Apuék tudomást szereztek a cikkről, úgyhogy reggeli helyett, én egy alapos fejmosást kaptam. Ezenfelül unalmas műsorok unalmasa ment a TV-ben. Tom már kora reggel lelépett, mert Katey-vel szerette volna tölteni az egész napját. Bill elment zuhanyozni, úgyhogy nekem maradt a TV. Hidegvérrel nyomkodtam a távirányító tovább gombját, hátha találok valami értelmes filmet, de az elhagyott 45 csatorna eddig azt mutatta, nem állhatnak szolgálatomra.

- Jen, nem akarod kölcsönadni a hajvasalódat? – a félmeztelen Bill törülközővel a dereka körül állt meg előttem, miközben gondosan ügyelt rá, hogy a tévét pont eltakarja, és a figyelmem ezáltal teljesen rászegeződjön. Ahogy felnéztem rá, belém fagyott a szó. Vékony, ámde gyönyörű felsőtestéről csöpögött a víz, jelezve, hogy nemrég lépett ki a zuhanykabinból. Az agyam teljesen lezsibbadt, és válaszolni is elfelejtettem, annyira lekötött mellkasa minden egyes négyzetmilliméterének átvizsgálása. – Az enyém az előbb döglött be – magyarázta egy kis tétovás után. 

- Mi? Tessék? Mit mondtál? Bocsi, nem figyeltem. 

- Hehe, ennyire blokkoló vagyok?

- Csak ha félmeztelenül rohangálsz.

- Ígérem, ezentúl nem veszek fel pólót!

- Isten ments!

- Miért?

- Mert!

- Hát nem sexy? – mutatott végig magán. – És nézd a mellbimbó piercingemet!

- Javíthatatlan vagy Kaulitz, most pedig menj szépen vissza a fürdőbe!

- Várj! A hajvasaló.

- Oké, adom! – felszaladtam a szobámba, és egy kis keresgélés után meg is találtam, a szerkentyűt. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, minél előbb oda tudjam adni neki.

- Köszönöm… ja, és mit szólnál egy esti sétához velem? Vagy valami esti programhoz, mondjuk akár egy vacsi is…. – egyik szemöldökét kérdőn felhúzta, míg a kezével idegesen elkezdett babrál egy a törölközőből rakoncátlanul kilógó cérnaszálat.

- Tessék?

- Séta…tudod, este, miután lemegy a nap. Meg vacsora. Az, amikor az emberek elmennek kajálni, egy puccos étterembe. Magyarázzak tovább?

- Nem kell, felfogtam – vigyorogtam. – És természetesen benne vagyok. Remekül hangzik.

- Szuper. – egy mosollyal nyugtázta és visszasétált a fürdőbe, a hajvasalómmal a kezébe. Amint becsukódott mögötte az ajtó, szinte örömtáncot lejtettem. Randi. Billel. Életem értelmével, egy randi!

Telefoncsörgés hallatszott. Tippeltem, hogy Billé lehet, úgyhogy bekiabáltam neki. - Bill csörög a telód!

- Behoznád?

- Öhh…persze.

Gyorsan felkaptam az asztalról, és bevittem neki, de mire beértem, aki kereste már lerakta.

- Ha jól láttam, anyu volt ki írva.

- Köszi. Akkor majd visszahívom.

- Ha majd visszahívod, akkor minek hozattad be? – kérdeztem lemondóan.  

- Ezért – kivette a telót a kezemből, és elkezdett közeledni felém. Meglepetésemben folyamatosan hátráltam, egészen addig, amíg a hideg csempéhez nem nyomódott a felsőm által csupaszon hagyott hátam. Megremegtem a hírtelen hidegtől, és Bill lehetetlen közelségétől.  Minden apró centiméter elfogyott köztünk. A szánk egymásét súrolta. Éreztem, ahogy mosolyog, és hogy a keze egyre fejem kúszik a pólóm alatt. Vérlázítóan forrócsókok követték egymást és szinte percek sem kellettek, már az emeleten voltunk, Bill hálószobájában, zárt ajtók mögött.

Pár órával később…

Egy vékony és meleg test nyomódott az enyémnek. Lassan kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy Bill engem figyel.

- Te meg mit csinálsz?

- Nézlek.

- Oké, azt látom – mosolyogtam, és egy újabb csókot nyomtam a szájára. - Ümmm…éhesssz vagyok!

- Mic szolnál, ha elmennénk vaszorázni?

- Szerintem esz szuper öszlet, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot.

- Én szem.

- Okész szerintem hagyjuk abba a szejpítészt, mert keszd idegeszíteni.

- Olyan gyönyörű a szád!

- Ohh…bókolni próbálsz?

