A gép perceken belül leszáll. Már alig bírok nyugton ülni. Hiszen mindjárt találkozok az én unokanővéremmel. Már nagyon várom. Lassan egy éve költözött el otthonról, és nagyon hiányzik, és mivel úgyis nyár van, úgy döntöttem, hogy nála fogok tölteni pár hetet. Tartok attól, hogy kisváros, de végül is a hely nem számít. Gyorsan megtaláltam őt. Nem volt nehéz, mivel egy csodaszép férfi állt mellette, aki mindenképp látványosnak számított, még nekem messziről jött embernek is.

- Bella. – sikítottam már vagy 20 méterről, és szaladtam drága unokatestvéremhez.

- Vivian. – üdvözölt mosollyal, én pedig a karjaiba vetettem magam.

- Úgy látom te semmit se változtál. Pedig azt hittem a kisvárosi levegő megváltoztat egy kicsit.

- Egy olyan helyen, ahol mindig esik az eső? Ne viccelj. De te sem változtál. – vigyorodott el. – Még mindig nem tapasztaltad meg, mi is az a magaslati levegő.

- Hééj. – ütöttem meg a vállát. – Nem illik a kisebbet bántani. Különben is, én így könnyebben fogok magamnak pasit. Bár úgy látom, hogy ez már egyáltalán nem számít.

- Ő itt Edward. – mutatott a mellette álló szépségre. Igen tudom, pasira nem mondjuk azt, hogy szép, de ő igen is SZÉP volt. A szó szoros értelmében.

- Szia Vivian vagyok. – fogtam vele gondolkodás nélkül kezet.

- Edward Cullen. – Uram atyám! Milyen szép hangja van, és mennyire udvarias. Tényleg élnek még ilyen pasik a földön? Erre Edward felkuncogott, én pedig elengedtem a kezét.

- Mehetünk? – kérdeztem Bellától.

- Persze.

- Megengeded, hogy segítsek a poggyászodat vinni? – kérdezte Edward és már a keze a táska pántját fogta közre.

- Azt nagyon megköszönném. Egy ilyen kis embernek, mint én, elég volt idáig cipelnie. – aranyosan felnevetett és semmi jelét nem adta, hogy valami lenne abban a táskában. Olyan könnyen emelte fel, mint én a kézi táskámat. Beültünk a kocsiba. Édes istenem, nagyon tetszik ez a Volvo. Beleszerelmesedtem. Edward megint kuncogott. Bellával furcsán néztünk rá, hátha kicsikarjuk belőle a választ. Edward ránézett unokatesómra, aki valamit kiolvasott a szeméből, amit én nem értettem.

- Mennyi idő még hazaérünk? – kérdeztem, mert már kínos volt nekem a csend. Vártam Bellától a választ, de ő habozott.

- Úgy fél óra. – mondta Edward helyette.

- És mesélj, mi történik otthon.

- Mindenki jól van. – mosolygok kedvesen Bellára. – De azért nagyon hiányoztál már. Nem volt kivel megbeszélnem a dolgokat.

- Ezért úgy döntöttél, hogy boldogítasz egy kicsit?

- Miért nem örülsz? – néztem rá durcásan.

- Jaj, dehogynem te kis hülye.

- Megérkeztünk. – jelentette be Edward ünnepélyesen. Csak nekem nem tűnt ez fél órának? Ez alig volt negyed óra.

- Aranyos kis ház. – mondtam, amikor megláttam Charlie házát. Tényleg. Tökéletesen megfelelt egy kisvárosi rendőrkapitány házának. Fájt a szívem kicsit, hogy el kellett hagynom azt a szép Volvot. Nagyon kényelmes és biztonságos.

- Melyikőtöké az autó?

- Az enyém. – mondta Edward.

- Nagyon szép.

- Köszönöm.

- Ez az én autóm. – mutatott Bella egy ős öreg furgonra.

- Igen, ez inkább vall rád, mint a csodaszép Volvo. – vigyorogtam rá. Ő csak kinyújtotta a nyelvét.

- Igen Viv, szerintem se muszáj a házban aludnod.

- Szerintem Edward igazán megengedi, hogy nála aludjak. Vagy csak találok magamnak valakit, akinél elalhatok. Hidd el találékony vagyok ám.

- Hidd el Bella, találna megoldást.

- Te ezt honnan tudod?

- Jó emberismerő vagyok. Egyébként nem lenne ellene kifogásom, hogy nálunk aludj. – vigyorgott rám Edward, és úgy nézett ki, mint egy modell a fotózáson.

- Na mutasd meg a szobámat, te kis hálátlan.

Volt egy vendégszoba a felső szinten, ami az enyém lett látogatásom alkalmára. Gyorsan lepakoltam a szobámba. Vagyis csak Edward lerakta az ágyam elé a bőröndömet, én pedig lehajítottam a kistáskámat az ágyra.

- Na hova megyünk? – kérdeztem boldogan.

- Micsoda?

- Hát mutasd meg a környéket Bella. Úgy látom hozzád nem járnak gyakran vendégek másik városból.

- Hát pontosan, te vagy a megtisztelt első. Ki sem csomagolsz?

- Ráérek még. Most fel vagyok pörögve.

- Azt látom. – nevetett fel.

- Én magatokra hagylak titeket.

- Egyáltalán nem szükséges. – néztem Edwardra.

- Dehogynem. Nagyon rég találkoztatok, és hiányoztatok egymásnak. Egyébként is, velem nagyon sokat fogsz még találkozni. Meg aztán haza kell mennem, várnak ebédre. – te jó isten. Ugye nem csak nekem tűnt fel, hogy mennyire nem illet ez az ebéd szó a szájára? Ő olyan tökéletes, hogy ilyen hagyományos dolgok messze állnak tőle.

- Majd jövök, ha már itthon vagytok. – ment oda Bellához. Uram isten. Ilyet én is akarok. Olyan melegséggel és szeretettel néz rá. Adott egy gyors csókot a szájára, és ment.

- Akkor merre kezdjünk? – nézett rám, de még mindig szédelgett Edward csókjától.

- Nem tudom, drágám. Ezt neked kell tudni, mivel te ismered a környéket. – kuncogtam rajta. Aranyos volt ilyen megszédült szerelmesként.

