1.rész

Irány Németország

-          Tymmy siess, mert bezár a posta mire oda érünk.- szólt fel anya

-          Azonnal megyek, csak még keresem a telefonomat. Nem akarsz megcsörgetni?

-          De mindjárt.- mondta anya és már csörgetett is.- Megvan már?

-          Nem, de hallom, hogy csörög valahol.

-          Azt isten szerelmére kislányom, nem igaz, hogy ennyire trehány vagy. Tessék itt van a szennyes tartóban.- mondta anya kicsit idegesen, kiemelve a telefonom a szennyesből.- Nem is tudom, hogy hogyan fogsz te egyedül élni, mikor rendszeresen én pakolok össze utánad, és én találom meg a cuccaidat.

-          Ezt majd útközben megvitatjuk, de most menjünk, mert tényleg be fog zárni a posta, és nem tudom feladni a levelem.- mondtam, majd kimentem az autóhoz, és beültem.

Anya is jött utánam, bezárta az ajtót, és már indultunk is. Kicsit elgondolkodtam azon, amit mondott. Hogy fogok én nélküle élni. Tényleg nagyon szétszórt, és főleg trehány vagyok. Soha nem pakolok el magam után, soha nem mosogatok, de még a ruháimat sem pakolom el a szekrénybe. Pedig egy menedzsernek nagyon összeszedettnek kell lennie, nem engedheti meg magának, hogy tévedjen. Hogy ez ne történhessen meg, megfogadtam a kocsiba magamnak, hogy ezentúl mindenre oda figyelek.  Pont, zárás előtt 5 perccel érkeztünk oda, de még fel tudtuk adni a lapot. Izgatottan adtam oda az alkalmazottnak a levelet, hiszen ezen múlik a jövőm. Posta után anya kirakott apánál, és elment bevásárolni. Felmentem a lépcsőn, és becsöngettem. Nagy szerencsémre imádott mostoha anyám, Helga nyitotta ki az ajtót. Elég csinos nő volt, de igazából inkább tucat nő. Szokásos szőke haj, hatalmas szilikon mellek, és persze a műköröm se maradhat el.

-          Szia Tymmy, örülök, hogy látlak. Még mindig nem nőtted ki a fekete színt.- nézett végig rajtam, és mondta gúnyosan.

-          Szevasz. Nem, még nem, de látom, még neked sem estek ki a mű melleid.- vágtam vissza neki, ami persze kicsit kiakaszotta.

-          Hé lányok, muszáj ilyennek lennetek?- jött ki apa a konyhából.- Inkább gyere be kicsim.- nyújtotta felém lisztes kezét

-          Szia apa. Jó téged látni.- öleltem meg- Mi a helyzet erre felé?

-          Semmi érdekes. Éppen pizzát sütök. Eszel te is?- ment be a konyhába

-          Igen, de csak egy szeletet.

-          Rendben. Közben mesélj, sikerült elérned a nagybátyádat?

-          Sajnos még nem, de folyamatban van. Ma adtam fel egy levelet neki, remélem, hogy megérkezik hozzá minél hamarabb. Szeretnék már végre valamit dolgozni, és nem csak lógni a haverokkal, meg semmit se csinálni, hiszen nem azért végeztem el a menedzseri sulit.

-          Teljesen igazad van, és örülök neki, hogy így gondolkodsz.

-          Ja, már csak a ruha táradat kéne kibővíteni.- jött be a konyhába Helga

-          Jajj Helga, hagyjad már. Ha neki ez tetszik.- szólt rá apa

-          De szívem már rég kinőtte a lázadó tini stílust, már érett nő, és erre elcsúfítja magát ilyen fekete göncökkel, meg fekete hajjal.

-          Igazad van, nekem is tucat ribinek kéne lennem.

-          Most már elég legyen. Fejezzétek be, és inkább együnk.- szólt ránk apa

Szépen lassan megebédeltünk, és közben nagyon sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy apa még is csak kapott állást, egy jól menő cégnél. Bár futárkodnia kell majd, de ez még előny is lehet, hiszen ismeri Budapestet kívülről, minden kis zugát. Helga pedig izgalmas élményét osztotta meg velünk, még pedig, hogy hogyan műtette meg a mellét, és, hogy már 7 évesen eldöntötte, hogy neki szilikon melle lesz. Csak gratulálni tudtam neki, hogy ennyi esze volt. Nagyon sokáig voltam ott, és észre sem vettem, hogy besötétedett.

