Üdvözöllek a kaulitz-extra oldal sztoris kiegészítésén. Rengeteg verset, történetet, novellát, idézetet találsz az oldalon, úgyhogy remélem megleled majd a neked valót. Olvasgass, és éld bele magad a mások által írt gyönyörű történetekbe. ui.: a sztoriknak semmilyen mértékű valóságalapjuk nincs.
Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.
meteorit
naprendszer
x webmiss: Jenníí
x design: Jenníí
x credit: g-portal
x indulás: 2007.05.30 x felbontás: 1024 x 768 x böngésző: Google Chrome x téma: TH sztorik és Love sztorik
- Még alszom, de azért mondjad! – nyögtem bele a telefonomba.
- Jó. Szóval, beszerveztem egy bandát, aki véleményem szerint tökéletesen a segítségünkre válhat az „Eyes closed” feléneklésében.
- Minehhk?
- Azért, mert az úgy a legjobb, ha ketten éneklik a refrént.
- Úgy volt, hogy az rá sem kerül a cd-re… - kómáztam bele a telcsimbe.
- Az egy fantasztikus számod, amit mellesleg teljesen te írtál.
- De a zenéje tök gáz lett.
- Ezért jönnek segíteni.
- Mikor?
- Jövő hét szombat.
- Okéh. És hánykor?
- Reggel legyél a stúdióban.
- Jó. – odakaptam az éjjeliszekrényemre, a jegyzetfüzetemért, és bevéstem a jövő hét szombathoz, hogy Stúdió, segéd zenekar. (korán) - Felírtam.
- Remek. Most pedig indulás, iskola van.
- Hány óra?
- Hét.
- Akkor már visszaszunyálni sincs időm! - siránkoztam
- Nyomás öltözni!
- Csá. – és még mielőtt több ilyesfajta kijelentést tehetett volna, kinyomtam.
- Megnéztük apáddal a filmet!
- Remek. – ernyedten markoltam meg a bögrém szélét, de felemelni sem volt erőm, izomlázam volt mindenhol. Leborultam az asztalra, és kis híján megint elaludtam.
- Kim ébresztttőőő! – harsogta anyám –Egyébként meg nagyon ügyi voltál! Büszkék vagyunk rád, igaz hogy az a fekete ruha egy kicsit durva, de még így is helyes voltál benne. – Ezzel jár, hogy ha az ember lányát szőke hajjal áldotta meg a sors. Tizennyolc éves korunkig a rokonok nem szépnek vagy döglesztőnek mondanak minket, mint a barnákat, ha nem csak helyesnek. Vagy cukinak.
- Kösz anya.
- Ez az össz. kajád?
- Igen. Lusta vagyok mást is csinálni. Meg az instant kávé egyébként is laktat.
- Legalább egy narancsot egyél meg!
- Kösz, de nem. Így is el fogok késni. Na jó, most már tényleg léptem. Páás.– a vállamra kaptam Dolce & Gabbana táskámat, és már mentem is. Aznapra azért azt a tatyót választottam, mert könnyű óráink voltak, és bőven elegendő volt a tankönyvek számára.
Most nem sittem úgy, mint múltkor. A sulibuszt is elértem, mely pontosan az iskola előtt tett le. Amikor elalszok, és lekésem a buszt, mindig tömegközlekedéssel kell bemennem, ami egy katasztrófa, mert vagy két utcával lejjebb rak le, ráadásul éppen az emelkedő alján. De a mai nap szerencsém volt.
Cassie egész biológia óra alatt a hetemről faggatott, és nem kicsit volt kiakadva rám, hogy elfelejtettem meghívni.
- De kárpótlásul, a következő koncerteden az első sorba be kell protekcióznod engem, és egy dalt is írhatnál édes és mindig tökéletes legjobb barátnődről! – vigyorgott rám aljasul, amit persze meg is értek. Nekem is rosszul esett volna, ha egy egész hétig még csak nem is keres, vagy nem hív vissza, aztán meg még a koncertjére is elfelejt meghívni. De hál istennek, Cassie a világ legmegértőbb embere volt. A maga agyament szeszélyeivel és kiszámíthatatlanságával együtt is imádtam, hisz mindig felvidított.
