Durcás tinilány ült a hűvös szoba egyik foteljében, s egy családi fotóalbum megfakult lapjait lapozgatta unottan. Hangosan szólt a TV, a zeneadó fülsiketítő lármát sugárzott az otthonaikban punnyadó zenekedvelőknek.

A lány egy újabb chipsért nyúlt, majd lapozott egyet a fényképalbumban, amit kiskorában igen érdekesnek tartott, de most legszívesebben kidobott volna a kukába. Anyja eltiltotta a számítógéptől, s egyéb szórakozató kellékektől, csak a TV-t hagyta meg, mert tudta, abban soha nem megy semmi érdekes. Azóta a lány sztrájkolt, s hozzá sem szólt Anyjához.

Újabb oldalra lapozott volna, mikor egy kép szúrt szemet számára. Az anyja és egy ismeretlen, göndör hajú srác csókolóztak. A lány soha életében nem látta az alakot, ez zavarta. Mi az, hogy ő nem ismeri? Mi az, hogy az anyja nem mondta el neki? A kamaszban fortyogott az indulat. Felpattant a fotelből, s kiviharzott a konyhába, ahol anyja éppen az ebéd körül dolgoskodott.

- Ki ez a mandró? Beszélj Anyuskám!- fakadt ki a lány, s lecsapta az albumot a rétestészta közepébe.

A nő éppen csak egy pillantást vetett a fotóra, máris egy piros foltocska jelent meg az orcáján.

- Majd elmesélem neked, ha elkészült az ebéd. Ha hamarabb akarod megtudni, akkor talán segíthetnél- próbálta az anya fondorlatosan munkára fogni a lányát.

- Azért annyit még tudok várni-, mondta a lány, majd visszasétált a szobába, ahol leült olvasni egy tini magazint. Próbálta a fotelben, a hintaszékben, a szőnyegen, sőt egy gördeszkán hasalva is, de egyeltalán nem kötötte le az, amit olvasott. A gondolatai egyre elkalandoztak az albumban látott férfi felé.

- Már eltelt nyolc perc- vigasztalta magát a lány, mikor a polc fölötti órára pillantott.

Elkezdte váltogatni a csatornákat, de ez sem foglalta le két percnél tovább. Ekkor anyja lépett be a szobába.

- Beraktam a húst a sütőbe, a krumpli is elvan magának. Ha gondolod, mesélhetek Neked.

- Oké, akkor ki a rák ez a faszi?- kérdezte a lány mohón.

- A ki?- nézett szúrósan az anyja.

- A srác, a képen, akivel smárolsz. Ő- mutatott a képre a lány, majd érdeklődő tekintettel az anyjára nézett.

- Hát, ő volt a cserediák az én tizedikes osztályomban, kerek 1 hónapig. Órákig tudnék mesélni róla.

- Akkor tedd azt- kérte a lány az anyját, s mellébújt.

- Hát az úgy volt...

                                                                  ¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

- Mile, kelj fel- ordított fel az emeletre anyja, szeptember 1-jén.

- Nem akarok suliba menni- hangzott a válasz- Ott mindenféle hülyeséggel, tömik az ember fejét. Amúgy is Greggel sincs kedvem jópofizni.

- De itt van Lily is. Rád vár, Emily Jones. Pattanj ki az ágyból.

A lépcsőről dübörgés hangzott, majd egy szempillantás múlva egy göndör hajú lány landolt a nappali futószőnyegén, majd hirtelen hátraesett.

-Jó reggelt Mile- köszöntötte a lányát az apa is.

-Jobbat- mondta Emily, majd megölelte legjobb barátnőjét- Mizu veled?

- Hát semmi. Kiborít ez a hülye unokaöcsém.

- Én, azt hittem szereted Tomot- csodálkozott Emily anyja.

- Persze, keresve se találnék jobb unokaöcsöt nála, de most túl messzire ment. Képzeld el Mile, leöntötte hypoval az Eric Cobenes pólómat, így az tönkrement.

- Pech- mondta a lány tele szájjal- Amúgy sem értem , mit szeretsz benne!

