Szobák…

Ezekből áll az életed,

A kulcsokat persze kérheted,

Nincsenek sehol.

Ha lennének is, mi haszna lenne,

Kinyitnál egy ajtót: s az életed tönkre menne.

Még nem történt meg?

Járod őket ajtóról ajtóra,

Közben hallod, ketyeg egy óra,

Mi életed méri.

Próbálsz gyors lenni,

Mindegyik szobába kicsit bemenni,

Van rá még időd?

Csak ide benézni, oda sandítva

Mi történik lehalkítva,

Leskelődsz percről percre

Évek telnek múlnak két ajtó között,

Már sejted mi rejlik a kihallatszó szavak mögött,

De most menned kell tovább.

Néha azon kapod magad, hogy nem mersz benyitni

Mi van bent? Félsz megtudni, leélni,

Pedig az életedhez tartozik.

Már alig van pár ajtó,

Hátad már öreg, meghajló,

Az óra majdnem egészet mutat,

Sietsz, próbálsz még élni,

De – most utoljára – elkezdesz félni,

Mi lesz az út végén…