48. RÉSZ
48.RÉSZ
Miután felmentem gyorsan letuhanyoztam, aztán eszembe jutott,
hogy ma még nem ettem semmit, és azért nem ártana. De ha én
most elmegyek, Tom nem tud bejönni, mert csak egy kártya van
a szobához. Arra gondoltam, hogy leadom a portán, és már
éppen indultam, amikor Linába ütköztem az ajtóban.
- Oh szia. - majdnem nekimentem.
- Szia. Hová indultál?
- Ööh... Valamit enni.
- Oké, az várhat. Nyomás befelé, beszélni akarok veled.
- Mi? Dehát én...
- Azonnal mondj el mindent. - visszatolt a szobába, és leültünk
az ágyra.
- Ha a nyakamra gondolsz, akkor mondtam már, hogy semmiség.
- Nem csak arra. Nagyon fura vagy te nekem. És Tom is. Most
ott ül a szobánkban, és nem akar átjönni. Persze próbálja
leplezni, meg mindenféle hülyeségeket kitalál, de tök
átlátszó.
Én csak néztem bambán. Lina tényleg ennyire átlátna rajtunk?
- És nem értem, hogy miért jöttél fel, meg miért lettél olyan
ideges, amikor észrevettem a nyakadon azt a foltot. Én azt
hittem, hogy mindent elmondunk egymásnak.
Hát most aztán jól sarokba szorított. Most mindent el kéne
neki mondanom? Na jó, végülis tényleg mindent tudunk a másikról.
És tudom, hogy Lina nem adja tovább senkinek a titkaimat, ha
megkérem rá. Esetleg Billnek, de Bill sem az a pletykálkodós.
Nem hiszem, hogy bármelyikőjük is elmondaná Tomnak, amit
mesélek, úgyhogy bele is kezdtem.
- Igazad volt...
- Mármint miben?
- Hát hogy bepasiztam.
- Komoly??? - vágot bele a szavamba.
- De nem úgy ahogy gondolod.
- Mert, hogyan lehet másképp?
- Várj már, mindjárt elmondom, csak olyan nehéz... Szóval
jól gondoltad, hogy együtt voltam valakivel. Csak az a baj,
hogy ez a valaki...
- Tom. Ugye?
- Igen...
- És megbántad? Vagy mi a baj?
- Hát nem is tudom igazán.
- Vagy nem volt jó vele?
- Tommal? Dehogynem! Gyönyörű volt... Csak mi ketten a
tengerparton, a homokban...
Linának leesett az álla.
- A tengerparton csináltátok?
- Igen... - kicsit elpirultam.
- És hogy-hogy? Úgy értem, hogy kerültetek oda?
- Este elmentünk valami szórakozóhelyre, de nem volt a
legjobb, úgyhogy én kimentem a partra, de Tom is utánam jött.
Aztán megcsókolt, de én elhúzódtam, aztán mégegyszer, de
megint elhúzódtam. Utána viszont nem bírtam tovább, és én
smároltam le. Annyira jó volt... - álmodoztam. - Aztán meg
bele akart vinni a vízbe, de megmenekültem, és elszaladtam
előle. Jó messzire futottam. És hát egyszercsak azon vettük
észre magunkat, hogy nem nagyon van rajtunk ruha, és hát
megtörtént...
- És most mi a baj? Miért nem vagytok akkor együtt?
- Nem érted? Két külön országban élünk, és a közös múltunk
egyáltalán nem szokványos, és kellemes. És nem akarom
újrakezdeni, mert nem tudnék távkapcsolatban élni. Olyan
messze van tőlem, és csak fájdalmat okoznánk egymásnak.
Nagy hiba volt vele újra lefeküdni. Úgy kellett volna tennem,
mintha nem érdekelne, és már nem akarnék vele lenni.
- De vele akarsz! Miért csapnád be?
- Mert tudom, hogy neki nem én kellek.
- Dehogynem! Különben miért lenne most itt? És miért hajtana
rád ennyire?
- Mert a vérében van, hogy minden csajt meg akar szerezni.
