Mivel nem tudtunk mit tenni, és mindenki nagyon meg volt ijedve, úgy gondoltuk, valamit csinálni kéne, hogy elterelje a gondolatainkat. A szülők kimentek a konyhába.

- Mit szólnátok, ha…- kezdett bele lelkesen Gustav, de aztán elhallgatott. Nem jutott eszébe semmi.

- Hát… Nem ülhetünk itt, ezzel nem megyünk semmire…- állt fel Bill.

- Igazad van, menjünk már el valahova, vagy…- ált fel Georg is.

- Csak egyszerűen beszélgessünk, rég nem láttunk Emili!!- fordult hozzám Gustav. Tom még mindig duzzogva ült mellettem.

- Az már biztos!!- foglalt helyet Georg, akit Bill követett, így minden szempár, kivéve a Tomét rám szegeződött. Zavart, hogy nem néz rám, pedig délelőtt még olyan jól elvoltunk, na meg a mosogatás… de úgy látszott nem változott. Egyik pillanatban olyan mint egy nagyon jó haver, aztán egy kaszanova, a végén pedig egy ismeretlen az utcáról. De hát nem ülhettem ott tétlenül, így inkább nekifogtam a mesélésnek. Elmondtam szinte mindent, ami ezalatt az egy év alatt velem történt, és persze ők is mindenről beszámoltak. Így eltelt az idő, és el is feledkeztünk az újságról. Későre járt már, mikor abba hagytuk a storyzgatást, így a fiúk úgy döntöttek ideje menni.

- Hát akkor sziasztok!!- adott két puszit Georg, és kiment az ajtón.

- És vigyázzatok erre a csajra!!- adott puszit Gustav, és ő is kiment.

- Alap!!- ölelte át a derekam Tom.

- Az biztos!!- adott puszit a homlokomra Bill, majd becsukták az ajtót. Bementünk a nappaliba, és visszaültünk a tévé elé. Néztük egy darabig, aztán meguntuk, és elmentünk lefeküdni… Nagyon sokáig nem tudtam elaludni, csak néztem a plafont. Tulajdonképpen nem gondolkodtam semmin, csak az álommanó még nem hozta az álomport…"

- Nagyi!! Nem vagyok már ovis!!

- Tudom-tudom, de ez olyan aranyos!!

- Persze, ha egy ovisnak meséled!!

- Jól van, ne duzzogj!! Folytatom!! Tehát…

" Nagyon sokáig nem bírtam elaludni. Csak néztem a plafont, és gondolkodtam. Előtte levő nap még azon voltam kiakadva, hogy nem ismertek meg a fiúk, akkor meg… az a baj, hogy felismertek!! Talán jobb lett volna el sem jönni, csak csendben élni tovább. így a fiúknak is jobb lett volna, meg neke… nem nekem nem lett volna jobb, és ez ki is derült. Végül még is csak sikerült elaludnom. Reggel valakik szöszmötöltek mellettem, arra ébredtem.

- Ti mit csináltok itt??- nyitottam résnyire a szemem, és figyeltem a fölöttem álló ikreket.

- Jöttünk ébreszteni!! Anyuék elmentek vásárolni, és nem akartak felébreszteni!!- közölte velem Tom, és leült mellém.

- És arra gondoltunk, hogy eljöhetnél velünk a stúdióba. Emlékszem még milyen szép hangod van!! Hátha felfedeznek, és akkor jöhetsz velünk meg ilyenek…- magyarázott lelkesen Bill. Én csak értetlenül néztem őket, nem sokat fogtam fel abból amit mondtak, csak akkor, amikor már a stúdió előtt álltunk.

- Na gyerünk!!- nyitották az ajtót, de én nem mozdultam.

- Fiúk, én biztos hogy be akarok menni??- néztem kételkedve a magas épületet.

- Be hát!!- fogtak meg két oldalról, és akárhogy ellenkeztem csak be mentünk a stúdióba. Egy nagyon hosszú folyosó tárult elém, sok-sok ajtóval. Csak sétálgattunk előttük, és olvasgattam az ajtón levő táblákat: 1. stúdió, 2. stúdió, Takarító, Raktár, Titkárság, Igazgató stb. Végre elértünk egy ajtóhoz, amire ez volt kiírva: Tokio Hotel, David Jost. Kopogtattak, és egy érett férfi hang szólt ki:

- Tessék!!- Bill kinyitotta előttem az ajtót, és betessékelt. Szégyenlősen besétáltam. Otthonos szoba volt, ahogy végig néztem rajta.- Á, szerbusz!!- állt fel egy 30-as éveiben járó férfi az asztaltól.- David Jost vagyok a fiúk managgere, de hívj csak Davidnek!!

