December huszonegyedike délutánján eltöprengve nézegettem a listám.

- Hümm… Katenek meg van, Apunak, Mariannenek is, Adynek is, Gustav, Franciska, Michael, Georg, Szandi, Paul…  kit hagytam ki? Áááá! Bill és Tom! Nekik még semmit nem vettem. Jézus!

Az elmúlt napokban nagy bevásárlást tartottam és majdnem mindenkinek megvettem az ajándékát, ezt a két illetőt kihagyva. A suliba már rég szünet uralkodott. A klipre én és Kate minden nap gyakoroltunk. Nagyon tetszett a szám, amit adtak, szóval gyorsan kész lett a koreográfia is. Háromnaponta át kellett mennünk az ikrekhez is, és Hannahval gyakorolni, amit egész jól tűrtem. Van mozgása a csajnak, csak kicsit még ügyetlen a nehéz elemekben. A fiúk is elégedettek a koreoval, és így most minden oké. Mondjuk azt leszámítva, hogy a szüleim akarom mondani Apa és Marianne háromhétig, minden péntek délután pszihológushoz küldtek, hogy kiküszöböljék a viselkedési problémáimat.

Gyorsan a telóm után kaptam, és tárcsáztam Kateyt.

- Szia, Jen vagyok!

- Neee! Szent este van ember, ne akarj ma is próbálni!

- Nem akarok. Nem ezért hívtalak.

- Hanem?

- Nincs még meg Bill és Tom ajándéka. Eljössz velem vásárolni?

- Persze. Még nekem is hiányzik a mamáé. Olyan sz.r, hogy anyuéknak csak postán tudom elküldeni. Amúgy nyitva van még ilyenkor bármi is?

- Igen. Az egyik üzlet a város szélén még estig nyitva tart. De nem tudod már, mikor tudsz újra haza menni?

- De hát itthon vagyok! – nevetett a telefonba.

- Tudom, de most kivételesen Amcsira céloztam.

- Nem tudom. Majd szerintem márciusban.

- Értem. Nah akkor megyek érted, és ki tömeg közlekedünk a plázáig.

- Okés.

Elmentem barátnőm lakása elé, majd együtt indultunk tovább a soppingtúrára. Tomnak végül egy csuklószorítót vettem, amibe bele hímeztettük, hogy „a világ legegósabbb emberének”.
Billnek meg egy kulcstartót vettem, amin egy kis oroszlán volt, aminek ha megnyomod a hasát, bőgés helyett dorombol. Én ezt történetesen oltári nagynak találtam, és Katynek is tetszett.

Este:

Először megvacsoráztunk, Marianne, isteni finom ételeket készített, Apu és mi díszítettük a fát, szóval az egy kisebb katasztrófának mondható, de ezt Marianne nem ismerte el. Adammel rengeteget játszottunk, ott volt Michael és Nixy is, Szent este alkalmából, semmilyen megjegyzést nem tettem, sőt Nixynek még a pólóját is megdicsértem. (Karácsonykor, nem vagyok magamnál, túlteng a fejemben a szeretet) Ajándékozásnál, meg minden olyan hangulatos volt. Kint nagy volt a hó, bent a kandallóban ropogott a tűz. Ady mint az őrült bontotta az ajándékaimat, de ez engem egy csöppet sem zavart, sőt, még örültem is neki, hogy nem nekem kell szenvedni velük. Apa olyan édes volt, amikor meglátta a kis kulcstartót, amin ez állt: A világ legjobb fej faterjának!

Marianne egy szemhéjfesték készletet kapott, aminek nagyon örült, és állítólag eltaláltam a kedvenc árnyalatait. D (dí alias ady), egy plüss mackót, ami a legjobb öcsi felirat díszelgett, Michael ugyan ezt, csak bátyós verzióban. Nixy egy szájfénykészletet. 

És Kate egy „soha nem felejtelek el” című üres könyvet, amit én írtam tele azokkal a dolgokkal, amiért soha nem fogom elfelejteni. Magyarán a legjobb közös pillanatainkat írtam le, és természetesen a legrosszabbakat/legcikisebbeket. A végét ezzel a mondattal zártam le:

Amint elolvastad rájöhettél, hogy már túlságosan mélyen bele vájtad a neved a szívembe, ahhoz hogy egyszer is eltűnjön. Örökké barátod: Jennifer.