- Azért ennyire nincs. Szeret téged.
- Honnan veszed?
- Mindig te jársz az eszében. Egy kicsit megváltozott ám,
mióta elköltöztél. Amikor felkelt, és te nem voltál ott,
elég rosszul esett neki.
- De gondolom azóta kiheverte, és már egy tucat csajjal
lefeküdt.
- Nem hiszem, bár ezt nem tudhatom.
- Bár semmi közöm hozzá.
- Jaj Cassie! Ha szeretitek egymást, miért bonyolítod meg
ezt az egészet? - ez költői kérdés volt.
- Az lenne a legjobb, ha sohatöbbé nem látnám, úgy talán
sikerülne elfelejtenem.
- Ha tényleg ezt akarod, akkor már csak a holnapot kell
kibírnod, mert utána, csütörtök reggel megy vissza Németországba
Tom.
Nagyot sóhajtottam. Nem tudom mit akarok! Ráadásul már
annyi hülyeséget tettem, hogy nem is akarok Tom szeme elé
kerülni.
- Na jó, békénhagylak. De jössz velünk enni?
- Hova mentek?
- Keresünk valami jó kis pizzériát.
- Akkor megyek. De Tom is megy?
- Igen.
- Na jó... Legfeljebb nem szólok hozzá, de kérlek ne hagyjatok
minket kettesben, jó?
- Oké...
1 óra múlva már egy nagyon szuper helyen ültünk, és arra
vártunk, hogy kijöjjön a pincér felvenni a rendelést.
- Buongiorno! - köszönt a pincér.
Egy fiatal fiú volt, kicsit hasonlított Tomra, mert raszta
haja volt, bár másban nem nagyon egyeztek. Egy passzos fekete
pólót, és egy farmert viselt, egy fekete kötényszerűséggel,
jelezve, hogy ő a pincér.
- Buongiorno! - köszöntünk vissza.
- Beszélsz németül? - kérdeztem.
- Oh, persze. - mosolygott rám.
- Szuper. - mondta Bill, és kérte is a kajáját. - Akkor én
egy hawaii pizzát kérek. Cica, te milyet eszel? - karolta
át Linát.
- Én egy sonkás-gombásat szeretnék.
- Én is! - szóltam közbe.
- És te Tom? - kérdezte ismét Bill.
- Én egy őőő...
- Hol jársz tesó?
- Egy négysajtosak kérek.
- És inni mit hozhatok?
- Ja, azt el is felejtettük. - nevetett Lina.
- Négy kóla jó lesz? - nézett ránk Bill.
Egyetértően bólogattunk.
- Akkor négy kóla.
- Rendben. Köszönöm. - ezzel elment.
Nem sokkal ezután elmentem a mosdóba, mert már nem bírtam
tovább. =P Mikor kijöttem, a pincér fiú állt előttem, és
látszott rajta, hogy kicsit zavarban van, de elkezdett velem
beszélgetni.
- Szóval németek vagytok?
- Mi? Ja, hát ez érdekes sztori... Ők hárman - mutattam az
asztalunkhoz - németek, de én magyar vagyok, csak Németországban
laktam, de most Angliában élek.
- Hu, te aztán bejárod a világot... Igazából csak azért
kérdeztem, mert én Németországban születtem.
- Igen? Akkor azért beszéled ilyen jól a nyelvet.
Minketten egymásra mosolyogtunk. Kedves srác volt...
- És hogy tetszik Olaszország?
- Nagyon szép, és tök jó, hogy ilyen jó idő van, így
fürdeni is lehet. De sajnos már csak pár napot maradunk.
- Oh az kár. Jaj, de bunkó vagyok, be sem mutatkoztam,
Danielnek hívnak.
- Cassie.
- Szép név.
- Köszi. - kicsit elpirultam.
Most kikezd velem? Vagy mi?
- Azt hiszem én most visszamegyek a többiekhez...
Észrevettem, hogy Tom nagyon sasol minket, de amikor visszamentem,
úgy csinált, mint aki nem látott semmit...
|