- Ja, igen. Szerintem kezdjünk lent az indián rezervátumnál.

- Ne, itt élnek indiánok is? – esett le az állam. Nem mindennap találkozol indiánokkal.

- Igen, és van pár ismerősöm is. Akkor irány La Push. – majd kocsiba ültünk és elindultunk a rezervátumba. Közel élnek, ott voltunk 10 perc alatt. Bella levezetett a tengerpartra. Nagyon szép lenne, ha sütne a nap. Akkor tényleg nagyon szeretném.

- Nem bírom én ezt az időjárást. Hiányzik a napsütés.

- Hidd el meg lehet szokni.

- Ja persze. Csak egy Edward kell hozzá. Úgy nekem is menne. – nevettem el magam, és kicsit oldalba böktem őt. Mind a ketten nevettünk. Csak sétálgattunk a parton és beszélgettünk. Már épp kezdtem megszeretni a partot, amikor elkezdett esni az eső.

- Na, mit csináljunk? Haza akarsz menni?

- Még nem akarok. – válaszolom neki.

- Akkor gyere. Találkozunk egy indiánfiúval. – mosolygott rám.

- Remélem szép lesz.

- Lehet, hogy tetszeni fog. – vigyorgott, amivel felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy megtalálom azt, aki neki Edward? És talán én is megszeretném az időjárást? Visszamentünk a kocsihoz, és már épp meg akartam kérdezni, hogy kocsival megyünk oda, amikor ő tovább ment a szemközti házhoz. Nem véletlen, hogy ennél a háznál állt meg.

- És mennyire vagy jóban ezzel az indiánfiúval?

- Ő a legjobb barátom. – felmentünk a verandára vezető lépcsőn, és már nyílt is az ajtó. Kopognunk se kellett.

- Helló Billy. – üdvözölt Bella egy aranyos tolószékes öregurat.

- Hy Bella. Kit hoztál magaddal?

- Ő az unokatesóm Vivian.

- Jó napot.

- Szia, Billy Black vagyok. Nyugodtan tegezhetsz.

- Köszönöm.

- Kerüljetek beljebb. – tárta szélesre az ajtót.

- Úgy látom, Jacob nincs itthon.

- Jól látod. Épp kint van a barátaival. – ezt Bella rögtön megértette, és megváltozott az arckifejezése. Aggódóvá vált.

- És nem tudod, hogy mikor jön? – ült le a kicsi nappali kanapéjára.

- Nem, de szerintem csak későn. Sok a dolguk. – ezt a mondatot megint nem értettem, de ők igen. Kezdem unni ezeket a dolgokat. Ha hazaérünk, ki kell faggatnom Bellát. Úgy döntöttem, ezt a beszélgetést úgyse fogom érteni, ezért inkább elindultam körülnézni a házban. Nem volt nagy ház, de otthonos. Egy szintes volt. A nappaliban voltak képek, így hát megnéztem őket.

- Ő Jacob? – kérdeztem.

- Igen. Csak most már kicsit…

-… nagyobb. – válaszolta Bella. – És izmosabb. – bólintottam és visszafordultam. Majd elkezdtem vigyorogni. Bella jól mondta, nem nézett ki rosszul a pali. Az esetem volt. Tökéletesen.

- Gyere Viv, menjünk.

- Csak nem hiányolod herceged? – kérdeztem, mire mind a ketten feszültek lettek. – Oké. Ezt nem kellett volna. Igen, mehetünk.

- Akkor jó volt látni téged Billy.

- Téged is Bella. Szólok Jacobnak, hogy kerestétek. Örülök, hogy megismertelek Vivian.

- Én is téged Billy. – kezet fogtam vele, majd beültünk a kocsiba. Még mindig esett. Hazafelé úton gondolkoztam. Nem is nézett ki rosszul Jacob. És még izmos is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet élőben. Amíg ezen merengtem addigra hazaértünk. Beléptünk a lakásba és leheveredtünk a kanapéra. Még szusszanni se tudtam, máris csengettek.

- És tényleg itt vagy, mire hazaérünk. – mosolyogtam rá Edwardra.

- Nem vagy éhes? – nézett rám Bella.

- Nem még nem. Menjetek fel nyugodtan. Megcsinálom én a vacsorát. - Ők elindultak felfelé.

- Edward és mi van, ha megsejt valamit.

- Hidd el, semmi baj. Ezt most még csak merő véletlennek veszi. Bocsáss meg elfelejtettem, hogy nem egyedül vagy.

Én lent maradtam egyedül. De így jobb, mintha előttem csinálnák. Úgy döntöttem tv-t nézek, és majd hozzálátok a vacsorához.

Mire Charlie hazaért, addigra már meleg vacsorával vártam. Meg volt elégedve a főztömmel. Azt mondta, hogy nem tudná eldönteni, hogy melyikkőnk főz jobban. Bellával csak mosolyogtunk rajta. Korán felmentem a szobába. El kellett gondolkoznom a ma történeteken. Túl sok minden van itt. Tényleg egy varázslatos hely. Gondolkodás mellett ki is tudtam csomagolni. Csomagolás után hipersebességgel aludtam. Biztos az időjárás, meg az utazás fárasztott ki ennyire.

Reggel, amikor felkeltem, már mindenki felszívódott. Pedig még csak 10 óra volt. Sétálgattam egyedül a lakásban, majd lementem a konyhába, ahol megláttam Bella üzenetét.

Jó reggelt Viv!

Edwarddal vagyok J Délutánra hazaérek. Sajnálom, hogy otthon hagytalak, de ezt a kirándulást már régóta megbeszéltük. Majd sietek.

Bella.

Hát ez remek. Mármint persze, hogy Edwardot válassza helyettem, de azért mégis. Nem, nyugi Viv, semmi baj, ne légy féltékeny. Ez igazán nem probléma. Megreggeliztem, és közben azon gondolkodtam, hogy hogyan is dobhatnám fel ezt az unalmasnak ígérkező napot. Vettem egy tálat, müzlit és tejet öntöttem bele, és a lakásban elkezdtem sétálni. Szokásom kaja közben mozogni. Már észre se veszem. Miközben sétálgattam, kinéztem az ablakon. Egy erdő. Tökéletes. Most úgyis jól esik barangolni, és ez ismeretlen erdő tökéletes időtöltés. Az eltévedés kizárt. Kiskorom óta túrázok. Bár a túra szép napsütéses időnél a legjobb, de talán így is megteszi. Felszaladtam a szobámba, elővettem a kedvenc pulcsimat, ami tök’ nagy és meleg, és elindultam.