-          Na, azt hiszem, hogy én megyek. Anya már biztos aggódik értem.

-          Oké, és szólj, ha van valami fejlemény a nagybátyáddal kapcsolatban. Azért, én is keresem majd minden nap, és írok neki e-mailt, hátha egyszer meg kegyelmez nekünk.- mosolygott apu, majd adott egy puszit

-          Rendben, majd szólok, és köszi. Jövőhéten találkozunk.- adtam neki én is egy puszit, és elindultam

Hideg volt az este, nagyon össze kellett húznom magam, annyira, hogy észre sem vettem, hogy jönnek velem szemben, és neki mentem egy férfinek.

-          Elnézést.- mondtam lehajtott fejjel, majd mentem tovább, meg sem vártam, míg válaszol a pasi. 9-re haza is értem. Jól sejtettem, hogy anya aggódott értem, ott várt a kanapén, egy csésze kávéval a kezében. Mikor bementem az ajtón rögtön ugrott is fel, és jött ki az előszobába

-          Hol voltál ennyi ideig?

-          Apánál. Hol máshol, csak elhúzódott a beszélgetésünk.

-          És telefonod nem létezik?

-          De igen. Bocs.

-          Bocs? Ennyi az egész? Egész nap vártalak, és te csak egy boccsal tudsz haza jönni? Semmi felelősség érzeted nincs? Itt izgultam, hogy merre lehetsz, és, hogy egyáltalán élsz-e még. Sajnálom, de ezentúl sehova nem mehetsz egyedül.

-          Mi van? Ezt te se gondolhatod komolyan. Anya 19 éves felnőtt nő vagyok, attól, hogy veled lakom, még nincs jogod ahhoz, hogy parancsolgass, és, hogy megtilts bármit is.

-          Oh, igen? Akkor el lehet költözni akár most azonnal.

-          Rendben.- mondtam, majd felvettem a kabátom, és becsaptam magam mögött az ajtót.

Csak mentem az utcán, azt se tudtam, hogy hova megyek, csak mentem. Végül a városligetben kötöttem ki. Leültem egy padra, és csak meredten néztem magam elé. Anya folyamatosan hívogatott, így muszáj volt kikapcsolnom a telefonomat. Eközben anya rögtön felhívta apát, aki azonnal oda jött.

-          Kikapcsolta a telefonját.- ült le anya a székre

-          De mi is történt pontosan, hogy ennyire kiakadt?

-          Veszekedtünk, hogy miért nem hívott fel, hogy merre van, és azt mondtam neki, hogy nem mehet sehova egyedül, erre bedühödött, és kikérte magának, hogy megtiltok neki bármit is. Mondtam, hogy el lehet költözni akár most is, és fogta a kabátját, és elrohant.

-          Hát ez szép. Miért nem lehet szegényt békén hagyni. Így is szenved, hogy nem talál munkát, erre te még ráteszel egy lapáttal. Megyek megkeresem.- mondta apa, és elindult a keresésemre.

Tudta pontosan, hogy hol kell keresnie. Azonnal a városligetbe indult, a mi padunkhoz. Azért volt a mi padunk, mert kis koromba ide ültünk le Jenny kutyámmal és apával séta után. Még a pad melletti fába is belevéstük, hogy apa és lánya. Imádtam azt a helyet, mert minden fa pont mellette, előtte és mögötte állt. Tisztára mint egy erdő. Csodálatos volt. Szóval, apa nem sokára oda ért, és leült mellém. Éreztem, hogy ő volt az, és rádőltem a vállára.

-          Elegem van anyából.- mondtam elcsukló hangon.

-          Elhiszem, de csak félt téged. Meg lehet érteni őt is, hiszen még is csak anyuka, te meg a lánya vagy, még akkor is, ha már felnőttél.

-          Tudom, de nincs semmi joga hozzá, hogy tiltásokat adjon nekem. Szeretnék elmenni tőle.

-          De még is hova. Még nem biztos, hogy el tudsz menni a nagybátyádhoz.

-          Nem baj, addig hozzád vagy albérletbe tök mindegy, de én nem megyek oda vissza.

-          Jaj, ne mondd ezt. Néhány napot csak kibírsz még. Miattam próbáld meg.

-          Nem tudom.