- Nem látszik? Pedig törekszem…

- De. És ezt most nem azért mondtam, hogy abbahagyd. – kezével végig simított az arcomon. az érintése megnyugtató volt, bensőséges.  

- Áhh… nem halmozhatlak el, mert túlságosan egoista vagy hozzá, és félő hogy csak még jobban az lennél, ha elkezdeném ecsetelni, hogy mennyire imádom, a szád, a szemed, a nyelvpiercinged, a kezed, a hasad, és mindened. 

- Hát igen… ezért nem mondhatom el én sem, hogy a szemeid, a feneked és az ajkaid rabja vagyok. Túl hamar elhinnéd, hogy tökéletes vagy. 

- Én meg a te rabod vagyok. – fölém hajolt és újra megcsókolt. Egy újabb csók után már én voltam felül. Ráültem a hasára és közöltem, hogy: - Még mindig nagyon éhes vagyok.

- Akkor hagy hívjam meg egy ötcsillagos, gyertyafényes vacsorára, hölgyem.

- Elfogadom a meghívást köszönöm. - Lepattantam róla, és elkezdtem felszedegetni a földről a ruháimat. Felöltöztem, kislisszantam Bill szobájából, és lementem a fürdőbe.

Ott lezuhanyoztam, magam köré csavartam egy törölközőt, és felmentem a szobába. Útközben Tomba ütköztem.

- Helló! Öhh…Mióta vagy itthon?

- Nyugi nem rég jöttem – mosolygott.

- Oks, na én mentem is. Öhh…felöltözni. – nem válaszolt arcára viszotn annál nagyobb kaján vigyor derült ki, és a szemei is mintha olyan mindent tudóak lettek volna.  

Kinyitottam a ruhásszekrényem. Úgy döntöttem, hogy valami csini estélyit veszek fel, végül is 5 csillagos vacsit emlegetett. Jól akartam kinézni, úgyhogy egy hosszú nyakba-akasztós fekete ruha mellett döntöttem, aminek a háta úgy nézett, ki mint ha kihasították volna. Füstös sminket kentem a szememre, és lófarokba fogtam a hajam, mikor a mobilom vad rezgésbe kezdett.
Sms érkezett - Mutatta a kijelző – feladója: Bill

Nah készen vagy? Mehetünk? A nappaliban várlak. Ölel: Billed.

Billed. Ez az egy szó csengett egész végig a fülemben, míg leértem a lépcsőn. Ölel Billed.

- Igen készen vagyok. – mosolyogtam miközben szemeimet az előtérben toporgó öltönyös srácra helyeztem. – Hűű de szexi vagy Kaulitz.

- Te is Scholcz!

- Köszönöm. És… pontosan hova is megyünk?

- Majd megtudod. – Bill kinyitotta nekem az ajtót mialatt a kocsi kulcsokat az ujjain forgatva támaszkodott a szekrénynek.

- Kösz.

- Nincs mit.

Autóba ültünk. Bill vezetett, én meg az anyósülésről bámultam a mellettünk elsuhanó fákat.

- Képzeld, jövő héten lesz egy interjúnk, utána két héttel, meg elkezdődik a turné.

- Jajj neeee! Itt hagytok?

- Szüleid mikor jönnek vissza?

- Valamikor a körül… 2-3 hét még asszem. De ez apánál kiszámíthatatlan. Valamikor ott tartják még egy hónapot, valamikor meg sokkal előbb hazaengedik. Attól függ, hogy készülnek el a munkájukkal.

- Értem.

- De itt most nem ez a lényeg, délelőtt megfektetsz, este elhívsz randizni, utána rá pár héttel lelépsz több hónapra. Ez így nem fair! – teljesen elszontyolodtam, hogy majd több hónapig nem is láthatom, azok után, hogy két éve végre először úgy néz ki, összejövünk.

- Nem is engeded, hogy végigmondjam.

- Akkor mondd!

- Na én arra gondoltam, hogy mivel nem akarlak itt hagyni, velünk jöhetnétek. Te is és Kate is.

- Állj meg! – szóltam rá.

- MI? Miért?!

- Csak állj le az út szélére!

- Jó. De miért? – lehúzódott az út szélére, és leállította az Audi motorját. Szemeiben tükröződött az aggódás.

- Ezért: KÖSZÖNÖMM!!! – odafordultam hozzá és a nyaka köré fontam a karjaimat, majd nyomtam egy puszit a szájára

- Már azt hittem valami baj van! – sóhajtott fel az ölelésem után.

- Lett is volna, ha menetközben smárollak le – nevettem fel.

- Akkor most egy ici-picit még türtőztesd magad, mert már mindjárt ott vagyunk. Addig már nem szeretnék megállni – kacsintott.

