Tombolt a zene. Épp olyannyira, amennyire én is tomboltam belülről. Tom és Kate meglepő módon nagyon jól elvoltak egymással a társaságában. Vihorásztak és beszélgettek. Úgy tűnt nem feszélyezi őket a másik jelenléte.  Hannahék megint smároltak. A diszkóban lévő fiatalok többsége a parketten önfeledten riszálta a csípőjét. Vágyakozón meredtem utánuk. Egész jó bulinak tűnt. Lényegesen jobbnak, mint hogy azt kelljen bámulnom, ahogy Bill és Hannah megeszik egymást. Csodálkoztam, hogy a tegnapi után még mindig járnak. Ráadásul úgy tűnt, hogy még boldogok is.  Fortyogott bennem az indulat. Legszívesebben megfojtottam volna a szőkeséget. Irigy voltam. Mérhetetlenül irigy és elviselhetetlenül megbántott.

El sem hiszem, hogy tegnap hogy járatta a száját! ’Ez meg az idegesít Hannahban…’ De akkor most meg, miért megint vele enyeleg?  Micsoda egy kétszínű idegesítő alak!

És akkor, mikor újra rá emeltem a tekintetemet, a felismerés ismerős hatalma kerített maga köré. Szépen lassan elkezdtek összeállni a képek. Olyan érzésem támadt, mint amikor egy tárgyat keresel, mely éppen ott van az orrod előtt, még sem találod, majd rájössz, hogy milyen buta is vagy, hiszen egy-két napja te tetted oda. Ő hiányzott. Ő hiányzott, mikor Amerikában voltam. Miatta nem találtam a helyem. Miatta húzott minden ide vissza. És fel se tűnt. Egészen mostanáig, fel sem tűnt, hogy....szeretem.

Nagy csörömpölés, a pezsgős pohár szilánkjaira hullott.

- A.nyád! –ugrott arrébb Tom, majd ijedten pillantott rám - Jenny, jól vagy?

- Igen. – ahol az üvegszilánkok megvágták a bőröm, pici cseppekben hullott a vérem. Előkaptam egy papír zsebkendőt, majd rászorítottam a kezemen végigcsordogáló vörös csíkokra. Mit sem törődve a többiek értetlen és zavart tekinteteivel, felpattantam és a táncparkett felé vettem az irányt. - Megyek táncolni.

A tömeg kellős közepébe vetettem magam. Mindenféleképpen meg akartam bosszulni, hogy Bill így játszadozik velem. Ha harc, hát legyen harc! Egy ideig ellötyögtem magamban, majd odasétáltam a pulthoz és kikértem egy pohár whiskeyt. Nem kérdezték meg a koromat, szó nélkül oda lökték elém az italt. Amikor a második pohárnál jártam, oda jött hozzám egy srác. Nagyon ismerős volt, de nem tudtam rájönni ki lehet az.

- Jenny? – kérdezte hitetlenül – Jennifer Scholcz?

- Aham.

- Matthew vagyok. Tudod, két-három éve találkoztunk a nővérem buliján. – kicsi fejtörés után egyre jobban kezdtem emlékezni rá.

- Tényleeg! – ugrottam fel a bárszékemről - Jaj ne haragudj, hogy nem ismertelek meg!

- Semmi gond. Nem akarsz táncolni?    

- De, nagyon szívesen!

- Állat.

Ahogy bevezetett a táncparkett közepére, támadt egy „fantasztikus” ötletem. - Hééé Matt, tudod, van egy haverom...aki, hát… mondjuk úgy, hogy tetszik.

- Jaj… ne haragudj. Nem csinálok semmit. – védekezően emelte a kezeit a magasba.

- Hát… ez az, én viszont szeretnék. Szeretném féltékennyé tenni, de ehhez a te segítséged is szükséges.  –esdeklőn emeltem rá a szemeimet.

- Részemről oké. – elvigyorgott, majd megpörgetett. Hálám jeléül adtam az arcára egy puszit és átöleltem.  

Kijjebb mentünk a tömegből, és úgy álltunk, hogy Bill pont ránk lásson. Egy kis táncikálás után, elkezdtünk vadul flörtölni. Hol a bárpultnál piálva, hol Billék előtt, hol az asztalunknál, hol a táncparketten. Kimondhatatlanul élveztem, hogy Bill minden második percben felénk pillantott és kétség sem fér hozzá, hogy Matt is meg én is eléggé belejöttünk a dologba, bár a szívem legmélyén elleneztem a cselekedeteimet, de a bűntudatszerűséget, melyet az elején éreztem még egy kis itallal gyorsan le lehetett öblíteni.

- Jenny eleget ittál már! – vette ki a kezemből a poharam Gustav és rosszalló pillantásaival szinte bombázott.

- Nehhhem igaz!

- De! Szerintem is. – Bill talán még jobban gyilkolt a szemeivel, mint Gustav. Ahelyett hogy elszégyelltem volna magam, egyre inkább tűzbe jöttem, mert pontosan ezt akartam elérni.

- Tizenhéééét leszek pár hónaaap múúlva! Héj! Azhaz már csak ecs…izé..egy lépés a velnőtté váláshoz! És tudom, mit csinálok! Igaz, Matty?! Tudjuk mi, hogy mit csinálunk, vagyis fogunk csinááhhhilni. – kaptam el a srác nyakát, majd lejjebb húztam és egy csókot nyomtam a szájára.

- Nah jól van Jennifer! Én ezt nem nézem tovább! – Bill megfogta a ruhámat, elfordított a sráctól és felkapott.

- Biiiiiiiilllll! Tegyél lleeee! – csapkodtam a hátát. – Íggy mééég jobban foroog a föööld!

- Nem. Most haza viszünk. Otthon meg lefekszel és kialszod magad!

- BIIIIILLLL!

- Jennnnnííííí – sikított vissza, imitálva hisztis viselkedésemet.

- Ne idegesíts feeel!

- Te ne idegesíts fel engem. Tom, Hany hozzátok a kocsikat, a bejáratnál leszünk!

- Biiiilllll, hülyének fognak nézni, hogy egy lányt cipelsz a mi ish ez…jah.. a válladon!

Egyáltalán nem érdekelte a visítozásom. Végig cipelt a szórakozóhelyen és csak az ajtónál volt hajlandó letenni, amikor már nagyon úgy néztem ki, mint aki mindjárt elhányja magát. Csak mi voltunk ott, ketten a kocsira várva.  Újra elszorult a szívem, ahogy magához ölelt.

- Ezt most miért csinálod? –kérdeztem

- Fázol nem?

- De. De nem kéne ölelgetned, mikor a csajod mindjárt itt lesz a kocsitokkal.

- Akkor odaadjam inkább a kabátom?

- Nem. Akkor meg te fáznál.

- Na látod, ezért ölellek inkább át.

- Ja. Jó. – zsongó fejemet a vállára hajtottam, és kimerülten, de örömmel nyugtáztam, hogy az utolsó négy mondatom talán még értelmes is volt.

Hany észre sem vette az ölelkezős jelenetet, mert mielőtt a kocsi befordult volna, hírtelen rosszul lettem, ellöktem magamtól, és az ebédemet beleürítettem a mellettünk lévő árokba. Kivételesen, pont jókor.