Nagyon tetszett, hogy ilyen közel volt az erdő a házhoz. Egy kis emelkedőn kellett felmenni. Úgy döntöttem, nem viszek magammal telefont. Egy: úgyse keres senki. Kettő: az erdőkben általában nincsen térerő, leárnyékolják a fák.

Szeretem az erdőt. Én sem tudom megmondani, hogy miért. Talán az állatrajongásom miatt. Épp azon gondolkoztam, hogy vajon találkozok- e állatokkal, és ha igen milyenekkel, amikor zajt hallottam. És biztos, hogy nem egy mókus volt. Ez annál sokkal nagyobb. Talán medve. Na jó, nem akarok találgatni, mert egyre rosszabbra gondolok. Biztos semmi különös.

És akkor megláttam. Egy nagy szőrös hát. Na jó, biztos, hogy medve. Földbe gyökerezett lábakkal álltam, és egyre jobban kapkodtam a levegőt. Biztos ezt hallhatta meg a medve, mert hirtelen felém vette az irányt. És akkor megláttam. A meglepetéstől leesett az állam. Tátott szájjal álltam és néztem. Ez nem medve volt. Egy medve méretű farkas. Rozsdabarna szőre volt, és nagyon nagy volt. De a feje, az egyenesen gyönyörű volt. Olyan értelem sugárzott a fejéről, hogy már majdnem emberi volt. A feje viszont akkora volt, hogy simán ketté tudott volna harapni. És a farkasnak hirtelen megváltozott a pillantása. Most már nem érdeklődő volt, hanem mint aki régi ismerősként üdvözöl. Rájöttem, hogy ez az állat mégis veszélyes, ezért elkezdtem hátrálni. Egy másodpercre becsuktam a szeme, hogy összeszedjem magam és ne rohanjak el sikoltozva. De mire kinyitottam a szemem a farkas már sehol sem volt. Azért sajnáltam. Nagyon szép állat volt. Ekkor valaminek nekimentem, és majdnem szívrohamot akartam kapni. Felsikítottam, és majdnem elestem. Úgy látszik, kezdek tanulni Bellától, mindenbe elesek. De valaki megfogott. Még így, pulóveren keresztül is éreztem, hogy nagyon meleg a keze.

Megfordultam, és megláttam. Nagy volt, izmos és hihetetlenül jóképű. Egy pillanatig töprengtem el, de utána már azonnal tudtam, hogy ki az.

- Jacob. – néztem rá, kicsit megdöbbenve, de azért mégis megkönnyebbültem. Nem akarnék egy farkas vacsorája lenni.

- Szia. – nézett rám vegyes érzelmekkel. Volt benne áhítat, és kíváncsiság is.

- Bellával elmentünk hozzátok, és láttam a nappaliban egy képet és azért tudom, hogy ki vagy. – kezdtem a gyors mentegetőzésbe.

- Értem. – majd rám mosolygott. – Akkor te voltál ott Bellával. Mondta Billy, hogy ketten voltatok nálunk.

- Igen. Tegnap jöttem Bellához látogatóba. Az unokatestvére vagyok, Vivian. – mondtam, majd automatikusan kinyújtottam a kezemet.

- Jacob. – fogta meg a kezem. – De hisz ezt már úgyis tudod. – nevetett fel édesen. De én nem nevettem vele. Nagyon meleg volt a keze. És most végignéztem rajta, úgy istenigazából. Csak egy farmer volt rajta. Se cipő, se felső. Mondjuk nem is bánom. Akár órákig elnézegetném azt a felsőtestet. Oké, Viv, szállj vissza közénk.

- Mi a baj? – nézett rám kutyaszemekkel. Erről pedig eszembe jutott, az előbbi farkas. Kísértetiesen hasonlít a pillantása.

- Semmi, csak észrevettem, hogy mennyire meleg a bőröd. Nem fázol?

- Nem. Lehet hozzá vagyok szokva ehhez az esős, nem túl meleg időjáráshoz.

- Jó neked. Én a napsütéshez szoktam. Furcsa ez a hirtelen környezetváltozás.

- Gyere, üljünk le. – mutatott egy elmohásodott, kidőlt fa törzsére. – És elmesélhetnéd mondjuk, hogy mit keresel itt.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – erre megint felnevetett. Lényéből csak úgy sugárzott a vidámság. Ez nekem is erőt adott. Tényleg nem volt rossz döntés kijönni.

- Azért az mégis logikusabb, hogy egy indián, aki az erdőben nő fel, ott van, de hogy egy nagyvárosi lány egyedül kószáljon…

- Otthon erdő mellett lakunk, és a szüleim nagy túrázók, ezért óhatatlanul is belém ivódott az erdő szeretete. És mivel Bella egyedül hagyott, mert elment Edwarddal valahová, ezért úgy döntöttem, hogy mai szórakozásnak tökéletes lesz, ha felfedezem az erdőt. És te mi járatban erre?

- Én csak rutinellenőrzésen vagyok.

- Hű, ez izgalmasnak hangzik.

- Pedig nem az. Naponta ellenőrizni szoktuk, hogy minden rendben megy- e az erdőben. Nincs- e semmi konfliktus, és ma én vagyok a soros.

- Ezt hogy érted? – értetlenkedtem kicsit.

- Mint látod vannak itt túraösvények. Te is ezen jöttél. Meg kell néznem, hogy nem a gátolja a közlekedést, mondjuk egy kidőlt fa. Vagy, hogy az állatállományba nincsen- e probléma.

- Ez tényleg érdekes. – néztem rá mosolyogva. Furcsa volt Jacob. Olyan volt, mintha már járnánk, vagy nem tudom. Úgy viselkedett, mintha szerelmes lenne belém. Na jó, Viv, ezt verd ki a fejedből. Nem hiszem, hogy egy ilyen jó pasi rám várna. Csak szimplán kedves velem.

- Fázol? – kérdezte tőlem egyik pillanatban.

- Nem. Miért? – néztem rá.

- Csak, mert eléggé reszketsz.

