Már több hét is eltelt a megállapodásunk óta, de még egyikünk sem lépett. Sokáig gondolkoztam, és arra jutottam, hogy Tom azt várja, hogy én kezdjem meg az akciót.
- Hát, jó – gondoltam magamban - Most pont tökéletes is az alkalom. Tom és Hannah házon kívül vannak.

Felhúztam a kedvenc fekete miniszoknyám, a kedvenc pólóm, és egy magas sarkú csizmát.

- Hogy a fejéig azért felérjek. – nevettem a tizenkét centis sarkakat bámulva.

Remegett minden porcikám mikor megindultam, Bill ajtója felé.

Túl kell lennem rajta. Most minden eldől! Amúgy meg, ha ő megcsókolhat engem, akkor én miért ne csókolhatnám meg őt?!   

Benyitottam az ajtón. Bill ott támaszkodott az ágyuk orrának, és úgy nézte a tévét. Egy laza fekete ingszerűség volt raja, meg egy farmer gatya. Odaléptem a tévé elé, és kinyomtam.

- Te meg mit…? – nem tudta befejezni a mondatot. Odaléptem hozzá, és a nyaka köré fontam a kezem.

Összerázkódott. Az ajkai felé közelítettem. Szenvedélyesen és forrón csókoltam meg. Úgy, mint még soha senkit. Viszonozta. Az ajkamat végighúztam a nyakán, libabőrös lett. Ekkor kigomboltam az első gombját az ingén. Hagyta. A másodikat is. Azt is hagyta. Majd az utolsót. Lehúztam róla a ruhadarabot, és ledöntöttem az ágyra. Megint a szájához közelítettem.

Sikolyt hallottunk, mire egymásra néztünk. Nem a másik volt. Ezt felfedezve rögtön az ajtó irányába fordítottuk a fejünket. Hannah állt ott megdermedve, vörös fejjel és az idegességtől reszketve. Bill gyorsan lefordított magáról, felkapta az ingét, és kirohant a lány után.  Diadalittasan dőltem hanyatt az ágyában. Engedett. Simán tudtuk volna folytatni, ha a Barbie nincs ott. De ez nekem így még jobb volt. Mennyi az esélye, hogy ezek után még együtt maradnak? Igaz Bill miatt hatalmas bűntudatom lett. Régebben sok kapcsolatot rúgtam szét egy hétért cserébe, de akkor nem zavart. Néhány csaj már amúgy is utált, mit számított még egy? De a mostani más volt. Bill szemében egy percig döbbentség és szomorúság csillogott. Felmerült bennem, mi van, ha tényleg szereti.

Talán miatta vettem a bátorságot, hogy kimenjek a csatatérre. A bűntudat elkezdte mardosni a torkomat. Féltem, hogy rosszul ítéltem meg a srác szavait. Egy percig emésztettem, majd elkezdtem győzködni magam. „Ha tényleg szereti, nem engedett volna a csábításnak. Nem csókolt volna meg. Nem irritálta volna mikor Mattel enyelegtem.” 

                                                       
- Még is mit képzeltek? – ordította Han – És…ez meg mióta folyik? Itt dugtok a hátam mögött? Nicsak, Bill Kaulitz ugyan olyan, mint a többi sz.rházi pasi!

- Te dumálsz?! – kiáltottam bele – két kezeden nem tudnád megszámlálni, hányszor csaltad meg Billt!

- Te csak ne dumálj bele kisr.banc! Nem a te dolgod!

- Álljatok le! Hannah, elegem van abból, hogy mindig azt várod, hogy berepüljön a töltött galamb a szádba. Ugráltatsz és csicsáztatsz. Eddig szívesen megtettem neked bármit, mert azt hittem, hogy szeretlek. De… nem bírok tovább veled élni. Elviselhetetlen vagy! Úgy érzem csak is a pénzemre hajtasz, és nem is jelentek neked semmit. Többet hisztizel, mint amennyit azt bizonyítanád, hogy szeretsz. Azt játszod, hogy te vagy az áldozat meg az ártatlan, mikor folyamatosan hazudozol nekem. Nem szeretnélek tovább itt látni. Eljátszottad az esélyeidet. Kérlek, pakolj össze! Negyed óra múlva itt lesz a taxid. – Bill ökölbe szorított keze reszketett az idegességtől, és egyetlen egy pillanatra sem nézett egyikünkre sem.

