28.rész – Forgatás

A Forgatás napja előtt még sosem voltam filmes stúdióban. ÚJ volt a környezet, és az egész felhajtás. Este alig bírtam elaludni, annyira izgultam, és kora reggel már palacsintát sütöttem apuéknak.

Hallottam, ahogy Ady baba hét órakor felsír mert felébredt, úgyhogy gyorsan felrohantam a gyerekszobához és kiemeltem a kiságyából, hogy a család még nyugodtan tudjon aludni. Nyolc órára kész voltam a reggelivel, amibe Adam is besegített, ezért mi jól is laktunk a selejtes darabokkal. Mikor Marianne is felkelt átadtam neki a gyerekfelügyeletet, hogy elkezdhessek készülődni.

Kilenc harminckor egy elsötétített üvegű kocsi várt a bejáratnál, aminek az oldalához egy szőke srác támaszkodott. Testtartása laza volt, a kezeit karba tette, és a napszemüvege mögül kémlelte mikor lépek ki az ajtónkon.

- Helló! – köszönt amint elé érkeztem.

- Szia! Jennifer vagyok. – kedvesen rámosolyogtam, és kézfogásra nyújtottam a tenyerem.

- Én pedig Andreas. David megkért, hogy vigyelek oda.

- Igen. Mondta, hogy jöttök értem. - Egy mosoly kíséretében tárta ki nekem az Audi ajtaját.

- Hümm… udvarias. Ez jó pont! – kacsintottam.

- Semmiség. – gyorsan megkerülte a járgányt és mire behuppantam az anyósülésre, addigra már az ő felén is nyílt az ajtó. - Billék sokat meséltek rólad.  

- Oh… a flúgos unokahúg, jelzőt nagyon szeretem. – Ő is velem együtt nevezett, de közben szorosan az útra szegezte a szemeit.

- Nem éppen. Egész normális fényben tűntettek fel, de te talán jobban ismered magad.

- Meglehet.

Pontosan tízre érkeztünk, de a többiek már vártak ránk. Hatalmas tömeg fogadott minket. Kamerások, rendezők, produszerek és persze a banda és Kate. Mindenki a büfénél kávézgatott vagy beszélgetett, így Bill könnyen kiszúr minket az ajtónál. Elkezdett integetni, csendet parancsoltatva a tömegre.

- Na emberek, ideje lenne végre bemenni abba a drága stúdióba, hogy fel tudjuk venni a  klipet. – Mondandója végére érve lassan elindult felénk. Arcán ragyogott a mosoly és mikor oda ért hozzánk rátámaszkodott Andy vállára, úgy mutatta az irányt az ajtó felé. A szőke még is fittyet hányt barátja felszólítására és tovább szőtte az előbb félbehagyott beszélgetésünk szálát.  

- Szóval táncos vagy.

- Hát… valami olyasmi, de ez az első komolyabb munkám, ami nem verseny.

- És csak hárman fogtok a klipben játszani?

- Igen. Kate a legjobb barátnőm, én és Hannah. – az utolsó szót annyira jegesen mondtam ki, ahogy csak bírtam, de Bill csak a szemét forgatta.

- Igen Kateyt nagyon jól ismerem. És Hannahval is összefutottunk párszor. 

- Rendben skacok elég volt, ideje tényleg bemenni. Kate már jön is. Tuti téged keres Jenny.

- Áhá! Sziasztok! – toppant be köreinkbe az említett nőszemély. - Be kéne melegíteni utána elpróbáljuk, majd a srácokkal együtt részenként felvesszük.

Nagy nehézségek és vonakodások árán, rávettük magunkat és megkerestük Hannaht. Rengeteg nyújtógyakorlat után elég lazának és idegesnek éreztük magunkat. Imádtam ezt a hatalmas lehetőséget és egyben munkát, de a lány túl sokat rontott az egész varázsán. Utáltam minden egyes vele töltött percet. Feszélyezett a közelsége és idegesített, hogy Bill nem tudja mennyire is rosszindulatú és kétszínű.

- Itt vannak a ruháitok! – jött be az ötözőnkbe egy kedves arcú szőke lány. Letette a három darab fekete spagetti-pántos toppot és a három fekete latex nadrágot a székre, majd már rohant is tovább. Rápillantottam a szerelésünkre. A pólókat egy hatalmas Tokio Hotel logó díszítette, a nadrágokat pedig a Tokio Hotel felirat.

