Cím: Reflektorfényben

Fejezet: Fellépés

            Egy hét kimerítő küzdés után kivételesen teljesen felkészültnek éreztem magam. Úton voltunk a csarnok felé, és még az izgatottság apró jelei sem mutatkoztak rajtam. Kivételesen nem érdekelt, ha elrontom. Maximum holnap címlapra kerülök a bakijaimmal. – gondoltam magamban. Peterrel kétszer rágtuk magunkat át a végtelenül egyszerű menetrenden.

            A kocsiból kiszállva egy hátsó ajtón keresztül bevezettek a sminkszobába, ahol egy kedves arcú 35 év körüli nő felrakott egy ezüstszínű, strassz kövekkel nem spóroló sminket. Jassy rám adta az első fellépő ruhámat, és utána a fodrász ismerőse is megérkezett, aki az általam megálmodott, behullámosított hajkoronát létrehozta a fejemen. Mindezekkel együtt már nem csak egy kis 16 éves pisisnek néztem ki, ha nem egy igazi popsztárnak, akinek mellesleg elég jó cicije volt abban a ruciban. Teljesen elégedett voltam a végeredménnyel, és vártam, hogy a körülöttünk pattogó szervezősegéd hozzám is odajöjjön azzal a mondattal, hogy „10 perc múlva te következel”. Ahogy toporogtam a kezdésemre várva, oda jött hozzám egy szőke hajú srác. Körülbelül velem egy magas lehetett, kezében egy szénsavas ásványvizet szorongatott.

- Helló. – köszönt rám egy kis akcentussal.

- Szia. – mosolyogtam vissza rá. Nem tűnt se rajongónak, se újságírónak.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nincs véletlen egy kis apród? Csak egy ásványvízre elegendőm volt, és a haveromnak is kéne vinnem. Már negyed órája hisztizik egy kis vízért. Esküszöm visszaadom, de sürgős lenne. Már nincs időm visszamenni. Mindjárt mi jövünk.

- Áhh, szóval te is fellépsz?

- Igen. – vigyorgott.

Előhalásztam a táskámból egy marék zsetont, és a kezébe nyomtam egy ásványvízre elegendőt.

- Ennyi elég lesz?

- Ohh, persze! Életet mentettél. – a beszélgetést a szervezősegéd szakította félbe, aki odakiabált hozzám. 

- Kim Sweet, 10 perc és te következel! 

- Jáj, rohanok! Sok sikert az előadáshoz! – kacsintottam a szőkére

- Neked is!

- Emlékszel mindenre ugye? A számok sorrendjére, a koreográfiára, a szövegekre?

- Igen Peter, menni fog. Ne izgulj.

- Én ne izguljak? Te ne izgulj!

- De én nem izgulok!

- Akkor jó. Kéz és lábtörést!

- Na, kösz! A nyakamat is törjem már rögtön ki, nem? Lehetőleg még itt a lépcsőn, és akkor nem veszi észre a közönség.

- Ez jó jel, ha kötözködsz. Sok sikert!

- Köszi! – azzal felrohantam a színpad szélére.

Megszólalt a Look at me kezdő üteme, ezzel együtt lelki szemeim előtt lejátszódott, ahogy a táncosaim elkezdik a koreográfiát. 10…9…8…7…6…5…4…3…2…1…színpadra lépés! Amint egy kicsit keményebbre kapcsolt a zene, berobbantam, és elkezdtem énekelni az első sort. Az eddig leplezett izgatottságom most átment adrenalin bombába, és teljes szívvel át tudtam magam adni a zenének, a táncnak, a közönségnek. A fülesem segítségével ki tudtam zárni a sikítozásokat, és így nem tudtam elcsúszni. A tömeg hullámzott. Tetszett nekik. A koreográfiát addig gyakoroltuk, míg szuperre nem tudtam fejleszteni. Az egész élmény mesébe illő volt. Két szám között aztán elkezdtem beszélni a közönséghez. Ekkor tudatosult bennem, hogy mennyien is vannak. Ez volt az addigi legnagyobb létszámú rendezvény, amin felléptem, pedig az előzőek sem voltak semmik.

