- Tom, várj meg!!- ordítoztam Tomnak, mert előrébb futott, mint én, és nem tudtam utána menni. A tőle megszokott kedvességgel válaszolt.

- Csiga!! Gyere már!! Nem lehetsz ilyen lassú!!- állt meg végül is.

- Te 6 éves vagy, én meg csak 5!! Ráadásul én lány vagyok!!- oktattam ki, és végre beértem.

- Az csak egy dolog.- próbált okosabbat mondani, de én egy diadalittas mosollyal válaszoltam.- Mindegy gyere, menjünk!! Bill már ott van!!- indult tovább. felvettem a tempóját, és mentem utána, majd végül megkérdeztem.

- És mi most akkor hova is megyünk??

- Az én és Bill közös helyére.- mondta mosolyogva, majd lefordult az erdőbe, egy ösvényre.

- És megmutatjátok nekem is??- néztem rá csillogó szemekkel.

- Igen!!- válaszolt, majd még halkan hozzá tette:- Bill kényszeríttet.

- Tényleg csak miatta??- álltam meg, és nem is mozdultam, és egy könnycsepp gyűlt a szemembe. Megfordult, majd egy percig bambán nézett, és végül elindult hozzá, közbe ezt mondta:

- Nem csak miatta, én is szeretném megmutatni!!- ért oda mellém, de még ő is gyerek, így nem tud hazudni.

- Értem!!- mondtam, majd rohantam sírva hazafelé. Egy darabig futott utánam, és kiáltozott, de nem is figyeltem rá. Csak Bill miatt. Persze Bill a legjobb barátom, és néha úgy érzem Tom is, de akkor is. Ő csak Bill miatt akarta megmutatni nekem. Hát köszönöm én ebből nem kérek. Hazaértem, majd bementem a konyhába anyuhoz.

- Szia kincsem!! Mi történt??- látta meg az arcomat.

- Tom meg akarta nekem mutatni, a Billel közös helyüket, de csak Bill kényszerítése miatt. Nem, azért mert ő is akarta.

- És??

- És én elrohantam.

- Jajj de kis buta vagy.- simogatta meg a buksimat.

- Miért??

- Mert akkor most Bill ott vár rád.

- De Tom odament hozzá.

- Fogadunk, hogy itt áll az ajtóban, és azt várja hogy kimenj hozzá, mert nem mer becsöngetni??

- Gondolod??

- Tudom!! Nézd csak meg!!- fordított meg, és lökött az ajtó felé. És igaza volt. Tom ott állt az ajtóban, és nézte a kilincset, mint ha azt akarná, hogy valaki kinyissa, vagyis én. Hát akkor ne várjon tovább. Kinyitottam az ajtót.

- Szia!!- köszöntem rá.

- Szia Emili!! Én szeretnék bocsánatot kérni. Nem volt szép tőlem, amit mondtam, de az a mi helyünk volt Billel, és ő minden áron meg akarta mutatni neked. Azt mondta, lassan olyanok leszünk így hárman, mint a testvérek. És én ennek örülök, csak az még is csak a mi helyünk!!

- Megértem. És ha nem szeretnéd megmutatni, nem kell.

- de meg akarom. Olyan jó, hogy van egy hugim is!!- mosolygott, majd megölelt. De még hozzá tette:- a lökött öcsém mellé!!- kuncogtam rajta egyet.- akkor megnézed??- távolodott el tőlem.

- Szívesen!!- majd megragadta a kezemet, és húzott. Anyu az ajtóban állt, és onnan figyelte az eseményeket, így nem kellett vissza mennem, elkéredzkedni.- Azért lassabban!!

- Jól van!!- majd egy picit lassabbra vette a tempót. Ugyanazon az úton mentünk tovább. Az erdőbe érve bementünk szinte a legbelsejébe. Bill már ott ugrándozott, és integetett.

- Nah végre!!- köszöntött.

- Emiatt a csiga miatt!!- mutatott rám, mire én kikaptam a kezem az övéből, és kinyujtottam rá a nyelvem.

- Nem baj, végre itt vagytok!!- ahogy elnéztem mögötte, egy kis házikó volt a fa egyik ágára erősítve.

- Ezt ti építettétek??- csodálkoztam, ők meg nagy büszkén bólogattak.- ügyesek vagytok!!- mosolyogtam rájuk, majd egy-egy puszit kaptak tőlem.

- Megnézed belülről is??- hajolt egy kicsit meg Bill. Nagyon jó pofa volt, mint ha egy hercegnőnek beszélt volna.

