47.RÉSZ

Bementünk a vízbe, ami egész kellemes volt. Lina hozott egy

kis gumilabdát, amit egymásnak dobáltunk. Elvoltunk, mint a

7 éves kisgyerekek. xP Egyszer viszont, amikor Lina nekem

dobta a labdát, nem ért el hozzám teljesen, hanem pont kettőnk

közt landolt. Így mindketten odasiettünk érte, és persze a

cél az volt, hogy előbb szerezzük meg, mint a másik. Elég

érdekes helyzetbe kerültünk, Lina szinte rám esett. Amikor

felkászálódtunk, Lina le sem vette a szemét a nyakamról.

- Hát ez meg mi? - megszemlélte közelebbről is.

- Mi mi? - de ekkor rájöttem, hogy reggel láttam a tükörben,

hogy egy piros folt van a nyakamon, ami... hát... Tom műve.

- Héj te bepasiztál? - kiáltott föl, észrevéve a fognyomokat.

Gyorsan eltakartam a hajammal a foltot, de ekkor már Tom és

Bill is minket nézett.

- Mi?! Dehogy! Csak megkarcoltam... - próbáltam kitalálni

valamit.

- Na, mesélj! - mondta Lina, de ezt Tom és Bill már nem

valószínű, hogy hallották.

- Mondom, hogy csak egy kis baleset, de én most inkább

kimegyek... Napozok egy kicsit. - és már mentem is a

törölközőm felé.

Kiterítettem, majd ráfeküdtem. Azon gondolkoztam, hogy nagyon

szemét dolog ez, amit Tommal teszek. Ugyanis sejtem, hogy

nem lehet jó érzés, hogy lefekszel valakivel, az meg másnap

úgy csinál, mintha nem jelentett volna neki semmit. Pedig

nagyonis jelentett. Nem sokáig gondolkoztam, mert valaki

odajött a cuccainkhoz. Odanéztem, és Tom keresett valamit.

- Francba már! - idegeskedett Tom.

- Mit keresel? - kérdeztem, látva hogy mennyire szenved.

- A pénztárcámat, el akartam menni fagyizni. - de ebben a

pillanatban felemelte a kezét, benne a tárcával. - Na végre!

Én ezzel vissza is tettem a fejem  törölközőre.

- Nem jössz el velem? - kérdezte Tom.

- Miért, Billék hol vannak?

- Elmentek romantikázni... Sétálgatnak, meg ilyenek...

- O, értem. De kösz nem, én most itt maradok.

- Biztos?

- Tuti.

- Hát jó. Mindjárt jövök vissza.

- Oké...

Tom 5 percen belül már vissza is jött. Gyors volt. Ahogy

megláttam a fagyit a kezében, egyből megkívántam. Mármint a

fagyit. xD

- Na még mindig nem kérsz? - kérdezte felém nyújtva a fagyit.

- Nem kösz... - de már szinte csorgott a nyálam. xP

- Látom rajtad, hogy kérsz.

- Nem...

Közelebb nyomta hozzám a kezében lévő fagyit, ami hirtelen

leesett. Egyenesen a hasarma.

- Hopsz. - Tom ártatlan fejet vágott.

- Tom! - kicsit ideges lettem.

- Nyugi, letörlöm.

- Várj, keresek egy zsepit. - hátrafordultam egy zsepiért,

de közben valami meleget éreztem a hasamon.

Mikor visszafordultam, Tom éppen a fagyit nyalta le a hasamról.

- Te mit csinálsz? - kicsit arréb húzódtam, és nagy szemekkel

néztem rá.

- Csak segítek.

- Nem kell, kösz. - közben úgy nézhettem rá, mint egy idegbetegre.

De ő nem foglalkozva azzal, hogy mit mondok, tovább folytatta

a "tisztogatást".

- Ne már! Mindenki minket néz. - mondtam halkan.

- Nézzenek csak. - farkasszemet néztünk - Vagy inkább felmenjünk

a szobába?

Nagyon közel volt a szánk, az orrunk már szinte össze is ért.

- Nem lehet. - rántottam el a fejemet.

- Dehogynem. - a tekintetemet fürkészte.

- Nem! - arrébb löktem, úgy hogy a homokban kötött ki.

- Jól van, nyugi. Bocsi... Jó?! - nézett meglepődötten.

Nem válaszoltam. Elég szarul éreztem magam. Ellöktem szegényt,

pedig, ha tudná mennyire, hogy én is mennyire szeretném ezt az

egészet, de olyan nehéz. Még pár nap, sőt már csak egy, és

ő elmegy. És utána mi lesz?! Semmi! Nem lehet így együtt lenni.

És mindenkinek jobb lesz, ha kiszállunk egymás életéből.

Ha megharagszom rá, akkor megint sikerül elfelejtenem, és

nem fog hiányozni. Ez a tervem. Az egy más dolog, hogy sikerül-e

megvalósítani.

- Jobb lesz, ha most felmegyek... - fogtam a cuccom, és a

szálloda felé vettem az irányt.

- Várj. - Tom utánam sietett.

- Jobb, ha most békén hagyjuk egymást Tom! - mondtam a szemébe

nézve.

- De... Most miért csinálod ezt? Én szeretlek. - mondta alig

érthetően.

- Nem Tom, nem szeretsz! - ezzel otthagytam.

Oh, ha tudná, hogy én is mennyire szeretem, de most akkor is

ez a helyes.

4 óra lehetett, vagy már fél 5 is, amikor felértem a szobába.

Igazából nem is tudom, miért mentem fel. Végülis Tommal

akartam lenni, de közben meg mégsem. És most olyan bunkónak

éreztem magam, amiért olyan csúnyán viselkedtem vele. Bár

tény, hogy ő sem a legjobb módszert választotta arra, hogy

közel kerüljön hozzám, mondjuk ez már sikerült neki. És én

ezt szeretem benne. Annyira leírhatatlan Tom személyisége...

Kis egoista, és aranyosan nagyképű, de közben pontosan

tudja, hogy mi kell a másiknak, és nagyon figyelmes. Én nem

nagyon csípem a romantikus pasikat, csak éppen annyira,

amennyire Tom az. Minden azt súgja, hogy ő a tökéletes fiú,

de valami mégsincs rendben...