33. rész - A szív végre megnyílik
"A szerelembe - mondják - belehal, aki él, de úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér."
33. rész – Reménytelenség
Mindenkinél előbb keltem fel. A konyha kihaltan tátongott, pedig a reggelek központja mindig ez volt. Fejfájás csillapító után kutattam, még sem találtam egy szemet sem. Furcsának éreztem a másnaposságomat. Mindenre emlékeztem az elmúlt éjjel történéseiből, még is kegyetlenül hasogatott a fejem. Ha erre nem kelek fel, talán két napot végig alszom.
Még elintéztem egy telefont aztán láttam, hogy Tom lép ki a hálójából. - Szió csajszi!
- Helló!
- Nah fáj a fejed?
- Nah fáj a szíved? –kérdeztem vissza
- Öhh…ez hogy jön ide?
- Azt mondtad alszol egyet a kérdésemre. Nah aludtál rá kettőt, úgyhogy beszámolóval tartozol. Amúgy meg nem fáj a fejem… Legalábbis nem nagyon… - próbáltam leplezni elgyötört fejemet, és azt állítani, hogy teljesen jól vagyok, ugyanis kicsit cikisnek éreztem a tegnap esti alkotásomat.
- Hát… csak egyszer tudtam rá aludni. A múltkor nem bírtam.
- Tudom. De most tudtál. És sztem a múlt éjjel meg gondolkodtál, szóval ideje elbeszélgetnünk!
- De Jenny, ez nem az én pályám, hanem Billé! Én nem csinálok ilyeneket. Nem vagyok szerelmes, nem leszek és nem is voltam.
- Mekkora egy hazug disznó vagy!
- Fog már fel, Jen! Köztem és Kate között egy kis flörtölésnél soha nem lesz több. Soha, érted?
- Tom nem menekülhetsz az érzelmeid elől! Nem menekülhetsz el a szerelemtől. Lehet, hogy te nem hiszel az ilyenekben, de attól még nagyon is vannak. Még ha nem is ismered fel őket. Máris fogságba ejtett, szóval már vége a játszmának, VESZTETTÉL, méghozzá magaddal szemben. De mint tudjuk, mindig a jó győz, és most is így történt. Tom, beleestél Katebe. És ezt csak te nem fogod fel! Még Andreas szerint is így van!
- Ne beszélj már hülyeségeket!
- De nem beszélek! Tom, tudom, hogy nem sokáig fogod magad tartani. És miért is tartanád, mikor a boldogság itt van egy karnyújtásnyira tőled? Nem fényévekre, nem egy másik országban, nem egy másik világban, vagy más karjaiban, és nem tudod, mekkora kincs ez. Úgyhogy higgy nekem. Tudom, mit beszélek.
Kinyílt az ajtó, és így Bill sikeresen belefojtotta a szót Tomba.
- Sziasztok!
- Helló –köszöntünk neki, bár én kissé indulatosabban a kelleténél.
- Hogy aludtál? – kérdezte kissé félénken az előbbi gyilkos pillantásomat számba véve.
- Hát… mint akit kiütöttek.
- Gratulálok akkor.
- Ja, de amúgy nem piáltam ám sokat… és hogy tudd, mindenre emlékszem – A mondatom hallatán, Billből lassan kezdtek kimenni a színek, egészen addig, míg hulla fehérre nem vált az arca.
- Oh…. Tényleg?! – hangja megremegett, de próbálta tartani magát és úgy viselkedni, mintha nem történt volna semmi.
- Aham… - önelégült vigyor költözött az arcomra és éreztem, hogy ezúttal én állok fölötte.
- Értem…
- És tudod mire emlékszem a legjobban? – ekkor megfogta a csuklómat, és berántott a fürdőszobába. Tom úgy nézett ránk, hogy azt hittem kiesik a szeme, de sajnos nem tudtam tovább elemezni, mert Bill becsapta maga mögött az ajtót.
- Kérlek senkinek ne mond el, hogy mi történt! – suttogta miközben olyan közel hajolt, hogy a vállunk teljesen összeért. Akaratlanul is beleremegtem a közelségébe.
- Miért, mi történt? – tettettem, hogy nem értem miről beszél kikényszerítve az ő szájából a dolgokat. Élveztem, hogy kicsit most én játszadozhatok vele.
- Hát…hogy… te nem is emlékszel, hogy… – még közelebb hajol, így már éreztem, a leheletét amint végigszánkázik a bőrömön. A szívem kétszeres tempót vett fel, libabőrös lett a karom, levegőt meg alig kaptam, a gyomrom megbolondult, és úgy éreztem, ha nem kap el, helyben összesesek.
- Arra gondolsz, ahogy átöleltél?
- Hát… akkor még is csak emlékszel…
- Ha szeretnéd, hogy ne emlékezzek rá, akkor megteszem neked. – lesütöttem a szemem. Ez olyan vallomásszerűen hangzott, de már ez sem érdekelt. Még tegnap este, mielőtt lefeküdtem volna aludni, döntöttem. Ha Bill Hannahba szerelmes, nem fogok az útjába állni, és az neki és nekem is csak jobb lesz, így nem esik legalább kísértésbe, hogy más csajjal smároljon. Hiába kívántam a pokol mélységes fenekére a csajt, Billnek akkor sem akartam ártani. – De tudnod kell, hogy holnap indul a gépem vissza Amerikába.
- MICSODA?? – hátrébb lépett egy lépést. Arcáról sütött a döbbenet.