- Igen. Már nem érzem, annyira átfagytam. – vallottam be. Ő gondolkodás nélkül átölelt.

- Olyan jó meleg vagy. – erre felnevetett. – Persze, nem rossz értelem mondtam. – korrigáltam gyorsan.

- Tudom, hogy értetted. – én csak felsóhajtottam, és nekidőltem a mellkasának, ő pedig még jobban magához szorított. Nem tudom, ez fura. Egy fiúval sem voltam még rögtön ilyen jó kapcsolatban. Tényleg olyan, mintha járnánk. De persze ez csak az én agyam szüleménye.

- Olyan jó veled. – szaladt ki óhatatlanul is a számon, és abban a pillanatban meg is bántam, és rákvörös lettem. – Már mint úgy értem, hogy…

- Nyugi. Nem kell folyamatosan mentegetőznöd. Örülök, hogy őszinte vagy velem. Egyébként én is jól érzem magam veled. Talán túlságosan is. Hiszel a szerelem első látás- ban?

- Igen. De miért? – kérdeztem, de nem válaszolt. Inkább mást mondott.

- És abban, hogy van a szerelemnél erősebb dolog is. Mondjuk a lelki társ, és a tökéletes lelki kötődés. Hogy megtalálhatod a másik feledet? Aki tökéletesen kiegészít. Mintha a puzzle két darabkái lennétek, és csak együtt mutatnátok ki szépen. Külön- külön semmit sem értek. De együtt.

- Hiszek benne. A világon akármi megtörténhet. Olyan kiszámíthatatlan az egész föld. Még az is lehet, hogy léteznek vámpírok és vérfarkasok. – nevettem fel a vicces ötleten.

- Félsz tőlük?

- Viccelsz? Imádom őket. Szerintem nem nagyon tudsz olyan vámpíros- vérfarkas könyvet mutatni, amit ne olvastam volna. – nem bírtam tovább, úgy helyezkedtem, hogy lássam az arcát.

- És ki a szimpibb? – nézett rám mosolyogva. Tetszett ez a vicces beszélgetés.

- Az a történettől függ. És persze az én elképzelésemmel.

- És mondjuk, mit szólnál hozzá, ha én vérfarkas lennék? – nézett rám, és nagyon kíváncsi volt a válaszomra.

- Olyan, aki teliholdkor változik át, és szőrtelen, és nem tudja irányítani magát, mert elveszti a józan eszét? Olyan Harry Potter – es vérfarkas?

- Mondjuk. Nem egészen olyanra gondoltam. – nevetett fel.

- Az biztos, hogy félnék tőled. De azért, mert nem lehetne látni a szemedben az értelmet. Nem lennél önmagad.

- És mondjuk, hogyha ilyen aranyos kis szőrös kis kutya lennék?

- Az jobban tetszene. Szerintem a kiskutya önmagadba nagyon belehabarodnék.

- Miért az emberi mivoltom nem tetszik? – nézett rám, mint aki ezt akarta megkérdezni már azóta, mióta először meglátott.

- Vivian. – hallottam meg a nevemet, és egy kicsit megkönnyebbültem, ugyanis még nem tudtam volna neki választ adni. Össze vagyok zavarodva az érzéseimet illetően.

- Itt vagyok. – mondtam kis késéssel, de Jacob szemkontaktust tartott velem, amit nem akartam elengedni. Végül ő szakította meg, hogy megnézze látogatónkat. Amint meglátta remegni kezdett. Nem tudtam, hogy honnan, de pontosan tudtam, hogy mit kell tennem.

- Jacob, nyugi. – mondtam neki. – Lélegezz, kérlek. Mélyeket. - erre már odafigyelt, és rám fordította a tekintetét, de még mindig remegett. – Jacob. – szóltam újra, és megfogtam a kezét. – Nézz rám. Nyugi. – ő végre mélyeket lélegzett, és a remegés is eltűnt. Teljesen.

- Ezt hogy csináltad? – nézett rám csodálkozva.

- Csak meg tudok zabolázni egy férfit, nemde? Végül is ezért vagyunk teremtve mi, nők. – még mindig értetlenül nézett rám. – Szervusz Edward. – üdvözöltem látogatónkat.

- Szia Vivian. – nem tudtam még hozzászokni, hogy ennyire udvariasan ejtse ki a szavakat. Mindig meglepődök rajta. – Jacob. – biccentett felé.

- Edward. – mondta Jacob. Tök közönyös volt a hangja. Tényleg sikerült lenyugtatnom.

- Válaszolva szemeidben lakozó kérdésre, szerintem az imprinting lesz a megoldás erre a furcsa jelenetre. De ugye ezt te is észrevetted már Jacob?

- Nem voltam benne biztos, de ha már te is így gondolod, akkor szerintem is. – mondták.

- Miről beszélgettek? – kérdeztem egy ásítás keretében.

- Majd később elmagyarázom Viv. Attól tartok neked most menned kell. És nekem is. – nézett rám Jacob, és utána a kezeinkre.

- De hát miért, hiszen csak most… - és felnéztem az égre. Már elég sötét volt. Beesteledett.

- Hát eléggé elszaladt az idő, Vivian. Ráadásul még üzenetet sem hagytál, így Bella azt sem tudta, hogy hol vagy. – mondta Edward.

- Tényleg, Bella.

- És mondtam neki, hogy megkereslek.

- Jobb lesz, ha én most megyek. – állt fel hirtelen Jacob, amivel engem majdnem elejtetett, de szerencsére idejében megfogott.

- Ez a ti hibátok. – pufogtam. – Amíg ide nem jöttem, talpraesett voltam, de itt minden mozgáskoordinációm semmibe vész.

- Szerintem is Bella. Izzéé Vivian. – Jacob nagyon kínosan érezte magát, amiért összetévesztett minket.

- Nyugi Jake. Nagyon sokan összetévesztenek minket. Mind a ketten hallgatunk egymás neveire.

- Én megyek. Edward. – kurtán bólintott neki.

- Viszlát, Jacob.

- Szia Kislány.

- Kislány? – néztem rá, de mivel már nem a farönkön ültünk ezért ő sokkal magasabb volt nálam.

- A mellkasomig érsz. Még szép, hogy kislány vagy.