- Helló emberek! Látom, jól szórakoztok. Tetszik a buli? És a java még hátra van! Csodás bandák, énekesek és énekesnők várnak rátok még a nap folyamán, szóval mindent bele, élvezzétek a zenét, és ezt a fergeteges parti!

Ezt a szöveget sajnos nem én rögtönöztem be. Előre megadták, hogy ezt el kell mondanom, de nem bántam. Jó érzés volt hozzájuk beszélni. A szöveg után még 2 számot énekeltem, utána átadtam a helyet a következő bandának, míg én átöltözöm.  

- Milyen voltam? – rohantam a smink szoba felé, ahol már az ajtóban várt Peter.
- Nagyszerű!

- Hamis hang?

- Nem volt, de legközelebb a Look at me közepét jobban nyomd meg. 

- Oké. – a szobában levetettem magam az egyik fekete fotelbe, és vártam, hogy a nő megcsinálja a második sminkem. Nagyon gyorsan dolgozott, nem csodálom, hogy azt mondták az egyik lehető legjobb sminkes. Percek alatt kész voltam. Az arcom jobb oldalára egy fekete holdat festett, amit fehér strasszokkal rakott körbe és díszített. Nagyon tetszett. Ezek után jött a fodrász. Ő ugyan olyan fürtösen hagyta a hajam, mint volt, csak kiengedte, és egy kicsit még beállította, meg belakkozta. Ezután már csak a ruha maradt. Mindent vészesen gyorsan kellett csinálni, nehogy kifussunk az időből. Jassy felhúzta a cipzáram, ők is átöltöztek, és már rohantunk is együtt vissza a színpadhoz. A segéd, akinek még mindig nem tudtam a nevét oda szólt hozzánk, hogy a srácok még 10 percig színpadon lesznek. Kikukucskáltam oldalt, hogy vajon kik játszhatnak, de nem láttam semmit, kimenni meg nem tudtam, így hát kénytelen voltam a fülemre hagyatkozni, és csak hallgatni. Nagyon fülbemászó dallamú számaik voltak. Tetszettek.

- Öt perc, Kim Sweet!

- Köszi. – mosolyogtam rá, a tábláját tartó ide-oda rohangáló srácra. – Egyébként megkérdezhetem, hogy hívnak?

- Persze. Austinnak.

- Szép neved van!

- Nagyon utálom, de azért köszi. Még három perc Kim, és színpadon kell lenned!

- Oké, felkészülök lelkileg.

- Rendben.

A fellépő banda learaszolt a színpadról. Ekkor észrevettem a szőke srácot, aki a pénzt kérte tőlem. Ő rám vigyorgott, és elmutogatta, hogy a műsorom után menjek a 6-os öltözőbe, és akkor visszaadja a pénzt. Bólintottam, hogy oké, utána pedig felmentem az emelvényre. A tömeg még mindig fantasztikus hangulatban volt. Néhányan velem együtt énekelték a Rockstart, és a Destroyedot is. Sőt! Volt, hogy énekeltettem is őket, és úgy vettem észre, totál tetszett nekik az ötlet.

            Kifulladva búcsúztam el tőlük, és bedobtam az egyik direkt előre dedikált masnis hajcsatomat. Furcsa volt látni, ahogy a közönség egy csomópontba húzódik, oda ahol pottyant az aprócska ékszer.

- Jó volt! Büszkék vagyunk rád! – pacsizott le Cornelia, miután leértünk a színpadról levezető lépcsőn.

- Köszi. Ti is fantasztikusak voltatok. Most még ötször jobban nyomtátok, mint a próbákon.

- Ezért vagyunk mi a táncosaid! – kacsintott Jassy.

- Huhh tényleg! Nekem el kell rohannom a hatos öltözőhöz. Egy srác kölcsönkért tőlem és vissza karja adni, bár én mondtam neki, hogy nem kell.

- Okés menj csak. Amúgy Peter azt üzeni, hogy négykor tali a kocsija előtt, és hogy majd azért előtte menj ki egy sort dedikálni Josephhel.

- Rendben.

Bekopogtam a hatoson. Zárkattanás hallatszott, és egy barna hajú srác kinyitotta az ajtót.