-          Léccives, miattam, és Jenny kutya miatt.- mosolygott rám apa

-          Rendben, de csak miattad, és Jenny miatt.

-          Oké. Na, menjünk vissza.

-          Oké. Úgyis már hideg van.

Elindultunk vissza felé. Anya már ott állt az ajtóba.

-          Örülök neki, hogy haza jöttél. Ne haragudj azokért amiket mondtam.- ölelt meg

-          Felejtsük el. Megyek, lefekszek.- mondtam majd bementem a szobába.

Ledőltem az ágyra, és rögtön el is aludtam. Másnap reggel, anya rontott be a szobámba

-          Tymmy ébredj. Leveled jött, a nagybátyádtól.

-          Mi? Hol vagyok?- kérdeztem kómás fejjel

-          Jaj ne szórakozz. Gyorsan nyisd ki.- adta oda a kezembe a levelet

-          Jó, várjál.- dörzsöltem meg a szememet, majd felültem, és kinyitottam a levelet: „Kedves Tímea. Örülök, hogy megtaláltál, hiszen kicsi korod óta nem láttalak. Egészen meglepett a leveled, mert nem gondoltam volna, hogy a családon belül rajtam kívül mást is érdekel ez a szakma, így nagy örömmel, és büszkeséggel töltene el, ha velem dolgoznál. Természetesen először tanítanálak a fortélyokra, és mindenre amire kíváncsi vagy. Ha tudsz már jövő héten is jöhetsz, hiszen rád tudok időt szakítani. Persze édesanyáddal és édesapáddal is tudatnod kell, hogy ez a munka nem a szomszédban van, hanem itt Németországban. Kérlek hívj, vagy írj e-mailt, hogy hogyan döntöttél. Mellékeltem egy névjegy kártyát, amelyen rajta van a számom. Remélem, hogy együtt tudunk majd dolgozni. Üdvözlettel: David- Ennyi.

-          Hm nem is emlékeztem rá, hogy ennyire udvarias ember.- mondta anya

-          Jó én még nem is láttam, az jobb.

-          Nem. De jól meggondoltad, hogy Németországba akarsz menni?

-          Igen, hiszen megvan a nyelvtudásom, és ott van David. Ő majd vigyázz rám. Jaj anya kérlek. Ez az álmom.

-          Ha ez az álmod, én nem szeretném eltörölni, úgyhogy felőlem mehetsz, de apádat is kérdezd meg.

-          Ááááá nagyon köszönöm. Azonnal felhívom, és megkérdezem.- ugrottam ki agy ágyból, és már hívtam is apát. Minden elmeséltem neki, és még a levelet is felolvastam. Természetesen ő azonnal beleegyezett.

-          Na, mit mondott.

-          Azt, hogy vigyázzak magamra, és majd ő akar kivinni a reptérre.

-          Én közben felhívtam Davidet, és vasárnap már vár.- mosolygott anya

-          Jesszus az már csak fél nap. Megyek pakolni.- rohantam a szobámba.

Elővettem a legnagyobb bőröndömet, és minden ruhámat bele pakoltam. A legkedvesebb plüss macimat is hozzátettem a csomaghoz. Alig 3 óra alatt sikerült bepakolnom. Szegény anya egész délután és este csak sütött, és főzött nekem, hogy nehogy éhen haljak. Mind ketten hulla fáradtan estünk be az ágyba. Vasárnap reggel 10-kor indult a gépem. Apa már 7-kor oda jött a ház elé. Még egy utolsó igazítás a bőröndben és indultunk is. Nem volt túl nagy forgalom, hisz ki indult ilyen korán útnak.

-          Ígérd meg, hogy amint oda érsz felhívsz.- mondta apa

-          Jaj, ne kezd már te is. Tudom, hogy mit kell tennem nyugi. De azt hiszem elkell kezdenem felszállni.- néztél fel a kijelzőre

-          Hát, akkor nem állok az utadba.- nevetett apu, majd adott egy jó hosszú, és nyálas puszit- Aztán csak jót haljak rólad.

-          Rólam csak azt lehet.- én is adtam neki egy puszit, majd elindultam befelé.

Szépen elfoglaltam a helyem, és vártam az indulást. Nem kellett sokáig várni rá. Amíg átmentünk Magyarország felett, egy könnycsepp csordult le az arcomon, hogy ezt a szép helyet itt hagyom, de nem volt más választásom, ha tovább akarok lépni, így hát irány Németország…