Amint megérkeztek, rögtön megvizsgáltak minket, nem hittek az orvosoknak. Anya bemutatta Andrewt. Szimpatikusak voltak egymásnak, és ennek örültem. Andrew tényleg jó ember volt. Elmesélték, hogy a fiúk egyre kevesebbet vannak otthon, és mindig elfoglaltak. Kérdezték, hogy írtak e nekem, mondtam hogy nem. karácsonyra kaptam egy mobil telefont, és fel akartam őket hívni, csak egy volt a baj, hogy nem tudtam a számukat. Simonénak felcsillant a szeme, és rögtön meg is adta. Rögtön fel is hívtam őket. Jó sokat csöngött, mire felvette.

- Halo??

- Szia Bill, Emili vagyok!!- mondtam izgatottan.

- Emili??- kérdezett vissza.- Benji!! Egy rajongó már megint megszerezte a számom!!- és kinyomta. Egy világ dőlt bennem össze. Csak néztem a búgó telefont, és nem szóltam semmit. Könnycseppek gyülekeztek a szememben kitörésre várva.

- Letette!! Nem ismert meg!!- szipogtam anyuéknak.- De hisz megígérte, hogy bárhová is megy, sosem fog elfelejteni!!- és ekkor eltört a mécses, és keservesen sírtam, és felszaladtam a szobámba. Ilyenkor hiányzott igazán Peter, hogy elmondhassam neki, mi bánt, de sajnos akkor már ő nem volt mellettem. Csak sírtam és sírtam, majd kis idő után lenyugodtam. Anyu nyitott be hozzám. Halkan bejött, és leült mellém.

- Emili!! Kincsem!!- simogatta a hajam.

- Nem ismert meg, pedig megígérte!! Megígérte, hogy sosem felejt el!!- bújtam hozzá.

- Biztosan nem felejtett el, csak nem tudta hirtelen, hogy ki vagy!!- de erre már nem válaszoltam. Csöndben maradtam, és próbáltam elaludni, ami egész könnyen ment, hisz anya simogatta a hajam. Amikor felébredtem már késő este volt, és nagyon megéheztem, hisz reggeli óta nem ettem semmit. Lementem, és bementem a konyhába. Elővettem valami kaját, és leültem eszegetni. A konyha mellett volt a nappali, ahol most anya és Andrew aludtak. Hallottam a beszélgetésüket.

- Szívem!! Szerinted Billék tényleg elfelejtették Emilit?? Ennyire megváltoztatta volna őket a siker??

- Nem hiszem!! A siker az igaz megváltoztat, de nem ennyire!!

- És te ezt honnan tudod ilyen jól??

- Elizabeth híres opera énekes volt, és már előtte ismertük egymást. Bele szerettem, és ő nagyon híres lett. Először úgy tűnt lefelejtett, és nem foglalkozott velem. De aztán egyszer beállított, és azt mondta Szeretlek!! És nem sokkal később össze házasodtunk…

- De Emilibe egyik Kaulitz sem szerelmes!!

- Nem tudhatod te azt!!- és ezzel be is fejezték a beszélgetést. Egy kis remény lángocska gyulladt bennem, hogy talán tényleg csak nem ismertek meg. Megettem a kikészített kajámat, és boldogan mentem vissza a szobámba. Jó mélyen aludtam, és azt álmodtam, milyen boldogok leszünk majd mi úgy hármasban. Simonék két nappal ezek után hazamentek, és nyárig nem is találkoztunk. Amikor következőleg mentünk, már az egész bagázs otthon volt. Kicsit félősen ültem a kocsi hátsó ülésén. Izgultam, mit fognak szólni, amikor meglátnak, és még mindig nem ment ki a fejemből ez az egész telefonos dolog. Megálltunk a házuk előtt. Anyuék kiszálltak, és kinyitották nekem is az ajtót. Szépen lassan, és persze anyuék takarásában haladtam az ajtó felé. Nyílt az a nagy ajtó, és Simone nyitott ajtót. Boldog volt, hiszen itthon voltak a fiai.

- Sziasztok!! Már nagyon vártunk titeket!!- köszöntött Simone.

- Örülünk, és itt vagyunk!!- mondta anya, majd beljebb mentünk. Levettük a cipőnket, és beljebb merészkedtünk.

- Fiúk!! Megjöttek a vendégek!!- szólt fel Simone.