- Látom, ez te nem tudod értékelni, mekkora veszteség ez számomra.

- Hát nem. Tudod, hogy a hátam közepére kívánom őt. Köszönöm Anya, jóllaktam-, mondta a lány, majd egy puszit nyomott szülője arcára, s tányérját berakta a mosogatóba-, Gyere, Lil.

- Ne ilyen gyorsan. Kitéped a karom- nyavalygott a lány, de mire mondatát befejezte, már meg is érkezett barátnője szobájába.

- Az Emily- rezidencia, tele poszterekkel.

- Ha nem tetszik, kimehetsz.

-Áh, a torontói Coben képek. Milyen jó volt a koncert nem?

-Nagyon.

-Komolyan?- kérdezte érdeklődve Lily.

-Mond, neked az irónia nyelve olyan, mint a kínai?

-Jól van, na. Öltözz, amúgy is, kell nekem a szokásos helyünk. Ablak felöli padsor, harmadik pad.

-A szokásos? Tavaly Greg ült ott, nem? Ennyire bele vagy még mindig esve?

- Na és ha igen. Eric után ő a legnagyobb szerelmem.

- Kész is vagyok-, mondta öt perc múlva a lány. Megyünk?

- Jaj, itt van Hakapeszimaki- örvendezett Lily, mikor kinézett az ablakon.

- Ki a rák? Nekem emberi nyelven beszélj Lily!

- Hát Greg. Áh, olyan édes a felzselézett hajával meg azzal a cuki babahangjával. Ahogy látom meg is nőtt. Ott van mellette Amber, Ashley, Vicky, Gabrielle, Lina. De szeretnék én is mellette suliba menni.

-Azért én is jó vagyok? Nem?- kérdezte Emily, majd vették a cipőjüket, s majd miután elbúcsúztak a Mile szüleitől, követni, kezdték Greg hűbelebancát.

Rövid séta után megérkeztek a suliba, ahol átestek egy halálunalmas évnyitón, amit az igazgató „kedves” szokása szerint iszonyatosan, idegőrlően hosszúra nyújtott. Kezdetét vették az osztályfőnöki órák. A lányok osztályfőnöke egy hatalmas bejelentéssel kezdte az első órát.

-Idén hatalmas megtiszteltetés érte iskolánkat az Abraham Lincoln High School-t, ugyanis a tizedik évfolyamos angol-ének szakára, vagyis hozzánk, egy igazi sztárcserediák csatlakozik egy kerek hónapra. Fogadjátok nagy tapssal... öhm... hát... Izé- zavartan lapozgatott jegyzetei között a cserediák neve után kutatva, de inkább kinyitotta az ajtót, ahol már unatkozva várakozott az illető, majd lezseren, nagymenőnek álcázva magát belépett a terembe, ahol megdöbbent s kikerekedett szemek fogadták.

- Eric Coben vagyok. Igen, az egyedi és utánozhatatlan. Autogramot csak az órák után, a szünetekben adok-, mondta rágózva a srác, majd ledobta magát az utolsó padba, mire minden lány utána fordult.

-Lily, ne égesd már magad- szólt rá barátnőjére Mile, aki egyeltalán nem volt elragadtatva az új jövevénytől.

-Most mond azt, hogy nem édi?

-Nem az, de így esélyed van arra, hogy elhódítsd édes egyetlen szerelmedet.

-Ericre gondolsz?

-Persze. Pontosan. Gregre te idióta.

-Nem értelek! Magyarázd el-, mondta Lily, s közben a többi lánnyal egyetemben le sem vette a szemét a fiúról.

-Mindenki vele lesz elfoglalva, most ő lesz a sztár, nem, pedig Greg. És ki lesz az, aki vigasztalni fogja?

-Én?- kérdezte csillogó szemekkel Lily.

-Talált, süllyedt- mosolygott hozzá a barátnője.

-Te egy zseni vagy!- örvendezett a lány- De nekem akkor se mond, hogy neked nem jön be Eric.