- Szabad??

- Nem, nem szabad!!- vágta rá Tom viccesnek szánt hangsúllyal.

- Akkor nem!!- durciztam be.

- Gyere már!!- ragadtak meg, és a lépcsőhöz (létrához) vezettek. Nagyon mókás volt, mert két oldalra álltak, és meghajoltak, hogy előre engedjenek. Én, mint ahogy a hercegnők szokták, szépen lassan felmásztam és bementem az ajtónak kialakított résen, nem soká ők is követtek, de azért még veszekedtek egy kicsit, hogy ki menjen előre, de most is (mint mindig) Bill nyert. Valamiért, mindenkit levett a lábáról még ilyen kicsinek is.

- Ez csodás!!- ámuldoztam. Ő csak büszkén mosolyogtak. A többi időt, játszással töltöttük, amiben nagyrészt én vesztettem. Fogócskáztunk, és mindig én voltam a fogó, mert én voltam a legkisebb. Miután jól elfáradtunk elindultunk haza, mert egyre sötétebb lett, és kezdtem félni. Az erdőben sötétebb volt, mint az utcán, és Billék mókásnak találták, ha még ijesztgetnek egy kicsit.- Bill!!- bújtam hozzá.

- Mi van, ha én Tom vagyok??

- Itt vagyok!!- szólt egy másik hang.

- Bill!!- odabújtam a másikhoz.

- Én Tom vagyok!!- azt sem tudtam melyik-melyik. Általában megismerem őket, de ilyen sötétben képtelenség.

- Hagyjátok abba!! Ez már nem vicces!!- és elkezdtem pityeregni, és gyorsabbra vettem a tempót. Ők csak követtek, és nem mondtak már semmit. Amint kiértünk, megkönnyebbültem. Hátranéztem, és megismertem őket. Bűnbánóan néztek rám, de én nem haragudtam rájuk.- Nem haragszom!!- mosolyogtam rájuk.- De viszont késő van, és fáradt is vagyok!! Gyertek, menjünk!!- majd elidultam. Szó nélkül követtek hazáig, majd az ajtóban megálltunk.- Nagyon Szép bunkerotok van!!

- Most már a tiéd is!!- mondta Bill.

- Jaja!!- tette hozzá Tom, de nem nagyon örült neki. Bill meg is bökte egy kicsit.

- Nem, a tietek!!- kicsit szomorú voltam, de nem baj.- akkor én megyek is, jó éjszakát!!- pusziltam meg őket, és bementem a házba. Nem hiszem, hogy álltak volna még az ajtóban. Én beköszöntem anyunak, majd megvacsiztam, és mentem lefeküdni. Nem esett túl jól, hogy Tom ennyire nem akarja nekem megmutatni azt a helyet, de végül is érthető. Azaz egyetlen hely, amit még nem ismernek az anyukájáék. Oda el tudnak bújni, ha otthon náluk megint veszekedés van. A mamájuk, és a papájuk folyton veszekednek. Még szerencse, hogy nekem csak anya van, így nálunk nincs ilyen veszély. Anyu bejött a szobámba, és leült az ágyamra. Ezt minden este megteszi, bejön és mesél nekem. A mai mese egy kislányról, és két kisfiúról szól.

- Nah kicsim?? Meséljek neked??- én csak bólogattam, és betakaróztam még jobban, majd mosolyogva ránéztem anyura. Ő is elmosolyodott, és hozzá kezdett a meséhez.- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Emilinek hívtak… - és így tovább. Sajnos a végére már nem emlékszem, mert elaludtam. Fárasztó volt ez a mai nap. Reggel arra ébredtem, hogy a napsugarak a szemembe világítanak. Kipattantam az én pihe puha ágyikómból, és lementem a konyhába. Anyuci már nem volt ott, így kivettem a kakaómat a mikróbol, és szürcsölni kezdtem. Anyu biztosan boltba ment. Épp hogy megittam a kakaómat már is csöngettek. Kinyitottam az ajtót, és Bill állt előttem.

- Szia!!- köszönt.

- Szia!! De korán felkeltél!!

- Hát igen, de csak azért, mert fontos dolgot kell mondanom.- mondta komolyan.

- Tényleg?? És mi az??

- Menjünk hátra a kertetekbe.

- Így pizsibe??

- Így!!- majd hátravonultunk. Leültünk a fűbe.

- Mi az a fontos dolog??

- Mama tegnap mondta, hogy elköltözünk.