- Jövünk!!- hallatszott Bill hangja. Majd nem soká megjelentek a lépcső tetején. Nem sokat változtak külsőre, de nem úgy látszottak, mint akik ismernek minket.

- Ők kik??- kérdezte félhangosan Billtől Tom.

- Öhm…- habozott Bill és idegesen körbe-körbe pillantgatott. Nekem sem kellett több, fogtam magam, és elrohantam. Ki a házból, el messzire. A mobilom nálam volt, szóval anyu el tudott érni, ha el akart. Felértem a főtérre. Úgy gondoltam, ha itt vagyok, meglátogatom Kethrint, és bementem a cukiba, de nem gondoltam, hogy ott egyben egy másik régi ismerőssel is találkozom. Andreas és Kethrin vígan ücsörögtek, és nevetgéltek, közben egymást etették fagyival.

- Sziasztok!!- mondtam nekik, egy mosolyt eröltetve az arcomra.

- E… Emili??- kérdezték meglepetten.

- Én lennék!!- mondtam csendesen.

- Jaj!! De rég találkoztunk!!- pattant fel Kethrin és jól megszorongatott.

- Hát te?? Mi járatban erre??- kérdezte Andreas, mikor Kethrin sikeresen elengedett, és már egy nagy adag fagyival vigasztalódtam.

- A Kauliztokhoz jöttem, de nem nagyon akartak megismerni!!- nem mondtak semmit, ebből arra következtettem, hogy velük is így van. Aztán megakadt a szemem, azt asztalon heverő össze kulcsolt kezükön.- És ti, mióta vagytok együtt??- váltottam vidámabb témára.

- Hát…- pirult el Kethrin.

- Már lassan fél éve!!- mondta büszkén Andreas, és magához ölelte Kethrint.

- Na gyerekek!! Kértek még valamit??- jött oda Mathias.

- Nem, köszönöm Mathias!! Nekem már mennem kéne!!- néztem a telefonomra.

- Örülünk, hogy itt voltál!!- fogott velem kezet Mathias, és felsegített. Andreasék kikísértek, majd elköszöntünk, de előtte még számot cseréltünk.

- Majd hívunk, és Mi tartjuk a kapcsolatot!!- ölelt meg Andreas.

- Remélem!!- adtam nekik egy-egy puszit, és vissza indultam. Út közben hívott anya.- Halo??

- Emili!! Hol vagy??- kérdezte egy csepp ijedtséggel sem a hangjában.

- Feljöttem a cukiba, remélem nem aggódtatok nagyon!!

- Nem, tudom, hogy ilyenkor kell egy kis magány, és bíztam benned, hiszen ismered már ennyire a helyet!!- ezen igazán meglepődtem. Anya minden egyes lépésemről mindig tudni akart, szóval nem értettem, de ő az én anyukám, szóval ő biztos tudja mit miért csinál!!

- Rendben!! Köszönöm!! Megyek már haza!!

- A fiúk eléd mentek!!

- Öhm… Mi??- lepődtem meg.

- Azt mondták ideje bocsánatot kérni!!

- És… merre járhatnak??

- Nem tudom!!- és ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Letettük, és mentem nyugodtan tovább. út közben, hallottam már az ikrek hangját:

- Nem igaz!! Hogy lehettünk ennyire vaksik?? Nem is változott sokat!!- mondta Bill.

- Én kérdeztem hogy ki az, te nem válaszoltál, pedig te voltál belé szerelmes!!

- De te meg rámásztál szóval!!- vágott vissza Tom. Én nagy nyugodtan lehajtott fejjel mentem mellettük el, és megint nem ismertek meg. Amikor már vagy jó 100 méterrel mögöttem voltak, megálltam, és utánuk szóltam.

- Ennyire vakok vagytok??- de nem fordultam meg, csak így kiabáltam nekik. Nem hallottam semmit, így megfordultam. Az ikrek tanácstalanul néztek rám.- Nem vagyok UFÓ!!

- Emili??- kérdezte Bill hunyorogva.

- Talán!!- válaszoltam. Futásnak eredtek, és megálltak előttem.- Jaj, a szupersztárok méltóztattak megismerni egy ilyen jelentéktelen személyt mint én??- mondta gúnyosan.

- Ne csináld már!!- mondta Bill, mint ha az én hibám lett volna, hogy nem ismertek fel.