-Nem jön be! Már ezerszer megmondtam!- vágott fancsali képet Emily- De figyelj a tanárra is egy kicsit, majd szünetben folyathatod a nyálad.

-Oké- sóhajtott beleegyezően, majd előrefordult, s szeme sarkából Greget kezdte bámulni, akinek igen morcos volt a képe.

30 perc múlva Emily hálát adott az égnek, hogy kicsöngettek. Barátnője Greggel flörtölgetett, a többi lány Ericet zsongta körül, a srácok a büfét ostromolták, önmaga, pedig kiült a folyosóra zenét hallgatni. Egyszer csak a „Sztár” zökkentette ki.

-Bocs, hol a klotyó?

-Kérdezd meg a rajongóidat!- vetette oda Emily- amúgy a lépcső mellett jobbra a második ajtó- aztán faképnél hagyta, s mire az osztályba ért, már be is csöngettek.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

-De valamit nem értek- mondta a lány, miközben egy pudingot kezdett majszolni- Ha ez az izé… ez az Eric annyira antipatikus volt neked, akkor, hogy-hogy ez a kép?

-A végén kiderül- mosolygott az anyja.

-Te jártál egy világsztárral, mert ő nemcsak a helyi keménycsávó volt, ugye?

- A végén kiderül- mosolygott továbbra is a nő.

-Akkor folytasd- mondta a lány, s úgy nézett az anyjára, mint kisgyerek a karácsonyi ajándékára.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

 Teltek-múltak a napok, s mikor az osztályfőnök-, aki irodalomtanár is volt egyben- éppen a Biblia témaköréből íratott ismétlő dolgozatot, kinyílt a teremajtó, s Eric lépett be rajta. Se köszönés, se semmi, csak rágta a rágóját, aztán a buborékot a tanár arcába fújta.

-Jó reggelt, Mr. Coben- köszönt a tanár, aki, mint szinte mindenki más istenként kezelte a fiút, s mindent eltűrt neki.

-Ja, jó reggelt nekem.

-Megkérdezhetem, hogy miért késett? Természetes a dolgozatot nem kell megírnia.

-Aha, megkérdezheti.

-Akkor, miért késett uram?

-Azt mondtam, megkérdezheti, de azt nem, hogy válaszolok is- nevetgélt szánalmas viccén a srác- Amúgy a befogadóim őszelni mentek.

-Az iskola szabályzata szerint, egy másik családhoz kell menned. Kivel vagy nagyon jóban az osztályból?

Emily kivételével minden lány a fiú felé fordult, hátha az ő nevüket mondja. A „Sztár” tudatosan nem szólalt meg, majd pár perc elteltével kibökte a nevet.

-Emily. Emily Jones.

-Jaj, de jó- örvendezett az osztályfőnök- együtt a Coben és a Jones – majd Mile-hoz fordult- Felhívom a szüleidet, egy pillanat- azzal ki is viharzott a teremből. Az összes lány Emily felé fordult, s szemeik villámokat szórtak, s nem éppen kedves szavakat vetettek oda neki. Ebben a pillanatban visszatért a tanár, s széles mosollyal újra Emilynek magyarázott-

-A szüleid belementek, hogy egy hétig Eric nálatok lehet. Délután akár át is pakolhat.

A lány látszólag úgy nézett ki, mint egy elégedett és boldog ember, ám belülről majd szétvetette a düh.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

-Komolyan odaköltözött?- érdeklődött a lány, miközben lette magát a pudinggal, de látszólag ügyet sem vetett rá.

-Maszatos lett a ruhád. Letörlöm gyorsan- ugrott fel a nő, de lánya megfogta a karját.

-Nyugi, inkább meséld tovább. Miért pont téged mondott? Nem utáltátok egymást?- értetlenkedett a kamasz.

-De, de háborúban mindent szabad. Utálta, hogy én nem istenítem őt. Ezzel is csak borsot akart törni az orrom alá.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Tehát Emily már otthonában sem tudott megszabadulni a „Sztártól”, aki úgy járt kelt a házban, mint egy páva. De ez még csak a legkisebb gond volt, ugyanis Lilyvel való kapcsolata is megromlott. A lány féltékeny volt barátnőjére, s ezért titkolózóvá vált. Tulajdonképpen a társalgás a két barát között a köszönésre korlátozódott.