- Héj. – ütöttem meg óvatosan a felkarját, de mintha meg se kottyant volna neki.

- Jó éjt, Kislány. – mondta, majd homlokon csókolt. Én csukott szemmel tűrtem, majd mire kinyitottam a szemem, már sehol sem volt.

- Jó gyorsan elhúzta a csíkot.

- Az indiánok már csak ilyenek. Gyere, menjünk. – mondta, majd elindultunk szépen lassan. Még el se kezdtük a sétát, én rájöttem, hogy nagyon álmos vagyok, és a szememet is nehezemre esik nyitva tartani, nemhogy még menni egy dimbes-dombos erdőben.

- Nagyon kényelmetlenül éreznéd magad, ha felvennélek a hátamra?

- Gondolatolvasó vagy. – néztem rá hálásan. És ő minden probléma nélkül felvett a hátára.

- Sokkal ügyesebben mozogsz az erdőben, mint Bella. – nevetett.

- Igen, a szüleimmel nagyon sokat járok kirándulni, kis korom óta. – mondtam, majd lehunytam a szemem. Edward teste kemény volt. Uram Atyám milyen izmos lehet. Erre ő felkuncogott. Komolyan, néha teljesen olyan érzésem van, mintha a gondolataimon rötyögne. De tényleg, hogy lehet ennyire kemény valakinek a teste. Max, ha csak csontból áll.

Én elaludtam, és mihelyt ezt Edward észrevette, elkezdett velem, úgy istenigazából szaladni, ahogy ő szeret. Nagyon vigyázott, hogy még véletlenül se keltsen fel, de nem tudott volna, hiszen szinte mozdulatlanul mozgott.

Amikor hazaértünk óvatosan berakott az ágyba. És én nyugodtan és öntudatlanul aludtam tovább.

Reggel, amikor felkeltem, kellett várnom egy kicsit, míg eszembe jut, hogy hol vagyok, és hogy hogyan kerültem ide. De utána lassan derengeni kezdett a hosszú és érdekes beszélgetés Jacobbal, és hogy Edward értem jött, és… idáig emlékszem, de valószínűleg ő hozott haza.

- Jó reggelt. – mondtam, amikor leértem. Most szerencsém volt, mind a ketten itt voltak a konyhába. – Charlie még most is dolgozik?

- Megszokta, hogy egyedül élt, amíg én nem jöttem, és ő minden nap dolgozik, vagy elmegy horgászni.

- Értem. Egyébként köszönöm Edward, hogy hazahoztál.

- Szívesen de már megköszönted. – értetlenül néztem rá, mire ő folytatta. – Tegnap este, amikor befektettelek az ágyba. Rám néztél és megköszönted.

- Nem emlékszem rá. Hajlamos vagyok járkálni és beszélni álmomban, szóval biztos ez történt.

- Meglehet. – mosolygott rám.

- Bella, te már reggeliztél?

- Igen.

- Oké, akkor csak egyedül eszem. - és elindultam, hogy szokásos müzli reggelimet megcsináljam. Amikor elkészültem, leültem Bella mellé a konyhapulthoz.

- És mi jót csináltok ma? – kérdeztem tőlük két falat között. Edward nagyon csúnyán nézett rám. – Mi a baj?

- Utálom a müzlit. – én meg csak nevettem rajta.

- Hát igen, ez tipikusan női kaja. Szóval, mi a tervetek mára?

- Nem akarnálak a mai programból kihagyni, szóval 3-an fogunk valamit együtt csinálni. De még nem döntöttük el. De mivel ma is esni fog…

- Nahát, tiszta időjós vagy Bella. Egy ilyen váratlan esemény bejelenteni, mint az esőt. Főleg ezen a környéken.

- Kac-kac. Látom, nagyon jó kedved van ma.

- Igen. Nagyon jól kialudtam magam. Edward nagyon kényelmes. – vigyorogtam. Eszembe jutott. Eljött értem, mert már késő volt, és a hátán hozott haza.

- Mit szóltok a DVD-hez?

- Nekem jó, ha nektek is. De mit nézzünk? Nincs itthon olyan film, amit ne láttunk volna már.

- Szerintem itt jövök én a képbe. – álltam fel, és elmosogattam a tányéromat. – Nálam mindig van egy csomó film. Várjatok, lehozom. – Gyorsan felszaladtam és felmarkoltam DVD készletemet. Nagyon szeretek filmet nézni, és ezért van egy csomó filmem.

- Na válasszatok. – tettem le eléjük.

- Ez nagyon sok. Mehetünk aludni, mire kiválasztjuk ennyi közül.

- Oké, akkor nézzük meg ezt. Láttátok már az Avatar-t?

- Még nem.

- Nagyon jó film, Oscar díjra van jelölve. Majd én elhozom a kisvárosba a kultúrát. – és betettem és megnéztük ezt a három óra hosszás filmet. Jó volt kikapcsolni kicsit. Mostanában túl sok minden jár a fejemben. Egész nap filmeket néztünk. Bella nagyon belejött ebbe. Amikor már nem tudtam figyelni, eszembe jutott Jacob és onnantól kezdve nem is tudtam szabadulni a gondolatától. Rájöttem, hogy hiányzik. Jó volt, hogy megismertem. Talán ő az, aki hiányzik az életemből?

Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de reggel már megint az ágyamban ébredtem. És reggel jött a felismerés. Nekem találkoznom kell Jacobbal. Jobban meg akarom ismerni. De mi van, ha ez tolakodás, hogy én megyek el hozzá? Nem érdekel. Elkezdtem keresni Bellát a lakásban, nem volt lent, így megnéztem őt a szobájába. Ott voltak.

- Sziasztok. Edward lassan olyan, mintha te is nálunk laknál. – vigyorogtam. Ő is mosolygott de nem válaszolt. Jaj, az a szép csillogó Volvo is itt van akkor.

- Mondjad, Viv.

- El szeretném kérni a furgonodat. Le szeretnék menni La Push-ba.

- Jacobhoz? - nézett rám vigyorogva.

- Valami olyasmi.

- Vidd el a Volvomat. – mondta Edward és már dobta is oda nekem a kulcsot. Egy kicsit meglepődve néztem rá.

- Biztos?

- Persze, menj már. – mosolygott. Én küldtem neki egy puszit, és gyorsan szaladtam lefelé.