- Hogy mi??- jelentek meg könnycseppek a szememben.

- Igen, elköltözünk, de még nem most!! Majd egy hét múlva, mert utána már úgy is itt a nyár, és az ovinak is vége. És a sulit, azt majd ott, a másik helyen kezdjük.- én sírva hallgattam végig.

- És Tom??- törölgettem meg a szemem.

- Ő azt mondta, hogy nem soká majd ő is jön, csak még visszaaludt egy kicsit.

- Értem!!

- De még egy hétig itt maradunk, amit csak veled fogunk tölteni!!- mosolygott.

- Remélem is!!- majd megböktem egy kicsit, és felpattantam, majd rohanni kezdtem, de még visszakiáltottam neki, hogy:- te vagy a fogó!!- ő is felpattant, majd fogócskáztunk, és megint én lettem a fogó. Mint mindig. A nagy játéknak Anya vetett véget.

- Gyerekek!! Mit csináltok?? Emili!! Nyomás befelé felöltözni!!- utasított anya.

- Megyek is!! Jössz Bill??

- Igen!!- majd ketten felsétáltunk a szobámba, és felvettem az anya által kikészített ruhámat, persze Bill míg öltöztem, kiküldtem a szobából. Oké, hogy még csak 5 éves vagyok, de akkor is. Ő kisfiú. Amint felöltöztem, és kinyitottam az ajtót, már ne csak Bill, hanem Tom is előttem állt. Rögtön tudtam melyik-melyik. Nagyon hasonlítottak, ráadásul ugyan olyan ruhában voltak mindketten, de engem nem csapnak be, nem úgy, mint az ovónéniket.

- Szia Tom!!- köszöntem neki is.

- Hallottad már a hírt??- egy cseppet szomorúan, de nem annyira, mint Bill. Vagy csak nem mutatja ki, vagy tényleg nem bánja annyira, hogy elköltöznek.

- Igen, hallottam!!- törtem le megint, de eszembe jutott, amit Bill mondott.- De egy hétig csak velem fogtok foglalkozni!!- mosolyogtam rá.

- Úgy bizony!!- helyeselt Bill.

- Gyertek be!!- invitáltam be őket a szobámba. Be is jöttek, majd leültünk a földre, a szőnyegemre.- És tulajdon képpen miért költözök el??

- Tudod, Papa és Mama sokat veszekedtek.- kezdett bele Bill. Tom éppen egy képet nézegetett a szekrényemen, de én inkább Billre figyeltem.

- Igen!!

- Mama azt mondta, már nem bírja tovább Papa mellett, így elköltözünk, Loitschébe.

- Értem, de hisz az nincs is olyan messze!!

- Nincs, de így sem tudunk majd olyan sokat találkozni.

- Az biztos!!- lehajtottuk a fejünket, majd észrevettem hogy Tom felállt, és odament az egyik képhez a szekrényemen.

- Ez kicsoda??- mutatott a férfialakra a képen.

- Az apukám!!- sétáltam mellé.

- Ő most hol van??

- Nem tudom, még amikor pici voltam akkor ment el. Azóta nem is láttam. Anya mesélt róla, hogy mit dolgozik meg ilyenek, de többet nem tudok.

- Hasonlítasz rá!!- nézett rám, és a képre. A szemetek ugyanolyan. De az arcod az teljesen a mamádé!!- simogatta meg az arcom. Idő közben Bill is odakerült mellénk, és ő is helyeselt.

- Biztosan!!- néztem a képre, majd elindultam az ágyamhoz. Alulról az ágy alól kihalásztam két plüss egeret, amik összetapaszthatók a kezüknél. Van egy harmadik is, azzal szoktam aludni.- Tessék!!- nyújtottam feléjük.

- Ezt miért kapjuk??- vették el.

- Mert van egy nekem is.- kotortam elő a takaróm alól.- és ha nem találkoznánk, miután elmentetek valami emléketek legyen a kishúgotokról!!- álltam eléjük, az egeret szorongatva. Ők csak mosolyogtak, majd anya szólt, hogy ebéd. Jól eltelt az idő.

- akkor mi megyünk is!!- lökte öccsét az ajtó felé Tom.- Mama már biztosan vár minket is.- kikísértem őket az ajtóig, majd megbeszéltük, hogy délután átmegyek hozzájuk. Elköszöntünk, és mentem ebédelni. Anyu megint kitett magáért. Gyorsan teli ettem magam, majd már indultam is a Kaulitz házhoz...