Mindent elmondott, amit esetlegesen tudnom kell, aztán hirtelen másik témára tért:

- Milyen stílust kedvelsz??- na igen, erre nem számítottam.

- Tessék?? Mármint…- kérdeztem vissza, de közbe vágott.

- Az a szende kislányos alkat vagy, vagy inkább a vadabb, rockosabb rámenősebb, vagy a sexy cicababa feeling jön be??- ecsetelte. Hát… igazából mind igaz volt rám, mert ha úgy tetszett, cicababának öltöztem, Tom nagy kedvére, de a legtöbbet még is az a kislány voltam, akit megismertek kicsinek, bár belül tomboltak bennem az érzések, és Punk - Rockosabb feelinget képviseltem.

- Hát…- kezdtem volna, de az ikrek beleszóltak:

- Sexy Cicababa!!- mondta Tom.

- Rockosabb, na és nyugis!!- vágta rá Bill is, és mind ezt egyszerre.

- Öhm… igazából…- kezdtem bele, a fiúk megint szólni szerettek volna, de David leintette őket.

- Mond!!- adott szót.

- Igazából ez miért lényeges??

- Mert akkor az imigedet úgy alakítjuk ki, és olyan zenéket választunk neked!!

- És maga így külsőről ítélve mit gondol??- áltam fel, és megfordultam előtte.

- Nem veted meg a színes cuccokat, de még is inkább a sötét a nyerő!! A szemedet csak szolidan húzod ki és csak feketével, ez amolyan lázadó tini stílus… és belülről…. Igazat szólva nem ismerlek belülről, de egy ilyen kevert stílus szerintem a tied.

- Kevert?? Ezt hogy érti??

- A színes, de mégis inkább fekete amolyan Punk - Rocker feelingre utal. A szem kihúzás amolyan Emo és Goth stílus, és ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy belülről egy nyitott, még is zárt szívű, nehezen nyíló, de könnyen kötődő, szabad lány vagy.

- Igen, ő pontosan ilyen!!- vágta rá Bill. Hisz ő ismert a legjobban, persze anyukám után.

- Értem, akkor gyere!! Bemutatlak a stylistunknak, és a hajaddal…

- Nem!! Nem vágunk, nem festünk, nem csinálunk semmit!! A hajam az marad!!- vágtam rá gyorsan!!

- Oké-oké!! Temperamentum!! Ez tetszik!!- mosolygott, majd felállt, és együtt elvezetett a stylisthoz. Aranyos, még is buzis pasi volt. A hajamat ott is lefixáltam, hogy nem nyulka piszka, ezen nevetett egy jót, aztán rengeteg ruhát aggatott rám. A végére már kifulladtam, és mondtam hogy mára ennyi elég lesz!! Azt mondták hogy oké, és hogy holnap jöjjünk vissza, és ha vannak esetlegesen dalszövegeim, esetleg magammal hizhatnám. Rábólintottam, és már mentünk is. Aznap már nem csináltunk semmit, inkább lefeküdtem aludni, egy fürdés és egy gyors vacsi után, aztán felbicegtem az emeletre és lefeküdtem. Szombat reggel (másnap) arra keltem, hogy valaki masszírozza a lábam. Nagyon jól esett, így nem is nyitottam ki a szemem, hogy elküldjem az illetőt. Aztán amikor már teljes egészében kipihentem magam, kinyitottam a szemem, és ránéztem a látogatóra.

- Szia, felébredtél??- anyu masszírozta a lábam.

- Ahha!! Mióta masszírozol??- ültem fel.

- Nem rég óta!! Csak láttam, hogy fáj a lábad, és apád nekem is mindig masszírozta a lábam, ha fájt…- hallgatott el egy picit, aztán elkomorodott, és ugyanúgy nézett rám.

- Mi a baj??- ültem hozzá közelebb.

- Apád meghalt!!- mondta komoran. Először egy picit szíven ütött a mondat, de hamar túltettem rajta magam!!

- Értem!! Mi a reggeli??- anyu meglepetten nézett rám.

- Csak ennyi?? Mi a reggeli??