- Helló. Kim vagyok, és egy szőke hajú srácot keresek. A nevét sajnos nem tudom.

- Rajongó vagy?

- Tessék?

- Rajongó vagy? – ismételte meg kérdését.

- Oh…nem…nem hinném. Bár attól függ kinek a rajongója.

- A miénk.

- A tiétek?

- Igen. – kezdett begurulni az értetlenkedésemen. – Az enyém és a bandámé.

- Akkor biztos, hogy nem. Nem ismerem a bandádat. De te véletlen nem ismered a szőke srácot?

- Ismerek pár szőkét. Köztük úgy néz ki, hozzád is szerencsém van.

- De én egy SRÁCOT keresek.

- Nekem nyolc. Gustav! Asszem téged keresnek. – szólt hátra a válla felett.

- Ki az? – halottam az ismerős hangot.

- Valami szőke csaj.

- Kimnek hívnak.

- Aszongya, hogy Kimnek hívják. Ismered?

- Igen. Hívd be!

- Neee! – halottam hátulról egy kiáltást. – Öltözök!

- Jajj nagy cucc…egy csaj meglátja a felső testedet…nem mintha nem ugrált volna már rajta több száz...

- Most akkor behívjam, vagy ne? – kérdezte a barna.

- Hívd.

- Okés. Gyere. – kitárta előttem az öltözőjük ajtaját. Belépve egy az enyémnél kétszer akkora, sminkasztalokkal telerakott öltöző tárult a szemem elé. Bent egy csaj és a szőke srác terpeszkedett a kanapén, egy másik srác pedig félmeztelenül állt, és a pólója után kutatott, egy kupacban.  A kanapén helyet foglaló Gustav felpattant, és odajött hozzám átölelni.

- Halló! Azt hittem már be sem nézel!

- Mi van Gus, becsajoztál? – kérdezte a félmeztelen. Ahogy a hang irányába kaptam a fejem, véletlenül egy kicsit elidőzött a tekintetem hasának igen formás kockáin. Nem volt túlgyúrva, éppen hogy inkább szálkás izomzattal rendelkezett. Nagyon szexinek találtam. Az arca is helyes volt. Lágy vonásai voltak, melybe kisfiús, és macsós vonások is keveredtek. Egyszóval tökéletesnek lehetett volna nevezni, ha nem lettek volna iszonyat gusztustalan rasztái.

- Vicces vagy. Már nem azért, de a csaj azért jött, hogy visszaadjam neki a TE vizedre költött pénzét.

- De én már mondtam, hogy nem kell! – lényegében képtelen voltan levenni a srácról a szemem, de megpróbáltam magamon erőt venni, nehogy azt higgye, hogy egy férfi has láttán már teljes extázisban vagyok.

- Mi van bébi, tetszik a látvány?

Húúú de ciki.

- Nem igazán.

- Jajj Tom, fogd már be!

- De hát ő bámul!

- Ehm..én nem bámultalak. Azaz igen, de csak mert szólni akartam, hogy egy bazi nagy pók mászik a gatyádon!

- Micsoda? Hol? ÁÁÁÁááá! – a hosszúlábú állatka éppen a csípőjénél kapaszkodott felfele, mikor szóltam neki. Nem tudom, hogy nem vette észre. Mondjuk én is csak az utolsó pillanatban, de ez ürügyként tökéletes volt. Felpattant a kanapéból a csajszi, és oda lépdelt hozzánk, eközben a barna hajú, kibontott egy pizza dobozt, ami az egyik szépészeti asztalon foglalt helyet.

- Helló. Bill Kaulitz vagyok!

Áááá! Micsoda egy illúzióromboló bemutatkozás!!! Én azt hittem csaj! Hűha, be kéne csuknom a számat. .

- Bill? – kérdeztem vissza gyanakodva.

- Igen. – végigmértem. A szeme körbesminkelve. A haja fekete, és szerteszét állt. A farmerja szintén fekete, és szürke póló volt rajta, a felett pedig egy bőrdzseki. Semmi mell… hogy hihettem, hogy csaj? Valszeg az arca miatt. Ugyan olyan lágy vonásai vannak, mint a rasztának, csak ő emellé még sminket is. Biztos meleg.   

