- Már itt is vagy??- lépett mögém anya.

- Aha!!

- Mi a baj??- lépett elém.

- Lili!!

- Ki az a Lili??- értetlenkedett.

- Tudod, adtam Toméknak egy-egy egeret.

- Igen, és??

- Tom úgy nevezte az övét, hogy Lili, Bill meg Eminek.

- Értem, de ki az a Lili??

- Tom hívott így régen, de még nagyon régen. Csodálom, hogy emlékszik rá, és hogy így nevezte őt.

- Én nem!!- mosolygott anya.

- Ezt hogy érted??- néztem rá kérdően.

- Majd egyszer rájössz, vagy már tudod is, csak még nem tudod össze kapcsolni a kettőt. De most menjünk enni, gondolom, nem reggeliztél!!- tessékelt befele.

- Rendben!!- engedtem a tolásnak, és mentünk reggelizni. Végig anya mondatán gondolkodtam: " Majd egyszer rájössz, vagy már tudod, csak még nem tudod össze kapcsolni a kettőt!!". Sehogy sem tudtam rájönni a dolgokra, és ennek a jelentésére, de bíztam anyuban. Ha ő így mondja, így van, vagy lesz. Felmentem a szobámban, és előbányáztam Tobyt. Szegény az ágyamban volt, és el is felejtkeztem róla. Nekiálltam vele beszélgetni. Nem tudom miért, de jól esett. Amíg ő nem volt Billékkel osztottam meg a dolgaimat, de utána hogy elmentek néha beszéltem hozzá. Most sem volt másképp.

- Jajj, de rég beszéltem már veled. Remélem nem haragszol, de itt vannak. Eljöttek egy kicsit, és most velük foglalkoztam. Tegnap velük is aludtam. De jó is volt. Képzeld az egyik tesódat Eminek hívják, a másikat meg Lilinek. Akkor így már remélem, miért lettél Toby.- nem mondtam neki többet. Úgy gondoltam, ennyi elég lesz, és jól magamhoz szorítottam.- Biztosan hiányoztam!!- suttogtam a fülének kialakított valamibe. Majd letettem az ágyamra, és átöltöztem. Anyu mindig kikészítette a ruhámat, ez a nap sem volt kivétel. Felvettem a ruhám, és kimentem anyuhoz a konyhába. Rendszerint ha itthon van, mindig ott található meg, de ezt a pocim nem is bánja!! Kimentem hozzá, és mint első osztályú minden lében kanál, mindent meglestem, és megkóstoltam.

- Kicsit, ezt ne edd meg!! Ha megeszed, mi marad a sütibe!!- ripakodott rám.

- Megint csinálsz sütit??- nyaltam meg a számat.

- Igen, mert az előző elfogyott, és gondoltam csinálok még, bár ez lehet, hogy nem lesz olyan finom!!- komorodott el anya.

- Miért??- ijedtem meg.

- Mert nem segítettél!!- mosolygott rám. Aztán a többi dolgot együtt csináltuk. Szépen elkészült a kaja, és be is esteledett. Megvacsiztunk, megkóstoltuk a sütit, és szerencsére ez is finomra sikerült. A vacsora végeztével anyu elküldött fürdeni, aztán pedig ágyba parancsolt, de azért egy esti mesét még kikönyörögtem. Alaposan meg is leptem vele.

- De nem úgy volt, hogy az iskolásoknak nem kell esti mese??

- De, úgy volt, és úgy is lesz, de ma én Emili kisasszony vagyok!! Nem pedig iskolás. Holnaptól megint iskolás leszek, de most nem!!- adtam felvilágosítást.

- Rendben kisasszony!! Akkor, mars az ágy, és mindjárt megyek mesét olvasni!!- mentem is fel, és bújtam is be az ágyamba. Nem mertem még magamnak sem bevallani, de már nagyon hiányzott az esti mese. Azzal hitegettem magam, hogy én már kinőttem ebből, és hogy az iskolások már nem dedósok, hogy ilyeneket hallgassanak elalvás előtt. De ez a nap más. Teljesen más. Nyakig húztam a takarót, Tobyt magam mellé fektettem, és vártam anyát. Nem soká ő is megérkezett. Elővette az általam kikészített könyvet, és neki állt olvasni, a kedvenc meséim egyikét. Sajnos ezt se sikerült végig hallgatnom, mert ebbe is belealudtam, de azt még éreztem, hogy anya egy puszit nyom a kobakomra, majd kimegy. Jól aludtam. Reggel kipihenten keltem. Lementem a lépcsőn, és nagy örömmel fogadtam, amikor megláttam, hogy nincs egyedül. Az én két lovagom, és persze a barátnőm ott ültek a kanapén, és valamiről anyuval beszélgettek. Tomon látszott, hogy nem szimpatizál Lizával, de Bill jó szokásához híven, megint nagyon kedves volt.