- Úgy készülj Jennifer Scholcz, hogy véged lesz! Kicsinállak! – azzal berobogott a hálójukba, és összeszedte minden holmiját. Taxi várta odakinn. Búcsúzás nélkül ment el.

- Most akkor dobtad?   - kérdeztem a kanapén elterülve, az eseményeket emésztgetve. Olyan gyorsan és hihetetlenül történt minden, hogy felfogni sem volt alkalmam.

- Nem úgy nézett ki?

- De…- hosszú szünet következett Bill még mindig ugyan ott ált, és látszólag nagyon ideges volt -… sajnálom.

- Semmi gond. Itt nem csak te vagy hibás.

- Ja, de én kezdeményeztem. – bűnbánó arccal meredtem a kővé dermed fiúra. Egy kis idő után felemelte a fejét és rám nézett. Tekintetéből eltűnt a düh és a szomorúság savanyú keveréke. Arca teljesen kifejezéstelenné vált.

- És megbántad? – mosoly futott végig gyönyörű arcán, kőkemény vonásai ellazultak. 

- Isten ments! Bill Kaulitz, azt a csókolózási technikát nem lehet megbánni!- megpróbáltam én is könnyed lenni.

- Hehe… ugye-ugye! Én a nők bálványa!

- Szállj már le! Azt azért nem mondtam! – fejbe kólintottam.

- De valami ilyesmit gondolhattál, amikor visszajöttél Németországba, és először megláttál: Istenem, ennél döglesztőbb pasit, még az életemben nem láttam! Láttam ám az arckifejezésed, majd nem elolvadtál!

- Nem is igaz! Nem igaaaaaz! Én soha nem gondolok ilyenre. Maximum valami olyasmi járhatott a fejembe, hogy hű de sexy!

- Egyre megy.

- Nem megy sehová! És ha nem térsz vissza a valóságba, majd én visszatérítelek!

- Igen? És hogyan?

Ezt meg se kellett volna kérdeznie, durrrrr egy picike és fájdalommentes pofon.  

- Ezt mos miért kaptam?

- Ismered azt a mondás, hogy azt bántjuk, akit igazán szeretünk?!

- Szóval, igazán szeretsz?

- Nem… azt akartam mondani, hogy nálam ez így hangzik: Én azt is bántom, akit nem szeretek, és azt is, akit igen. Szóval, választhatsz, hogy te melyikbe tartozol.  

- Inkább a szeretesbe. Nem szeretnék az ellensége lenni, egy ilyen vadócnak!

- Külsőleg vadmacska, de belül egy igazi bárány. – a kezeimet összecsaptam, és próbáltam úgy nézni, mint egy szende szűz… nem jött össze. Bill röhögő görcsöt kapott.

- Nálad szerényebb emberrel még nem is találkoztam!

- Nálam, nincs szerényebb ember, Bill! Ezt nem tudtad?

- Jah, Bocs.

Már megint elkezdett égni az arcom. Tudtam, hogy lassan egy paradicsomra hasonlítok, és reménykedtem benne, hogy nem pirulok el még jobban. Megőrülök ettől a helyzettől! De végre szabad volt az út. Tudtam, hogy van valami köztünk, de még sem voltam benne teljesen biztos, ezért úgy határoztam, hogy megvárom míg ő teszi meg a következő lépést.

Csintalan mosolyra húzódtak az ajkaim.

- Miben mesterkedsz? – kérdezte gyanakodva.

- Miből gondolod, hogy mesterkedem valamiben?

- Olyankor mindig így nézel.

- Milyenkor?

- Hát olyankor mikor mesterkedsz valamiben.

- Lehet. De én most már megyek is!

- Hova?

- Gustavhoz.

- Oh… de akkor én egyedül maradok.

- Áthívjam Georgot, vagy túléled magányosan?

- Hümm… akkor inkább magányosan halok meg.

- Pedig jó fej csávó!

- Persze, hogy az, de neki nincs ilyen gyönyörű tekintete.