- Mit csinálsz, Edward?

- Nyugi, nagyon jól vezet, nem féltem őt. Egyébként is, már amióta meglátta, azóta szeretné kipróbálni, miért ne adnám meg neki ezt az örömöt. – kuncogott, majd közelebb húzta magához Bellát.

- Tetszik? – nézett rá mosolyogva.

- Nagyon aranyos, és sokban hasonlít rád. Egyébként határozottan kezdem megszeretni. Persze a nyomodba se érhet.

- És milyen az illata?

- Határozottan édeskés. Neked olyan virágillatod van, neki sokkal édeskésebb, olyan vidám és lobbanékony, mint amilyen a személyisége. Nem rossz.

Alig vártam, hogy beülhessek. Így már nem mentem rögtön Jacobhoz… tudni akartam, hogy mit tud ez a kocsi, szóval egy kicsit „kocsikáztam” még vele, mielőtt elindultam. Tetszettek ezek a sötétített üvegek. Mikor odaértem hozzájuk, meglepő módon, Jacob kijött az ajtón, mintha meghallotta volna, hogy jövök. De nem hinném, hogy ennek a motornak olyan hangos zúgása lenne. Amikor kilépett az ajtón, nagyon mogorva volt az arca, mintha nem szívesen látott vendég lenne a sofőr.

- Mit keresel itt? – förmedt rám Jacob.

- Nem tudtam, hogy nem vagyok szívesen látott személy. – szálltam ki a kocsiból, és az arca rögtön megváltozott. Olyan volt, mint egy szerelmes kisfiúé.

- Bocsi, csak ez a vé… Edward kocsija, és mint láthattad két napja nem a szívem csücske.

- Értem én. – mosolyogtam rá.

- Na gyere ide. – termett előttem, és jó szorosan magához ölelt. – Hiányoztál. – mondta a nyakamnak. Meglepett ez az őszinteség áradat.

- Te is nekem. Hűha, benned tényleg egy komplett kályha veszett el. Úgy tűnik, többet kell veled lennem, ha nem akarok jégkocka maradni.

- Én nem bánom. – vigyorgott magabiztosan. – Gyere, menjünk be. – De a kezemet nem engedte el. És én egyáltalán nem bántam. Ezt furcsálltam. Nem szoktam fiúk előtt ennyire megnyílni.  

- Üdv nálunk. – tárta ki a karját, és féltem, hogy beleüti a plafonba.

- Voltam már itt.

- Nem baj, akkor én nem voltam, szóval nekem ez olyan, mintha először lennél itt. Mennyit láttál?

- Csak a konyhát és a nappalit.

- Jó, akkor ezekkel nem is pazaroljuk az időt.

- De hát te mondtad, hogy olyan, mintha most lennék itt először…

- Csitt. – tette a kezét a számra. – A szobámmal kezdjük. – és már be is húzott oda. Meglepődtem. Csak egy ágy volt benne, és az is éppen hogy elfért. – Nem valami otthonos.

- Viccelsz? Nagyon tetszik, hogy csak egy ágy van benne. Olyan kis kuckó hangulata van. – mondtam, majd felmásztam az ágyra.  Leültem törökülésben majd ő is elhelyezkedett velem szemben. Vett egy nagy levegőt, és gondterhelt volt az arca.

- Emlékszel, hogy hol hagytuk abba a beszélgetést?

- Igen. Hogyha aranyos kiskutya lennél, akkor határozottan kedvelnélek. – nevettem, mire ő is elmosolyodott.

- Gyönyörű vagy, amikor nevetsz. – mondta ugyanazzal a szelíd mosollyal. – És meg tudnál békélni esetleg azzal a gondolattal, hogy vérfarkas vagyok? – ezt nem úgy mondta, mint akkor este. Itt már elhittem, hogy ez talán igaz.

- Miről beszélsz?

- Csak tegyük fel. Akkor is lennél a barátom, - mondta a barát szót úgy, minthogyha korán se ezt akarná. – ha kiderülne, hogy egy szörnyeteg vagyok?

- Ha tényleg olyan aranyos kiskutya lennél…

-… esetleg nagyobb.

- Esetleg nagyobb. Akkor szerintem ugyanúgy tudnálak szeretni. – erre felvidult az arca.

- Szóval szeretsz.

- Persze, Jake.

- És hogy szeretsz?

- Nem tudom még, Jake. Na de térjünk vissza az eredeti beszélgetésre, mert érdekel. Akkor te egy kiskutyánál nagyobb állattá változol minden teliholdkor?

- Nem teliholdkor. – Na ne. Azt hittem csak feltételezünk. Ezt nem hiszem el. Tényleg vérfarkas? Tágra meredt szemmel néztem rá, és ő is tudta, hogy elmondta. És most várt. Várta, hogy mit fogok hozzá szólni.

- Szóval mikor változol át?

- Ha olyan mérges leszek, hogy nem tudom kontrolálni magam. Vagy magamtól is átváltozok, ha akarok. – egy darabig néztem magam elé. Nem tudtam, hogy mennyire bántom meg őt.

- Nyugodtan megkérdezheted. – nézett rám mosolyogva.

- És ez hogy történt meg veled? Valaki megharapott? – felnevetett.

- Nem, ez nem ilyen harapás útján történő dolog. Ez öröklődik.

- És mégis hogyan?

- Mikor fogsz kiakadni? – nézett rám hirtelen. – Nem tudom, hogy mennyi mindent mondjak el neked anélkül, hogy sírva rohanjál el.

- Nyugi, sok könyvet olvastam vámpírokról és vérfarkasoktól.

- De azért az mégis más, hogy kiderül, hogy mindezek léteznek.

- Mármint a vámpírok is? – kezdtem el habogni.

- Besokalltál?

- Nem, még nem. Mondhatod nyugodtan.

- Szóval igen léteznek vámpírok is. Ellenük lettünk teremtve. És ez a farkasság ez öröklődik. Sokan vagyunk a faluban. A quillette indiánkölykök, ha elérik a kort, akkor átváltoznak. Akkor leszünk ilyen forróak. – fogta meg a kezem. – És ilyen izmosak és nagyok. És az a célunk, hogy a vérszívóktól megvédjük az embereket. De csak akkor változunk át, ha vérszívók vannak a környéken. Röviden ennyi a lényeg.

