38.RÉSZ

Beültünk a taxiba. A sofőr szerencsére tudott németül, így

elmonduk neki a címet, és már mentünk is.

- Na most megkapja Lina! - nyúltam a zsebembe a telefonért.

- Hagyd őt... Én akartam jönni. És én szerveztem a foglalásokat

is.

- De Lina is belement.

- Először nem akart...

- Akkor meg te kapod meg! - elkezdtem bökdösni, amiből

csikizés lett.

- Kérem ne ugráljanak az autóban, és kössék be magukat! -

szólt hátra a sofőr.

- Elnézést. - mondtam, és visszaütünk Tommal a helyünkre,

és bekötöttük az öveket.

- Mennyi idő amíg odaérünk? - kérdeztem.

- Még egy fél óra. - válaszolta a sofőr.

- Rendben.

Elkezdtem kipakolni a táskámból, hogy megnézzem, mik vannak

nálam. Ugyanis csomó mindent a bőröndömbe raktam. Ezeket

találtam: telefon, zsepi, mp3, lakáskulcs (azzal sokra

megyek xD), 1 karkötő, napszemüveg, papírjaim, pénztárca,

amiben nem volt valami sok pénz, mert én hülye a költenivaló,

EURO-mat a nagy táskámba tettem

- Szuper. - mondtam lehangoltan.

- Mi az?

- Alig van nálam pénz. Ebből nehéz lesz ruhákat venni.

- Majd én adok pénzt.

- Áh nem kell... Majd kimosom azt a ruhát, ami rajtam volt,

és el leszek abba. Remélhetőleg hamar küldik a bőröndömet.

- Ne hülyéskedj, ahogy odaérünk, elmegyünk venni valamit.

- Ebbe a ruhába nem megyek emberek közé.

- De hát most is kibírtad.

- Nem baj, inkább holnap megyek vásárolni.

- MegyÜNK.

- Te miért jönnél?

- Mert én adom a pénzt.

Nagyon sóhajtottam, majd beleegyeztem:

- Jól van. Menjünk együtt.

Aztán nem sokat beszélgettünk, míg a szállodához értünk.

Ez az egész annyira fura volt... Az egyik percben olyan

érzésem volt, mintha visszamentem volna az időben, és olyan

volt, mintha újra együtt lennénk, vagy nem is tudom. A

másik percben viszont eszembe jutott, hogy miket csinált Tom,

és akkor meg rossz érzésem, volt hogy ez nem helyes. Meg

sem beszéltem vele semmit. Pedig ez így nem jó. Így egy

lezáratlan dologban lebegek. Azt sem tudom hányadán állunk...

A gondolataimat a telefonom rezgése zavarta meg. A kijelzőn

Lina neve állt.

- Igen? - szóltam bele.

- Szia! - köszönt félve Lina. - Mi újság?

- Hát azon kívül, hogy majdnem szívrohamot kaptam Tom miatt,

aztán egy csávó az egész úton idegesített, meg le is hányt

semmi különös nincs. Ja azt kifelejtettem, hogy eltűnt a

bőröndöm, és csak napok múlva szállítják utánnunk.

- Uh. - Lina alig bírt megszólalni. - És ugye nem haragszol?

- Dehogynem! - mondtam komolynak tűnve. - Ha idejöttök,

nem úszod meg!

- Ajjaj, lehet, hogy mi itt maradunk Billel...

- Azt próbáljátok meg!

- De most komolyan, holnap nem tudunk menni, mert törölték a

járatunkat.

- Miii???

- Csak holnap után délután megy gép.

- És miért nem tudtatok ti is ma jönni?

- Háát... Gondoltuk jó ötlet, hogy kettesben legyetek, így

mindent meg tudtok beszélni.

- Nem leszünk egyedül, tudod Marconál ma este lesz a buli...

Úristen az ma lesz! És nekem nincs ruhám! - jutott hirtelen

eszembe.

- Hát vegyél... - tanácsolta Lina.

- Igen, de nincs nálam valami sok pénz.

- Kérjél Tomtól.

- Már felajánlotta, hogy ad - ekkor egymásra néztünk, és

Tom rám mosolygott - de akkor is... Miért pont az én táskám

tűnt el?

- Jól van, nem fogsz belehalni.

- Na kösz. Akor mikor is jöttök?

- Holnap után este.

- Oké... Már várlak titeket.

- Még szép! - nevetett.

- Legyetek rosszak! - kiabálta a háttérből Bill.

- Mond meg neki, hogy hiányzik! - üzentem Billnek.

- Te is nekem. -vette át a telefont. - Na mizu? Milyen a hely?

- Majd meglátod... Aki átvág, annak várnia kell. Látod-látod...