- Anyu!! Én őt nem ismertem, ő csak a vérrokonom, nem szeretem őt, és már nem is szerethetem, de nem érdekel!! Ha képes volt elhagyni téged, akkor ez van, megérdemelte!! Ő nekem egy idegen, és idegenekkel, se szóba nem állunk, sem pedig sírunk miattuk!!- ezzel lezártnak tekintettem a témát, és kibújva az ágyból felöltöztem. Anyu az ágyamon ült, és figyelt. Hogy mit nézhetett, azt nem tudom, csak annyit mondott, mikor lementünk a lépcsőn:

- Mintha csak őt látnám!!- majd egy halvány mosoly suhant át az arcán, és beértünk a konyhába, majd asztalhoz ültünk, és megreggeliztünk. Reggeli közben senki nem szólt egy szót sem, nyugodtan reggeliztünk, aztán a reggeli végeztével mindenki ment a dolgára. Azaz, Gordon a zeneiskolába, Andrew és anya városnézésre, Simone takarítani, mi meg… hát nem csináltunk semmit. Bevágódtunk a Tv elé, és ennyi. Aztán csöngettek. Georg és Gustav tisztelt meg a látogatásával.

- Jó reggelt!!- köszöntek az ajtón belépve.

- Sziasztok!!- jött a szinte egyhangú válasz.

- Gyertek!! Üljetek le, reggeliztetek már??- pattant fel Simone.

- Tessék csak maradni!! Ettünk már, és amúgy is csak egy újságot hoztunk!!- lengette meg a kezében lévő BRAVO-t Gustav.

- Ti lesztek az újság hordárok??- nevetett Tom, majd nekem és Billnek intve kiment a konyhából. Mi egymásra néztünk, majd egy értetlen pillantást követően megköszöntük a reggelit, és kimentünk utánuk.

- Na mi ez a nagy újság hordárság??- kérdeztem amint kiértünk.

- Mert ti szokás szerint csak egy újságot vesztek meg évente!! Így tudósítani kell titeket a hírekről!!- jött oda Gustav és a kezembe nyomta az újságot. A címoldalon a fiúk voltak.

- Nézzétek, itt vagytok!!- mutattam a címlapra.

- Ez nem új!!- mondták egyszerre a fiúk.

- De nézd meg mi van benne!!- nyitotta ki a megfelelő oldalon Georg.

- Nekünk meg sem mutatod??- jöttek oda az ikrek.

- Először had nézze meg ő!!- mondta Georg. Ráfordítottam a tekintetem az újságra és nekikezdtem olvasni. Azaz interjú volt, amelyiket az újsággal csináltuk. Minden kérdés rendben volt, nagyon kicsi eltérések voltak, aztán egy elég érdekes mondatokkal zárta az interjút:

Amint olvasták Emili Picher csak a karrierje építése céljából van a bandával. Reméljük fiúk, hamar rájöttök, hogy mi a helyzet!!

- Hogy mi??- na igen, a felháborodásomban csak ennyit mondtam, de annyi dühvel, hogy még magamon is meglepődtem.

- Mit írnak??- tépték ki a kezemből a fiúk.

- Ez… ez… Hogy feltételezhetnek rólam ilyet?? Egyszer végre minden jól alakul, és tessék!! A ku…- és káromkodtam egy sort."

- Nagyi, nyugodtan beszélhetsz csúnyán a jelenlétemben!!

- Nem szabad ilyenekre tanítani téged!! Meg amúgy is leszidtak volna utána, ha…

- Ha mi??

- Mondom tovább: tehát…

"- Emili, ezt te mondtad??- lépett be szigorú arccal anya.

- Nem, én voltam!! Csak tudod Amanda, elég érdekes cikket írtak Emiliről, és ki kellett adnom magamból!!- vágott mérges arcot Tom, ami nem volt teljesen ál.

- Értem, de ne beszélj így, nem illik így beszélni!!- pirított rá anya.

- Bocsánat!!- kért bocsánatot, majd ki is ment.

- Ez felháborító!!- szólt hozzá Bill a végére érve. Én inkább leültem, és magamban füstölögtem tovább.- Megyek és hívom Davidet!! Ne képzeljék már, hogy tönkre tehetik a karrieredet egy ilyen…- és már indult is a telójáért, de megállítottam.

- Ne!!- álltam elé.

- Miért?? Tönkre teszik a leendő karrieredet!!