- Szóval Forksban élnek vámpírok?

- Nem is kevesen. 7-en vannak, egy egész család. Hiszen te is ismersz egyet. – A vérfarkasok és a vámpírok ellenségek. Én csak egy embert ismerek, akit Jacob nem szeret.

- Edward az? – kerekedtek tágra a szemeim. Így tudva, tényleg természetfeletti lénynek tűnik. Egy ember se lehet ennyire gyönyörű és tökéletes. És az a hideg és kőkemény bőr. Az sem emberi. – És Bella tudja?

- Persze, hogy tudja. Az egész családdal jóba van.

- És nem bántják őt?

- Nem, mert ezek „vegetáriánusok”. Nem isznak embervért. Kizárólag állatvéren élnek.

- És honnan tudod, hogy tényleg?

- Mert akik embert vért isznak, azoknak piros a szemük az állatvéren élőknek pedig aranyszínű. Félsz, vagy irtózol tőlem?

- Egyik sem. De kérhetek még egy utolsó dolgot?

- Amit csak akarsz. - megint hezitáltam.

- Átváltozol a kedvemért? – egy darabig tépelődött, majd megfogta a kezem.

- Gyere, menjünk ki… itt kicsi hozzá a hely. – kimentünk a hátsókertbe, ahol volt még egy összetákolt kis valami. – Várj meg itt. – mondta, majd beszaladt az erdőbe és eltűnt.

Egy perccel később, onnan ahonnan eltűnt előjött egy hatalmas, medvetermetű farkas. És nekem azonnal leesett a felismerés.

- Te voltál ott az erdőben, amikor találkoztunk. – erre ő bólogatott, és közeledett felém, majd megállt előttem. Egy kicsit zavarban voltam. Jobban, mint az ember Jacobtól. A feje majdnem egy magasságban volt az enyémmel. Megsimogattam a fején a szőrt. Nagyon selymes és puha volt.

- Gyönyörű vagy. – mondtam teljesen elbűvölve. Erre furcsa ugatós kuncogást hallatott, ami engem is nevetésre késztetett. Ugyanolyan meleg volt a bőre, mint amikor emberként „lángol”. Egyik pillanatban megnyalta az arcomat. Megnyalta? Nem volt olyan hely az arcomon, ami ne lett volna Jacobnyálas.

- Jacob, te most komolyan lesmároltál? – néztem rá félig rosszallóan. Erre ő gyorsan elszaladt az erdőbe, majd emberként tért vissza.

- Mit mondtál az előbb?

- Hát hogy te lesmároltál. Végignyaltad a fejemet.

- Áh. – jött hozzám teljesen közel, és megváltozott a hangja és az arca is. Mint egy támadni készülő állat. – Szóval nem fogsz sikítva elszaladni tőlem?

- Határozottan nem.

- Jah, még egy dolgot nem mondtam el. Van nálunk vérfarkasoknál egy dolog, amit úgy hívnak, hogy imprinting. Ez nálunk azt jelenti, hogy megtaláljuk a lelki társunkat. A tökéletes másik felünket, akit nekünk szánt az ég. Hogyha farkasok vagyunk, akkor tudunk olvasni egymás gondolatait, ez megkönnyíti a vadászatot. És mivel már néhány társunknál megtörtént ez a bevésődés…

- Várj… ezt az imprining szót hallottam már. Ezt Edward mondta neked.

- Igen. Szóval én tudom, hogy mi ez az érzés, mivel tudunk olvasni egymás gondolataiban. Ez egy olyan dolog, amikor meglátod a bevésődésedet, és csak ő létezik számodra senki más. Nem tudsz másra gondolni, és csak vele teljes az életed. És úgy érzem, hogy ugyanezt érzem irántad is. – ennél szebb vallomást nem is tudtam volna elképzelni. Jacob olyan óvatosan fogta meg az arcomat, hogy nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagy termetű ember ilyen gyengéd tud lenni. Egyre közelebb hajolt és végül megcsókolt. És ebben a pillanatban rájöttem, hogy ő az. Ő az, aki kiegészít engem, és akivel nem lesz unalmas percem, és tudom, hogy jól érzem magam vele. Nincs mese, én is belészerettem.

- Úgy érzem, hogy én is beléd szerettem. – mondtam, amikor megszakítottuk a csókot. Ilyen boldogságot, még senki arcán nem láttam szétterülni. Boldogan kapott fel és pörgetett meg. Utána visszamentünk a lakásba és beszélgettünk. Mivel ő már elmesélte a történetét, most én voltam soron. Beültünk az ágyba, szorosan átölelt, és mindig volt olyan pillanat, amikor hozzámért. Vagy csak simán fogta a kezem, de mindig volt kontaktus. Nagyon sokat beszélgettünk, és nevettünk együtt. Délután úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert Edward is várja szerintem a csoda kocsiját, meg beszélni szeretnék vele.

- Megjöttem. – kiabáltam, amikor beértem a lakásba.

- A szobába vagyunk. - hallottam Bella hangját.

- Sziasztok. – köszöntem. – Edward csúcs a kocsid. Nagyon köszönöm. – mondtam, majd odamentem hozzá és adtam egy puszit az arcára. Hirtelen megkövült. Mintha szobor lenne. Érdekes módon nem féltem tőle. Egyáltalán nem. És akkor Edward arckifejezése nem olyan volt, mint eddig. Vagyis igen, de a szeme megváltozott. Feszült volt. Ezt Bella is rögtön észrevette. – Igen, szeretnék veled beszélgetni. – néztem rá. – Négyszemközt. Gyerünk a szobámba. – ő nem szólt semmit, csak követett. Amint becsukódott az ajtó, megszólalt.

- Nem kell mondanod semmit. Tudom, hogy tudod. Tudok mindent. Gratulálok hozzátok. Szerintem illetek egymáshoz. Tökéletes párt fogtok alkotni. Bár az imprinting miatt biztosan.

- Honnan tudod ezeket? – kérdeztem tőle.

