A klipet hamar összevágták, és ezzel pillanatok alatt újra a Tokio Hotel uralta a listákat. Tommal nagyon jó lett a kapcsolatunk. Szinte már legalább olyan jó barátjának fogadott, mint Gustavot vagy Georgot.

Apu meg, éli a szerinte teljesen normális életét. Megint megfogta a nagy halat, úgy hogy ezért egy időre Angliába kellett volna velük költöznöm, - pontosabban két teljes hónap ereéig - de egyrészt én nagyon nem akartam már megint költözködni, másrész iskolát váltani a második félév elején, egyszerűen őrültség! Sikerült megbeszélnem apuékkal, hogy a városban maradhassak. Igaz azt nem engedték, hogy a házunkban, mert szerintük már a második nap felgyújtanám, amilyen ügyes vagyok.   

Aztán bepróbálkoztunk, hogy hagy menjek akkor Kate-hez. Mire a válasz ez volt:

„ Aham…persze… Minden áldott este holt részegen esnétek haza. Arról meg nem is beszélve, hogy a kulcslyukat sem találnátok, így kénytelenek lennétek a folyosón aludni. Ismerlek benneteket!” – rosszalló tekintete következtében ezt az ötletet nem is mertem tovább fűzni, nehogy a végén tényleg magukkal vigyenek.

Amikor már kezdtem kifogyni az ötletekből kopogtatott az ajtón Tom, és olyan ajánlattal köszöntött, amitől leesett az állam, de végül is ez tűnt a legkézenfekvőbbnek…hiszen Gustavékhoz nem tudtam menni, mert most így is sokan voltak a lakásban, Katehez nem engedtek, és a következő ember akikben valamelyest megbíztak az Bill és Tom volt.

Tom vagy egy óráig volt bent a dolgozó szobában velük, amelyből azt szűrtem le, hogy még neki is elég sokáig kellett győzködnie őket. Hallottam, hogy legalább fél órás monológot mondott arról, hogy náluk biztonságban lennék, és hogy milyen felelősség teljesek, hiszen 15 éves koruk óta felnőtt döntéseket kell hozniuk, és úgy szeretnek, mintha a húguk lennék.

Az egy óra leteltével, Tom kirontott a szobából, felemelt és megpörgetett.

-CSOMAGOLHATSZ! Jössz hozáááánk! – ujjongott, amitől én is egyből be lettem sózva.

Amikor összecuccoltam az összes holmimat és vártam a kocsira jutott eszembe, hogy talán még sem olyan jó ötlet ez az összeköltözés, hiszen így minden nap látnom kell Billt amihez Hannah is társul. Erőt véve magamon szálltam be a kisfurgonba, amely a Kaulitz villa előtt tett le, de végig azon imádkoztam, hogy Tom nyisson ajtót.

- Helló! – köszönt a sármos rapper fiú, melynek most nagyon-nagyon örültem.

- Szia!  

- Gyere beljebb.

- Hannah is itt van? – kérdeztem félve.

- Nyugi. Nem fog bántani! Már Billel elbeszélgettünk erről…

- Megkönnyebbültem – jelentettem ki majd, fogva egy-két bőröndömet léptem be az ajtón – És hol fogok aludni?

- Hát nálam! - vigyorgott Tom

- MI?! – legnagyobb meglepetésemre a felindulás nem az én, ha nem Bill szájából érkezett. – És…és mit fognak szólni a szülei?

- Részemről rendben! – kacsintottam a srác fele, figyelmen kívül hagyva Bill zavart indulatosságát. Valamiért nagyon tetszett, hogy így felkapta a vizet. Persze a végén még sem engedtem Tomnak, barátnőmre lévő tekintettel. Nem akartam, hogy akár egy kicsit is féltékeny legyen, még akkor, sem ha tudja, hogy csak bátyámként tekintek szíve lovagjára.

Aztán ahogy rátévedt a pillantásom a hárpiára, elfogott a pánik. Két hónap velük. Hogy fogom túlélni?

- Nah mivel ünnepeljük meg az ideköltözésem? – próbáltam leplezni a szemeim előtt felvillanó kínos szituációkat, amely akarva akaratlanul is de tükröződött a hangomban.  

- Miért, megünnepeljük? – viccelődött Tom.

- Miért, nem ünnepeljük meg? – szőttem tovább az elindított szálat.

- Nem! – vágta hozzám Bill váratlanul. Kissé lelombozott a szűkszavúsága és a még mindig megmaradt indulata.

- Ohh…

- Az enyémet sem ünnepeltük meeeg! –nyafogott Hannah a kanapén elterülve

- Mert rajtad nincs mit ünnepelni!

- Jenny!

- Én mondjuk csak egy DVDzésre gondoltam, de mindegy is látom, örültök nekem, úgyhogy inkább bent leszek a szobámba.  – felmentem az ideiglenes hálókörletembe, magamra zártam az ajtót, elővettem egy könyvet és elkezdtem olvasni, de nem bírtam koncentrálni a mondatokra, mert lentről felszűrődött egy kibontakozóban lévő vitatkozás.

* A nappaliban*

- Tök durva, mackó! Még szinte meg sem jött máris úgy viselkedik, mint ha itt élne már évmilliók óta.

- Te is pont így viselkedtél! – morogta Bill.

- MOST TE VÉDED ŐT?!

- Nem védem, csak annyit mondtam, hogy te is pont így viselkedtél.

- MACKÓÓÓ! Most miért vagy ilyen velem? 

- Mi van itt? Min veszekedtek? – ballagtam le a lépcsőn. – Nem gondoltam volna, hogy ilyenek a falak, tökre lehet mindent hallani.

