- Hallgatlak!!

- Hát… olyan rossz érzés volt tegnap elmondani, hogy amit nagy szeretettel adtál nekünk, én csak úgy túl adtam rajta, ráadásul ma elmész, és még a karriered is romba dőlt… ráadásul Holnap mi is megyünk tovább, és Amelia sem tudunk találkozni…

- Mert miért nem tudtok találkozni??

- Mert… Tudod ő 18 éves, és dolgozik!!

- 18 éves??- kerekedett el a szemem.

- Igen!! Ezért nem mondtam még el anyuéknak!! Tom már sejtegeti, de…

- Én nem mondom el senkinek, ígérem!! De te meg vigyázz azzal a lánnyal!! Ha 18 éves, fontos neki egy jó pasi, akinek karrierje van!! Én nem akarom őt megítélni, de félek, hogy ő nem olyan mint én… félek hogy csak kihasznál téged…

- Nem!! Ő biztosan nem!!- ült föl velem szemben.

- Rendben!! Bízom benned!! Én meg nem haragszom!!- mosolyogtam rá.

- Végre egy jó hír ma!!- mosolygott rám.

- Na megyek, elköszönök még személyesen Tomtól is, mert amikor a kocsiba szállunk, már nem lesz időnk!!- így jó szorosan magamhoz öleltem Billt, elmondtam neki vagy ezerszer, hogy mennyire szeretem, és hogy sohase feledjen el, a fogadásunkat pedig el ne felejtse. Átbattyogtam Tomhoz. Bementem a szobájába, de nem láttam sehol. Körbenéztem, majd leültem az ágyára. Onnan is körbenéztem, majd megakadt a szemem valamin az ágy lábánál. Felálltam, majd lehajoltam érte. Megfogtam, de mielőtt kiegyenesedhettem volna, valaki megölelt hátulról.

- Mi jót csinálsz?? Nélkülem??- kérdezte az illető.

- Jöttem elköszönni, mert kint már nem lesz időnk ilyenekre!!- egyenesedtem fel, majd jobban szemügyre vettem azt a valamit amit találtam. Felismertem benne azt az egeret, amit még nagyon régen adtam neki.- Még meg van??

- Meg persze!! Azt hitted kidobtam??

- Hát…

- Örülnék ha leválthatnám rád!! Az egeret hazavinnék anyudék, te pedig mindig jönnél velem mindenhová, és…

- Tudod hogy nem lehet, te bolond!!- mosolyogtam rá.

- Miért?? Nem jönnél szívesen??

- Semmit sem csinálnék szívesebben, mint hogy veled legyek egész életemben, de tudod hogy nem lehet!! Nem rombolhatom az imidzsed!!- nyálaskodtam.

- Nagyon vicces!!- fintorgott.

- Tudom, épp azé…- de nem tudtam befejezni, mivel megcsókolt. Nem volt olyan érzéki, mint tegnap este. Nem volt olyan esetlen, mint régen. Nem volt olyan csók, amely azt mutatja, csak egy éjszakára kellettél, és nem is volt búcsúcsók. Ez a csók egy igazán érzelmes, lágy, romantikus, de mégsem nyálas csók volt. Ezzel a csókkal adta tudtomra, hogy ő még is szeret, és nem csak félálomban, nem csak akkor, amikor kedve szottyan egy kis etyepetyére. Hanem mindig!! Ha felkel a nap, ha lenyugszik, ha máslánnyal van, ha egyedül van, ha társaságban, ha színpadon, ha úton, és bármikor!! A csók után, még sokáig álltunk, egymás szemébe fúrt tekintettel. Majd összeérintettük a homlokunkat, és suttogva beszéltünk egymáshoz. Nem volt értelme, hiszen szavak nélkül mindent elmondtunk egymásnak a csókkal, és még suttogni sem kellett volna, hiszen csak mi ketten voltunk a szobában, de még is jó volt így. Aztán mint minden csodás pillanatnak ennek is vége szakadt. Lekellett mennem, és el kellett hagynom immár sokadszorra azt a helyet, ahol a két legfontosabb személy él, akiket szinte születésemtől fogva ismerek. A lépcsőn immár hárman mentünk le, mivel Bill is csatlakozott hozzánk. Csendben mentünk, én elől, ők mögöttem. Ahogy kiértünk a házból, akkor tudatosult bennem csak igazán mi is történik. Könnyek szöktek a szemembe, és hogy ne legyen olyan feltűnő gyorsan hozzábújtam Simonehoz.

- Nagyon fogsz hiányozni!!

- Te is nekem!!- mondta, majd adott egy puszit a homlokomra, és elengedett. Egymás szemébe néztünk, majd tovább mentem. Gordont is megöleltem, bár vele nem volt olyan bensőséges a kapcsolatunk, még is jó érzés volt. A következő Bill volt.