- Néhány vámpírnak, az emberek számára tökéletes kinézet, a jó illat, a gyorsaság mellett vannak segítő tulajdonságaik, hogy egyszerűbben elkapja az áldozatát. Nekem is van egy. Tudom az emberek gondolatait olvasni. Ezért tudom, hogy ezeket tudod. És tudom, hogy sokszor feltűnt, hogy olyan volt, mintha a gondolataidon nevetnék. Hát az teljesen igaz volt. Tényleg a gondolataidon nevettem. Úgy látom ez a családba öröklődik, hogy nem féltek a természetfeletti lényektől. – nevettem, majd megöleltem őt. – Viv, ezt most ne.

- Miért?

- Attól még, hogy nem vadászok emberekre, érzem az illatodat, és ínycsiklandozó. Azt nem mondom, hogy nem csinálhatsz ilyet, csak ne ilyen hirtelen, hogy fel tudjak rá készülni. Na gyere ide. – kitárta a karját, és várta, hogy megérkezzek.

- De furi, a forró után hideget ölelgetni. – nevettem fel és ő velem nevetett. Mi lenne, ha ma Jacobnál aludnék? Ő is örülne neki, meg Belláék is lehetnének együtt, és nem zavarná őket, hogy engem kizárnak a körből.

- Mit gondolsz? – néztem rá Edwardra.

- Nekem jó, ha neked is. – vigyorgott. – És igen, elviheted a Volvo-t, majd hazaszaladok. Vagy simán itt maradok és reggel visszahozod.

- Hazaszaladsz? De hát…

- Nyugodj meg, gyorsabban szaladok, mint a te kutya barátod a négy lábával. Majd egyszer megmutatom, hogy mire vagyok képes, úgyis sokáig leszel nálunk. Tessék, a kulcs.

- Köszönöm szépen. Ne mozdulj. – szóltam rá, és ő tökéletesen mozdulatlan lett. Adtam az arcára egy puszit, ezzel nyomatékosítva a hálámat. – Akkor majd reggel jövök. – kacsintottam rá, és mentem is. Hiper sebességgel lent voltam La Push-ba. Amikor megálltam Jacob már az ajtómnál állt.

- Hát te? – kérdezte, amikor kiszálltam.

- Úgy döntöttem, hogy itt aludnék. Belláékat is hagynám, meg mi is jól szórakoznánk. Persze csak akkor, ha Billy is beleegyezik. – Nem szólt semmit, csak felkapott és megpörgetett, majd megcsókolt, és így vitt be a házba.

- Sziasztok fiatalok. – köszöntött minket Billy. Úgy láttam, hogy egyáltalán nem zavarja őt, hogy átkarolom Jake-et és ő hozott be a házba. Engem zavart egy kicsit, de Jacob nem hagyta, hogy a saját lábamon álljak.

- Szia Billy. – köszöntem neki.

- Itt maradhat éjszakára, apu?

- Persze. Esetleg szeretnétek, ha nem lennék itthon? Meg tudom oldani. – Na jó, ez nagyon égő. Jacob nyakába rejtettem az arcomat, mert éreztem, hogy elpirulok. Jake felnevetett.

- Nem szükséges apu. – mikor bementünk a szobába, még mindig vörös voltam, ő meg még mindig nevetett.

- Mi olyan vicces? – néztem rá, amikor letett az ágyra.

- Csak az, hogy elpirultál ezen a megszólaláson.

- Hát még szép. Most Billy kijelentette, hogy mi dugni fogunk. Mármint az ő képzelése szerint. Ez neked nem égő?

- Hihetetlenül aranyos vagy így. – mondta, majd fölém hajolt, és megcsókolt. Csók közben óvatosan ledöntött az ágyra és rám feküdt. – Hm, lehet, hogy mégis igaza lesz?

- Azt csak szeretnéd. – mondtam, majd löktem egyet a mellkasán. De semmit nem reagált. Ő inkább a nyakamat és a vállamat csókolgatta.

- Jake.

- Hm? – de nem hagyott fel a kényeztetéssel.

- Ez most nagyon viccesen fog hangzani, de ez olyan rossz, hogy engedélyt kell kérnem, hogy átvehessem az irányítást, ugyanis nem érzed meg, hogy teljes erőmből löklek.

- Mi? – nézett fel, én meg mutattam a kezemet, amint a mellkasát taszítják.

- Ja bocsi. – mondta nevetve, majd legördült rólam. Vele nevettem, miközben ráültem a mellkasára. Levettem róla a pólóját és elém tárult az ismerős férfitest, amit határozottan egyre jobban szeretek. – Tetszik?

- De még mennyire. – és elkezdtem feltérképezni. Csókolgattam, és simogattam őt. Nagyon nagy termete volt, de ez engem nem zavart.

- Ez nekem is tetszik. – mondta csukott szemmel, én meg megpróbáltam elfojtani a mosolygásomat.

- Na ennyi volt mára. – mondtam neki, majd adtam egy utolsó csókot a szájára és elhelyezkedtem mellette.

- Na ne már.

- Csak nem azt képzeled Jacob Black, hogy az első adandó alkalommal megkaphatsz? Azért ez kicsit harcolj értem.

- Rendben, harcolni fogok. – majd ő is felém fordult és közel húzott magához, és adott egy csókot.

- Szeretlek.

- Ennek örülök. – nevetett fel. – Mert én is mindennél jobban.

- Te mindig csak nevetsz mindenen. – erre csak megrántotta a vállát.

- Én ilyen vagyok.

- És nekem így tetszel. – mondtam mosolyogva, és ácsingóztam a következő csókomért. Lehunytam a szemem és átkaroltam őt. A lehelete csiklandozta az arcomat és nagyon jó érzés volt. Elkezdte cirógatni az arcomat. Én felnéztem, és ő azzal a rajongással és szeretettel teli szemekkel nézte az arcomat.

- Ha sokáig így nézel, nagyon beléd fogok bolondulni.

- Ez a célom, nem vetted még észre?

- Halványam már érzékeltem. – mosolyodtam el magam. Az ujjaival körberajzolta az arcom minden szegletét. Amikor a számhoz ért, mindig adtam rá egy apró puszit. Majd én is elkezdtem simogatni a hátát.

- Rájöttem, hogy miért nincs az ágyadon takaró. Mert fölösleges. Olyan forró vagy, hogy még télen se fáznék. – felnevetett és csak édesen cirógatott, amíg még egy édes álomba nem csöppentem, ahol ő volt a herceg, és én végérvényesen is beleszerettem.