- Mit?? Én nem csinálok semmit!!

- Mi sem!!- mondta Tom.- És nem is csináltunk!!

- Hát pont ez az!! Hogy semmit sem csináltatok!! Elfelejtettetek!! Egy árva levelet sem küldtetek!! Amikor felhívtalak titeket, lekoptattál, mert azt hitted egy rajongó vagyok!!- osztottam ki Billt.

- Hát tudod… elég sok rajongó szerzi meg a számunkat, és…

- Nem kell a rizsa!! Elfelejtettetek!! Ne is tagadjátok, pedig megígértétek!! Még most is emlékszem mit írtál az egyik leveledben: " Utam bármerre is vezet szívem sosem feled!!" ezt írtad, és ennek annyira örültem, hogy majd kiugrottam a bőrömből, de mégsem lett így!! Sajnálom, hogy még sem vagyok a legjobb barátotok!! Sajnálom!!- és elsírtam magam.

- Jaj Emili!! Úgy sajnálom!!- ölelt meg. Majd a fülembe súgta:- Szeretlek!!

- Én is Bill!!- súgtam neki vissza.

- Fúj!! De nyálasak lettetek hirtelen!!- mondta Tom a tőle megszokott lazasággal.

- Nyasgem!!- mondtam neki, majd nevetve a nyakába borultam.

- Hiányoztál Lili!!- mondta kedvesen.

- Te is nekem!!

- Fúj, de nyálasak vagytok!!- utánozta Bill Tomot.

- Kuss öcsi!!- szólta le Tom Billt.

- Gyertek menjünk haza!!- ragadtam meg a kezüket, és elindultunk hozzájuk. Út közben kattanást hallottunk.

- A francba!!- mondta Tom, és elengedte a kezem.

- Ez mi volt?- pillogtam össze vissza.

- Egy lesi fotós!! Számíts rá, hogy holnap címlapon leszünk!!- engedte el a kezem Bill. Nem értettem belőle sokat, hogy miért vagy hogyan, de inkább csendben maradtam. Hazaértünk, és a fiúk egy cseppet sem nyugodtan csukták be mögöttünk az ajtót. Úgy éreztem, ez az én hibám.

- Bocsi fiúk!!- álltam meg az előszobában.

- Miért kérsz bocsánatot??- értetlenkedett Bill.

- Ha nem fogom meg a kezeteket, akkor… talán…

- Ugyan!! Már azért lefényképeztek volna, hogy veled voltunk egymás mellett, és az még egy plusz, hogy megfogtad a kezünket, de…

-… nem is az a baj, hogy mi benne leszünk az újságban, mert ez már nem új, mert megoldjuk egy interjúval és kész, de te… téged lehet hogy zaklatni fognak!!- mondta Bill, Tom mondatát befejezve. A hangos beszélgetésre kijöttem anyuék is a konyhából.

- Mi történt??- kérdezte anyu.

- Lefotóztak!!- mondta Tom, még mindig az én arcomat fürkészve.

- Ó!- mondta Simone. Ő úgy látszott már tud az ilyen dolgokról.

- Beavatnál??- kérte anya.

- Persze, gyertek be a konyhába!! Ti meg!!- mondta nekünk.- Menjetek fel!!- úgy is tettünk. Felmentünk a szobájukba, vagyis a Bill szobájába, mert Toméba elvileg nem lehet bemenni.

- Na és most mesélj!!- kért Bill az ágyán ülve.

- Mit meséljek??

- Mi történt veled!! Stb…- segített Tom.

- Hát…- és nagyívekben elmondtam az eddigi fél év történéseit. Ahogy így beszélgettünk, észrevettem, hogy Bill már nem szerelmes belém, csak úgy tekint rám, mint egy barátra, és ennek megörültem, hisz én Tomba voltam szerelmes…"

- Nagyi!! Akkor te Tomba voltál szerelmes??

- Upsz!!

- Tényleg??

- Hát… Igen!!

- De… Ezt nem értem!! Azt hittem Billbe!!

- Igen, eleinte én is, de aztán rájöttem egysmásra…

- Oké, mond tovább!! ez egyre izgibb!!

- Majd holnap kincsem!! Anyád már biztos ideges!!

- Holnap korán itt fogok kukorékolni a folytatásért!!

- Rendben!! Menj, szia!!

- Szia nagyi!!