- Nem érdekel!! Nem érdekel a hírnév!! Jó lett volna híresnek lenni, de így már nem akarom!!

- De ez nem mentség!! A jövőd…- próbálkozott.

- Majd lesz jövőm máshogy!! Nem való amúgy sem nekem a hírnév!!- ültem le Georg és Gustav közé.

- De… David ki fog akadni!! Egy új felfedezettnek lőttek, meg…

- Ha kiakad, majd megbeszélem vele!! Van elég dolga veletek, nem kellek még én is a képbe!!

- De…- próbálkozott még Bill.

- Nincs de!! Nem hallottad??- pirított rá testvérére Tom.

- Te nem akarod hogy…

- Én sem örülök neki!!- vágott a szavába Tom.- De ez az ő döntése!! Nem szólhatunk bele, és nem kényszeríthetünk rá semmit akaratán kívül!!- ezekkel a mondatokkal Tom sokat nőtt a szemembe.

- Köszönöm!!- mondta halkan, és őszintén. Csak egy őszinte mosolyt küldött felém, majd Bill is lenyugodott.

- Fiúk!! Gyertek ebéd!! Georg, Gustav!! Ebédeltek velünk??- jött be az ajtón Simone. Észre sem vettük, hogy így eltelt az idő.

- Hát…- néztek egymásra tanácstalanul.

- Ne kéressétek magatokat!! Megyek terítek nektek!!- mondtam, és már fel is álltam közülük.

- Hát…

- Nincs vita!!- döntötte el a vitát Tom.

- Ennyire csak nem lehet rossz a főztöm…- nevetett Simone.

- Ugyan, pont ellenkezőleg, csak…

- Nem szeretnénk kellemetlenséget okozni!!- egészítették ki egymást.

- Milyen kellemetlenséget?? Nem csak a fiúk barátai vagytok, hanem a családé is!! Na, nyomás kezet mosni, Emili te meg gyere segíteni!! Bill, te pedig szólj Andrewnak és Gordonnak!! Kint vannak a garázsban!!- így mindenkinek ki lett osztva a teendője, és végre nekiülhettünk enni. Ebéd után a fiúknak menni kellett, így elköszöntünk tőlük, ha már nem találkoznánk egy ideig. Miután elmentek filóztunk még egy darabig mi legyen az újsággal. Én ugyan már leszartam, mert ilyen áron nem kell a siker, hisz tulajdonképpen tényleg a fiúknak köszönhetném. Csak ültünk a Tv előtt szótlanul, majd anyu lépett be a nappaliba olyan 7 óra tájban.

- Emili!! Előrébb kell hozni a haza utat, mert Andrewnak fontos elintéznivalója van hétfőn korán reggel, ne kérdezd hogy mi mert én sem tudom, csak annyit tudok, hogy fontos!!- mondta tovább gyorsan az érdeklődő pillantásomat látva.

- Ó!!- jött a tömör válasz a fiúktól.

- Akkor én megyek is pakolni!! Mert eléggé szétpakoltam, plusz… anya!! Mikor is indulunk??- kérdeztem gyorsan.

- Dél után egy kicsivel!! Miért??

- Akkor tényleg megyek pakolni!!- és már pattantam is. Felszaladtam a szobába, és nekiláttam a pakolásnak. Igazából azért siettem annyira, mert nem akartam az ikrek előtt elereszteni a könnyeimet. Amíg itt voltunk, a fiúkkal olyan volt mint egy álom, pont úgy mint régen, most meg… alig van 12 óránk, és ki tudja mikor láthatom őket viszont. Sőt még pakolnom is kellett, az még el vett az időből… így csak bedobáltam a cuccaimat a bőröndbe, és mentem is vissza, pont akkor amikor Simone a vacsit pakolta az asztalra.

- Mindent bepakoltál??- kérdezte Andrew.

- Igen!! Mindent!!- mondtam és már szedtem is. Vacsora után a fiúkkal úgy döntöttünk, kiülünk még egy kicsit a kertbe. Kimentünk, és csak néztük a csillagokat. Aztán Tom előhúzott valamit a zsebéből, majd Billnek is nyújtotta, végül egy pillanatnyi fény múlva már mindketten füstölögtek.

- Ti mit csináltok??- néztem rájuk megrökönyödve.