- Megteszem, amit csak akarsz!
- Na, ez a beszéd!
- Híres…khm…sztárokat véletlen nem ismersz?
- Kimberly Sweet elég jó lesz?
- Áhh, az a s.ggdugasz kit érdekel?
- Igazad van…most így belegondolva egy kis semmirekellő.
- Pontosan.
- Christina Aguilera?
- Pff…már rég kiment a divatból…
- Britney Spears?
- Az meg lehúzta magát a klotyón.
- Pink?
- Ő…ő…ő meg…túltetoválta az agyát…– ekkor már nem bírtuk tovább, és mindkettőnkből kitört a röhögés, amiért suttogva ócsároltuk kedvenc sztárjainkat. A tanár, szúrós szemeit ránk szegezte, de ettől csak még jobban kellett nevetnünk, ami persze csak rontott a helyzetünkön, de hiába is szerettük volna, nem tudtuk abbahagyni a vihogást.
- Szóljanak, ha befejezték, és folytathatom végre az órámat! – a fejünk egyre jobban vörösödött, az óra félbe maradt, és mindenki minket bámult. – Ahogy akarják, de én a mai napon mindenképp leadom az anyagot! – kirántotta a székét, és leült, majd tovább kémlelte mikor hagyjuk végre abba.
- Leadja az anyagot! Hahahahaa. Én egy jointot kérek tanár úr! – suttogva vihogtam oda a mondatot Cassnek, aki már könnyezett.
- Elhhnézéést! – sikította be Cass mikor már legalább levegőt tudottvenni.
- Micsoda neveletlenség! Azonnal fáradjanak ki az órámról, és amíg vissza nem nyerik a komolyságukat, be ne merjék tenni ide a lábukat! – lehajtott fejjel, de még mindig hahotázva kifáradtunk az ajtón túlra. Ahogy csapódott a nyílászáró, úgy tört belőlünk ki még hangosabban.
- Ennyire azért nem volt vicces! – nevettem még mindig.
- De ez kész, hogy ilyen gázok legyünk!
- Egyetértek!
- Igazolatlant szerinted beírja, ha elmegyünk most az automatához?
- Biztos vagyok benne, de én oda már vissza nem megyek. Most képzeld el, milyen ciki lenne. – legyintettem, miközben Hillaryt az osztály szuper szép szőkeség irtózatosan irritáló stílusát utánoztam.
- Háháháhááá!
- Akkor automata?
- Az!
A kis kávégép mellett állva megvitattuk, hogy mióta felfedeztek, koffeinfüggő lettem. Én mondjuk az ellenkezőjét állítottam, de mikor extra erős kávé gombját nyomtam meg rájöttem, hogy Cassnek megint tökre igaza van.
- Én bőven beérem a capuccinoval, neked meg extra fekete kell.
- Hát…de…elalszom, ha nincs koffein a szervezetemben!
- Na látod, én megmondtam!
- Éjjel-nappal talpon vagyok. Valamivel muszáj magam ébren tartani.
- Tudom. És ilyenkor sajnállak is.
- Miért?
- Hogy ennyit kell dolgoznod.
- Ha végre kész lesz az a nyavalyás album, teljesen más lesz.
- De akkor meg turnéznod kell, meg hasonlók.
- Turné csak akkor lesz, ha sok embernek tetszenek a dalaim.
- Figyi, én már halottam őket, és szerintem csodálatosak! Igazi tehetség vagy.
- Jajj ne, még elpirulok!
- Menjünk vissza. Oké?
- Oks. Lassan már keresni fognak minket.
Rájöttem, hogy Cassie más mint a többi lány az osztályban. Ő nem irigykedik, egyszerűen csak félt. Nem arra fáj a foga, hogy ő állhasson ki a színpad közepére és teli torokkal énekelhessen egy csomó ember előtt, ha nem arra, hogy több időt töltsek vele. Legalább is ez csengett ki a mondatai mögül. Fél, hogy a hírnév miatt elveszít, vagy a fényűzés teljesen átformál. Egy tökéletes baráthoz méltóan viselkedik, és igazán megérdemelné, hogy egy-két napot vele töltsek és ne a menedzseremmel.