- Sziasztok!!- libbentem be hozzájuk, a nappaliba.

- Szia te kis hét alvó!!- puszilt meg anya.

- Szia Emili!!- köszönt Liza és Tom. Egymást leelőzve. Bill is köszönt. Tom teljesen olyan volt, mint ha versengene Lizával.

- Én ki is megyek!! Szólj, ha éhes vagy Kincsem!!- ment ki.

- Miért jöttetek??- csüccsentem le én is melléjük.

- Én azért jöttem, hogy ne unatkozzam!! Nagyon untam magam otthon!!- mondta Liza.

- Akkor csak azért jöttél, hogy ne unatkozz, nem is azért, mert Emilivel akartál lenni igaz??- kérdezte Tom, de olyan hangsúllyal, mint ha leleplezte volna.

- Nem… dehogy…!!- mentegetőzött Liza. Nem tudtam mire vélni Tom hirtelen kitörését. Bill sem, de ő úgy nézett ki, mint ha sejtene valamit.

- Tom!!- szólt rá Bill. Liza szegény már majd nem elsírta magát. Tom puffogva ugyan, de elhallgatott.

- Várjatok, felöltözöm, és mehetünk oké??- a többiek bólogattak. Felszaladtam. Míg öltöztem, gondolkodtam rajta, miért ilyen Tom. Lehet hogy féltékeny?? Na ezen elmosolyodtam. Akkor tényleg szeret. Nah remélem Liza nem haragudott meg nagyon rá. Majd kiengesztelem én Tomot. Kész is voltam. Mentem le. Bill és Liza egész jól elvoltak. Tom csak ült ott, és nézett.

- Kész vagy??- kérdezte, mint ha megváltás lenne, hogy lejöttem.

- Igen kész!!- mosolyogtam rá.- Mit csináljunk??

- Menjünk el a játszótérre!!- állt fel Bill, majd Liza.

- Rendben, elköszönök anyától, és mehetünk.- rohantam a konyhába. Futtában adtam neki egy puszit, és már mentem is. Hamar kiértünk a játszótérre.

- Nah?? Mit játszunk??- kérdezte Liza.

- Fogócskázzunk!!- vetette fel Tom.

- Ki legyen a fogó??- kérdeztem, és egyszerre válaszolt Bill és Liza.

- Aki kitalálta!!- mondták egyszerre.

- Hát jó!!- egyezett bele Tom, ami igen csak meglepő, mivel nem szeret fogó lenni. Elfutottunk, ő meg futott utánunk, vagyis inkább Liza után. Amikor elkapta elszaladt, és amikor ő volt a fogó csak Lizát fogta meg. Nem tetszett nekem az, amit csinál. Már meguntam a játékot, és Liza is elég fáradt volt, hogy szinte állandóan ő a fogó.

- Én már unom!!- mentél hintázni.

- Én még nem!!- mondta Tom.

- Én is!!- jött utánam Liza.

- Én is elfáradtam!!- ült mellénk Bill is. Mivel egyedül nem igazán jó fogócskázni, hacsak nem úgy, mint egy kutya, hogy kergeti a farkát, Tom is abbahagyta, és ő is leült. Hintázgattunk, és mit mindig, vagyis általában én mentem a legmagasabbra. Erre büszke is voltam. És hangoztattam is.

- Már megint én mentem a legmagasabbra!!- büszkélkedtem, majd kiszálltam a hintából.

- Mint mindig!!- mondták egyszerre Tomék.

- Hát igen!!- mosolyogtam tovább.

- Na álljon meg a menet!! A kisasszony kezd elszállni!!- szállt ki Bill.