– Öhm…ja…én Kimberly Sweet vagyok. – fogtam vele kezet miután felébredtem kábaságomból.

- Örülök a találkozásnak!

- Én is!

- Egyébként ott hátul az a puffogi pókvonzó az ikertestvérem Tom. A pizzát zabáló pedig Georg. Hé, adjál már nekünk is! Gustavot meg gondolom, már ismered. – mosolygott rám azokkal a vakítóan fehér és tökéletesen szabályos fogaival.

- Igen. – ekkor vettem észre, hogy Gustav eltűnt mellőlem, egyedül hagyva ezzel a három igen érdekes és/vagy udvariasság hiányban küzdő sráccal.  - Gustav hova tűnt? – kérdeztem ijedtembe.

- Itt vagyok! – kiáltott ki egy az öltözőből nyíló szobából.

- Ne má’, hogy nektek két szobátok is van! - nyafogtam

- Ezt teszi a világhírnév! – bökte oda a póktól már megszabadult, és a pólóját sikeresen felvevő Tom.

- Miért, neked hol van az öltöződ? – Billt sokkalta jobbfejnek könyveltem el, mint a testvérét. Ő legalább érdeklődő típus volt.  

- Nekem a kettesben, és fele ekkora, nem beszélve arról, hogy csak egy szobám van, abban is hárman öltöztünk.

- Hát…mi meg négyen.

- Jó, de gondolom nektek nem volt annyira szükségetek sminkesre meg fodrászra…

- Emmmbej, nédd má’ Billre! – Georg tele szájjal végigmutatott a srácon.

- Okés látom! – vigyorogtam rá.

- Edd ója volt mire megcinájták a haját! Tisssta gáz!

- Ohh…az enyémmel félóra alatt végeztek. Inkább a smink volt macerásabb…

- Nagyon tuti smink! – mosolygott továbbra is Bill. Úgy tűnt, mintha az ő arcáról soha sem lehetne lemosni a vigyort. Nagyon szimpatikus volt. -  Meg a rucid is!

- Köszi – pirultam bele egy kicsit.

- Nem akar valaki hozni nekem egy kólát?

- Tom kizárt, hogy még egyszer csicskáztass! – dörrent rá Gustav, miközben a kezembe nyomta a kölcsönkért összeget, amint egy igen érdekes emblémájú tárcából vett elő.

- Cuki a pénztárcád. Milyen márkájú?

- Ez saját márkájú, banda pénztárca.

- Tokio Hotel?

- Igen. – vigyorogtak mind. Most először Tom is.

- Még nem hallottál róla?

- Nem. Igaz, mostanában nem igazán volt időm más zenekarokkal foglalkozni.

- Remete. – nyögte be a raszta.

- Mondhatom jó beszélgető partner vagy Tom.

- Nem kérek véleményt egy hamarosan a süllyesztőbe kerülő csitritől, kösz.

- Na jó, azt hiszem én mentem. Helló mindenkinek, és kösz a zsét Gustav. Jah és Bill! Nagyon tetszik a hajad, megérte az egy órát! – kilibbentem az ajtón, és a kijárat felé vettem az irányt, ahol Joseph várt rám, hogy kimehessünk a közönséghez autógrammot osztogatni. Bármint én osztogatni, ő pedig vigyázni rám.

            A bejárati nyílt, a rajongók odakapták a fejüket, és elkezdtek sikítozni. Ez a gesztus egy kicsit váratlanul ért, de vigyort erőltettem az arcomra, kértem Josephtől egy filcet, oda sétáltam a kordonhoz, és elkezdtem aláírni az orrom alá dugott holmikat.

            A karom a vége fele már zsibbadt, de szorgalmasan osztogattam tovább. Addigra már egy csomó, különböző cuccot elláttam a nevemmel. Macit, karokat, sapkákat, pólókat, posztereket, könyveket, és még egy vizes flakont is.

A nap végére úgy zuhantam az ágyikómba, mint egy hulla. Anyuék mivel nem tudtak elmenni a fellépésemre, este megkérték Petert, hogy hozza el nekik videón, úgyhogy míg én aludtam, ők azt nézték.