- Jó napot, Emili Picher vagyok!!- fogtunk kezet.

- Fiúk!!- intett a mögöttem álló ikreknek.

- Hali!!- köszönt Bill.

- Csá!!- köszönt Tom is.

- Minek köszönhetem a látogatásotokat??- ült vissza a helyére.- Tudtommal ma nem vagytok behívva…- nézegette a naptárját.

- Tulajdonképpen két dolog miatt jöttünk…- szólt félénken Bill.

- Láttad már a tegnapi újságot??- lökött elé egy példányt Tom. David először értetlenkedve nézett minket, majd megfogta az újságot, és figyelmesen végig nézte a címlapot. Nem tudtam mire számítsak, hogy leordítja a fejem, vagy nevet rajta egy jót, vagy esetleg kérdezősködik…. Szóval teljes bizonytalanságban voltam. Csak figyeltem David arcát, de semmit sem tudtam kiolvasni belőle, aztán ránéztem Billre, ő is csak meredt Davidre. De nyugalmat sugározott a tekintete. Tom már más tészta volt. Nyugodtnak tűnt, meg nem törődömnek, de egy kicsit látszott rajta, hogy izgul egy kicsit. David végül felnézett, és elég érdekes arcot vágott. Látszott rajta, hogy legszívesebben kérdezősködne, hogy most akkor mi van köztünk meg minden, meg persze ordítana, hogy nem lehetünk ennyire felelőtlenek, de türtőzteti magát.

- Hát… nem tudom mit is mondjak rá… Tulajdonképpen, akkor most mi is van köztetek??- kérdezte higgadtan. Vettem egy nagy levegőt, és vártam mit mondanak a többiek.

- Egy nagyon régi barátunk, és… tulajdonképpen a mi hibánk, hogy ez történt…- értetlenkedve néztem Billre, hogy mit beszél, és Tom is így volt vele.

- Miket beszélsz??- kérdeztük egyszerre Tommal.

- Igen, a mi hibánk Tom!! Ha nem felejtjük el Emilit, most nem lennénk az újságban…

- Ilyen formában!!- egészítette ki David Bill mondatát.

- Igen…- nevetett kínosan Bill.

- Hát… értem én a szituációt, meg minden, de ez nem tesz jót az imigeteknek…- nézett itt főként Tomra.

- Bocsánat!!- mondtam csendesen.

- Semmi baj, megoldjuk!!- mondta kedvesen David. Mindjárt fel is hívom az újságot, és adtok egy interjút rendben??- vette a kezébe a telefont David.

- Nekem muszáj??- kérdezte szégyenlősen.

- Muszáj!! Kell a szokatás, ha egyszer majd híres leszel!!- mosolygott rám Bill.

- Híres??- tette le még is a telefont David.- Ezt hogy érted??- könyökölt az asztalra David, és kíváncsian nézett ránk.

- Úgy érti, hogy a másik dolog amiért ide jöttünk, az Emili. Nagyon szép hangja van, és ha meghallgatnád, te is megtudnád!!- beszélt Tom.

- Hm…- méregetett David.- Benne vagyok!!- állt fel, és odajött hozzám.- Miket tudsz énekelni??

- Hát… Tulajdonképpen mindent, könnyű zenétől a legütősebb rockig mindent ismerek…

- A TH számait ismered??

- Alap!!

- Akkor gyere velem!!- nyitotta az ajtót. Könyörgően néztem a fiúkra, akik csak bíztatóan néztek rám, és végül elindultam David után. Bevezetett egy helyiségbe ahol volt egy bárszék, és egy mikrofon, rajta egy fülhallgatóval.- Én átmegyek abba a szobába ott szembe rendben?? Addig tedd fel a fülhallgatót és ülj fel a székre!!- majd becsukódott mögötte az ajtó. Úgy is tettem. Furcsán éreztem magam azon a széken. Majd meghallottam a fülembe Davidet.- Mindjárt indítom a zenét, akkor majd énekelj bele a mikrofonba rendben?? Bólints ha igen!!- bólintottam.- Akkor indítom!!- és elhallgatott. Lassú zene indult el, és hirtelen nem is tudtam melyik az a szám. Csak hallgattam, és gondolkodtam vajon melyik lehet… pörgött az agyam, de nem sikerült rájönnöm. Aztán hirtelen elhallgatott.- Mi a baj??- szólt bele megint David.