- Nagyon fogsz hiányozni!!- szorítottam magamhoz.

- Te is nekem!!- majd jó nagy puszit nyomott a homlokomra, majd tovább mentem. Tomhoz utoljára mentem, mert tudtam… tőle lesz a legnehezebb elbúcsúznom. Mosolyogva állt ott.

- Min mosolyogsz??- öleltem meg.

- Hogy ilyen csodás szerelmem van!!- suttogta a fülembe. Még több könny gyűlt a szemembe.

- Szeretlek!!- súgtam neki.

- Én is kicsim!!- súgta vissza, majd eltolt magától, és gyorsan, egy szempillantás alatt, apró puszi nyomott a számra. Még fel sem fogtam mikor folytatta:- Akár mit is mondok az interjúkban, akárkivel töltöm az éjszakát, csak téged foglak szeretni, mindörökké!!- elmosolyodtam rajta, majd a könnyeimmel küszködve anyuék mellé álltam, és végig néztem az életemet kitöltők között: Egy fekete tüsis hajú, egy csöppet talán buzis kinézetű fiú, aki a legjobb barátom!! Egy rövid szőke hajú, csinos hölgy, és egy kissé borostás még is jóképű férfi, akik mint ha a második szüleim lennének. És egy raszta hajú, laza cuccokban járó fenegyerek, aki a szerelmem!! Sohasem kértem, még is így lett!! Még is volt egy nagyon jó barátom, szuper anyukám, és… szinte már apukámnak mondható valakim, két szülő, akik szinte olyanok mint a szüleim, és egy Szerelmem, akit a világon mindennél, és mindenkinél jobban szeretek. Ezzel a tudattal szálltam be az autóba a "szüleim" mellé, és indultam el. Amíg el nem tűntük teljesen a látókörükből, addig integettünk egymásnak. A könnyeim egészen hazáig folytak, de nem bántam. Anyu időnként hátranézett, de egymásra mosolyogtunk, és minden rendben volt. Nagyon sokáig nem találkoztunk az után, csak az interjúkból tudtam róluk akármit is. Időközben Lizáék vissza költöztek a környékre, és nagyon jóban lettünk. Nem váltotta fel Bill, és nem is helyettesítette, de jó volt tudni, hogy valakire számíthatok itt, a közelben is. Elmeséltem neki, az eddig történteket, és azt mondta, sajnálja, hogy akkor összevesztünk. Akkor mind ezt ő is átélhette volna. Így teltek a napjaim. Aztán egyik nap levelet kaptam. Jó vastag levél volt, két feladóval: Tom Kaulitz és Bill Kaulitz. A szívem nagyot dobbant, amikor ezeket olvastam. Gyorsan feltéptem, és olvasni kezdtem az egyik levelet. Azt Bill írta. Leírta, hogy Ameliával nem jött össze, és igazam volt. Az egeret megtartja, és inkább leszokik a cigarettáról. Stílus váltáson ment keresztül, amit reméli, hogy már láttam, és jó véleménnyel vagyok róla. Még egy csomó mindent írt, és megemlítette, hogy sajnos ebben az évben már nem hiszi hogy hazatudnak jönni, pedig szerették volna a karácsonyt, és a szilvesztert itthon tölteni… de majd talán később. Még írt egy pár dolgot, és úgy fejezte be a levelét, hogy: Remélem nemsoká láthatlak!! Nagyon hiányzol!! Puszi: a te Billed!! Elmosolyodtam rajta, majd a másik levél után nyúltam. Őssz-vissz egy fél oldal volt, még is jobban érdekelt az, ami benne volt, hisz ezt, Tomtól kaptam. Kinyitottam, és egy könnycsepp szökött a szemembe, amint megláttam a megszólítást:

Kicsim!!

Nagyon szerettem volna vagy a húsvétot, vagy a szilvesztert veled tölteni, de amint Bill írta, sajnos nem tudom. Nagyon hiányzol, és Őrülten szeretlek!! Amiket az interjúkban hallasz, az csak álarc!! Remélem tudod!! Ha még te is szeretsz, és jelentek neked valamit is, akkor most fogod ezt a levelet, leteszed, és kinézel az ablakon…

Eldobtam a levelet, és kinéztem az ablakon. Egy fekete Cadilec állt a ház előtt, nekitámaszkodva egy sapkás, rasztahajú napszemüveges srác. Az autót egyből felismertem, már láttam az újságokban. Csapot papot elhagyva rohantam le a lépcsőn, ki a házból. Rohantam a kapuhoz, és még mindig nem hittem a szememnek. A kaput feltépve ugrottam Tom nyakába, és csak akkor hittem el igazán, hogy tényleg ő az, amikor megszólalt:

- Csak nem hiányoztam??- könnycseppek gyűltek a szemembe, és csak szorítottam magamhoz.

