Lassan telt a többi nap, de nem soká jött is egy levél. Alig vártam, hogy kinyithassam. Feltéptem a borítékot, és olvasni kezdtem:

Drága Emili!!

Ha tudnád mennyire, hiányzol, és hogy mennyire örülök, hogy felhívtál. Te miattad választottam azt a számot, mert mondta hogy az a kedvenced. És hogy tud, bármerre is kerülök, soha sem felejtünk el. Tom nem igazán az érzelgős típus, de neki is hiányzol. A telefonban már meséltem egy pár dolgot, de az koránt sem az egész. Miután elköltözünk fenekestül megváltozott az életünk. Az őszi szünet után, anyuék csúnyán összevesztek apuval, és nem mentünk arra többet, reméljük nem haragszol. Tom és én nekiálltunk zenélni. Ő elvette anyu régi gitárját, és azon kezdett el ügyködni. Anyu férje, mert ugye mondtam, hogy összeházasodtak (bocsi még egyszer az esküvő miatt) egy zeneiskola tanára így ő segített Tomnak. Én nem voltam kitartó egy hangszerrel sem, így énekelni kezdtem, bár korántsem olyan jó a hangom, mint neked, kicsi Emi!! Néha szerepelgettünk itthon, és egyszer a másik városba, Magdeburgba is elmentünk, ott ismerkedtünk meg a jelenlegi dobosunkkal Gustavval, és a basszerral, Georgal. Sokat törtük a fejünket a néven, de aztán a Devilish-nél maradtunk, mivel anyud és anyu sokat mondta ránk, hogy kis ördögök vagyunk.:) Nagyon hiányzol, és remélem, hogy mihamarabb írsz!!

 Sok puszi: Bill

U.i.: Tomnak is hiányzol, de tudod milyen makacs. Ne haragudj rá, ha nem ír!!

Jajj, nagyon megörültem, amikor ezeket olvastam. Gyorsan előkaptam egy másik levelet, és írni kezdtem. Nem tudtam hogy mit, mivel velem nem történt ilyesmi, azért írtam nekik:

Kedves Bill!!

Nekem is nagyon hiányoztok!! Nagyon megható, hogy miattam énekelted azt, és még mindig ez a kedvencem. Remélem is, hogy nem felejtetek el, mert szerintem nem vagyok egy könnyen felejthető típus.:D Tomot meg már megszoktam. Nagyon sok a hangulat ingadozása, és egy kicsit fájt, hogy nem akar velem beszélni, de belül valamilyen úton, módon érzem, hogy fontos vagyok neki. A bandához sok sikert kívánok. Velem az utóbbi időben nem történt túl sok minden. Lizával véglegesen lezártuk a barátságunkat, és el is költöztek. Azóta kis magányos egérkeként éldegélek. Nagyon hiányoztok!! Én is nekiálltam zenélni, de inkább csak hobbi szinten zongorázni, és énekelni. Anyu azt mondta nagyon ügyes, vagyok, és majd egyszer biztosan híres leszek. Hát igen, anya és az optimizmusa, de ti viszont biztosan híresek lesztek!! Vigyázzatok magatokra, és remélem te is mihamarabb írsz, és ha majd sorra nyeritek a díjakat akkor sem fogsz megfeledkezni rólam, bár remélem addig még találkozunk!!

Millió puszi: Emili

U.i.: Nem haragszom Tomra. Add át neki üdvözletem!!

Be is fejeztem, és bele is raktam egy borítékba. Már szaladtam volna a postára, csak sajnos eleredte az eső, és így inkább még sem vágtam neki az útnak. Szeretem az esőt, meg minden, de nem volt kedvem kimenni a házból, megfázni meg végképp így inkább bentről figyeltem, ahogyan lefelé csorognak az esőcseppek az ablakon. Anyu sem volt otthon, bezárkózni sem volt kedvem, így maradt az, hogy megvárom, míg eláll az eső. De az csak esett és esett. Mire elállt, már bőven bezárt a posta és anya is haza ért.

- Szia kincsem!!- vette le az eső, áztatta kabátját.

- Szia anya!!- mondtam kicsattanó örömmel, aztán meg szomorúan.

- Mi a baj kincsem??

- Bill írt!!

- És ez baj?? Megbántott valamivel??

- Nem dehogy, csak megírtam én is a válaszlevelet, de nem tudom feladni, mert a posta bezárt.

- Biztos nem fog megharagudni, ha nem azonnal írsz választ. Majd hétfőn feladod.

- Hát jó!!- nyugodtam bele, hisz nem is tehettem mást. Anya átöltözött megvacsoráztunk, és elmentünk lefeküdni. Reggel nagy csörömpölésre ébredtem. A szomszéd házba költözött valaki. Már évek óta elhagyatott volt, mivel a néni, aki egykor lakott benne, nem rendelkezett családdal, csak a maga kis szerény nyugdíjából élt. Csak szegény lehunyt mielőtt én megszülettem, és nem kelt el a ház. De úgy látszik valaki még is, csak megvette, mert onnan jött a zaj. Kidugtam a fejem az ablakon, és mit látok?? Egy nagy autó áll ott, és éppen bútorokat pakolásznak befelé. Eleget bámészkodtam, és innen nem is láttam, kik költöznek be, így inkább felöltöztem és lementem, hátha anyu tud valamit.