- Figyelj, jobb lesz így. – akármennyire is az ellenkezőjére gondoltam, akármennyire is utáltam kimondani a szavakat, még is megtettem – Nekem, Amerika a hazám. Nagyon sokáig éltem ott, és anyunak is szüksége van rám.
- Már le is beszélted az utat? – kérdezte, miközben az arca újra színjátékot játszott.
Még nem… akartam mondani, de ez jött ki helyette – Igen. Már le.
- Ohhhh – Bill csalódott arcára rá sem bírtam nézni. Félrelöktem és kirohantam a fürdőből. Az agyam eszeveszetten zakatolt. Nem hiszem el, hogy ezt teszem. Nem hiszem el, hogy egy srác miatt képes vagyok elhagyni az IGAZI hazámat. Hogy süllyedhettem ilyen mélyre?! Hisz ő csak egy pasi. Semmi több. Még is miért mennék el??! Wáááá, azért mert szeretem. Úristen, szerelmes vagyok! Fúj. Bleee. Neee. Én nem. Azaz de, de még se. Vagy is…
- Valami baj van? Olyan feldúltnak tűnsz.
- Áhh… - legyintetem - nem vagyok az, csak pár nap múlva visszamegyek Amerikába.
- Mi van? Meg vagy kattanva? Gyere! – most a másik Kaulitz húzott magával, csak ő nem a fürdőt vette célba, hanem a lépcső tetején nyitott ajtóval várakozószobámat.
- Te meg mi a józanról beszélsz?
- Muszáj visszamennem…
- Anyukád hívott?
- Nem. Ő még nem is tudja.
- Hát akkor?
- Bill… de erről nem akarok beszélni.
- Mi az, hogy nem akarsz beszélni? Mi történ, Jen? És mi köze van hozzá Billnek? Ha nem mondod el, kihúzom belőled, vagy valakiből!
- Ez egy nagyon hosszú történet.
- Akkor minél előbb kezdj bele! – ledőltem az ágyamra. Ezt még egyszer meg fogom bánni az tuti!
- Szóval… jaj, nem tudom, hogy kezdjek bele…
- Tetszik neked?
- Igen. – eltakartam a kezemmel a szemem, hogy ne lássa, mennyire vörös vagyok. – És ez a gáz. Nagyon is tetszik. Sőt, asszem beleestem. És ugye Ő Hannahval jár. És ettől kikészülök. De olyan szinten, hogy már kezdem azt bemesélni magamnak, hogy tényleg flörtöl velem.
Meg múltkor megcsókolt, de mint ahogy azt le is szögezte, csak elkapta a pillanat. Ahogy két éve a Maldív szigeteken. Egyre jobban fáj. Egyszerűen bekattanok, mikor meglátom. És… én nem bírom itt tovább… igaz múltkor is rossz volt visszamenni, folyamatosan azt éreztem valami hiányzik belőlem. És tudom, hogy ha elmegyek se lesz jobb, de legalább nem látom majd a mással enyelegni.
- Komolyan, te dumálsz itt nekem, arról, hogy jöjjek össze Katetel, miközben te meg megpróbálsz nyúlcipőt felhúzni?
- Én…
- Jennifer! Ha komolyan azt akarod, hogy újra összejöjjek Katyvel, akkor itt maradsz, és mindent megteszel, hogy Bill kiszeressen abból a hárpiából!
- Ezt nem kötheted feltételhez! Csak akkor menj vissza Katehez ha szereted!
- Igen, de mint mondtam nem akarom megkísérelni a szíve szétszaggatását! De ha belemész, akkor teszek egy kísérletet arra, hogy leromboljam a rólam felállított képet, és adjak mind a kettőnknek egy esélyt.
- DE… - végig se mondhattam a mondandómat, már be is csapta maga mögött az ajtót.
- Te meg miért voltál Jenny szobájában? – az ajtónk előtt álldogáló Bill igen csak meglepett képet vágott, mint a nap folyamán lassan már mindig.
- Marad a csaj – jelentette ki egy széles vigyor kíséretében.
- NEM! – kiáltottam rá, ahogy kiléptem a szobámból.
- De maradsz, és kész! Képzeld csak el, Kate élete van most a kezedben, szóval bocsi inkább úgy kérdezem, hogy ugye maradsz? – nyájas mosolyra húzódott a szája a levert tekintetemet látva.
- Tom, ezért egyszer megfizetsz!
- Gondoltam, hogy jól fogsz dönteni.
- De ajánlom neked, hogy betartsd, amit ígértél!
- Úgy lesz. Te kis Amor!
- DE HÜLYE VAGY! – ekkor a csúnya fantáziámba csúszott egy dolog. Elkezdtem átkergetni az egész házon. – KINYÍRLAK TE PSZIHOPATA!
- Jen azt hittem ezt az óvodás szokásodat már rég kinőtted!
- HA A KEZEIM KÖZÉ KERÜLSZ, SZEMÉLYESEN VISZLEK EL KATE-HEZ, ÉS NYOMOM LE A NYELVED A TORKÁN! – erre hírtelen megtorpant hátra fordul, és nyújtotta a kezét, mint ahogy a rendőröknek szokták a bűnözök, ha épp bilincselnek.
- Részemről rendben – vigyorgott.
Hangos nevetésben törtünk ki mind a hárman. Tomon már akaratán kívül is látszott, hogy valamit tényleg érez Kate iránt vagy talán már nem is próbálja leplezni.
|