld azt a kis törékeny lelkemet! Hisz már majdnem elhittem, hogy tényleg szívesen fogtok együtt működni.
- Cöhh…miért kímélgessem?
- Mert esetleg olyan édesen tudom mereszteni rád azt a cuki kis boci szemeimet…
- Tény hogy tényleg édes vagy olyankor…
- Tudtam én!
- Mit szólnátok, ha megnéznénk azt a bizonyos számot? – vágott közbe Bill.
- Te kis türelmetlen!
- De most komolyan, ha nem állunk neki, sose leszünk készen.
- Ne…nagyooon gáááz! Úgyhogy próbáljátok meg nem kiröhögni.
- Először mutasd a szöveget, azt áttanulmányozzuk, és utána megmutatod a felvételt.
- Bármint a „Behunyt szemmel” felvételét?
- Hát gondolom már egy próbaverziót rögzítettetek…
- Jajj de az IS nagyon nagyon nagyon gáz lett!
- Majd javítunk rajta. És próbáld meg ne ismételni önmagad. – vigyorgott.
- Hát…na jó…de ugye tudtok róla, hogy öngyilkosjelöltek vagytok?
- Vicces vagy…gyerünk…hozd csak azt a szövegeeet! – kihúztam egy fiókot, és kivettem belőle egy A4es papírt.
- Tessék. – nyújtottam Bill felé az eddig mélyre elsuvasztott lapot.
- Oké, és most légy szíves mondd meg mi ebben az olyan nagyon szörnyű…
- Ehm…nem tudom…nekem nem tetszik…lehet azért mert állandóan kapcsolódik hozzá az agyamban a dallam…ami viszont tényleg egy tragédia.
- Mindjárt fény derül az igazságra. De eddig a szöveg nekem tetszik. Tessék, olvassátok el ti is. – Bill Tom kezébe nyomta. Gustav és Georg a srác mögé mentek, hogy ők is jól lássák azokat a sorokat, amikkel az elkövetkező napokban dolgozni fognak.
- Nem rossz nem rossz, de szerintem itt egy picit át lehetne írni.
- Hol? – kapta oda a fejét Bill.
- Itt. – Tom egy mondatra mutatott, ami láttán nekem rögtön vörös lett a fejem. – Gyere közelebb, csukd le a szemed és csókolj meg. – olvasta fel. - Nekem a gyere, ide bébi hagy dugjalak meg jobban tetszene. – kaján vigyorra húzta a száját, de annyira hogy még a szeme is mosolygott.
- Hát te beteg vagy. – röhögtem.
- Igen tényleg az. – lemondó sóhaj tört fel Billből ezzel jelezve, hogy szerinte testvére javíthatatlan marad.
- Oké, csak vicc volt, nem kell azonnal komolyan venni. – forgatta szemét a raszta.
AJÁNLOM AZ OLDALT
# 
# 
# 
