Kopogást hallottam az ajtómon.

- Tessék – fogalmam sem volt ki lehet az, hisz az ikrek ilyenkor még jócskán alszanak.

- Helló. Csak szólni akartam, hogy 15 perced van, hogy beérj. – meglepetésként ért, mikor mégiscsak Bill dugta be a fejét az ajtón.

- Köszi. Sietek.

- Rendben. – elégedetten nyugtázta, hogy már teljes harci díszben állok a táskám felett, és csak éppen pár könyvet kellett belesuvasztanom, és már el is roboghattam mellette.

- Köszönni ki fog? – kérdezte és megfogta a csuklómat.

- Ó! Öhh…szia – visszafordultam és nyomtam az arcára két puszit.

- Szia.

Furcsán ért Bill apáskodó stílusa, de valamilyen szinten még is jól esett, hisz így éreztem, hogy törődik velem. Futva estem be az osztálytermünk ajtaján. Kate, már csápolt javában, úgyhogy visszaintegettem neki. Úgy körlbelül két méterről dobtam a padunk mellé a táskámat, majd leültem a helyemre. Megszólalt a csengő. Földrajz. Unalmas egy tantárgy. Legalább az anyag ahol tartottunk az volt, úgyhogy inkább elővettem a telefonomat. Olyan fura, érzésem volt, mint ha elfelejtettem volna valamit.

- Hát persze!!! – csaptam a homlokomra az óra kellős közepén.

- Jennifer, valami gondod van? – kérdezte a tanárnő.

- Öhh…nem csak…izé, eszembe jutott, hogy…mennyire is szeretem a következő anyagrészt – megpróbáltam valami féle bájvigyort alkotni az arcomon, de nem tűnt túl sikeresnek. A tanárnő fensőségesebb arccal fordult vissza a táblához, hogy újra belekezdhessen monoton és érdektelen magyarázatába.

- Te meg vagy hibbanva! Ez dög uncsi – súgta a fülembe Kate.

- Tudom, de ez jutott eszembe. Képzeld, ma van Ady második szülinapja.

- De jó! Írtál már nekik?

- Nem, most fogok.

 „ Szia apa! Csak szeretnék Boldog szülinapot kívánni az én imádott tesókámnak. (add át neki, két puszival, az ajándékát majd ha visszajöttetek megkapja) Pusza. Ui.: mi van veletek? Mostanában nem nagyon írsz.”

Nem sokat kellett várnom, két perc múlva már jött is a válasz.

 „Átadtam! Ady köszöni szépen, az előbb mondtam neki, hogy te üzened, és azóta állandóan csak azt hajtogatja, hogy Dzedzíííí. Amúgy meg, neked nem órán kéne lenned?  Velünk semmi érdekes. Egy csomó mailt küldtem neked, csak nem óhajtod megnézni.

Már pötyögtem is a választ.

„1: De. Órán vagyok, csak most épp tudom az anyagot, úgyhogy uncsizok.

2: Bocsi, mindjárt átböngészem az üziimet.

3: ha már idegesít, a Dzedzíííí-zés, akkor kiálts vissza neki, hogy Adííííí, és hidd el abba fogja hagyni. Nekem mindig bejön.”  

„Köszi  a tippet, sikeres volt, de most már libbenj vissza az óra anyagába, és ne sms-ezgess itt nekem, mert ha meghallom hogy begyűjtöttél egy 1-est véged, kislányom!

„Értettem apuci!”

Ettől függetlenül én, mint nem túl jó kislány, inkább írtam egy smst Billnek is, minthogy az órára kelljen koncentrálnom.

„Csá! Unatkozom. Nem sms-ezünk?”

„ Te nem órán vagy?” – jött vissza válasz.

„ De. De unatkozok, és erre a hétre kaptam 1000 ingyen sms-t, szóval ki akarom élvezni.”

„ Aha. Értem. De nekem nincs 1000 ingyen smsre lehetőségem, szóval inkább figyelj!”

„ Bakker! Te milliomos vagy, már hogy ne lenne!”

„ Ok, de akkor már, nem akarsz inkább mobil msn-re feljönni?” 

„ Na jó…”

Jen: Nah itt vok.

Bill: Ja, én is. És miről akartál dumálni?

Jen: Csak unatkozom.

Bill: Észre fognak venni!

Jen: Dehogy fognak! Tudod hányszor ütöttem már így el unalmas órákat?

Bill: Fogalmam sincs…

Jen: Sokszor. Pillanat, kicsengettek, 5perc és visszajövök.

Bill: Ha a következő órán sem vagy hajlandó figyelni, akkor…

Inkább kijelentkeztem.

Szünetben oda jöttek hozzánk a haverok - Te, ez dögunalmas óra volt!

- Ja.

- Nekem nem – vigyorogtam a képükbe. – Egész órán smseztem, meg msneztem. 

- Itt kattogott mellettem. – morgott Kate – És szabad megtudni, kit zaklattál?

- Szerinted? Apát, és…B-t!

- Szegények.  

- Hé, csajok, buli lesz ma, ki akar jönni? – kérdezte Peter.

- Ott leszünk! – Kate helyettem is válaszolt.

- Vicceltek? Nélkületek nem buli a buli, alap, hogy jöttök! Nem is tőletek, ha nem Hildáéktól kérdeztem  

- Engem meg ne kérdezzetek, hogy szabad -e az estém! – szúrtam közbe

- Szüleid elengednek nem?

– Hát…ők épp nem tartózkodnak Németországban… szóval el…

- Akkor ne izélj, már! Ki kell néha kapcsolódni – kacsintott.

- Szted pont én nem szoktam?

- De. Hú, kezdődik a matek!  

- Ja. Na, menjetek, mert ideges lesz a tanár, amúgy a buliba meg benne vagyunk! – erre Katey is rábólintott, majd a srácok visszamentek a saját padjaikhoz.

Ahogy csak lehetett, lezuttyantam a székemre, elő kaptam a mobilom és újra felléptem, ahogy bejelentkezett a készülék, már kaptam is az üzeneteket a nem elérhető állapotomból.

Bill: …esküszöm, hogy áhh…na mind1. Ma későn érünk haza, mert írtunk egy új dalt, és azt felvesszük, úgy hogy Hamburgba kell mennünk, sőt lehet, hogy ott is alszunk. Ne merj semmi féle bulit rendezni, mert ha romokban találjuk a lakást, Gustav azt ígérte, hogy átköltöztet hozzájuk, még ha Franciék miatt nem is férnétek el!

- Jennifer Scholcz! – éles hang hatolt a hátamba - Még is miért telefonozik az órámon?

- Elnézést kérek, Herr Alexander! Én csak… kaptam egy fontos sms-t!

- Ohh… akkor kedves, nagyon gyorsan rakja ki az asztalomra a mobilját, és felejtkezzen el róla egy hétig!

- Nem.

- A nemeges válaszért, gazdagodott még egy szaktanári intővel.    

- Igen? Akkor írja fel, ahova akarja. – megfogtam a táskámat, a pulcsimat, a kabátomat és kisétáltam a teremből.