- Hogy kerülsz ide??- kérdeztem tőle, amint túlestünk az oly régen várt csókon.

- Vagy egy hónapja vettem ezt a kocsit, és végre ki akartam próbálni hosszú távon. Gondoltam meglátogatlak!! Baj??

- Már hogy lenne baj!!- öleltem meg megint.

- Megyünk egy kört?? Van két órám, mert utána sajnos sietek!!- én csak bólintottam, majd beszálltunk, és körbejártuk a falut. Nagyon kényelmes volt az autó. Majd megálltunk az erdő szélén, aminek a mélyén ott a bunker.- Megnézzük??- bökött az erdő felé.

- Megnézhetjük…- majd kiszálltunk az autóból, és kézen fogva sétáltunk be az erdőbe. A bunker már nem állt. Csak fadarabok voltak a helyén.

- Kár hogy összedőlt…

- Bizony!!- mondtam a romot fürkészve.

- Gyere menjünk!! Még szeretnék neked megmutatni valamit, mielőtt elmennék megint, és ki tudja mikor találkozhatunk újra…

- Akkor menjünk!!- mosolyogtam rá, majd visszaindultunk az autóhoz. Éppen szállni akartam befelé, amikor kinyitotta a hátsó ajtót, és lehajtotta az üléseket.

- Gyere!!- feküdt be. Nem tétlenkedtem én sem tovább, befeküdtem mellé.- Ugye hogy kényelmes?? Szeretem ezt a kocsit!!

- Szép is!! Én is ilyet akartam régebben!! Csak nekem ez túl nagy!!

- Hozzád egy kicsi VW Polo illene!!

- Miért az??

- Mert az olyan kicsi, kerek, és aranyos!!

- Szóval én kicsi kerek és aranyos vagyok??

- Nem!! Ott ahol kell, egy kicsit kicsi vagy!! Ott ahol kell, ott egy kicsit túl kerek!! De még is így vagy aranyos!!

- Ezt úgy érted, hogy csináltassak műmelleket, és fogyjak a fenekemből??- ültem fel.

- Nem!! Ne csinálj semmit!! Te így vagy tökéletes!!- húzott magára, és alaposan belemarkolt a fenekembe.

- Hey!!- támaszkodtam meg a válla felett.

- Oh, most már tudom mi hiányzott az életemből!!- mosolygott.

- Az, hogy belemarkolhass a fenekembe??

- Nem!! Az, hogy ilyen közel legyél hozzám!!- majd megcsókolt, és jó szokásához híven, a keze elkalandozott. Nem bántam, sőt én is felfedező útra indultam… nagyon jó volt, hogy ott volt velem, ilyen közel testileg és lelkileg is. Csodás volt az együtt létünk. Aztán mennie kellett. Hazavitt, és elbúcsúztunk. Nem tudtam mikor láthatom utoljára, és azt sem, hogy mi lesz velünk ezek után. Kimondta azt a szót, amit eddig még soha, csak mindig ráhelyeselt:

- Szeretlek!!- búgta a fülembe.

- Én is!!- majd mennie kellett. Beszállt a fekete autóba, és elhajtott, nem is sejtve, hogy mennyi minden adott nekem ezzel a két órával…"

- Mit adott neked nagyi??

- Egy csodás napot, egy kellemes érzést, a szívemben, és egy kis csöppséget a szívem alatt!!

- Mi?? Ő a nagypapám??

- Igen!! Ő a nagyapád!! A világ legjóképűbb embere a nagyapád!!

- Ez… Ez… Hihetetlen!! Anyu tud róla??

- Igen!! És ő is ugyanígy reagált amikor megtudta. Sajnos még nem találkoztak egymással, mert nagyapád nagyon elfoglalt, és azóta én sem láttam, de tud rólatok!! Írtam neki!! És megígérte, hogy egyszer majd meglátogat, és eddig még minden ígéretét betartotta!!

- Remélem is!! Én ha ezt elmesélem a suliban… Jaj, el is felejtettem, a szomszéd bácsi adott egy levelet, hogy neked címezték, csak hozzá dobták be. Tessék itt van!! De nekem rohannom kell!! Szia Nagyi!!

- Szia Kincsem!!

Egy hölgy ül, a kandallóval szemben. Egy levelet szorongat, és a könnyei csak úgy folynak. Nincs túl sok írás azon a lapon, össz-vissz egy mondtad. Még aláírás sincs rajta, de ő még is tudja ki írta. Érzi belül, ott, ahol nem egészen 35 éve még csak egy ember volt. Ott immár három ember lakik. Ő még is tudja, ki küldte ezt a levelet. Levél?? Inkább csak cetlit. Őssz-vissz egy mondtad, ami neki a világot jelenti:

Utam bármerre is vezet, szívem sosem feled…