Átöltöztünk, és néhány perccel később már a helyünkön is voltunk, hogy elkezdhessük a ránk eső részek felvételét.

A rendező szép sorjában elmondta, hogy hogyan fog zajlani az egész felvétel, mely részek jönnek egymás után és nekünk mikor kell szerepelni.

Az első jelenet, amelyben táncolnunk kellett egy üres szobában játszódott. Reflektorok világítottak az arcunkba, ezért néha berohant a sminkes és letörölte rólunk a fények forrósága, és a kimerítő mozgás okozta izzadságcseppeket. A lábunkhoz füstöt nyomtak, amitől egy idő után a levegő is elnehezült.

Az első ütemekhez lassú mozdulatok párosultak, először csak felkeltve a néző figyelmét, majd a zene egyre jobban gyorsult és ott már nagyobb erőbedobással húztuk meg a mozdulatokat. Éreztem, ahogy a szívem a ritmusra dobban. Erőteljesen kalapálta a bordáimat. Táncoltam. Egy más világban. A gondoktól távol, a zenéhez oly közel. Ez volt az életem, és rájöttem ezt kell csinálnom, erre születtem.

A rendező harmincpercnyi folytonos munka után szünetet rendelt el. A koreográfiát többször is el kellett ismételnünk, és kezdtünk fáradni, na meg vanília illatú füstöt köhögni. Hannah magánszáma ereéig még egy kávét is volt időnk bedobni Katetel. A lánynak addig vagy nyolcszor végig kellet sétálnia egy folyosón, amit kihalt utcaként rendeztek be. Mikor ezt leforgatták oda ült mellénk reménykedve abban, hogy amíg Billt veszik, addig talál egy kis társaságot. Csalódnia kellett.

A Bill bámult kifele egy ablakon, amin közben folyt le a műeső. Arckifejezése reményt vesztett volt, szinte megszakadt a szívem mikor ránéztem, még úgy is, hogy tudtam csak a szerepét játssza. Fekete haja tökéletesen keretezte hófehér arcát, kiemelte csokoládébarna körülhúzott szemét. Órákig tudtam volna nézni ezt a gyönyörű összképet, de a felvételt Bill profizmusának köszönhetően, túl hamar sikerült rögzíteni.

Tom unott képpel nézte testvérét, ahogy az Hannahoz veszi rögtön az irányt. Talán irigyelte. Billnek volt kihez odamennie, neki nem. Bill röhögcsélt, de ő nem tudott. Csak a folytonos keserű kép ami mióta a klipdolog szóba jött az arcán ült.

Kate megkérdezte tőlem kérek –e még egy kávét mielőtt újra nekiállnánk a nagy munkának, de én nemet intettem. Egyedül ment ki.

Pár perccel később Tom is eltűnt a láthatárról, a kabala pengetőjét kutatva. Magányosan maradtam a székemben, és összeszorult szívvel bámultam a párt. Én is irigy voltam. A szerelemre, és ezzel a helyzettel semmit sem tudtam kezdeni.

Magam elé képzeltem Tom arcát. Vajon nekem is ilyen ábrázatom lehet? De aztán a következő képsor is a fejembe kúszott: ahogy a srác szeme felcsillan, amint kilép barátnőm az ajtón, majd az első okot megragadva rohan utána, miközben a kedvenc pengetője végig nála volt. Újra elképzeltem őket egy párként. Milyen boldogok is voltak akkor… Amikor visszajöttem talán az volt az egyik legfurcsább dolog, hogy nem voltak már együtt.  

Felálltam a helyemről és a folyosó felé vettem az irányt továbbra is a gondolataim közt cikázva. Az illemhely mellett és a büfével shréhen aztán megtorpantam.

Sajnos sok minden változik meg nagyon rövid idő alatt. Tönkre mehetnek a dolgot, de meg is javulhatnak. Ezt éreztem akkor is mikor megláttam Tomot, ahogy az elnéptelenedett büfé mellett a falhoz nyomja barátnőmet. Újra értelmet nyert a remény egy formája. A pozitívdolgok végre megint szárnyaltak.

