Egy kislány ül a padon, és csodálkozva nézi a vele egy idős fiúkat. Még sose látott ilyet. Nadrágba vannak meg pólóba, és rövid a hajuk, és mások. Neki ugyanis nincsen papája.

- Anyu, ők kicsodák? – nézett a kislány a mellette ülő nőre.

- Nem tudom Kicsim. – pillantott fel a könyvéből.

- Én még sose láttam ilyen lányokat.

- Jaj ők nem lányok, hanem kisfiúk.

- Ahha. – elgondolkozott. Nem értette mindig, de most nem foglalkozott vele.

- Anya, odamehetek hozzájuk?

- Hát persze! – mosolygott rá az édesanyja. A kislánynak se kellett több. Leugrott a padról, majd szép kis ruhácskájában odaszaladt hozzájuk.

- Sziasztok! – köszönt kicsit félve, mert ő most lát először fiút.

- Szia! – válaszoltak egyszerre. Két kisfiú volt és játszottak a homokozóban.

- Ti miért hasonlítotok ennyire egymásra? – kérdezte a kislány.

- Azért mert ikrek vagyunk.

- Ikrek, azok meg micsodák?

- Hát olyanok, mint mi. Akik ugyanúgy néznek ki. És egy időben születnek.

- Értem, és mi a nevetek?

- Tom.

- Bill. – a kislánynak nagyon tetszett ez a név. Bill, csengett vissza picike fülecskéjében, furcsa érzése támadt. A fiú is nagyon tetszett neki, nem tudta levenni róla a szemét.

- Jöhetek játszani?

- Hát persze! – mosolyogtak rá kedvesen a fiúk. Így még aranyosabb ez a Bill. – gondolta magában és leült melléjük a homokozóba. Építettek együtt egy szép kis várat.

- Amúgy hány évesek vagytok?

- 7 évesek vagyunk, már iskolába járunk.

- Én 5 éves vagyok, annyira szeretnék már iskolás lenni.

- Ne szeressél. Nekünk nem tetszik. – fintorogtak a fiúk.

- Hát, ha ti mondjátok. – mosolygott a fiúkra.

- Mia Kicsikém, gyere indulnunk kell. – szólt az anyukája.

- Megyek Mami. – kiáltott vissza a kislány. – Hát sziasztok fiúk, nekem most mennem kell.

- Szia. – mondta Tom.

- Szia Mia. – mosolygott Bill kedvesen rá. A lány is visszamosolygott, majd szaladt anyukájához.

- Na Kicsim, jól érezted magad?

- Igen. – fogta meg édesanyja kezét. - Nagyon aranyosak voltak, képzeld ikrek.

- Tényleg? Az nagyon ritka dolog.

- És nagyon kedvesek voltak. – mosolygott tovább a lány.

Ezután a kislány mindig kikövetelte édesanyjától, hogy arra a játszótérre menjenek, mert hogy ott nagyon jól érezte magát. De többet nem találkozott a fiúkkal. Egyszer sem voltak kint. Pedig Mia minden egyes alaklommal, olyan boldogan sétált ki anyukájával a játszira, hátha kint lesznek, de mindig legörbült a szája, amikor megérkeztek és nem voltak ott az ikrek.

- Jó legyél Kicsim. – puszilta meg édesanyja Miát, és a kislány belépett a nagy épületbe. Végre iskolás lett, már nagyon várta ezt a napot. Olyan kíváncsi volt, hiszen ilyenkor mindenki kíváncsi. Az évnyitó ünnepség unalmas volt. Nem élvezte, hanem elkezdte nézni a tömeget, sok vicces dolgot látott. Néha-néha elnevette magát, így már nem volt olyan unalmas ez az ünnepség. Amikor vége volt, a tanító néni kíséretével elindultak fel az osztályterembe. Lehetett ismerkedni. Mia kiszúrt magának egy kislányt, aki mellett állt a sorba. Odament hozzá.

- Szia, Mia vagyok. – mosolygott rá kedvesen.

- Szia engem Abynek hívnak.

- Az milyen név?

- Amerikai, én amerikai vagyok. – mondta büszkén Aby.

- Aha értem.

- Üljetek le valahova gyerekek. – szólt a tanító néni.

- Leülsz mellém? – ajánlotta Mia.

- Rendben. – mosolygott kedvesen a lány.

Teltek a hetek, és Mia nagyon jól érezte magát az iskolában, ekkor eszébe jutottak Tom, meg Bill szavai. „Ne szeressél! Nekünk nem tetszik!” Nem értem ezek a fiúk miért mondták ezt. Az iskola nagyon jó dolog.

Semmi érdekes nem történt vele. Míg az egyik napon…

Mia állt az ebédsorban és nézegetett szét a suliban, szerette nézni a nála idősebb tanulókat. Addig addig nézelődött, míg észrevette őket. Igen, biztos volt benne, hogy ők azok. Ezt a szempárt nem tudja semmivel se összetéveszteni. Bár már nem is úgy néznek ki, mint két évvel ezelőtt, de akkor is Mia felismerte őket. Bill és Tom barátaikkal ott ültek tőle nem messze az egyik padon. Mia csak nézte Billt. Az egyik pillanatban a fiú a lány szemébe nézett. Mia először megilletődött, de utána lelkesen elkezdett integetni neki. Erre a fiú hirtelen visszafordította barátaihoz a fejét.