-Már csak egy hetem van itt, ebben a nyomorúságos odúban. Bezzeg az én szüleim és a házunk!- mondta a srác a kanapéról, zabpelyhet majszolva Emilynek, aki próbált volna a tanulásra összpontosítani. De ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt, ugyanis a TV maximum hangerőn szólt.

-Na, idefigyelj, te mocskos szemétláda! – pattant fel a lány- Lehet, hogy anyám csak nővérként dolgozik és az apám sem gazdag, de akkor sem tűröm, hogy így beszélj róluk. Lehet, hogy a ház, nem egy fényűző, luxuspalota, de nem is olyan elkényeztetett, beképzelt ficsúroknak lett kitalálva, mint te. S nem érdekel, hogy híresség vagy, a szemedbe mondom, hogy egy sz*r alak vagy!

- Jaj, szentéletű Johanna azt hiszi, hogy oszthatja nekem az észt!- feszítette tovább a húrt a srác, mire Emily teljes erejéből pofon vágta, majd felszaladt a lépcsőn. Kitárta a fiú szobájának ablakát, s elkezdte kidobálni a srác ruháit s nem annyira törékeny használati tárgyait a szakadó esőbe.

-Mi a retket csinálsz?- ordított a srác, mikor meglátta, hogy a fél helyiség üresen tátong.

-Mehetsz utánuk! Ja, és vissza se gyere!- mondta a lány, majd kihajította a bőröndöt is- Pá!

A srác se szó, se beszéd sarkon fordult, s bevágta maga mögött az ajtót. Emily visszaült az íróasztalához, s eleredtek a könnyei. Ő így vezette le a feszültséget.

°°°°°°°°°°°°°

Másnap félve ment el az iskolába. Tartott a fiú bosszújától. Legnagyobb meglepetésére egy fehér rózsa várta az asztalon, mellette pedig egy üzenet feküdt: nem én vagyok a világ közepe. Köszönöm… és egy C betű. Emily megfordította a lapot, hátha értelmet kap a mondattöredék, de hiába. A lányt felvidította a gondolat, hogy virágot kapott valakitől, s boldogsága egész nap kitartott, mert a tanár bejelentette, hogy édes, drága, egyetlen „Sztáruk” megbetegedett, s már csak, az utolsó napján fog bejönni, akkor is csak elbúcsúzni. Emilyékhez, pedig éppen akkor fog látogatóba jönni a lány bátyja Charlie, aki Olaszországban dolgozik. Minden csodálatosnak ígérkezett. Vidáman igyekezett haza, s mikor már messziről virított valami színes, megszaporázta lépteit. Két rózsaszín rózsa feküdt a lábtörlőn, egy cetli társaságában. A papírlap megint értelmezhetetlen volt: aki rádöbbentett arra, s aláírás sehol, csak egy halvány R.

Emilyt kezdte ingerültté tenni ez a névtelen „hódoló”, s egész délután ténfergett a lakásban, mindenbe belekapott, de gondolatai csak a virágküldő lehetséges személyei körül forogtak. Mikor az édesanyja elküldte a boltba, félúton egy megnyerő külsejű üzletember nyomott a kezébe három sárgarózsát, az ismert papiros kíséretében; hogy vissza kell térnem a gyökerekhez és egy cirádás I betű. Emily egymás mellé illesztette a betűket, s mint egy puzzle darabkái úgy álltak össze számára a név: Eric. A bevásárlásról teljesen elfeledkezve rohant haza. A tüdeje majd’ kiszakadt.

-Kincsem, mi a gond? Be volt zárva a bolt?- érdeklődött a lány anyja, majd észrevette a virágokat, egyszerre minden megvilágosodott.

-Anya, Eric küldözgeti a virágokat!- akadt ki Emily.

