33.RÉSZ

*Tegnap este*

- Beszélnünk kell. - mondta a telefonban Tom.

- Mi? Most? Miért? - halmozta el kérdésekkel Shila Tomot.

- Igen most. - Este fél 11 volt. - A Wolf-parkban.

- De miért?

- Fél órán belül legyél ott. Szia.

Mielőtt a lány még köszönni tudott volna, Tom letette a

telefont.

Fél óra múlva Shila már Tom felé sétált a téren.

- Szia! - köszönt oda neki.

- Hello. - Tom.

- Miért kellett idejönnöm? - kérdezte Shila fáradtan. -

Holnap érettségi, és ki szerettem volna pihenni magam...

- Mit beszéltél Cassie-vel? - Tom nem is figyelt Shila-ra,

csak egyvalamire volt kíváncsi.

- A barátnőddel?

- Nem az, vagyis már biztos nem... Na, de mit mondtál neki?

- Miért ilyen fontos ez?

- Jaj ne nézz már hülyének! Elmondtad neki, hogy mi volt a

buliban?

- Mer' mi volt?

Tom egyre idegesebb lett.

- Most már tényleg állj le!

- Te állj le! De mit kellett volna elmondanom Cassie-nek?

- Jól van, ha nem vagy képes kimondani... Elmondtad neki,

hogy lefeküdtünk?

shila szinte még levegőt is elfelejtett venni.

- Miii??

- Mi az, hogy mi? - Tom már végképp azt hitte, hogy ez a

csaj lökött.

- Veled feküdtem le?

- Haha... Nagyon vicces vagy.

- Nem viccelek. Tudod... Tök részeg voltam, és olyankor nem

emlékszem semmire.

- o.O - Tom megszólalni sem bírt. - Nem emlékszel, hogy...

hogy...

- Valami rémlik, de tökre nem tudtam, hogy te... hogy veled...

Mindketten eléggé zavarban voltak. Csend következett. Majd

Tom törte meg:

- Mekkora egy szerencsétlenség vagyok.

- Mer'?

- Mert - vett egy nagy levegőt -félreértésből elmondtam

Cassie-nek.

- Akkor tudja?

- Ja.

- Uhh az gáz.

- Tudom.

- Nem úgy értettem... Szóval te is láttad, hogy beszéltem

vele. És elmondtam neki, hogy valakivel lefeküdtem, de nem

tudom kivel. Bár nem tudom miért... Én már csak ilyen

szószártyár vagyok... Szóval a lényeg, hogy most biztos

azt hiszi, hogy szórakoztam vele.

- Lehet... Egy biztos, hogy engem látni sem akar.

- Amúgy... Azon az estén... Nem voltam fura? Vagy más? Mert

alkohol hatására mindig kikészülök, és enyhén szólva

őrültségeket csinálok.

- Hát nem voltál valami kedves, ha érted mire gondolok...

- Bocsi. - Shila elpirult.

- Hagyjuk. De tudnod kell, hogy csak egyszeri alkalom volt.

És én nem akarok semmit.

- Oké. Ezt mondanod sem kellett volna.

- Kösz. - motyogta Tom az orra alatt.

- És most mi lesz? Úgy értem veletek.

- Nem tudom... - Tom lehajtotta fejét.

- Szerintem - kezdett tanácsadásba Shila - Menj szépen

haza, beszéljétek meg, és ha igazán szeret, akkor megért.

- Hacsak ilyen egyszerű lenne...

- Ha őszintén elmondasz neki mindent, az sokat számít.

- De még is csak megcsaltam. Ez nem megbocsátandó dolog.

- Oké, értem, de azért csak el kéne neki mondanod mindent.

- De te nem láttad amikor megpróbáltam megmagyarázni... A

tekintete szinte égetett. Gyűlölet, és csalódottság volt

benne. Iszonyatos arra gondolnom, hogy megbántottam.

Nem akartam neki csalódást okozni.