- Nem tudom melyik az!!- beszéltem a mikrofonba.

- Értem, akkor próbáljunk egy másikat!!- elindította, és megint csak hallgattam. Ismerős volt, de nem tudtam rá jönni melyik lehet az. Megint leállt a zene. Vártam hogy David beleszóljon, de helyette egy jól ismert hang beszélt hozzám:

- Emili, emlékszel még melyik számot játszottam neked??- Tom volt az. Eszembe jutott melyik volt az a szám, így bólintottam. Nem szólt többet. Csend lett, aztán hirtelen nyílt az ajtó. Egy gitárral a kezében jött be, és leült a földre törökülésbe. Leszálltam a székről, és levettem a mikrofont is.

- Mit csinálsz??- leültem vele szembe.

- Bízz bennem!!- és elkezdte játszani azt a számot…

- Wie soll es mir schon geh’n

Ihr guckt euch nicht mehr an

Und ihr glaubt ich merk das nicht…- kezdtük énekelni ketten, majd Tom elhallgatott, és egyedül folytattam. Felidéztem magamban a múltat, amikor ezt először hallottam. És már nem érdekelt semmi, csak énekeltem. Aztán elérkeztünk az utolsó akkordhoz, és vissza tértem a jelenbe. David rontott be az ajtón, és hevesen gratulált.

- Emili!! Ez csodás volt, nagyon jó hangod van!!

- Köszönöm!!- mondta szégyenlősen.

- Meddig maradsz itt??

- Azt hiszem Vasárnap megyek haza…

- Rendben, addig még van 4 napunk!! Holnap be tudtok jönni??

- Öhm…- nem tudtam meg sem szólalni.

- Persze!!- tápászkodott fel Tom.

- Akkor holnap ugyanitt, plusz még felhívom az újságot is rendben?? Sziasztok!!- és már el is tünt.

- Oké!!- kiáltott utána Bill.

- Te meg ne fossál!!- bíztatott Tom.

- Kössz!!- mondtam neki hálásan, ügyet sem vetve az előző kijelentésére.

- Na gyertek menjünk, ezt meg kell ünnepelni!!- fogta meg a kezem Bill.

- Menjünk!!- tette le a gitárt Tom, és kimentünk az épületből. Útba vettük a legközelebbi boltot, és felvásároltuk a lehető legtöbb jégkrémet.

- Akkor irány haza??- kérdezte a fiúkat.

- Ühüm!!- bólogattak a dobozok mögül. leintettek egy Taxit, és hazafuvaroztattuk magunkat. Amint kiszálltunk az autóból Tom máris megszólalt.

- Nekem kell egy kocsi!!- nézte az elhaladó autót.

- Először még a jogsi nem??- indultam a kapu irányába.

- Nem a jogsi vezeti az autót!!- követett Tom.

- De nálunk igen!!- szólt rá hátulról Bill.

- Oké-oké, értettem!!- bent már ott voltak anyuék, Simone kivételével.

- Sziasztok, végre itthon!!- vette el tőlünk a dolgokat Anya.

- Anya??- kérdezte Tom, amikor beértünk a konyhába és mindent elpakoltunk.

- Itt vagyok!!- jött ki a spájzból Simone egy óriási citromtortával rajta egy: Boldog névnapot!! felirattal.

- Boldog névnapot Emili!!- mondták egyszerre mind a hatan.

- Jaj, köszönöm szépen, el is felejtettem!!- telt meg könnyel a szemem.

- De mi viszont nem!! Gyertek menjünk együnk, mert elhűl az ebéd!!- tessékelte be a társaságot Simone az étkezőbe. Leültünk az asztalhoz, és nekifogtunk az ebédnek. Minden nagyon finom volt, a torta is… ez volt életem egyik legjobb névnapja. Mindenki akit szeretek velem volt… na persze Peter kivételével, de… akkor nem gondoltam erre. Örültem, hogy nem felejtették el!!