-Ne ítélj elhamarkodottan! Végül is nincs név a kártyákon.

-De Anya, ha egymás mellé rakod a kártyákat úgy, hogy értelmes mondatot alkossanak, akkor „ric” jön ki. Csak az eleje hiányzik.

-Oké, de most spuri zuhanyozni. Olyan szagod van, mint apád ötnapos zoknijának.

A lány letusolt, majd tanulni kezdett. Az anyja dolgozni ment, az apja is későn ér haza, így megdöbbentette, hogy váratlanul megszólalt a csengő. Mikor megpillantotta a vendéget, a lábai a földbe gyökereztek: Eric állt az ajtóban, egy szál vörös rózsával.

-Mit keresel itt? A maradék cuccodat már átvittem a befogadó családodhoz!- vágott fancsali képet Emily.

-Én csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért. Egoista és flegma barom voltam. Kicsit a fejembe szállt a siker és azt hittem, hogy én vagyok a világ közepe, és mindenki a lábaim előtt hever. De rádöbbentettél, hogy ez nem teljesen így van, és ezt köszönöm. Akkor béke van?

A lány tudatosan nem szólalt meg jó ideig, s szinte látta, hogy Eric idegei pattanásig feszültek. Vett egy mély levegőt, majd kibökte.

-Talán.

-Amúgy ez a tied-, mondta a srác, és odaadta Emilynek a rózsát- Holnap, már repülök haza, azért jöttem ma. Szia- suttogta letörten, majd sarkon fordult.

- Eric, gyere vissza légy szíves!- szólt utána a lány, miközben kilépett a tornácra.

- Igen?

- Te most tényleg meg fogsz változni? Vagy ez is csak egy színjáték?

- Szerinted jó kedvemből alázkodom meg előtted?

- Akkor, rendben legyen béke, ha neked ettől meglesz a lelki békéd.

- Köszönöm- kiáltotta a fiú, majd Emily nyakába ugrott, de megbotlott a lépcsőfokban, s a lányt a falhoz nyomva összeütköztek. Ajkaik vészes közelségbe kerültek. Eric zavartan nézett Emily szemébe, s a lány, hogy feloldja a fiúban felgyülemlett feszültséget, megcsókolta. Egy csók, ami egyszerre volt égető és lágy. Egy csók, ami egyszerre volt bizonytalan, mégis tökéletes. Egy csók, ami örökre beírta a 2 fiatalt egymás emlékezetébe.

-Hát, ez- dadogta Eric, mikor ajkaik elváltak.

-Furcsa volt- mondta kérdő hangsúllyal Emily.

-Az. Nos, én akkor megyek is. Örülök, hogy megismerhettelek.

-Én is. Szia.

Eric végigment a kapuhoz vezető kisösvényen, még visszafordult, integetett, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ki is lépett örökre Emily életéből.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

-Ennyi? Lesmároltad, aztán soha többet nem is találkoztatok?- vágott csalódott képet a kamasz.

-Igen, csókolóztunk, aztán kisétált az életemből- mondta a nő, majd arca pipacsszínt öltött fel.

-Anyu, amúgy mi volt az utolsó lapon, a rózsa mellett?

- Annak a lánynak és egy E betű. A mai napig megvannak.

- DE hogy kerül ez a kép ide?- mutatott a lány a fotóalbumra- Lefotóztátok, amikor smároltatok?

- Mi nem, de egy paparazzi igen. Tele volt velünk a net, meg az újságok. Amúgy kérsz egy kis pitét?

-Hé, csak azért, mert elmeséltél egy történetet, nem leszünk puszipajtások- húzódott el anyjától a lány, majd felállt, s  bevágta maga után az ajtót s eltrappolt saját szobájába.

Emily felállt, megrázta a fejét, majd mosolyogva visszatette a fényképalbumot a helyére, s csak remélni tudta, hogy holnap nem erről fog beszélni az Abraham Lincoln High School 10. évfolyamos ének-angol kara, ahová cserediák érkezik, méghozzá Eric Coben kisebbik fia személyében.