- Jó reggelt anya!!- mint mindig most is a konyhában volt.

- Szia kicsim!! Csak nem felébresztett a szomszéd??

- De, nem tudod, ki lehet az??

- Nem tudom, de nagy zajjal vannak az biztos.

- Az tuti!!

- Nem lesünk ki??- hát igen, nem esett messze az alma a fájától, én is épp erre gondoltam.

- De, csak gyorsan felkapok valamit oké?

- Persze, én is!!- ki-ki a maga szobáját vette célba és irány felöltözni. Két percen belül kész lettünk, és már mentünk is ki. Amint a kapuhoz értünk csak munkásokat láttunk, akik pakoltak. Nem sokkal később, talán két-három perc elteltével úgy döntöttünk, senki sincs itt, így indultunk volna befelé, amikor egy egész helyes srác jött ki a kapun. Ott helyben lefagytam. Nem tudtam eldönteni, hogy rosszul látok, vagy csak már ennyire hiányzik egy fiú. Hát igen, Billéken kívül egy fiúval sem beszéltem, talán soha.

- Még maradjunk egy kicsit!!- fogtam meg anya kezét. A fiú után nem sokkal, egy meglehetősen helyes, anya korabeli úr is jött, és anya is hasonló dolgokat élhetett át, csak sajnos, mint derült égből villámcsapásként kirontott a házból egy nő is. Csinos nő volt, és magas szép szőke hosszú hajjal, és szerintem a magasságával arányos egoval. Megláttak minket, ahogy a kapuban állunk, és a srác egyből kiszúrt. A hölgy meg integetett hogy menjünk közelebb. Közelebb is mentünk.

- Jó napot!!- köszöntünk anyuval egyszerre illedelmesen.

- Jó napot maguknak is!! Andrew Harris vagyok!!- nyújtott kezet az úr, mint kiderül Andrew anyunak.

- Amanda Picher!!- fogta meg anya.- És ő itt a lányom Emili!!- mutatott be engem is.

- Örvendek!!- biccentett nekem is, majd a felesége egy kicsit megrugta.- Jaj, bocsássanak meg, ő itt a feleségem: Elizabeth és a fiam Peter.

- Nagyon örülök!!- köszönt anya, és a nő mosolygott.

- Maguk lesznek az új szomszédok??- kérdeztem meg a nyilvánvalót.

- Igen, nem rég vettük meg ezt a házat, és gondoltuk itt az ideje beköltözni.

- Honnan érkeztek??- kérdezett anya is.

- Berlinből. Elegünk lett a nagy nyüzsgésből.

- Csak a magad nevében beszélj!!- húzta fel az orrát a Elizabeth.

- Tipikus városi tyúk!!- súgta a fülembe anya.

- Tessék??- kérdezett vissza a nő.

- Semmi!!- vágta ki magát, és rám mosolygott.

- nah, minekünk szerintem mennünk kéne pakolni!!- törte meg a csendet az apuka.

- Rendben, remélem, még beszélünk!!- mosolygott anya kedvesen a szülőkre.

- Igen, mi is!!- válaszolt a férfi helyett Elizabeth.

- Lenne kedvük ma este velünk vacsorázni??- dobta fel anya a csodás ötletet.- a környéken nincs túl sok jó étterem, és gondolom, míg kipakolják a cuccokat biztosan nagyon elfáradnak.

- Ez egy jó ötlet, szívem??- fordult Andrew a feleségéhez. Ő csak bólintott.- Peter??- ő is bólintott, majd rám mosolygott.

- Akkor mi megyünk is, pakoljanak csak nyugodtan, este 7-re várom önöket!!- nyitotta a kaput anya.

- köszönjük!!- válaszolt Elizabeth és ők is a férjével megindultak a házba. Én is épp a kapun készültem belépni, amikor Peter megállított:

- Várj!! Emili igaz??

- Igen??- fordultam felé.

- Nem mutatnád nekem meg a környéket??

- Most??

- Nem, most segítek pakolni, majd ebéd után.

- Rendben, majd gyere át!!

- Okés, szia!!- és ő is ment be. Én is bementem, majd gyorsan elmentem a szobámba. Nagyon megörültem, hogy nem adtam fel a levelet, mert ez gyorsan még mellé kellett írnom.

U.i.i.: Harissék költöztek a szomszédba, tudod ahol régen az öreg néni lakott. Van egy fiuk, Peter. Nagyon helyes, bár ti még mindig jobbak vagytok. Puszi!!

Ezzel megvolnánk. Mint aki jól végezte dolgát, leballagtam anyuhoz, mert már dél környéke volt. Megebédeltünk, és vártam hogy valaki megnyomja a csengőt…