Nagyon meghatódott, mikor végig olvasta, ami elég nagy kihívást jelentett, mert az a könyv tényleg üres volt, és én tényleg végig írtam, az utolsó lapjáig. Csak szótlanul zokogott a füzet fölött. A többiek nem értették, miért kezdett el sírni. Csak én. Egyedül én tudtam. Mert mindent leírtam. A legfájóbb, és a legörömtelibb gondolataimat vele kapcsolatban. Oda sétáltam hozzá, és én is könnyekben törtem ki. Sírtunk egymás vállán, szokásunkhoz híven.

Apu félve a váratlan kitörésünktől vezérelve, csak annyit kérdezett, hogy jól vagyunk –e és hogy tud –e valamiben segíteni. Mi megráztunk a fejünket, és felbaktattunk a szobámba.

- Tudom, hogy ez most hülyén hangzik, de én csak neked tudom igazán kiönteni a szívem! –mondtam szipogással megtolva a mondatot.

- Ezt észrevettem! - mosolygott

- És hidd el, mindent úgy sajnálok! Nem tudom mi történt velem az utóbbi időben. Még nekem is fáj, hogy ennyi mindenkivel bunkó voltam, és hogy ilyen arrogáns, hisztis, balhézós, parancsolgatós ri.banc!

- Igen, némelyiken tényleg kéne egy kicsit változtatni, de csak egyes dolgokon, amiken fogsz tudni, és észre vettem hogy mostanában próbálsz is, és csak hogy tudd, nekem te így vagy jó, ahogy vagy! 

- Köszönöööm! –megint eleredtek a könnyeim.

- De most nekem is el kell mondanom valamit. Ez nem hozzánk kapcsolódik, de már olyan régóta próbálom magamban elfojtani, és remélem, hogy te el tudsz látni egy jó tanáccsal.

- Mond nyugodtan!

- Nem fog menni.

- Miért? Mi az?

- Szerelmes vagyok!

- De jóóó! – kiáltottam fel.

- Nem az!

- Miért?

- Mert az illető, Tom!

- Gondoltam. – öleltem magamhoz

- Mi?

- Éreztem, hogy van köztetek valami sercegés.

- Hát ez az! Nincs. Csak az én részemről.

- Hümm… soha nem tudhatod! – huncut mosolyra húztam a szám. Már is beugrott mit kel tennem.

*EGYNAPPAL KÉSŐBB*

Karácsony első napján átjöttek a fiuk Gustávékhoz, és ott átadtuk nekik is az ajándékokat. Nagyon örültek neki. Sőt! Mi is kaptunk tőlük. Én Billtől egy karkötőt. Tomtól egy hip-hopos pulcsit, Gustavtól egy cuki macit, Georgtól meg egy gumikacsát.

- Wááá! Georg ezen túl ezzel fogok fürödni!!! - mosolyogtam  

- Örülsz neki?

- De még hogy! Mindig is egy gumikacsára vágytam.

- Hát akkor ezt jól kifogtam!

- Szerintem is.

- És Bill, ez gyönyörű!

- Ohh… hát gondoltam, hogy tetszeni fog nektek – pirult el egy kicsit. Kate és én is a gyönyörű ékszerekre pillantottunk. Az enyém egy ezüst kis lánc volt a közepén egy gyönyörű zöld kővel, Kateé meg ugyan ilyen csak neki kék volt a kő.

- És nézd csak! Még a szememhez is megy! – oda tartottam a csuklóm a szememhez, hogy ők is megcsodálhassák az észrevételem.

- Tényleg!

- Nem próbáljátok fel, a pulcsit? – Tom oda tartotta elénk a pulcsikat.

- Amúgy kinek az ötlete volt, hogy majdnem mindenből ugyanolyat kapjunk? – érdeklődtem
- Az enyém. – emelte fel a kezét Tom – miért, rossz ötlet volt?

- Épp ellenkezőleg! Szerintem tök cukii!

- Majd Andreas is eljön a forgatásra. Remélem nem fog titeket zavarni.

- Engem biztosan nem, de ki az? – a pulcsimat keresztül húztam a fejemen,úgyhogy egy kicsit tompán hallatszott ki a hangom.

- A legjobb barátunk.

- Ó! Az jó.

- Nagyon aranyos srác.

- Szuper.

- Sandyék most hova is mentek? – tudakoltam Gustavtól.

- Nagyiékhoz.

- Ohh… az apukád apukájához?

- Igen. – felelte

- Értem.