- Hát ne is csodálkozz, hogy nem ugrott a nyakadba ezek

után.

- Azt hiszem tényleg beszélnem kell vele.

- Vegyél neki virágot, az segít. - kacsintott.

- Reggel korán fel fogok kelni, és lerohanok a legközelebbi

ajándékboltba. Inkább valami személyesebbet veszek neki...

- Ahogy gondolod. De most menj, és aludd ki magad te is.

Holnap nagy nap lesz.

- Ja..

- Én is megyek. Jó éjt! - megfordult és elindult arra,

amerről jött.

- Shila. - szólt utána Tom - Jó fej vagy te...

- Kösz. - mosolygott Lina.

- Inkább én köszönök mindent. Jó éjt!

- Jó éjt!

Elindultak az ellenkező irányba, mindketten haza. Már éjfél

is elmúlt, mikor Tom hazaért. Ledőlt a kanapéra, és mielőtt

még elnyomta volna az álom, beállította telefonja ébresztőjét,

hajnali 6-ra. "Ilyen is ritkán van" - gondolta magában.

"Sőt... még sosem keltem ilyen korán." Mikor ezt kimondta,

szemei már csukva voltak. Kifárasztották a nap történései.

Reggel valóban korán felkelt. Ébresztője éppen, hogy csak

megszólalt, már ki is nyomta, így senki sem kelt fel.

Igazából észre sem vette senki, hogy Tom itthon van, mert

este is igyekezett csendes lenni, és reggel is. Felkapott

egy pulcsit, magához vett egy kis pénz, és lement egy

ajándékboltba, ahogy tegnap azt eltervezte.

- Jó reggelt! - köszönt az eladónak, aki pár perce nyitotta

csak ki a boltot.

- Jó reggelt! Segíthetek?

- A barátnőmnek - kimondta(!!!) - szeretnék valamit.

- Oh már értem, hogyan tévedt errefelé ilyen korán... -

mosolygott az eladónő.

- Valami különlegeset szeretnék. - nézett körbe a boltban

Tom.

- Milyen a hölgy?

Tom kereste a szavakat, de nem jöttek. Ezt látva az eladó

alternativákat adott meg:

- Szereti esetleg a lányos, rózsaszín, aranyos dolgokat?

- Jaj neeem. - vágta rá Tom. - Vagyi az aranyos dolgokat

szereti... Esetleg nincs valami kis plüssállat? Ilyen

"kabalaszerű".

- Itt vannak. - mutatott egy közeli polcra, ami tele volt

apró plüssökkel. Volt minden.

- Ez tökéletes lesz. - vett ki Tom egy Teddy mackót.

Nem volt nagy, elfért a tenyerében, de aranyos volt. Úgy

nézett ki, mint Mr. Bean macija kicsiben.

- Ez gyorsan ment. - jegyezte meg a nő.

- Azt hiszem, ez nagyon fog neki tetszeni.

- Akkor jó.

- És valami kis kártyaszerűséget is szeretnék hozzá.

Tom kiválasztott egy sima fehér borítékkal ellátott kártyát,

amin ez állt:

"Szeretlek"

Tömör és lényegretörő. Akárcsak Tom.

Kifizette az ajándékot, és hazafelé indult. Éppen a járdán

ment át, amikor jobbra fordítva fejét, meglátott egy

igen nagy sebességgel közeledő autót. Mire észbe kapott,

az autó csak pár méterre volt tőle, és hiába akart elugrani

előle nem sikerült. A kocsi elütötte. Az út patkájára

repült, a kocsi pedig továbbhajtott. Ott feküdt, eszméletlenül.

Senki sem segített neki. Egy lélek sem járt azon az utcán,

ahol a szörnyűség történt. Már háromnegyed hét körül járt.

Bill hívta testvérét, mert azt hitte nem aludt otthon, de

ikre telefonját senki sem vette fel. Csak regzett Tom bő

pulcsijának zsebében, a Teddy mackó, és a levél mellett.