- Miért? Nem szeretnéd, hogy megcsókoljalak? – bevetettem a boci szemeimet, és vérbeli nőként elkezdtem rebegtetni a szempilláimat.

- Dehogynem! Mindennél jobban vágyom rá, de ott romantikusabb lesz, mint egy kocsiban – vigyorgott.

 Talán úgy öt vagy tíz perc múlva már le is parkoltunk, egy gyönyörű szép étterem parkolójában. Az étterem már kívülről is pazar volt, na de belülről! Onnan egyszerűen káprázatos.

- Te aztán tudod, hogy kell levenni egy csajszit a lábáról.

- Nem tehetek róla, velem született képesség.

- Hehe - Odakísértek minket egy elszigetelt kétszemélyes asztalhoz, és a kezünkbe nyomtak két darab étlapot.

- Mit szeretnél enni? – kérdezte édesen és végigsimított az asztalon fekvő kézfejemen.  

- Valami jó zsíros pacalpörköltet, desszertnek szalonnát, kacsazsírban! És talán még egy kis sült disznót, de azt ne sokat, mert diétán vagyok!

- Hogy mi?! – Bill kikerekedett szemekkel bámult rám.  

- Csak vicceltem!

- Jah jó – nevetett. – Már kezdtem azt hinni, tényleg kikéred az összes olyan kaját, ami nem szerepel az étlapon.

- Elhitted volna, hogy ezeket én meg is eszem?

- Simán! Láttalak én már rákot is enni.

- Istenem, de romantikus lettem volna, zsírtól csöpögő szájjal – ábrándoztam. – De most uralkodom magamon, úgyhogy inkább sült csirkét ennék, édes mártásban, köretnek, pedig salátát.

- Nyami – nyelvével végigsimított az ajkain, amitől nekem rögtön levegőhiányom lett. Leadta a rendeléseket a pincérnek, ő pulykamell kockákat kért Havaii módra, egy üveg vörös bort, és két pohár kólát.

- Cicám, te vezetsz! Még is mit gondoltál, mit csinálok én egy üveg vörös borral? – kérdeztem, mikor lerakták elénk.

- Nyugalom. Vár itt ránk egy sofőr, aki haza visz minket. 

- Ohh…szóval te mindenre gondoltál?

- Persze. Nem látod, hogy csupa előreláthatóság vagyok?

- Ehm… akkor te mindent látsz előre? – hüledeztem.

- Alap.

- Gondolom akkor ezt is láttad. – áthajoltam az asztal felett, és nyomtam a szájára egy gyors puszit. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne puszilgassam. Úgy éreztem, mintha két mágnes lennénk, és egy millimétert sem tűrnénk meg magunk között.

- Nem, ezt nem láttam, de erősen sejtettem.

- Reméltem is.

Miután megetettük egymást, és a saját bendőnket is teletömtük, meg persze a bor is elfogyott, elindultunk sétálni.

- Az étterem mögött van egy kis tó. Mit szólnál, ha megnéznénk?

- Mennyire mögötte?

- Hát… már nem tartozik az étteremhez, de nincs messze tőle.

- Akkor jó, mehetünk – mosolyogtam.

Megérkeztünk a tóhoz, miközben olyan dolgokról beszélgettünk, mint például, kinek mi a legrejtettebb titka, milyen a rockstar élet, és más egyéb.

A tó vizén gyönyörűen játszott a hold fénye. A csillagok ezernyi gyémántkén tükröződtek vissza, a sima, háborítatlan vízfelszínen. Február vége fele, még erősen fagyos az idő, mégsem gondoltam meleg ruhára mikor eljöttünk otthonról. A hó a távoli hegyek tetején még mindig látszott. Elkezdtem reszketni.

- Fázol?

- Igen, de csak egy kicsit.

- Odaadjam a kabátom? – kérdezte szelíden.

- Bezzeg most meg először a kabátodat kínálod fel! A mikor Hannahval jártál, a klubb előtt meg szó nélkül magadhoz öleltél.

- Akkor inkább a karjaim közt szeretnél dideregni?

- Mindennél jobban – kicipzárazta a kabátját, magához húzott és a hátamon összefogta. – Úgy néz ki ezt a kérdést perfektül megoldottad. Most a kabátod félig rajtam is van, meg te is melegítesz. Ez nagyon tetszik.

- Ez még jobban fog – az államnál fogva felemelte a mellkasába fúrt fejemet, lehajolt egy kicsit és újfent megcsókolt. Megint percekig téptük egymás száját, úgymint akik soha nem akarják, hogy a pillanatnak vége szakadjon. És nem is akartuk.