- Akkor átküldjem Gustávot?

- Vagy maradj itt.

- Nem maradok. Veled veszélyes összezárva lenni.

- Velem veszélyes? Ki mászott rám az imént?

Elhúztam a szám, mint aki nagyon erősen gondolkodik – Miért, rád mászott valaki?

- Nekem nagyon úgy rémlik.

- Ohh…az biztos nem én voltam! Kérlek, én apácának megyek.

- Ha lehetek az istened, megegyeztünk.

- Ébredj fel te földi halandó!

- Látod?! Ha egyedül maradok, meghalok.

- Majd fohászkodok istenhez, hogy tartson életben egy pohár borral, egy kis száraz kenyérrel, meg egy doboz cigivel.   

- Az jó lesz – mosolygott - Legalább értem imádkozol!

- Szeretnéd mi?

- Alap.

- Hát ha ilyen megtébolyult gondolatmeneted van, akkor elviszlek gyóntatni.

- Azt meg minek?!

- Nem nyilatkozom. Egy szende szűz erről a témáról nem beszél!

- Értettem Jen nővér.

Felmentem átöltözni, utána pedig elindultam.

Alighogy becsukódott mögöttem az ajtó, nekidőltem a falnak és a szívemre szorítottam a kezem. A pulzusom a duplája volt a normálisnak. Éreztem, hogy zakatol a ketyerém. Mint egy időzített bomba, ami három másodpercen belül robban. Végem volt. Őrültek háza, ami lejátszódik bennem! Őrültek háza!!

- Szia Tom! – vigyorogtam még mindig az ajtónak dőlve.

- Nicsak, bent van az öcsém?!

- Hát nem látod, milyen állapotban vagyok? Persze hogy bent van. És van egy jó hírem is.

- Nekem is.

- Oké, de előbb én! Hannah el lett takarítva az útból.

- Oks akkor most én.

- Mondjad, mondjad!

- Holnap felmegyek hozzá, és dumálni fogunk.

- Kattel?

- Igen!

- Wíííí de jó!

Hatalmas vigyorral az arcunkon váltunk el egymástól. Tom ment kifaggatni Billt, én meg mentem Gustavhoz. Végre találkozhattam Francival. Szinte indián-szökdelésben mentem végig az utcán.

- Mitől van ilyen jókedved? – kérdezte Gus miközben beengedett az ajtójukon.

- Bill szakított Hannahval!! –sikítottam a levegőbe és ugrottam egyet örömömbe.

- Na végre. – Gustav csak mosolygott, és közben elidőzött a szeme kitörő örömtáncomon.

- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy annak örülsz enynire, hogy láthatsz – lépett elő a konyhából drága unokanővérkém.  

- Wíííí –sikítottam – Franciskaaaa! Wíííííí, Úristen, de megöregedtél – ugrattam – És mekkora már a hasad???!! – elkerekedett a szemem hatalmas pocakja láttán.

- Menj már! – nevetett – Képzeld, babát várok!

Már megint rám jött a sikító görcs - Wííí de jó! Hány hónapos vagy?

- Hat, és valószínűleg lány lesz.

- Még, jó. Csajuralom van, kérem.

- Jah, az dumál, akinek két testvére van, és mind a kettő fiú.

- De anyám is kettő, ehh.

- Jah bocs.

- És a nevét tudod már?

- Persze! Silvia lesz!

- De szép! – ugrottam fel megint.

- Szerintem is.

- És hogy van a pasid? Össze fogtok házasodni?

- Nem.

- Miért nem?

- Nem tartjuk szükségesnek.

- Oh… pedig az olyan szép lenne. Egy esküvő a tengerparton… az öcséd finanszírozhatná.

- Igen, persze. De én nem vagyok oda az ilyenekért.

- De kár. Mindegy is, hisz a te dolgod.

- Bizony, de ha meggondolnám magam, egyértelmű hogy te leszel a nyoszolyólányom.  

- Na de mesélj még! Mi történt veled az utóbbi időben? – A következő órákat mind beszélgetéssel töltöttük. Aznap olyan gyönyörűnek és felhőtlennek tűnt minden.  Boldogság sütött mindenből, és még mintha a nap is melegebben sütött volna.