- Már a napról kell leszedegetni!!- szállt ki Tom is.

- Mire készültök??- hátráltál.

- Semmit!!- mosolyogtak úgy mint régen, amikor kicsi a rakást akartak játszani. Most sem volt másképp. Rögtön rád ugrottak, és míg régen egyedül kellett őket leküzdened magadról, most ott van Liza.

- Segíts Liza!!- szóltál a még mindig a hintában ücsörgő lánynak. Nem is kellett neki kétszer mondani, már jött is segíteni. Nem sok sikerrel, mert Bill őt is leteperte, így már rajtunk feküdtek. Aztán neki álltak csikizni engem. Lizát, azt békén hagyták. Nem tudták, hogy mekkora a tűrő képessége, de mivel engem ismernek, és tudják, hogy nagyon bírom,

az effajta dolgokat, megkínoztak alaposan.- Oké!! Elég!!- próbáltál kegyelmet kapni. Addigra Liza már felállt, és leporolta magát.

- Oké, most az egyszer megkegyelmezünk neked!!- szálltak le rólad. Felsegítettek, aztán eszetekbe jutott, hogy dél fele lehet, és ezt egy alapos gyomorkorgás, ami az én pocimból jött, rá is tett egy lapáttal.

- Szerintem mehetnénk!! Ebédidő!!

- Akkor induljunk!!- mondta Bill, majd Tom is csatlakozott. Elindultunk tehát haza. A kapuban elválltunk.

- Jó étvágyat mindenkinek!!- köszöntetek el egymástól.

- Neked is, vagyis nektek!!- célzott itt Lizára is Bill.

- Délutánra van valami terved??- fordult feléd Tom.

- Nem nincsen!!

- Akkor délután találkozhatnánk!!

- Rendben!! Benne vagyok!!- mondtad boldogan.- Te is ráérsz Liza??- de még mielőtt válaszolhatott volna, Tom közbevágott.

- Nem, szerintem nem ér rá!!

- Igazán??- kérdeztük Lizával egyszerre, és Bill is furcsállta bátyja viselkedését.

- Igen, mert most "oda" megyünk!!- célzott a bunkerunkra, de szerintem nem ez volt az, amit tényleg akart mondani.

- Bocsi Liza!!- néztem rá bűnbánóan.

- Nem baj!!- mondta egy cseppet sem kedvesen. Nem esett neki jól, amit nem is csodálok, mert eddig mindent én elmondtam neki. Most meg titkolózom előtte. De ha tényleg a barátnőm, akkor nem fog megharagudni.- Na sziasztok, én megyek!!- mondta, és dacosan elsétállt.

- Szia!!- integetett neki Tom. Ő úgy látszik örült neki.

- Szia Liza!!- köszönt Bill is, majd felém fordultak és azt mondták:

- Akkor délután jövünk, és kimegyünk a bunkerhez jó??- feledkezett meg Tom Lizáról. Én még egy kicsit letört voltam, de bíztam benne, hogy megbocsát.

- És Liza miatt, meg ne bánkódj!! Tuti megbocsát!!- hát igen, ez Bill. Tudja, hogy mivel lehet engem megnyugtatni. Én csak mosolyogtam egyet, és megmondtam, hogy délután jöjjenek vissza. Elköszöntünk és mentem be anyuhoz.

- Megjöttem!!- mentem be anyuhoz, hova más, hova mint a konyhába.

- Szia Kincsem!! Na?? Kijátszottátok magatokat??

- Hát igen!!- sóhajtottam nagyot.

- Nah mi van?? Csak nem összevesztetek a fiúkkal??

- Velük nem!!

- Akkor Lizával??

- Igen!!- közben anya pakolta az asztalra az ebédet, majd asztalhoz ültünk, és beszélgetni kezdtünk. Elmondtam neki, hogy Tom nagyon ellenszenves vele, és hogy Liza felkapta a vizet azon, hogy ne mutatjuk meg neki a bunkert. Anya megnyugtatott, hogy nem lesz itt semmi baj. Liza is megbékél majd.

- Köszönöm anya!!

- Nincs mit kincsem!!- befejeztük az ebédet, és már nem sokkal utána jöttek is a fiúk. Elköszöntem anyutól, és mentünk a megszokott útvonalon az erdőbe…