Napokig nem tértem magamhoz, hogy Hannah csak úgy rám kent mindent.

~ Pedig ő áll mindennek a hátterében! Egyszerűen utál és kész. Akárhányszor próbáltam vele békülni, mindig keresztbe tett nekem, és ki tudja miket mondott rólam Billnek… várjunk csak…ez miért is érdekel? ~

Amióta Michael találkozott Nixyvel és ez által megismertem Hannaht, állandóan szekáljuk a másikat. Emléxem, mikor tizenkét éves voltam, és kaptam egy gyönyörű új, kék ruhát, rám borította a hipót, és aztán mindenkinek azt mondta, hogy véletlen volt, és csak ő meg én tudtuk az igazságot, amikor anyuéknak is megpróbáltam elmondani, hogy az szántszándékkal történt, ők engem ordítottak le, hogy mást vádolok meg a saját bénázásom miatt. Mert természetesen a kis Hannácska azt mesélte mindenkinek, hogy én elcsúsztam a füvön, neki estem ő meg véletlen rám öntötte a hipós lavort. Jó duma. Meg még rengeteg ilyen eset volt. Mindig idősebbnek adta ki magát mindenki előtt, meg hasonlók, mini szoknya és társai…

De most ezt mind, félre kellett tennem magamba. A fiúk meghívtak a stúdiójukba, mert David valamit mondani akart, bár fogalmam sem volt, hogy ennek mi köze van hozzám és Katehez.

- Sziasztok! – mentem be a stúdiójukba.

- Helló, Jen!

- Hűű, szép nagy ez a stúdió!

- Ühüm! Itt szoktuk felvenni a dalokat. – világosított fel Gustav – Nézd, Bemutatom David-et!

- Helló, Jennifer Scholcz.

- David Josh.  – kezet fogtunk és adott két puszit a "srác”. Utána Katet és Hannaht is megpillantottam. Hannah Bill szájában volt, Kate meg Georggal dumált.

- Nah lányok elmondom, miért hívtunk ide titeket.  – kezdett bele a harmincas évei vége fele járó managger.

- Őt is?! – böktem Bill barátnője felé, nem tehettem róla! Idegesített a jelenléte.

- Igen, őt is, sőt, Hannah elég nagy szerepet kap a dologban.

- Szuper. – morogtam

- Jaj! Le tudnál rólam szállni csak egy pillcsire?!

- Ha megint elkezdtek veszekedni, megtépem mind a kettőtöket! – mondjuk Kate arcát látva én arra következtettem, hogy mi enyhe túlerőben lennénk Hannahval szemben, de nem folytattam. 

- Nah, szóval Új év és Karácsony alkalmával forgatnánk egy klippet.

- És ehhez nekünk mi közünk van? Kellenek lámpatartók?

- Jennifer kérlek, csak egyszer hagy mondjam végig!

- Oké.

-  Szóval. A klipbe, táncosok is kellenének.

- Nah azt ne várjátok tőlem, hogy egy klipben, egy rúdon táncoljak. Ki van csukva. Fúj! Mi nem ebbe a műfajba tartozunk. Legalább is én és Jenny… – David,  szemmelláthatóan kezdett berágni a folytonos megszakítgatásainkért.

- Kussolj már! – szólt rá Hannah. Jenny és Kate eközben: mélylevegő be, mélylevegő ki mély levegő…

- Egyáltalán nem rúdon pörgés lenne. Ha nem hip-hop.

- Na ne röhögtessetek már! A Tokio Hotelnek HIP-HOP?!

- Jenny! Még egyszer beleszólsz, esküszöm én vitetlek ki! – David
- Oké bocsi… - kaptam a szám elé a kezem.

- Hümm…pedig Katenek és Jennynek jól állna a gogó! El tudnám képzelni…- ehhez még egy kaján vigyor is hozzá csapott az illető.

- TOOOOM! HA MÉG EGY SZÓT SZÓLSZ KIB*SZLAK AZ ABLAKON!!! –ordítottunk barátnőmmel

- Okéoké csöndben maradok. – vigyorgott, majd végigmért és megnyalta a szája szélét.

- SZÓVAL, ott tartottam, hogy írnotok kéne rá egy koreográfiát. 

- HOGY MI?