Biztosan csak nem vett észre, az nem lehet, hogy nem emlékszik rám, hisz én is emlékszem rájuk.

Hát igen, csak a kicsi Mia nem vette tudomásul, hogy ez a két fiú idősebb nála, és ő nem tudhatta, hogy az idősebbek, általában el szokták felejteni a kicsiket. Így Bill nem is tudta, honnan ismeri őt a kislány. Bár foglalkoztatta.

- Tom.

- Hm… - kérdezett vissza.

- Figyu már. Nem tudod, ki lehet az a kislány ott a sorban?

- Melyik? – nézett arra Tom is.

- Az a barna hajú, akinek ki van engedve a haja, és rózsaszín ruhácskában van.

- Fogalmam nincsen Bill, de miért fontos ez?

- Azért mert integetett nekem az előbb.

- Jaj, annyi ember van itt, nem is biztos, hogy te voltál az. – intette le testvérét. Bill pedig biztos volt abban, hogy neki integetett, hiszen a szemébe nézett.

- Igazad lehet. – mondta végül.

És ment az idő, a kislányból nagylány lett, a kisfiúkból pedig nagyfiúk. Már mind a hárman felsősök voltak. A fiúk hetedikesek, a lány pedig ötödikes. Mia időközben rájött, hogy Billbe szerelmes. Ugyan nem volt vele tisztában, hogy mi is az a szerelem, de ő tudta, hogy szerelmes. Nagyon sok fiú vallott neki szerelmet, nem is tagadjuk, bűbájos lány volt, de ő mindnek azt mondta: „Nekem már van egy szerelmem!” És Mia csak távolról nézte a fiúkat. Nem mert hozzájuk szólni, mert időközben a fiúk lettek az iskola sztárjai, és hát ki ő, hogy hozzájuk is merjen szólni. Hatalmas lánytömeg vette őket körül, akik egyidősek voltak velük, mihez kezdenének egy ötödikes kis pisissel? Persze, ha elmondaná, hogy ő a kislány a játsziról, lehet, hogy egyből tudnák, hogy kiről van szó, vagy esetleg kiröhögik őt, és azt mondják majd neki, hogy persze, ezzel akarsz közel kerülni a fiúkhoz. Biztos volt benne, hogy a lányok úgysem engednék oda hozzájuk. Érett volt a korához képest, és pontosan tudta, mi lenne a következménye, a lányok megfenyegetnék őt. Emiatt döntött, hogy távolról csodálja szerelmét. Néha összetalálkozott a tekintetük és hosszasan egymás szemébe néztek, de ilyenkor vagy Mia vagy Bill vetett véget ezeknek a szép pillanatoknak.

„Németország legújabb üdvöskéi: a Tokio Hotel. Négy tizenéves fiú, akik David Josht szerint az új tini sztárok!” Olvasta Mia a Bravo legújabb szalagcímét. A képen Bill és Tom volt látható, valamint két másik fiú.

Akkor ezért nem voltak az iskolában az utóbbi időben.

Kíváncsi volt Mia, hogy mit írnak róluk, így megvette az újságot, és hazafelé menet olvasni kezdte. Sok érdekes dolgot megtudott. A másik két fiúk Georg és Gustav volt, és ebben a cikkben azt írták le, hogy találták meg őket. Érdekes volt, tetszett Miának ez a négyes. De főleg az énekes.

Teltek a napjai, és Billék már nem jártak iskolába. Magántanulók lettek. Miának is elkezdődött egy új korszak az életében. Tokio Hotel fan lett, a posztereket kirakta a szobájába, főleg a Billeseket, így ezzel az új hajjal, ha lehetett még jobban beleszeretett. A rózsaszín cuccait felváltotta feketére. A közelében lévő, összes TH koncerten ott volt. Csak a TH körül forgott az agya, nem érdekelte más. Ő is énekes akart lenni, ezt az álmát később nem tudta megvalósítani. Csak Billbe volt szerelmes és nem létezett más férfi az életében.

Mi lett volna ha…

Ha nem is találkozik velük aznap a játszin, ha nem lesz szerelmes Billbe, ha nem találkozik vele az iskolában és nem lobban fel újra a szerelme, ha nem futnak be mint Tokio Hotel. Akkor talán sikerült volna, szerelmesek lettek volna egymásba? És boldogan éltek volna, amíg meg nem haltak? Most már ezt sose tudjuk meg. Pedig ennek a lánynak az élete ment tönkre. Szerelmes volt egy olyan valakibe, aki nem vette észre őt. És most itt ül az asztalnál, és ezeket a sorokat írja. Öreg már, de soha nem tudta meg, milyen a házasság, milyen a gyerekáldás, milyen a boldog élet. Mert egy olyan szerelmet hajszolt, amiről pontosan tudta, hogy csak ábránd. De ő hitt benne és remélte, hogy élete szerelme egyszer rátalál, és majd boldog lehet.

„Ez most nem sikerült. Talán majd a következő életemben.”