- Na jól van. Sok lesz a telefonszámla, úgyhogy szia! -

mondta Lina.

- Tomot is üdvözöljük. - kiabálta megint Bill Lina mellől.

- Oké-oké. Sziasztok!

Amint letettem Tom rögtön megkérdezte:

- Billék?

- Ki más... - nevettem.

- És min lepődtél meg annyira?

- Csak holnap után tudnak jönni.

- De hát úgy volt, hogy holnap...

- Törölték a járatukat.

- Az szívás, akkor tök kevés ideig maradnak. Tényleg, meddig

is maradunk?

- Péntekig. De neked kéne tudnod, azt mondtad te szervezted.

- Jól van na... És milyen buliról volt jó?

- A haveromnál, Marco-nál lesz egy kis összejövetel. Tudod

ő az aki kitalálta, hogy ide jöjjünk. Vagyis jöjjek, én

meg szóltam Linának meg Billnek.

- Jó-jó, már felfogtam, hogy engem nem hívott senki, és

fölösleges vagyok.

- Megérkeztünk! - szólt hátra a sofőr. - Ez az a hotel.

Tom rendezte a pénz, aztán elindultunk a szálloda felé.

- Majd, ha meglesz a pénzem, kifizetem a taxi-t.

- Dehogy fizeted.

- De...

- Nem! - vágott közbe Tom.

Ekkor már ott álltunk a recepcióspultnál.

- Jó napot! - köszönt a recepciós csaj.

- Jó napot! - köszöntünk mi is.

- Miben segíthetek?

- Egy szobát foglaltunk Tom Kaulitz névre.

- Egyet? - néztem Tomra.

- Hát... elfelejtettem, hogy te is jössz... =P

- Nagyon vicces vagy. De én egy külön szobát szeretnék. -

fordultam a nőhöz.

- Sajnálom, de nincs szabad szobánk.

- Tom a másikat Billéknek milyen névre foglaltad?

- Bill Kaulitz. - nézett Tom is a nőre.

- sajnálom, de azt a szobát csak holnap lehet átvenni,

most még tartózkodnk benne.de nem holnapra lett foglalva?

- De... - mondtam.

- Sajnálom. - mondta a csaj. - Csak ezt tudom adni, a 311-es

szoba.

- Köszönjük. - mondta Tom.

És már el is indultunk a lift felé. Nekem nem volt sok dolgom,

csak a válltáskámat kellett vinnem, Tom viszont húzhatta a

nehéz bőröndjét, meg volt még egy válltáskája is, és az

iPod-ját meg a napszemcsiét is a kezében vitte. Bár nem

tudom miért nem rakta el.

Felmentünk a 3.-ra, és nekiindultunk a

folyosónak.

- Ez az. 311. - mondtam megállva az ajtó előtt.

- Oké. Kinyitnád?

- Hol a kártya?

- Ööö, a farmerzsebemben. - nézett a nadrágjára.

Én vártam. Gondoltam kiveszi onnan, és kinyitja az ajtót.

- Cassie. - szólt Tom.

- Igen?

- Meddig akarsz még itt állni?

- Most mondtad, hogy nálad van a kártya.

- Nézz már rám. - felemelte a kezeit, amik televoltak

mindenfélével. - Úgy nézek én ki, mint aki hozzáfér a

zsebéhez?

- Öööö. Nem?! - néztem rá.

- Vedd már ki.

- Én? A zsebedből?

- Igen.

- Hát jó... - közelebbléptem, és belenyúltam a jobb zsebébe.

Kis kotorászás után kivettem belőle valamit, de ez nem a

kártya volt, hanem az óvszer, amit Tom még a reptéren rakott

el a zsebébe.

- Hopsz, bocsi. - nevette el magát. - Azt hiszem, a másik

zsebembe raktam.

- Tom Kaulitz! - szóltam rá, de elröhögtem.

- Igen úgy hívnak. Ugye milyen szép név? Kimondani is jó...

- Haha. - közben belenyúltam a másik zsebébe, de nem volt

benne semmi. - Ez üres. Tom! Hova raktad azt a kártyát?

- Ó már emlékszem, a pulcsim zsebébe raktam. - egy pimasz

vigyor jelent meg az arcán.

- Te szórakozol velem?

- Éééén? - hirtelen átváltott az ártatlan nézésre.

- Igen teeee! Na hol az a szar? - belenyúltam egyszerre

mind a két pulcsizsebébe, így szembe kerültem vele.

- Ott lesz az... Keresd még egy kicsit. - egyre közeledett

hozzám Tom.

Én ránéztem, ő pedig rám. Mikor már majdnem össszeért a

szánk...