- Itt van Mrs. mindenlébenkanál!

- What do you speak?! (Mit beszélsz?)

- Ó! Hogy neked már a német se elég jó?

- You are a cocksucker! – erre csak egy flegmakáromkodás hagyta el a számat, de természetesen angolul, hogy ezt se értse.

- Mit mondtál? – szerencsére célba találta a nyelvezet, mert az arcán lehetett látni, hogy egyáltalán nem érte belőle semmit.

- Srácoook! Mit mondott? Nem értettem.

- Jobb is! – jegyezte meg Tom

- Nah, szóval mit csinálunk?

- Hát…Tom rendelsz kaját? –kérdezte Bill

- Naná!

- Miért nem főz most Jennifer?! – A teljes nevemet jó erősen megnyomta, és így olyan irritáló hatást keltett bennem, hogy legszívesebben arcon töröltem volna. - Ha már egyszer ideköltözött, ideje, hogy kivegye a részét mindenből. – Hannah fején ördögi mosoly terült szét.

- Jó! – mondtam – Igaz is. Miért ne főzzek én?

- Hannah, lemész a boltba? Úgy gondolom, neked is ki kéne venni a részed mindenből. – utasította Tom. „Ez az én haverom!”

- Jaj, de Tomika! Engem széttépnek a rajongóitok – nyafogott

- Szerintem megérné a kockázatot… – mosolyogtam.

- De csak ha te is jössz cicus! – miközben megfogta Bill kezét, rám villantotta dühös tekintetét, majd ahogy barátja bólintott, önelégült vigyorra húzta a száját.  

Felcsaptam a szakácskönyvet, mely a konyhaszekrényen pihent magányosan és bontatlanul. Nem is íz és nem is név alapján döntöttem. Arra az ételre esettem a választásom, ahol a legtöbb, legkülönfélébb és legbeszerezhetetlenebb alapanyagok sorakoztak fel. Ahogy átnyújtottam a bevásárló listát, láttam Hannah arcán a lehető legértetlenebb kifejezést, amely valaha is átsuhant rajta.

- Jó szórakozást! – búcsúztam el gonoszul, majd a konyha helyett Tom szobája felé vettem az irányt. Kopogtam, és rögtön jött az engedély a belépésre.

Tom szobája teljesen ugyan olyan volt, mint régen. A falszín ugyanabban a halvány kellemes színben játszott, mint évekkel ezelőtt. Talán kissé nagyobb volt a kupi, mint amire emlékeztem, de a kedvenc gitárja még mindig a ruhásszekrényének volt döntve. Az ágyán feküdt, kezét a feje alá tette, körülötte megkezdett dalszövegek voltak papírokon összegyűrve.

- Mi a helyzet? – kérdezte lazán, rám sem nézve.

- Szeretnék kérdezni valamit. – jelentettem ki, majd leültem az asztala előtti székre.

- Hallgatlak.

- Mi van közted és Kate között? – szegeztem neki rögtön.

- Miért érdekel annyira? Bejövök neked?

- Ajj…Tom…ezt most ne hülyéskedd el! Komolyan érdekel. Úgy érzem, még mindig vonzódtok egymáshoz. És szeretnék segíteni ebben, ha már minden mást sikerült tönkre tennem. Szóval? Mit érzel?

- Nem szeretek az értelmeimről beszélni. – kezdte lassan, vontatottan – De lehet, hogy tényleg jó lenne megosztani valakivel. Bill mióta jár a tyúkkal, senki mással nem foglalkozik. Nincs kivel beszélnem.

- Ezért vagyok most itt én.

- Tulajdonképpen nem is tudom igazán. Vágyok rá. Vonz a tekintete. A lénye, a vonzereje, a kisugárzása. De az ötlet, hogy újra összejöjjek vele, őrültségnek tűnik. Megbántottam. Esélyem sincs rá, hogy újrakezdhessük. – hangjában egy csöppnyi csalódottság vegyült, de mindezt próbálta leplezni és úgy beszélni, mintha csak a ma reggeli híreket osztaná meg velem, de én átláttam a falakon, és tudtam, nem csak egy rideg nőfaló. Felnőtt, és az érzelmei is erősebbek lettek.

- Miért ne próbálhatnád meg? Szeretitek egymást!

- Jenny, nem fogok vele újra járni, fogd fel!

- Mert tönkre tenné a rólad felállított képet?

- Pontosan!

- Ennyi az egész? A hülye hírneved miatt nem adnád meg magatoknak azt az örömöt, hogy újra egymásé lehessetek?

- Vissza se fogadna! – vágta rá indulatosan – és… egy hónapnál tovább úgy se tudnék hűséges lenni. Múlt alkalommal sem sikerült.

- Tom, azóta felnőttél. Megváltozott az értékrended. Ezt te is észrevehetnéd!

- Szerintem jobban ismerem magam, mint te. Eddig sose sikerült. Katet szerettem, még is megcsaltam. Nem tudnám vele még egyszer ugyan ezt megtenni. Az az önzősége legeslegmagasabb foka lenne.  

- Épen ez a gondolkodás mutatja, hogy fontos neked. Akiről így vélekedsz, azzal nem tudnád megtenni.

- Egyszer már sikerült.

- Ígérd meg nekem, hogy még egyszer átgondolod!

- Jó. Alszom rá egyet.

Felálltam a székről, és kisétáltam a konyhába. Láttam rajta, hogy most egyedül akar lenni, ezért nem firtattam tovább a dolgot és inkább a főzömre próbáltam koncentrálni.