Látszott a srácon, nem fogja hagyni, hogy Kate elmenekülhessen. Hirtelen behúzódtam az egyik ajtó mögé, ahol nem tudták volna kiszúrni, hogy én is ott vagyok.

- Miért vagy ilyen velem? – Tom háttal állt nekem, ezért nem láttam az arckifejezését, de a hangja kétségbeesett volt.  

- Miért milyen vagyok?

- Bunkó. És nemtörődöm.

- Á, bunkó? És te ezen csodálkozol?

- Csak nem értem.

- Már miért ne lehetnék bunkó azok után, hogy dobtál?

- Te dobtál!

- Mert megcsaltál! – erre már nem érkezett válasz. Kate tovább folytatta - Na mi van? Elvitte a cica a nyelvecskédet?  Vagy rájöttél, hogy jogosan vagyok bunkó?!

- Figyelj Kate, én… sajnálom!

- Ezzel semmi sincs megbocsátva!  Tudod, először le kell koptatni az embert utána mással kavarni!
- Katey! Akkor csak legyünk újra barátok! – a lány szemén keserűség és megbánás suhant át. Tudtam, hogy mindennél jobban vágyik a fiúra, még sem tud neki megbocsátani.

- Jó. De nem felejtem el amit tettél! – csend támadt kettejük közt, még sem kínos csend. Ekkor Tom előre hajolt, és határozottan megcsókolta a lányt. Kate egy jó ideig nem ellenkezett, majd elhajolt, és erőből arcon csapta letámadóját.

- Meg vagy őrülve? Engedj el!

- Eddig nem ellenkeztél! – még jobban a falhoz nyomta a lányt, aki ettől egyre idegesebb lett, és egyre erőszakosabban akarta ellökni magától.  

- Persze, mert nem gondoltam, hogy ilyen célú lesz a beszélgetés. Engedj el, Tom! Nem hallod?

- Miért mi lesz, ha nem? – ezt kérdezni se kellett volna, mert Kate ugyan arra az arcára rámért még egy csapást.

Kissé kijjebb nyitottam az ajtót, de az recsegéssel válaszolt, amitől frászt kaptam és ijedten fordultam hátra, ahol Andreas támaszkodott a mosdókagylónak.

- Hoppáááá! Férfi wécé? – kérdeztem kínosan.

- Az. – nevetett fel a srác.

- Meg tudom magyarázni.

- Nem kell. Én is hallottam. A csattanást meg különösen. Még nekem is fájt. De lemerem fogadni, hogy újra összejönnek.  

- Igen. Én is. Valami ritka erős vibrálás van közöttük, és egyszerűen nem tudják elfelejteni a másikat. De… talán… mennem kéne. Kicsit kellemetlenül érzem itt magam.– kínomban vörösre változott a fejem, amitől Andy még jobban elkezdett nevetni.  – Nem ér kinevetni a másikat, ugye tudod?

- Vicces lány vagy te Jennifer.

- Most miért is?

- Nem tudom…egyszerűen csak olyan diliske kisugárzásod van.

- Lol, de azért köszi.

Vihorászva mentünk vissza a csapat másik feléhez. Senki nem tudta, hogy miért nevetgélünk, és azt se miért éktelenkedik Tom arcán egy piros folt. Ő csak úgy magyarázta, hogy kint hideg van, ami egyértelmű, hogy légből kapott hazugság volt.

Elkezdődött a zene. Pontosabban folytatódott. Betáncoltuk magunkat a szobába a harmadik jelenthez, ahol a srácok játszottak, Bill pedig töretlenül állt az ablaknál és játszotta tovább saját szerepét, majd megfordult, mire mi „megtámadtuk” mint ahogy a rajongói szokták. Úgy másztunk rá, mint akik még életükbe nem láttak pasit, mire ő kilépett a szorításunkból, és a mikrofonja mögé „rejtőzött”. Bandájához érve mintha új erőre kapott volna. Kezeit felemelte, mikrofonját bedöntögette. Olyan volt mint egy színpadra született isten.

Az utolsó jelenetben a kamera ráközelített, ő meg becsukta a szemét. Megtapsoltuk magunkat és a stábot, végignéztük újra az egész vágatlan filmet, kifiguráztuk saját magunkat és egymást majd fáradtan haza estünk. Az aznapi szállást Billék biztosították a lakásukban, a  késői órákat tekintve.