- Igen ti. A srácok láttak titeket táncolni a múltkor. És szerintem, legalábbis amit elmeséltek, nagyon jól nyomjátok. - Bnőmmel már javában pirultunk.

- És milyen lenne a klip? – gondoltam itt már beleszólhatok.

- Láttátok a 1000meere (ezer tenger) klipet?

- Öhh…aham…az a kék ugye?

- Igen. Nah, ez is olyan kék megvilágítású lenne.

- Király. Szeretem az ilyen színűeket.

- Úgy a nagyját elmondom most, a többit meg majd a forgatás napján. Egy szobaszerűségbe fog játszódni… a lényeg, hogy ti ott táncoltok a másik szobába, Hannahval
- HOGY MIVAN??? EZÉRT NEM TUDTOK ELEGET FIZETNI!

- Jenny, most azonnal állítsd le magad! Nem lehetsz ilyen gyűlölködő!

- Pedig lehetek, Kaulitz!

- És én abban reménykedtem, hogy nem azért vállaljátok el, hogy pénzt kapjatok, ha nem hogy segítsetek az unokatesódnak és nekünk megcsinálni egy nagyon ütős klipet amivel, tarolhatunk. – Bill lemondóan sóhajtott, mintha csalódott volna.

- Ne keverd ebbe bele Katet! Ő egy szót sem szólt most. És ki mondta, hogy elvállaljuk?

- Ha  nem tetszik az ötlet, vagy nem akarsz újból táncolni akkor nyugodtan maradj a seggeden!

- Te velem így ne beszélj! - közelebb léptem Billhez.

– Nem beszélnék, ha nem vennéd fel ezt a gusztustalan stílusod!

- Mindenkinek vannak hibái. – egy pillanatig farkasszemet néztünk, majd ő lépett közelebb.

- Igen, csak ha mi vissza tudjuk fojtani, akkor neked is kéne tenni ez ügyben! – a vitánk heves volt és szinte értelmetlen. 

- Rendben. – elgondolkodtam egy kicsit. - És mi lenne a lényege a klipnek? 

- Hát… szóval Bill ott áll majd az ablaknál a másik szobában. A srácok meg mögötte zenéltek, és ti egy kis táncolás után, megjelentek a másik szobában, és megpróbáljátok szétszedni Billt. A választás nehézségei, a kiszolgáltatottság lenne a dal témája.

 – Nah itt a torkomon akadt a kávé, amit még az érkezésünkkor raktak elénk. – Ott lilult a fejem, Kate meg ütögette a hátam.

- Másszunk rá?

- Valami olyasmi lenne…

- Jáááj, van még ilyen ötletetek? Esetleg Tomot ne erőszakoljuk meg? – David ahogy elnéztem kezdett hozzászokni a stílusomhoz, mert már egyáltalán nem érdekelte a folytonosan elégedetlenkedő hisztis és bunkó Jenny, aki ráadásul állandóan balhézik.
- Nincs. Ennyi lenne, és Tomot nem kéne, szegényre még szükségünk van.  

- Ok. Szóval, írjunk egy jó koreográfiát, ami illik a dalhoz, ne mi legyünk a főszám benne, szóval egy vissza fogott táncot, viseljük el Hannaht, és másszunk rá Billre…? – elemeztem ki a beszélgetést, amúgy Hannah ez alatt nem volt már a szobában, mert ki ment Billel levegőzni…

- Igen.

- Hát…jó, de csak miattad Gustav! Benne vagyok.

- Én is. – mondta Kate

- Jó. És köszi lányok.

- Nincs mit.

- Ezen van rajta a dal – A CD borítóján Bill volt elöl és mögötte a három srác. A Lábuknál füstfelhő, körülöttük fák, fölöttük a telihold.

- És mikor lesz a felvétel?

- Két hét múlva csütörtökön.

- És mettől meddig forgatunk?

- Reggel 10-től valszeg éjjelig. Nyugalom, Katet meg téged is kikérünk arra a két napra a suliból. 

- Kössz.

- Ennyi lenne?

- Igen. Nyugodtan mehettek.

- Köszi. – megkönnyebbülten surrantunk ki az ajtón. A szemem sarkából elkaptam, ahogy Bill a stúdió falához dönti a lányt, de már nem vettem a fáradságot, hogy felbosszantsam magam.